2021. április 16.
//
Csongor névnap

Várja leendő diákjai jelentkezését a Snétberger Központ

Elindult a jelentkezés a Snétberger Zenei Tehetség Központ 11. évfolyamára. Az idén jubileumát ünneplő Snétberger Program keretén belül hatvan hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal kezdheti meg tanulmányait júniusban a Nemzeti Tehetség Központ felsőörsi központjában. A járványhelyzetre való tekintettel idén online formában várják a bemutatkozó videókat a www.meghallgatunk.hu oldalon 2021. április 30-ig.

A zenei tehetségek felkutatásában nincs megállás, hiszen elindult a jelentkezés a Snétberger Program nyáron kezdődő ösztöndíjas kurzusára. Idén is várják azoknak a tehetséges, hangszeren játszó vagy énekes, elsősorban roma fiataloknak a jelentkezését, akik már elmúltak 12 évesek, de még nem töltötték be a 22. életévüket. A kialakult járványhelyzet miatt, a személyes meghallgatás helyett a fiatalok bemutatkozó videóval pályázhatnak 2021. április 30-ig a www.meghallgatunk.hu oldalon.

A Nemzeti Tehetség Központ zászlóshajójának számító programban, a kezdetek óta minden esztendőben mintegy 60 hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású fiatal tökéletesítette zenei tudását. „A Snétberger Program Novák Katalin, családokért felelős miniszter támogatásával, a Nemzeti Tehetség Program keretében valósul meg. A kurzusra felvételt nyert diákoknak a képzés a Programnak köszönhetően teljesen ingyenes. A 12 hetes jazz és klasszikus zenei képzésre Felsőörsön kerül sor” – hangsúlyozta Würtz Csilla, a Nemzeti Tehetség Központ ügyvezetője.

A Snétberger Program 2021-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. „A jubileumi év mérföldkő számunkra. 10 évvel ezelőtt egy olyan programot indítottunk el, amely a roma és hátrányos helyzetű fiatal tehetségek zenei képzésének jelentős változását hozta el. Reméljük, hogy a pandémia hamarosan elcsitul és nyáron egy különleges, kiemelkedő zenei koncerttel, méltóképpen tudjuk megünnepelni a jubileumot.” – tette hozzá Snétberger Ferenc, a Snétberger Zenei Tehetség Központ zenei- és művészeti igazgatója, a Snétberger Alapítvány Kuratóriumának elnöke.

A programban elismert művészek és mentorok dolgoznak azon, hogy a diákok a tárgyi tudás mellé reális pályaképet, önismeretet és elérhető célokat kapjanak. A 10 év alatt közel 800 jelentkezőt hallgattak meg, 300 diák végezte el kurzusaikat és 100 órányi koncertet adtak évente, tapasztalatszerzési lehetőséget teremtve ezzel a fiatal tehetségek számára.    

vehir.hu

További cikkek

Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze
Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze
Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze és a nemzet művésze, a magyar színjátszás felejthetetlen alakja - közölte a Nemzeti Színház pénteken.
Elmondani az elmondhatatlant
Elmondani az elmondhatatlant
A mai napig vita tárgyát képezi, lehet-e hiteles alkotást készíteni olyan sokkoló témákról, mint a holokauszt. Az elmúlt évek többszörösen díjazott filmalkotásai arra engednek következtetni, lehet, sőt, érdemes több megközelítést alkalmazni. A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja apropóján ajánlunk öt hazai filmet.
ActiCity - új korszak a gyermekkórház épületének történetében
ActiCity - új korszak a gyermekkórház épületének történetében
ActiCity. Érdemes megjegyezni ezt a kifejezést, ugyanis a közeljövőben sokszor elhangzik majd az Európa Kulturális Főváros 2023 aktuális hírei között. Magyarul aktív városra fordítható fantázianév fedi azt a projektet, ami a régi Heim Pál Gyermekkórház épületét alakítja át egy új, immáron a kultúrát és az aktív kikapcsolódást magában foglaló intézménnyé.
14 bámulatosan szép könyvtár
14 bámulatosan szép könyvtár
Talán nem nekik jut a legnagyobb megbecsülés a munkaerőpiacon, de ők dolgozhatnak az egyik legszebb környezetben. A könyvtárosok világnapján 14 lenyűgöző könyvtárt mutatunk a világból.
Kancsók, szekrény és óra a Sédben
Kancsók, szekrény és óra a Sédben
Megjelent a Séd folyóirat idei második száma.