Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Művészetek Háza Veszprém

A fotográfia születésének 200. évfordulóját ünneplik Veszprémben kultúra A fotográfia születésének 200. évfordulóját ünneplik Veszprémben Egész éven át tartó nemzetközi programsorozat indul a Művészetek Háza Veszprém szervezésében, a nemzetközi Photo200 programhoz kapcsolódva. 2026. szeptember 2. 11:34 Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. 2026. április 10. 11:31 Megnyílt a Tavaszi Tárlat a Művészetek Házában művészet Megnyílt a Tavaszi Tárlat a Művészetek Házában Csütörtök délután ünnepélyes megnyitó és díjátadó keretein belül megnyitotta kapuit a Veszprémi Tavaszi Tárlat a Dubniczay-palotában, amely évtizedek óta országosan is elismert képző- és iparművészeti kiállítássorozat. A központi téma az arborétum. Az idei válogatás technikailag rendkívül sokszínű: a hagyományos képzőművészeti technikákon túl megjelenik a textil, az üveg, a fotó, a kamera nélküli fényképezés, a digitális művészet, szobor, videó, elektrográfia, kerámia, különböző installációk egyaránt. A tárlatot Porga Gyula polgármester nyitotta meg. 2026. március 6. 15:24 Ő tudta, hogyan lehet túlélni a halált közélet Ő tudta, hogyan lehet túlélni a halált A január végén elhunyt Tömöry Péter íróra, költőre, rendezőre emlékeztek szerda este a Dubniczay-palotában. 2026. február 19. 12:46 Aki Herakleitosszal, Buddhával, Lao Ce-vel és Shakespeare-rel is anyanyelvükön beszélhetett volna közélet Aki Herakleitosszal, Buddhával, Lao Ce-vel és Shakespeare-rel is anyanyelvükön beszélhetett volna A Művészetek Háza Veszprém a magyar kultúra hete programsorozatuk keretében rendezte meg a Hamvas Béla-estek sorozatának második alkalmát. Az est moderátora Kilián László volt, vendége pedig Szathmári Botond, a Tan Kapuja Buddhista Főiskola tanára, aki nemcsak Hamvas Béla életművének avatott ismerője, hanem a buddhista filozófia területén is meghatározó gondolkodó. 2026. január 22. 15:45 Érkezik az ötödik Holtszezon: fókuszban az irodalom és annak határterületei kultúra Érkezik az ötödik Holtszezon: fókuszban az irodalom és annak határterületei Február 20. és 22. között immár ötödik alkalommal válik Veszprém belvárosa a Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál pezsgő helyszínévé. A többnapos esemény ezúttal is a kortárs irodalom, a társművészetek és a popkultúra határterületein mozogva kínál sűrű és sokszínű programot. Itt lesz Tóth Krisztina, Vecsei H. Miklós, Visky András, Tóth Marcsi, és még sokan mások... 2026. január 15. 22:48 A japán és a magyar kultúra találkozott a Művészetek Házában Művészetek Háza Veszprém A japán és a magyar kultúra találkozott a Művészetek Házában Augusztus utolsó szombatján egynapos minifesztiválra várta a képzőművészet szerelmeseit a Művészetek Háza Veszprém és a Japán Centrum. 2025. augusztus 30. 19:39 Kortárs ékszerek, Japán színei és arcai a Művészetek Házában kultúra Kortárs ékszerek, Japán színei és arcai a Művészetek Házában Szombat délután három kiállítás is nyílt a Művészetek Házában, de egy valami mindben közös, méghozzá az, hogy a világ ugyanazon pontjára kalauzolnak: Japánba. A nemzetközi kortárs ékszerművészet tizenhét alkotótól, köztük négy japán művésztől mutat be munkákat, valamint egy páros fotókiállításon ismerhetjük meg Honsú szigetét: Kovács Bálint és Toroczkai Csaba fotóművészek által. 2025. április 13. 14:01 Vecsei H. Miklós nyitja meg a Holtszezont kultúra Vecsei H. Miklós nyitja meg a Holtszezont Idén is megrendezik a Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivált, méghozzá február 21-22-én. Érkezik Vecsei H. Miklós, a Platon Karataev, Grecsó Krisztián, és még sokan mások… A rendezvény most először a Művészetek Háza Veszprém égisze alatt, az önkormányzat támogatásával valósul meg. 2025. január 21. 20:25 Megnyílt az Észrevétlen jelenvaló című kiállítás Művészetek Háza Veszprém Megnyílt az Észrevétlen jelenvaló című kiállítás A Művészetek Háza Veszprém Modern Képtár Vass László Gyűjteményének legújabb időszaki kiállítása október ötödikén nyílt meg, Észrevétlen jelenvaló címmel, mely Lossonczy Tamás és Lossonczy Ibolya alkotásait mutatja be. 2024. október 5. 20:43 Megnyílt Lugossy Mária retrospektív kiállítása Megnyílt Lugossy Mária retrospektív kiállítása Szerda este nyílt meg Lugossy Mária retrospektív kiállítása a Bohus-Lugossy Alapítvány és a Művészetek Háza Veszprém közös szervezésében, a Dubniczay-palota Várgalériájában, többek között azzal a céllal, hogy a város lakói megismerjék Lugossy Mária különleges és világviszonylatban is jelentős alkotói életpályáját, melyért számos hazai és nemzetközi díjjal jutalmazta a szakma.   2024. szeptember 12. 15:42 A technológia is az ember műve, ettől még nem tűnik el az analóg világ A technológia is az ember műve, ettől még nem tűnik el az analóg világ Can Togaynak nyílt kiállítása a Dubniczay-palotában szombat este, Rettentő gondolatok boltja címmel. A mesterséges intelligencia által generált képek készítési módja Can szerint rendkívül megosztja az embereket, pedig benne van minden, amit az ember tud. Vagyis, a technológia is az ember műve. A kiállítás, melyet Somlai-Fischer Ádám nyitott meg, október hatodikáig látogatható. 2024. szeptember 8. 11:21 Izgalmas kínálattal érkezik az ősz a Művészetek Házába Izgalmas kínálattal érkezik az ősz a Művészetek Házába Az első három kiállítás Géczi János, Can Togay, valamint Tóth Andrej nevéhez fűződik, ami az őszi kínálatot illeti a Művészetek Háza Veszprémben. A szerdai beharangozó sajtótájékoztatón mindhárom művész jelen volt, akik részletesen is meséltek a közelgő tárlatukról, a Dubniczay-palotában. A helyszínen egyébként új tér is nyílik, Botanikart participatív néven. 2024. augusztus 29. 14:50 Megnyílt a Pablo és Picassohoz kapcsolódó kiállítás kultúra Megnyílt a Pablo és Picassohoz kapcsolódó kiállítás A Pannon Várszínház legújabb előadása a Pablo és Picasso, avagy az állatok karneválja című családi musical. Ehhez kapcsolódóan a teátrum gyermekrajz pályázatot hirdetett. A beérkezett pályaművekből pénteken nyílt kiállítás a színházban, Formákban a világ címmel. 2024. június 22. 16:08
1 2
közélet
Mozgalmas ősz jön a Laczkó Dezső Múzeumban – sport, ’56, szabadegyetem és advent is szerepel a programban Sűrű hónapok elé néz a Laczkó Dezső Múzeum. Az intézmény ősszel a Múzeumok Őszi Fesztiváljához is csatlakozik, de emellett kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, sportos és családi programokkal, könyvbemutatókkal, konferenciákkal és adventi eseményekkel is készül. A következő időszak terveiről Szanyi Brigitta múzeumigazgató beszélt a múzeum pénteki sajtótájékoztatóján. Megszűnhetnek a megyei önkormányzatok? Éles reakciót kapott Magyar Péter a bejelentésére Értetlenül fogadta a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) Magyar Péter miniszterelnök parlamenti bejelentését a megyei önkormányzatok – és ezzel együtt a Veszprém Vármegyei Önkormányzat – esetleges megszüntetéséről. A szövetség szerint a tervezet nem szakmai, hanem politikai döntés, amely súlyos stratégiai hiba lenne, és veszélybe sodorhatja a térségi fejlesztéseket, valamint az uniós források lehívását is. Rekordszámú gólya és új kuratórium a Pannon Egyetemen Felállt a Pannon Egyetem fenntartásáért felelős alapítvány új kuratóriuma, amely a tervek szerint 2027 augusztusáig, a jelenlegi alapítványi rendszer kivezetéséig működik. Dr. Abonyi János rektor és Csillag Zsolt kancellár közös sajtótájékozatójukon hangsúlyozták, hogy a személyi változások nem okoznak fennakadást a működésben, továbbá beszámoltak az országos átlagot jócskán meghaladó, történelmi beiskolázási sikerekről és a közelgő őszi egyetemi programokról is. Magyar Péter újra országjárásra indul, Veszprém az első állomás Veszprémben indul újra az országjárás szombaton 16 órakor - közölte a miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán. Porga Gyula nemet mond az aranyosvölgyi beépítésre Ahogy azt júniusban megígérte Porga Gyula polgármester, szeptemberben ismét foglalkozik és tájékoztatja az embereket Aranyosvölgy témájával, pontosabban az oda tervezett építési beruházásokkal kapcsolatban. Az ügy végére most pont kerülhet, ugyanis Porga Gyula jelezte, azt fogja javasolni a Közgyűlésnek, hogy rendeljenek el változtatási tilalmat, ezzel gyakorlatilag megakadályozva a tervezett házak felépülését. "Az eredeti elképzelés átírását a magunk mögött hagyott, soha nem látott forró nyár is igazolja. Már látszik, hogy ez a kihívás állandósulhat, ezentúl erre figyelve kell gondolkodnunk, terveznünk. Ezt tanácsolták a szakértőink is, és ezt üzenték a veszprémiek is. Hiba lett volna meg nem hallani a hangjukat.” – Írta bejegyzésében a polgármester, aki azt is mondta, a befektetőkkel tárgyalnak, hogy a befektetői bizalom se csorbuljon. Több ezer út, amelyhez nem kellett autóba ülni Havonta több ezer bérlés, nyári napokon száz feletti indulás, a csúcsidőszakokban pedig a kétszázat is karcolja a napi átlag – a V-Bike három év alatt szép csendben a veszprémi mindennapok, és persze a városkép elválaszthatatlan részévé vált. Bartha Lászlóval, a szolgáltatásért felelős V-Busz Kft. ügyvezetőjével arról beszélgettünk, merre tekerünk a leggyakrabban, mi történik a bringákkal a háttérben, és merre gurulhatunk tovább a jövőben. Útravaló a gólyáknak és rangos elismerés a Pannon Egyetem tanévnyitóján Csütörtökön ünnepélyes keretek között tartotta meg közös tanévnyitóját a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai, illetve Gazdaságtudományi Kara. A rendezvény a frissen felvett hallgatók köszöntése és szakmai útbaigazítása mellett egy jeles pillanatnak is helyt adott, az eseményen adták át a Veszprém oktatási életében kiemelkedő jelentőségű Volkra Ottó-díjat is, amit az egyetem Gazdaságtudományi Karának alapítója, Dr. Kovács Zoltán kapott. 'Már aláírtuk.' Három céges döntés, amin milliók múlhatnak KIVA vagy TAO, tulajdonosi pénzkivét, céges autó. Három döntés, amit még az aláírás vagy a kifizetés előtt érdemes átszámolni.  Ezer alsónadrágot ástak el, majd díjat kaptak érte a kutatók Ezer alsónadrág, egy ásó és két hónap várakozás. Elsőre nem feltétlenül ez jut eszünkbe egy tudományos kutatásról, svájci szakemberek viszont pontosan így vizsgálták a talaj állapotát. A kísérlet annyira szokatlan volt, hogy idén Ig Nobel-díjat is ért. Komoly diplomáciai baklövés: a kormány visszakérte az angol királynak ajándékozott lovakat 2023-ban két lipicai mént ajándékozott Magyarország III. Károly brit királynak a koronázása alkalmából. Most azonban a brit sajtóban olyan információ jelent meg, amely szerint a magyar agrártárca szeretné visszakapni őket.
sport
Atlétikai Világdöntő: Halász Bence második kalapácsvetésben Halász Bence a második helyen végzett kalapácsvetésben az atlétikai Világdöntőben pénteken. Iváncsik Máté öt góllal debütált, hússzal nyert a One Veszprém A címvédő One Veszprém 47–27-re nyert az újonc Dabas vendéglátójaként pénteken a férfi kézilabda-élvonalban. A tizenhét esztendős Iváncsik Máté öt góllal mutatkozott be. Férfi kézilabda BL: gólcsúcsot döntött a Szeged A Szeged megdöntötte saját gólcsúcsát a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában azzal, hogy 42-31-re nyert a svéd IFK Kristianstad ellen az első csoportkör első fordulójában, csütörtökön. Ötből öt: Nyíregyházán sem hibázott a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém az első félidőben kétszer is egyenlített, majd a szünet után három gólt szerezve 5–2-re nyert az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában. A bakonyiak öt fordulót követően is hibátlan mérleggel vezetik az NB I-et. Fölényes sikerrel rajtolt a Szeged a BL-ben A Szeged házigazdaként 42-31-re verte a svéd IFK Kristianstad csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének első fordulójában, csütörtökön. Marco Rossi elégedett a válogatottak nyári klubváltásával Marco Rossi szövetségi kapitány "összességében elégedett" a válogatott futballisták nyári klubváltását illetően. Női kosárlabda-vb: a címvédő amerikaiak ellen búcsúzott a magyar válogatott A magyar női kosárlabda-válogatott 108-56-ra kikapott a címvédő amerikaiaktól a csütörtöki negyeddöntőben, ezzel befejezte szereplését a berlini világbajnokságon. Bajnokok Ligája: Szoboszlai góllal, a Liverpool győzelemmel kezdett Szoboszlai Dominik góllal, csapata, a Liverpool pedig az Atlético Madrid 2-1-es legyőzésével kezdett a labdarúgó Bajnokok Ligája nyitófordulójának szerdai játéknapján. Nyolcgólos győzelemmel kezdte a BL-idényt a Veszprém Emil Nielsen parádés kapusteljesítménnyel mutatkozott be a One Veszprém színeiben a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A több jó egyéni teljesítményt felvonultató magyar bajnok az első csoportkör szerdai nyitómeccsén 36–28-ra nyert a Porto ellen.   Női kosárlabda-vb: az amerikai kapitány szerint csapata nemcsak Juhász Dorkára készül Kara Lawson, a címvédő amerikai női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata nemcsak Juhász Dorkára készül a berlini világbajnokság csütörtöki negyeddöntője előtt.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.