A Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál idei programját bemutató sajtótájékoztatón elsőként Muraközy Péter, Veszprém alpolgármestere megjegyezte: bár újévi fogadalma, hogy hosszabb beszédeket mondjon a város sajtótéjékoztatóin, úgy véli, az elmúlt öt évben valójában már mindent elmondtak arról, miért különleges és fontos a Holtszezon.
Kiemelte, hogy a fesztivál helyi kezdeményezésként indult, és ez az egyik legnagyobb erénye: valódi veszprémi ügy, amely az Európa Kulturális Fővárosa program lezárulta után is életképes maradt. Hangsúlyozta, hogy a fesztivál évről évre fejlődik, majd köszönetet mondott a szervezőknek a következetes, közösségépítő munkáért.
A fesztivál főszervezőjeként Varga Richárd szólt a közönséghez. Elmondta: a Holtszezon minden évben valamiféle tematika mentén épül fel, az idei év legfontosabb jellemzője az organikus fejlődés és az egyre erősödő együttműködések hálózata. Kiemelte, hogy idén három Margó-díjas szerző is szerepel a programban, köztük Visky András, Kemény Lili és Tóth Marcsi. A fesztiválra érkezik Tóth Krisztina és Vecsei H. Miklós is: utóbbi Közel lenni című, mindössze ezer példányban megjelent, különleges kiadványa a fesztivál záróeseményéhez kapcsolódik. Simon Márton több programmal érkezik, köztük versműhellyel.
Varga Richárd hangsúlyozta: küldetésüknek tekintik, hogy a kortárs irodalmat a fiatalabb generációkhoz is közelebb hozzák, akár a popkultúra – például a Stranger Things világa – felől. A zenei program kapcsán kiemelte a feltörekvő, magyar nyelven alkotó előadók szerepeltetésének fontosságát, valamint az irodalom és zene határterületein mozgó produkciókat.
Tóth Marcsi író, a 11. Margó-díj nyertese is felszólalt. Elmondta, hogy vidéki származású alkotóként különösen fontos számára, hogy a fővároson kívül is erős, élő irodalmi közeggel találkozzon. Bár korábban még nem járt a Holtszezonon, a fesztivál szellemisége és programja már az előzetes tájékozódás során is meggyőzte. Felidézte, hogy első könyvén tizennégy éven át dolgozott, következetesen ragaszkodva saját belső hangjához. A kötet szakmai elismerések sorát hozta számára. Mint mondta, legnagyobb vágya az volt, hogy a könyv ne maradjon észrevétlen – ez az álma mára egyértelműen teljesült.
A sajtótájékoztatón Patkó Ágnes, a Magyar Krimifesztivál képviseletében beszélt. Elmondta, hogy a kortárs magyar krimi az elmúlt években látványos fejlődésen ment keresztül, amit a Holtszezon keretében idén negyedik alkalommal megrendezett Krimifesztivál is jól tükröz. A tavalyi „Szellemek” tematika után idén a „Döglött akták” kerül a középpontba. A Foton Audiovizuális Centrumban összesen tizennégy krimiszerző vesz részt a programokon, nyolc különböző kiadót képviselve. A beszélgetéseket két krimiíró és két krimikutató moderálja.
A sajtótájékoztatót Grászli Bernadett, a Művészetek Háza Veszprém igazgatója zárta. Kiemelte, hogy a Holtszezont idén már második alkalommal szervezi az intézmény, és nagy öröm számukra, hogy az Európa Kulturális Fővárosa programban létrejött fesztivált továbbvihetik. Beszédében megjelent a punk fogalma is, amely egyszerre hordoz szomorú és felszabadító jelentéseket – ez különösen erősen kapcsolódik a városhoz kötődő Szilágyi László életművéhez. Elmondta: immár hagyománnyá vált, hogy a Holtszezon idején egy, a Művészetek Háza repertoárjában szereplő kiállításra is fókuszálnak.
Jövő héten, a magyar kultúra hetén nyílik meg Szilágyi László Hatvan című retrospektív tárlata, a művész hatvanadik születésnapja alkalmából, Ladányi István moderálásával, Szilágyi Zoé részvételével.
Grászli Bernadett hangsúlyozta az irodalom kiemelt szerepét az intézményben – ez Kilián László szerepköre–, valamint a közösségépítés fontosságát: a helyi alkotók, közönségek és különleges kezdeményezések támogatását. Beszélt a Hartmann Leventével közösen szervezett könyvbemutatóról, a Francia Intézet támogatásáról, valamint a közösségi varró- és hímzőműhelyről is. A távoli kultúrák iránti nyitottság jegyében Boros Bálint a japán mangák, azon belül is a sportmangák világát mutatja be, kapcsolódva Veszprém sportrégiós identitásához. Hozzátette, Németh Rajmundnak köszönhetően a fesztivál zárónapján Tarr Béla életműve előtt tisztelegnek, egyben Krasznahorkai László irodalmi Nobel-díját is ünnepelve: levetítik a Sátántangót. Grászli Bernadett végül köszönetet mondott minden részt vevő helyszínnek és együttműködő partnernek.
A Can Togay ötlete alapján életre hívott fesztivált, a VEB2023 Európa Kulturális Fővárosa program örökségeként, Veszprém város támogatásával immár második alkalommal szervezi meg Varga Richárd és a Művészetek Háza Veszprém csapata.




