Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A technológia is az ember műve, ettől még nem tűnik el az analóg világ

2024. szeptember 8. 11:21
Can Togaynak nyílt kiállítása a Dubniczay-palotában szombat este, Rettentő gondolatok boltja címmel. A mesterséges intelligencia által generált képek készítési módja Can szerint rendkívül megosztja az embereket, pedig benne van minden, amit az ember tud. Vagyis, a technológia is az ember műve. A kiállítás, melyet Somlai-Fischer Ádám nyitott meg, október hatodikáig látogatható.

Somlai-Fischer Ádám médiaművész, a Prezi alapítója már régóta foglalkozik a mesterséges intelligenciával, ez köti össze őt és Cant. Ádám elmondta, rendkívül tetszett neki, amikor Can az online térben elkezdte megosztani azokat a beszélgetéseket, amelyeket az MI-vel végzett. A nyelvi modellekkel való foglalkozás után Can képeket is készíteni kezdett.

A médiaművész is rávilágított az MI megosztottságára, pláne, ami a kultúrában való szerepét illeti, de véleménye szerint, és sokak hiedelmével ellentétben, a mesterséges intelligenciával sem könnyű kulturális terméket létrehozni. Hosszú gondolkodás, beszélgetés, újra tervezés, valamint döntések sorozata előzi meg.

Ádám reflektált arra is, hogy akik azért ódzkodnak a témától, mert egy nem természetes dologról van szó, gondolják végig, hogy mi a természetes? Még a nyelvünk és az írás sem az. De idevehetjük a sütést is, amiről ma már senkinek nem az jut eszébe, hogy egy felháborító, a természetes dolgainkkal szembemenő tevékenység.

Can Togay köszönetet mondott a Művészetek Házának, amiért nyitottan álltak a kiállításhoz. Can elmesélte, hogy adott esetben barátságokat tesz tönkre ez a rendkívül megosztó téma, egészen furcsa szenvedélyeket lobbant fel, mintha nem emberi dologról beszélnénk, pedig ebben az esetben is arról beszélünk.

A Rettentő gondolatok boltja október 6-ig várja látogatóit.

vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Rászoruló családok vihetik bábszínházba csemetéiket kultúra Rászoruló családok vihetik bábszínházba csemetéiket Száz darab négy alkalomra szóló bérletet juttatnak el rászorulókhoz civil szervezetek a Kabóca Bábszínház patrónus programjában. 2025. március 22. 19:29 Első kézből ismerhetjük meg a Tanácsköztársaság veszprémi történéseit kultúra Első kézből ismerhetjük meg a Tanácsköztársaság veszprémi történéseit Újra kiadta Gutheil Jenő 1920-ban megjelent, A kommunisták uralma Veszprémben című kötetét – illetve annak jegyzetekkel, mellékletekkel ellátott kritikai változatát – a Veszprémi Szemle. A kötet sorsát dr. Vizi László Tamás történész, a Kodolányi János Egyetem Tudományos rektorhelyettese ismertette a pénteki könyvbemutatón az Eötvös Károly Könyvtárban. 2025. március 21. 22:04 Bejelentette következő évadát a Pannon Várszínház kultúra Bejelentette következő évadát a Pannon Várszínház Péntek délelőtt a Hangvillában ismertették a 2025/26-os évad előadásait. A 25. jubileumi évadban két ősbemutató is lesz, A filmsztár, valamint a Szegény gazdagok. 2025. március 21. 14:24 Kultúrával tovább erősített lengyel–magyar barátság kultúra Kultúrával tovább erősített lengyel–magyar barátság A Veszprémi Petőfi Színház művészei és vezetői alkotta küldöttség Magyarország krakkói főkonzulátusának meghívására és szervezésében Lengyelországban töltötte a március 15-ei nemzeti ünnepet és az azt megelőző napokat. 2025. március 20. 12:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.