Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Megnyílt Lugossy Mária retrospektív kiállítása

2024. szeptember 12. 15:42
Szerda este nyílt meg Lugossy Mária retrospektív kiállítása a Bohus-Lugossy Alapítvány és a Művészetek Háza Veszprém közös szervezésében, a Dubniczay-palota Várgalériájában, többek között azzal a céllal, hogy a város lakói megismerjék Lugossy Mária különleges és világviszonylatban is jelentős alkotói életpályáját, melyért számos hazai és nemzetközi díjjal jutalmazta a szakma.
 

Grászli Bernadett, a Művészetek Háza Veszprém igazgatója köszöntötte a művészet kedvelőit, s rögtön köszönetet mondott a Bohus-Lugossy Alapítványnak és a Laczkó Dezső Múzeumnak a kiállítás létrejöttéért.

Porga Gyula polgármester a város nevében üdvözölte a megjelenteket, s rávilágított a művész és a város fontos szerepére. A veszprémiség fogalmával kezdte, melynek jelentését igencsak kitágították. A polgármester szerint nem csak az a veszprémi, aki itt születik, hanem az is, akinek Veszprémben van műve – úgy, mint például Lugossy Máriának is. A polgármesternek egyszer volt szerencséje találkozni a művésszel, de az mindenképpen elmondható, hogy a város és Lugossy kapcsolata remek volt, annál is inkább, mert Lugossy készítette a városnak a millenniumi emlékművet.

Porga arra biztatta Lugossy gyermekeit, hogy ápolják tovább a tradíciókat, és vigyék tovább az üvegművészet szerepének jelentőségét.

Gopcsa Katalin művészettörténész szavai nyitották meg hivatalosan is a kiállítást, melyet végül Herth Viktória tolmácsolt. Kisebb kitekintést tett az üvegművészet történetében: itthon az üvegszobor kifejezést először az 1980-as évek hallottuk, de az üveg már korábban művészi médiummá vált. Lugossy az elsők között jelent meg nemzetközi kontextusban is, s nem csak saját pályáját egyengette, de felkarolta a fiatalokat is.

Többféle anyaggal dolgozott, így fémmel, gránittal, agyaggal, bronzzal, tükörrel és fénnyel is.

Alkotásai megtalálhatók a legrangosabb hazai és nemzetközi köz-és magángyűjteményekben, többek közt a párizsi Musée du Louvre, a londoni The British Museum, a New York-i The Corning Museum of Glass, a tokiói Suntory Museum, valamint Veszprém városa és a Laczkó Dezső Múzeum is büszkélkedhet Lugossy-művekkel.

A kezdeti geometrikus-konstruktív nyelvezetet fokozatosan váltotta fel az organikus világot megidéző motívumokra alapozott kompozíciók sora, amelyek sorában később megjelentek, és az 1990-es évektől egyre hangsúlyosabbá váló, zárványszerűen előtűnő emberalakok, illetve testmaradványok. Kisplasztikák mellett a pályakezdő periódustól kezdve előszeretettel fordult a kisszobrok és az adott kiállítási teret berendező installációk felé, majd pályázatnyertes munkáinak megvalósítása révén több köztéri, monumentális, emlékműfunkciót szolgáló alkotása is megvalósulhatott, így Székesfehérváron, Veszprémben, Tatán és Budapesten.

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
Ovádi Péter: Új szakaszba lépett a veszprémi mentőállomás ügye egészségügy Ovádi Péter: Új szakaszba lépett a veszprémi mentőállomás ügye Három év előkészítő munka után a megvalósítás irányába mozdult el Veszprém új mentőállomásának projektje – számolt be róla közösségi oldalán Ovádi Péter országgyűlési képviselő. ma 9:47 Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. tegnap 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.