Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Megnyílt a Pablo és Picassohoz kapcsolódó kiállítás

2024. június 22. 16:08
A Pannon Várszínház legújabb előadása a Pablo és Picasso, avagy az állatok karneválja című családi musical. Ehhez kapcsolódóan a teátrum gyermekrajz pályázatot hirdetett. A beérkezett pályaművekből pénteken nyílt kiállítás a színházban, Formákban a világ címmel.

Megérkezve a Pannon Várszínház második emeleti folyosójára, ahol a kiállítás megtekinthető, hirtelen elgondolkodom, tényleg gyermekek rajzai ezek? Szebbnél szebb, komolyabbnál komolyabb alkotások; sok időt szánjon rá, aki elmegy és megtekinti.

Vándorfi László, a színház igazgatója örömmel számolt be arról, hogy a Művészetek Háza Veszprémmel közösen hirdették meg a képzőművészeti pályázatot, ezzel is készülve a családi előadásra. A több mint ötszáz pályamű az ország minden pontjáról, sőt, határon túlról is érkezett, ebből száznyolcvankilenc került a falakra.

Dohnál Szonja, a kiállítás egyik kurátora, zsűrije megköszönte a gyermekeknek a kreativitást, majd hozzátette, ez nem csupán egy verseny volt, de igazi kihívás is, ami arra ösztönözte az általános iskolásokat, hogy lépjenek túl a megszokott formákon, merjenek nagyot álmodni, asszociáljanak szabadon, és kísérletezzenek bátran.

Továbbá arra biztattak mindenkit, merjék kifejezni saját látásmódjukat, ne a konvenciókkal foglalkozzanak, hanem az önkifejezéssel. Ahogy Picasso mondta, a tárgyakat úgy festem le, ahogy elgondolom azokat, nem pedig úgy, ahogy látom.

Az eseményen egyébként részt vett többek között Vetter Szilvia, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány elnöke, Gregor Bernadett színésznő, az Alapítvány tagja.  

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. tegnap 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.