Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
14°C

kultúra

Már látogatható a Kővágóörsi Zsinagóga veszprémi kiállítása kultúra Már látogatható a Kővágóörsi Zsinagóga veszprémi kiállítása Csütörtök délután egy rendkívül különleges kiállítás nyílt a Kunszt!-ban: a 200 éves Kővágóörsi Zsinagóga fotókiállítása, melyet a Káli-medence Zsinagógája Alapítvány elnöke, Jusztin Ádám nyitott meg. 2023. november 10. 6:07 A nemzetközi díjakkal elismert Kámán Albert új filmje is látható lesz a Pannonfílingen A nemzetközi díjakkal elismert Kámán Albert új filmje is látható lesz a Pannonfílingen Szombaton tizenkilencedik alkalommal rendezik meg Veszprémben a rövid filmek hosszú napját, azaz a Pannonfíling Mozgóképes Találkozót. A programban szerepel Kámán Albert legújabb alkotása, a Magány, amely már számos jelentős hazai és nemzetközi fesztiválon volt látható, többek között a miskolci CineFest Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában, nemrég pedig Stockholmban a legjobb dráma díját nyerte el. A rendező előző filmje – a Hazug – is számos hazai és nemzetközi díjat kapott. A veszprémi rendezvényen bemutatják a Magányt, melynek főszereplői Bányai Kelemen Barna és Bánfalvi Eszter, zenéjét Cári Tibor szerezte. Kámán Albert rendezőt kérdeztük pályájáról és arról, miért kapnak jelentős fókuszt alkotásaiban a párkapcsolati kérdések… 2023. november 9. 22:06 Jövő héten a kortárs jazz kultikus előadói Veszprémben zene Jövő héten a kortárs jazz kultikus előadói Veszprémben November 16. és 19. között a kortárs jazz nemzetközi és hazai előadói lépnek fel a Veszprém Jazz Fesztiválon, köztük Jojo Mayer, Bill Frisell. Erik Truffaz nemrég megjelent, Clap! című lemezét mutatja be a fesztivál nyitónapján. Első magyarországi koncertjét adja a Scary Pockets, a The New Mastersounds, a Tygroo és Izo FitzRoy is, de a világhírű dobos-producer, Manu Katché is először lép fel hazánkban szólóprojektjével. 2023. november 12. 8:27 A mesterséges intelligencia a témája a XI. Music Hungarynak A mesterséges intelligencia a témája a XI. Music Hungarynak Szerda délelőtt hivatalosan is megnyitották a XI. Music Hungary Konferenciát, a veszprémi Hangvillában. A téma idén: Mi és Ti, azaz a mesterséges intelligencia, valamint a természetes intelligencia a zeneiparban. 2023. november 8. 15:23 Nem merül feledésbe Endrődi Sándor emléke Nem merül feledésbe Endrődi Sándor emléke Endrődi Sándor veszprémi születésű költőre emlékezett Magyar Irodalomtörténeti Társaság Veszprém vármegyei tagozata hétfőn a Szabadság téren, ahol egykor a művész szülőháza állt. 2023. november 7. 14:50 Esőáztatta videóklip az elengedésről Veszprémből Esőáztatta videóklip az elengedésről Veszprémből Bő egy éve írtunk először Benedek Ádámról, művésznevén Rizonról, aki akkor egy olyan rapdallal rukkolt elő, aminek szövegét és a hozzá készült klipet is Veszprém és az EKF ihlette. Most egy másik, stílusában merőben eltérő dallal jött ki a fiatal zenész, a könnyed nyári hangulatot pedig lecserélte egy jóval mélyebb tartalmú üzenetre. 2023. november 7. 12:23 A Fotonba költözik a Pannonfíling A Fotonba költözik a Pannonfíling Animációs film, kisjátékfilm, természetfilm és filmetűd is szerepel a 19. Pannonfíling Mozgóképes Találkozó programjában, amelyet november 11-én, szombaton rendeznek meg Veszprémben, a FOTON Audiovizuális Centrumban. 2023. november 6. 15:11 Hollywoodban az EKF nyitórendezvényének zenéje Európa Kulturális Fővárosa Hollywoodban az EKF nyitórendezvényének zenéje A legjobb ötbe került a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros program nyitóceremóniájának zenéje a Hollywood Music In Media Awards jelöltjei között. A gálát november 16-án tartják majd a filmek fővárosában. 2023. november 6. 13:54 Kultúra, identitás, patriotizmus címmel indul előadássorozat Veszprémben Kultúra, identitás, patriotizmus címmel indul előadássorozat Veszprémben A Verancsics Akadémia legújabb sorozata ízig, vérig veszprémi témájú lesz. 2023. november 6. 12:07 New Yorkban fotókon mutatkozik be a Veszprém-Balaton régió New Yorkban fotókon mutatkozik be a Veszprém-Balaton régió New York belvárosának művészeti negyedében fotókiállításon mutatkoznak be a Veszprém-Bakony-Balaton régió tájai péntektől öt napon át. 2023. november 4. 14:43 Lányos álmok: művészet, elegancia és sport találkozása Veszprémben Lányos álmok: művészet, elegancia és sport találkozása Veszprémben Gyerekkori hobbijaink nem jelentenek garanciát arra, felnőttként mivel fogunk majd foglalkozni, de hiszem, hogy ezek mégis csak meghatározzák az életünket. Ebben egyetérthetünk Podolskaya Viktoria balettmesterrel, mert ő is mindent elkövet azért, hogy az olyan kifejezetten elegáns, művészeti sportok is elérhetőek legyenek profi minőségben Veszprémben, mint a balett vagy az azzal szorosan összefüggő ritmikus gimnasztika. Ezt szolgálja most a VEB 2023 EKF támogatásával megvalósuló fejlesztés egyesületénél, melynek keretében ritmikus gimnasztika edzésre és egy különleges év végi gálára is várják az érdeklődőket. 2023. november 4. 12:40 Nevetésbe burkolt szabadságkeresés a Petőfi színház új darabjában Nevetésbe burkolt szabadságkeresés a Petőfi színház új darabjában A magyar virtusról, szabadságról és az utolsó pillanatos döntésekről is mesél a Veszprémi Petőfi Színház második nagyszínházi bemutatója, A három sárkány. 2023. november 2. 22:07 Vajon min gondolkodnak a veszprémiek egy kávé mellett? véleménycikk Vajon min gondolkodnak a veszprémiek egy kávé mellett? Tényleg előre tört a kulturális hedonizmus? Lehet, hogy a válságba jutott civilizációnk az oka? Véleménycikk egy jelenségről, ami lehet, hogy nem is létezik. 2023. november 2. 14:13 Versek Veszprémben, versek Európából Versek Veszprémben, versek Európából Azt tudjuk, hogy mit jelentett Petőfinek az Alföld, vagy azt, hogyan inspirálta Jókait a Balaton. De vajon az irodalom távolról jött művelőire hogyan hatott a Bakony és a Balaton vidéke? A balatonfüredi Magyar Fordítóház Alapítvány idén hat külföldi költőt látott vendégül, az itt töltött időszak pedig elég volt ahhoz, hogy tovább gazdagítsák a világirodalom tárházát. 2023. október 31. 13:38
... 66 67 68 69 70 ...
közélet
Kemencét építettek a jutaspusztaiak A polgármester támogatásával és a helyiek társadalmi munkájával készült el, amit szombaton fel is avattak a városrészben. Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Több mint 5000 embert mozgatott meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatának kiemelt eseménye, a március 21-i Kihívások Napja. Bár a megkísérelt 4 GUINNESS WORLD RECORDS™ rekordkísérlet végül nem sikerült, a rendezvény így is hatalmas sikerrel zárult, hiszen több ezer ember mozdult meg egyszerre, a napot pedig végig a közösségi élmények határozták meg, ahol az összekötő kapocs a mozgásélmény volt. Több ezer ember már megmozdult Veszprémben Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban. CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. Mozog az egész város Reggel nyolc órakor elkezdődött a 12 órás váltófutás, délelőtt pedig lezajlott a magas térdemeléssel futás rekordkísérlete is. Közben a térség diákjai egymással versenyeznek a Március 15. utcai csarnokban, de az egyetemi sportközpont is megtelt sportoló fiatalokkal. A programok java része viszont csak délután indul. Elstartolt a Kihívások Napja Reggel nyolc órakor Ovádi Péter indította el a Kihívások Napját azzal, hogy megtette az első 100 métert a 12 órás váltófutáson. Ő Porga Gyula polgármesternek adta át a stafétát a Megyeház téren. A programok egészen este nyolc óráig tartanak, majd kezdetét veszi az Óváros téren a NECC PARTY Boldogság sugárzik a gyermekrajzokból A boldogság témakörében készült rajzokból nyílt kiállítás a Veszprémi Petőfi Színházban pénteken. 68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve A képernyőről a lapokra költözött a veszprémi StúDió podcast. Dióssy László és Wéber László népszerű beszélgetőműsorából a páros kiválasztott 68 „megkerülhetetlen” embert, akiknek az interjúit kötetbe foglalták. A péntek délután a Betekints Hotelben tartott bemutatón több érdekes és olykor megmosolyogtató kulisszatitkot is felfedtek a szerzők a könyvről. Szijjártó Péter Veszprémben: 'Ha belehúznak minket egy háborúba, akkor mindennek vége' Kiemelkedő gazdasági eredmények, rekordszámú új munkahely és világviszonylatban is egyedülálló családtámogatási rendszer áll szemben egy formálódó háborús világkorszak veszélyeivel Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter szerint, aki csütörtök délután a veszprémi Agóra előtt tartott lakossági fórumán világította meg az áprilisi sorsdöntő választás valós súlyát, miszerint a cél a hazai sikerek megvédése és Magyarország békéjének garantálása. Szintet lép a Controlsoft 2,5 milliárd forintos beruházással, 940 millió forint kormányzati támogatással valósítja meg új regionális automatikai szolgáltató központját a Controlsoft Automatika Szolgáltató Kft. Az új központot bejelentő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett.
sport
A dunaszerdahelyi Élő Beatrix 11 gólt lőtt Élő Beatrix 11 góllal járult hozzá a már biztosan bajnok Dunaszerdahely 39-22-es győzelméhez a TJ Sokol Poruba otthonában a szlovák-cseh közös női kézilabda-bajnokság, a MOL Extraliga szombati játéknapján. Az Esztergom 11 gólos előnyben a magyar negyeddöntőben Az újonc Esztergom 36-25-re legyőzte a pályaválasztó Mosonmagyaróvárt a női kézilabda Európa Liga negyeddöntőjének szombati, első mérkőzésén, Győrben. Fedett pályás atlétikai vb: döntős a férfi 4x400 méteres váltó Országos csúccsal döntőbe jutott a Kovács Árpád, Wahl Zoltán, Steigerwald Ernő, Csahóczi Csanád összeállítású magyar 4x400 méteres váltó a lengyelországi Torunban zajló fedett pályás atlétikai világbajnokságon. Magabiztos diadalt aratott az Insedo Veszprém KK Az Insedo Veszprém KK magabiztos, 102-73-as győzelmet aratott a Peka Bau-MEAFC Wolves ellen a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport alapszakaszának 24. fordulójában, szombaton a Vetési Albert Gimnáziumban. Női kézilabda BL: ötgólos hátrányban az Odense ellen a Debrecen A Debrecen 37-32-re kikapott hazai pályán az előző idényben döntős dán Odensétől a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőbe jutásért zajló párharcának első mérkőzésén, szombaton. Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Több mint 5000 embert mozgatott meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatának kiemelt eseménye, a március 21-i Kihívások Napja. Bár a megkísérelt 4 GUINNESS WORLD RECORDS™ rekordkísérlet végül nem sikerült, a rendezvény így is hatalmas sikerrel zárult, hiszen több ezer ember mozdult meg egyszerre, a napot pedig végig a közösségi élmények határozták meg, ahol az összekötő kapocs a mozgásélmény volt. Fedett pályás atlétikai vb: Molnár Attila hatodik 400 méteren Molnár Attila a hatodik helyen végzett 400 méteres síkfutásban szombaton a toruni fedett pályás atlétikai világbajnokságon. Premier League: Kerkez Milos gólja kevés volt a Brighton ellen Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a címvédő Liverpool 2-1-re kikapott a Brighton vendégeként szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában, a címvédő gólját Kerkez Milos szerezte. A magyar férfi kézilabda-válogatott 11 góllal legyőzte Olaszországot A világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott 30-19-re legyőzte Olaszország csapatát a szombat délután Tatabányán rendezett edzőmérkőzésen. Több ezer ember már megmozdult Veszprémben Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.