Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 10. Margit
Veszprém
22°C
2026. június 10. Margit
Veszprém
22°C

közélet

Piramis a Bakony lábainál Piramis a Bakony lábainál Újabb közjóléti beruházás fejeződött be a Bakony kapujában, a VERGA Zrt.-nek köszönhetően újjáépült és megszépült az iszkaszentgyörgyi kőpiramis és környezete. 2014. május 9. 9:49 Az állatkert fejlesztése a gazdaság evolúciója is lehet Az állatkert fejlesztése a gazdaság evolúciója is lehet Jelenleg is zajlik a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark mintegy 1,2 milliárd forintból megvalósuló fejlesztése. A ZooEvolúció elnevezésű projekt hivatalos indítórendezvényét csütörtökön tartották a Gulya-dombon. 2014. május 8. 13:42 Már nyomtatják a szavazólapokat Tudja, milyen hosszú lenne a papírszalag, ha az összes EP-szavazólapot egymás után fűznénk? Eláruljuk! 2014. május 7. 11:47 Lovász László az MTA új elnöke Lovász László matematikust választották a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökévé a tudós testület 185. közgyűlésén kedden. 2014. május 6. 15:08 Kedden megalakul az új parlament Kedden megalakul az új parlament Alakuló ülést tart kedden az Országgyűlés. A tanácskozást Áder János köztársasági elnök nyitja meg, aki - Orbán Viktor személyében - javaslatot tesz az új miniszterelnökre. 2014. május 5. 14:57 Hősökre emlékeztek Hősökre emlékeztek Szirénázással emlékeztek a szolgálat közben elhunyt bajtársakra a katasztrófavédők Veszprémben. 2014. május 5. 11:46 Tíz éve csatlakoztunk az Európai Unióhoz Tíz éve csatlakoztunk az Európai Unióhoz Nem hirtelen ötlettől vezérelve ugrottunk bele az európai közösségbe 2004. május elsején, évtizedes közeledés eredménye volt az, hogy a földrész legnagyobb és legjelentősebb gazdasági-politikai közössége befogadott minket. 2014. május 2. 11:18 A NATO ellenségként kezeli Oroszországot A Krím félsziget orosz elcsatolása és a kelet-ukrajnai destabilizáló műveletek arra kényszerítették a NATO-t, hogy partner helyett inkább ellenségként kezdje el kezelni Oroszországot - jelentette ki csütörtökön Washingtonban Alexander Vershbow, az észak-atlanti szövetség főtitkárhelyettese. 2014. május 2. 9:47 A munka ünnepe A munka ünnepe A közhiedelem szerint május elseje kommunista ünnep, azonban a munka ünnepének története sokkal régebbre nyúlik vissza. 2014. április 30. 22:21 Jöhet a megmérettetés Jöhet a megmérettetés Közeledik az érettségi, mintegy 3300 diák ad számot tudásáról a megyében a következő napokban. Jakus Virág, a Padányi iskola végzős tanulója beszél arról, miként éli meg ezt az időszakot. 2014. április 30. 12:30 Újabb segítség a rászorulóknak Újabb segítség a rászorulóknak Bemutatkozott a „Varázspálca a Veszprém Megyei Gyermekekért” Alapítvány. 2014. április 30. 12:25 Balaton-konferencia: javaslatok a vízmennyiség növelésére A balatoni tógazdálkodásról szóló keddi tihanyi konferencián előadó szakemberek egybehangzó véleménye, hogy aszályosabb években sem szükséges pótolni kívülről a Balaton vizét, a klímaváltozás következményeit a megemelt vízszint mellett a meder mélyítésével, és a Kis-Balaton víztározásra is alkalmassá tételével lehetne ellensúlyozni. 2014. április 30. 8:06 ET: a magyar börtönök is túlzsúfoltak Az Európa Tanács (ET) 47 tagállamának 52 büntetés-végrehajtási hatósága közül 21-ben jelent problémát a túlzsúfoltság, a többi között Magyarországon is - derül ki a strasbourgi székhelyű páneurópai intézmény kedden, Brüsszelben bemutatott jelentéséből. 2014. április 29. 11:58 Állásbörze Veszprémben Állásbörze Veszprémben Közel negyven munkáltató és hatszáz munkalehetőség várta kedden délelőtt az állásbörzére kilátogatókat a Városi Művelődési Központban. 2014. április 29. 10:28
... 713 714 715 716 717 ...
sport
Kisebb változtatásokkal rendezik meg a hétvégén a vitorlázók Mihálkovics Kupáját Az alacsony vízállás miatt kisebb változtatásokkal rendezik meg a hétvégén az 58. Mihálkovics Kupa-Sungrow Nagydíjat, a Kékszalag utáni második legjelentősebb többnapos balatoni vitorlás regattát. Vb-2026: a rekordok seregszemléjén a spanyolok és a franciák a favoritok A társházigazda Mexikó és a Dél-afrikai Köztársaság csütörtöki mérkőzésével veszi kezdetét a XXIII. labdarúgó-világbajnokság, amelyen az Európa-bajnok Spanyolország és a legutóbb ezüstérmes Franciaország számít a legnagyobb favoritnak. Schäfer András: hiányzott a címeres mez iránti tisztelet Schäfer András bombagólja is kellett, hogy a magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzze a kazahokat kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen, de a középpályás szerint hiányzott a csapatból a címeres mez iránti tisztelet. Rossi: a fiatalok frissességet hoztak a válogatottba Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a sok újonc, akiket meghívott és bevetett az idei négy felkészülési mérkőzésen, frissességet hozott a magyar labdarúgó-válogatottba, amely kedden 3-1-re legyőzte a kazah csapatot Debrecenben. Magyar-kazah: a második félidőben három gólt szerezve fordított a válogatott A magyar labdarúgó-válogatott 3-1-re legyőzte a kazah csapatot kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen. Ilyés: nem sportszakmai döntés született Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a nemzetközi szövetség (IHF) nem sportszakmai alapon döntött arról, melyik két válogatott kapjon szabadkártyát a januári olimpiai kvalifikációs férfi világbajnokságra, amelyről a magyar csapat lemaradt. A Mozgás Éjszakáján futnak a legkisebbekért Június 12-én, pénteken második alkalommal rendezik meg a Valeo Jótékonysági Futást. Az esemény idén különleges keretrendszerben valósul meg: a Mozgás Éjszakája programsorozathoz csatlakozva, az Európa Sportrégiója eseménysorozat részeként, kora este várja a sportolni és segíteni vágyókat. MotoGP: csak pozitív visszajelzéseket kaptak a balatoni futam szervezői A szakemberek részéről csak pozitív visszajelzéseket kapott a balatonfőkajári versenypálya szervezőcsapata a gyorsaságimotoros-világbajnokság múlt hétvégi Magyar Nagydíjáról, és jövőre is visszavárja a mezőnyt a Balaton Parkba. Férfi kézilabda-vb: nem kapott szabadkártyát a magyar válogatott A magyar férfi kézilabda-válogatott nem kapott szabadkártyát a januári, németországi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. Veszprémi tájfutó sikerek az országos diákolimpián – ismét első helyen a Lovassy Sorozatban hatodszor végzett az élen a Lovassy László Gimnázium az országos tájfutó diákolimpia iskolai pontversenyében. A szombathelyi döntőben a veszprémi diákok több egyéni és csapatdobogós helyezéssel járultak hozzá az újabb összetett sikerhez.
kézilabda
Ilyés: nem sportszakmai döntés született Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a nemzetközi szövetség (IHF) nem sportszakmai alapon döntött arról, melyik két válogatott kapjon szabadkártyát a januári olimpiai kvalifikációs férfi világbajnokságra, amelyről a magyar csapat lemaradt. Férfi kézilabda-vb: nem kapott szabadkártyát a magyar válogatott A magyar férfi kézilabda-válogatott nem kapott szabadkártyát a januári, németországi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. Köszöntötték a magyar bajnok és BL-ezüstérmes Győri Audi ETO KC játékosait Szurkolóik és a város vezetői köszöntötték hétfő kora este Győrben a magyar bajnoki címet és a Magyar Kupát is elhódító Győri Audi ETO női kézilabdacsapat játékosait, akik vasárnap a Bajnokok Ligája ezüstérmét szerezték meg, miután a budapesti döntőben 31-29-re kikaptak a francia Metz HB együttesétől. Veszprém Handball Academy: bajnok az U20-as, bronzérmes az U18-as csapat A Veszprém Handball Academy sikeres hétvégét zárt Dabason: a fiú U20-as csapat bajnoki címet szerzett, míg az U18-as együttes bronzéremmel fejezte be a szezont. Az U20-asok a döntőben 41–27-re múlták felül a NEKA-t, míg az U18-asok a bronzmérkőzésen 34–29-re győzték le a Széchenyi István Egyetem HT Éles csapatát. Női kézilabda BL: a Győr legyőzésével első sikerét aratta a Metz A két magyar válogatott játékossal felálló francia Metz HB nyerte a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután története első fináléjában Budapesten vasárnap 31-29-re legyőzte a címvédő Győri Audi ETO KC együttesét. Bajnokok Ligája-induló a Melsungen A német férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi, utolsó fordulójában biztossá vált, hogy Sipos Adrián, Palasics Kristóf és Bartucz László csapata, az Európa Liga-címvédő MT Melsungen a következő idényben indulhat a Bajnokok Ligájában. Női európai ifjúsági kézilabdaliga: a Debrecen nyerte a döntőt A Debrecen hosszabbítás után 41-39-re legyőzte a román CSM Bucuresti-et a női európai ifjúsági kézilabdaliga vasárnapi fináléjában, a budapesti négyes döntő második játéknapján. Ilyen búcsúztatásra nem számított Gasper Marguc Szombat délután a semmiből egyszer csak felhangzott a veszprémi kézilabdaszurkolók rigmusa a Kossuth utca közepén: „Üres a hordó, repül a korsó, mindenki fekszik az alkoholtól…” Nem spontán flashmobról volt szó – egy gondosan megtervezett és annál meghatóbb gesztus volt ez a szurkolók részéről, amikor meglepték a családja körében süteményező Gasper Margucot, aki tizenkét év után búcsúzik el a veszprémi meztől. Női kézilabda BL: a Brest legyőzésével döntőben a címvédő Győr A címvédő Győri Audi ETO KC 31-30-ra nyert a francia Brest Bretagne ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati második elődöntőjében. Női kézilabda BL: a két magyarral felálló Metz az első döntős Elsőként a két magyar játékossal felálló francia Metz HB jutott elsőként fináléba a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a budapesti négyes döntő nyitó találkozóján 32-27-re legyőzte a román CSM Bucuresti együttesét.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.