Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Nem baj, ha szorongunk, de ne csináljunk egyéni sorstragédiát az oltásból Nem baj, ha szorongunk, de ne csináljunk egyéni sorstragédiát az oltásból Hol van már a tavalyi nyár, szól a sláger, mi pedig kérdezhetnénk, hol van már a tavalyi tavasz, amikor tapsoltunk az egészségügyi dolgozóknak, önkénteskedtünk és hatalmas volt a szolidaritás bennünk. Tizennégy hónap telt el a pandémia kezdete óta, és bár elvileg az oltások közelebb hozták a normális élet reményét, a mindennapokat inkább az apátia, a frusztráció és a vakcinairigység jellemzi. De mi lehet a kiút ebből az állapotból? 2021. május 11. 4:00 Ezektől a kátyúktól kell végső búcsút venni útfejlesztés Ezektől a kátyúktól kell végső búcsút venni Nemrég jelentette be a Porga Gyula, polgármester és Ovádi Péter, országgyűlési képviselő közösen, hogy Veszprémben 2022 év végéig állami támogatásból - a Modern Városok Program keretében - és részben saját forrásból 16 km-nyi út újul meg. Körbejártuk ezeknek az utcáknak a nagy részét és dokumentáltuk a jelenlegi állapotot, hogy mire fognak elkölteni 5,3 milliárd forintot. 2021. május 9. 4:00 Külső szolgáltatóra bíznák a helyi járatos közlekedést a független képviselők Külső szolgáltatóra bíznák a helyi járatos közlekedést a független képviselők Nem tartható tovább a jelenlegi állapot – jelentette ki Kovács Rajmund független önkormányzati és Varga-Damm Andrea független parlamenti képviselő szombaton a V-Busszal kapcsolatos sajtótájékoztatójukon. 2021. május 8. 14:18 Művészházaspár, színházigazgató és fotóklub kapta az idei Gizella-díjakat Gizella-díj Művészházaspár, színházigazgató és fotóklub kapta az idei Gizella-díjakat Péntek délután szűk körben, de a hagyományoknak megfelelő nívó mellett átadták az idei Gizella-díjakat. Porga Gyula szerint a mai Veszprém alapjait Gizella királyné rakta le, de a mostani generáció felelőssége, hogy gyarapítsa mindezt. 2021. május 7. 16:25 Átadták Hajmáskér új tornatermét Átadták Hajmáskér új tornatermét 465 millió forintból, egy egykori lovarda átalakításával jött létre Hajmáskér új tornaterme. 2021. május 7. 21:26 76 éve ért véget a második világháború 76 éve ért véget a második világháború Napra pontosan 76 évvel ezelőtt, 1945. május 8-án ért véget Európában a második világháború. 2021. május 8. 8:52 Közösségi terek tervezésbe vonja be a Jutasi úti lakótelepen élőket az EKF-projekt Jutasi úti lakótelep Közösségi terek tervezésbe vonja be a Jutasi úti lakótelepen élőket az EKF-projekt A május közepén induló felmérésben arról is kérdezik az embereket, hogy milyen lakótelepen élnének szívesen és milyenen nem. Egy 3,5 kilométeres futókört is létrehoznak. 2021. május 6. 12:25 30 éves tapasztalattal rendelkező biztosításközvetítő nyit irodát Veszprémben 30 éves tapasztalattal rendelkező biztosításközvetítő nyit irodát Veszprémben Tizenhatodik irodáját nyitotta meg az országban a Nit-Risk, biztosításközvetítéssel foglalkozó cég Veszprémben. A több, mint 30 éves társaság több ezer biztosítást kezel csak a megyében. 2021. május 6. 15:01 Augusztusig nem vegyülhetnek a védetlenek Augusztusig nem vegyülhetnek a védetlenek Augusztusig biztosan nem részesülhetnek a védetteknek biztosított előnyökből azok, akik nem rendelkeznek védettségi igazolással – közölte Gulyás Gergely. 2021. május 6. 11:07 Az angol írásbelikkel megkezdődnek az idegen nyelvi vizsgák Az angol írásbelikkel megkezdődnek az idegen nyelvi vizsgák Ma reggel 9 órakor megkezdődnek országszerte az idegen nyelvi érettségi vizsgák, a diákok angolból közép- és emelt szinten adnak számot tudásukról. 2021. május 6. 8:22 Veszprém a használt autó piacon is eltér az országos átlagtól gazdaság Veszprém a használt autó piacon is eltér az országos átlagtól A koronavírus-járvány számos ponton írta át a társadalmi és nem utolsó sorban gazdasági helyzetet az egész világon, benne Magyarországon is. Ennek az egyik szegmense a használt autó piac, ahol a járvány egy éve alatt új trendek kezdtek kirajzolódni. Az országos tendenciát összevetettük a veszprémi helyzettel a Ring Autó segítségével, és több helyi sajátosságot is találtunk. 2021. május 6. 0:27 Változások és fejlesztések a víziközmű szolgáltatónál, ami a lakosságot is érinti Változások és fejlesztések a víziközmű szolgáltatónál, ami a lakosságot is érinti A pandémia alatt sem állt meg a munka a Bakonykarszt Zrt-nél, sőt a szolgáltatónál több fejlesztést és újítást is előkészítettek, amelyekkel hamarosan a felhasználók is találkoznak. A legfontosabb változásokról tartottak sajtótájékoztatót a cég vezetői szerda délelőtt. 2021. május 5. 15:58 Rányomta bélyegét a koronavírus a demográfiai folyamatokra Rányomta bélyegét a koronavírus a demográfiai folyamatokra 2021. január 1-jén az ország népességének lélekszáma az előzetes adatok alapján 9 millió 730 ezer fő volt, 39,6 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. 2021. május 5. 10:33 Történelemből vizsgáznak a diákok Történelemből vizsgáznak a diákok Ma a történelem írásbelikkel folytatódnak az érettségi vizsgák, amelyeket az első két napon alkalmazott szigorú járványügyi intézkedések betartása mellett rendeznek országszerte. 2021. május 5. 8:27
... 363 364 365 366 367 ...
sport
Australian Open: Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel a tornán keresett pénzét Egy nappal az ausztrál nyílt teniszbajnokságon elveszített döntője után Novak Djokovics bejelentette: a Grand Slam-versenyen keresett pénzét rákbetegek támogatására ajánlja fel. Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is a legjobb ötven között található a teniszezők férfi világranglistáján, közülük az előkelőbb helyen álló Marozsán a 46. Hosszabbított egyiptomi beállójával a One Veszprém A férfi kézilabda NB I-ben címvédő One Veszprém szerződést hosszabbított egyiptomi beállójával, Ahmed Adellel. Schmidt Ádám: a sportnak mint kiemelt stratégiai ágazatnak meg kell maradnia A sport 2010 óta kiemelt stratégiai ágazat Magyarországon, és fontos, hogy ez a jövőben is így maradjon - hangsúlyozta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár hétfőn a Nemzeti Sportrádióban. Milánó 2026: két hermelin, Tina és Milo a kabalafigura Két hermelin, Tina és Milo lesz a milánói-cortinai téli olimpia és paralimpia kabalafigurája. Nyolcat lőttek a veszprémi női futsalosok Könnyed győzelmet aratott a VESC női futsalcsapata a sereghajtó Csepel otthonában az NB II nyugati csoportjának 10. fordulójában. Varga Barnabás első görögországi gólja döntetlent ért az AEK Athénnak Varga Barnabás vasárnap, az Olimpiakosz elleni rangadón megszerezte első gólját az AEK Athén színeiben, mely végül 1-1-es döntetlennel zárta a görög labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának rangadóját. Férfi kézilabda Eb: Dánia legyőzte Németországot a döntőben A társházigazda Dánia 34-27-re legyőzte Németországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében, vasárnap Herningben. Férfi kézilabda NB I/B: az FTC otthonában nyert a Veszprém Az éllovas Veszprém Handball Academy U21 négy góllal nyert a Ferencváros U21-es legénysége ellen a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi találkozóján. A sereghajtó Veszprémi Kézilabda KFT szombaton hazai környezetben maradt alul a Mezőkövesd vendéglátójaként. Egypontos vereséget szenvedett a Veszprém KK Nagy csatában, egyetlen ponttal alulmaradt a DEAC U23-as csapatának otthonában az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában, vasárnap.
kézilabda
Hosszabbított egyiptomi beállójával a One Veszprém A férfi kézilabda NB I-ben címvédő One Veszprém szerződést hosszabbított egyiptomi beállójával, Ahmed Adellel. Férfi kézilabda Eb: Dánia legyőzte Németországot a döntőben A társházigazda Dánia 34-27-re legyőzte Németországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében, vasárnap Herningben. Férfi kézilabda NB I/B: az FTC otthonában nyert a Veszprém Az éllovas Veszprém Handball Academy U21 négy góllal nyert a Ferencváros U21-es legénysége ellen a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi találkozóján. A sereghajtó Veszprémi Kézilabda KFT szombaton hazai környezetben maradt alul a Mezőkövesd vendéglátójaként. Férfi kézilabda Eb: a Szeged jobbszélsője bekerült az álomcsapatba A horvát Mario Sostaric, a Szeged jobbszélsője bekerült a férfi kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába. Férfi kézilabda vb-selejtező: Szerbiával vagy Litvániával találkoznak a magyarok Szerbiával vagy Litvániával találkozik a magyar férfi kézilabda-válogatott a jövő évi olimpiai kvalifikációs világbajnokság májusi selejtezőjében. Férfi kézilabda Eb: dán-német döntő lesz Németország után az olimpiai és világbajnok Dánia jutott döntőbe a férfi kézilabda Európa-bajnokságon, mivel 31-28-ra legyőzte Izlandot a második elődöntőben, pénteken Herningben. Szerb irányítót szerződtetett a Veszprém kézilabdacsapata A magyar bajnoki címvédő One Veszprém HC hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a szerb Vojvodina 22 éves irányítóját, Stefan Dodicsot. Kézilabda Eb: visszatérhet a negyeddöntő Változhat a férfi és női kézilabda Európa-bajnokságok lebonyolítása, 2028-tól ismét rendezhetnek negyeddöntőket. Kilvinger Bálint lesz a Ferencváros férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője Kilvinger Bálint veszi át a nyáron távozó Pásztor Istvántól a Ferencváros férfi kézilabdacsapatának vezetőedzői posztját. A Sport Bild szerint Palasics Kristóf Szegedre igazol A Sport Bild értesülése szerint Palasics Kristóf, a magyar férfi kézilabda-válogatott kapusa távozik a német MT Melsungen csapatától, és Szegedre igazol.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.