Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
9°C
2026. március 19. József
Veszprém
9°C

Kavalecz Gábor

25 ezer dolláros fejlesztési támogatást kapott a Jendrassik–Venesz Technikum a Howmettől szakképzés 25 ezer dolláros fejlesztési támogatást kapott a Jendrassik–Venesz Technikum a Howmettől Ünnepélyes keretek között adták át azt a jelképes csekket, amelynek értéke 25.000 amerikai dollár – és amely a VSZC Jendrassik–Venesz Technikum gépészeti képzésének új korszakát alapozza meg. A támogatást a Howmet-Köfém Kft. nemesvámosi telephelyén keresztül nyerte el az intézmény az amerikai anyacégtől. A pályázat célja egyértelmű: olyan gépek, szoftverek és alapanyagok beszerzése, amelyek a térségben egyedülállóan magas színvonalú oktatást tesznek lehetővé a következő tanévben. 2025. november 20. 14:16 Új zebra létesül a Tüzér utcában Dózsaváros Új zebra létesül a Tüzér utcában Arra kérik a dózsavárosiakat, hogy szavazzanak a városrészt érintő fejlesztési ötletekre a részévételi költségvetés szavazásán, ami október végéig nyitott. Viszont ezen projektek nélkül is több beruházás várható még Veszprém legnagyobb kertvárosi övezetében, amelyekről Halmay Gábor és Kavalecz Gábor önkormányzatri képviselők beszéltek a Dózsavárosi Tanács legutóbbi ülésén. 2025. október 15. 15:39 Kossuth-díjasokkal ünnepelték az építészet világnapját közélet Kossuth-díjasokkal ünnepelték az építészet világnapját A hagyományokhoz hűen szakmai előadásokkal ünnepelték az építészet világnapját kedden a Táncsicsban. 2025. október 7. 15:05 Veszprémben indult a Vállalkozásismereti Roadshow Veszprémi Szakképzési Centrum Veszprémben indult a Vállalkozásismereti Roadshow A Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közös szervezésében csütörtökön Veszprémben vette kezdetét az országos Vállalkozásismereti Roadshow. Az első állomásnak a Veszprémi Szakképzési Centrum „SÉF” Vendéglátás–Turizmus Technikum és Szakképző Iskola adott otthont. 2025. szeptember 26. 12:36 Remek hangulat, több mint kétezer résztvevő – közösségi élménnyé vált a Veszprémi Sportágválasztó! Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója Remek hangulat, több mint kétezer résztvevő – közösségi élménnyé vált a Veszprémi Sportágválasztó! A Veszprém Megyei Testnevelő Tanárok Egyesületének (VMTTE) szervezésében a város idén is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét programjaihoz. A Sportágválasztóval egybekötött Autómentes Napon, pénteken több mint kétezer fiatal mozdult meg együtt az Erdész utcai Vasas-pályán és környékén. 2025. szeptember 20. 8:39 Sporttól a koncertekig: egész nap a veszprémi fiataloké a város közélet Sporttól a koncertekig: egész nap a veszprémi fiataloké a város Veszprém városának szíve szeptember 19-én a sport és a közösség ritmusára dobban majd: az Erdész utcai Vasas-pálya reggeltől délutánig egyetlen hatalmas sporttárrá változik, ahol több ezer fiatal, család és pedagógus élheti át a mozgás örömét. A Veszprémi Sportágválasztó immár több mint egy évtizedes hagyományra épül, a szervezést ezúttal is a Veszprém Megyei Testnevelő Tanárok Egyesülete (VMTTE) vállalta, a város és a térség kiemelt támogatásával. 2025. szeptember 17. 8:43 Dózsavárosban főzték ki a nyár legjobb búcsúját közélet Dózsavárosban főzték ki a nyár legjobb búcsúját Szeptember második hétvégéjén ismét megtelt élettel a Martinovics tér, ahol a hagyományos Dózsavárosi Nyárbúcsúztatót rendezték meg. A színes programokkal, koncertekkel, bemutatókkal és baráti beszélgetésekkel tarkított délután és este méltó búcsút jelentett a nyártól – mindezt a helyi közösség összefogása tette különlegessé. 2025. szeptember 13. 22:59 Újabb alkalmat találtak a dózsavárosiak az együttlétre Dózsaváros Újabb alkalmat találtak a dózsavárosiak az együttlétre Hagyományteremtő céllal rendeztek nyárköszöntő családi napot a Dózsavárosban vasárnap. 2025. június 2. 14:52 Június első vasárnapján kiderül, mi mindenre alkalmas a veszprémi jégcsarnok a nyári hónapokban is Dózsaváros Június első vasárnapján kiderül, mi mindenre alkalmas a veszprémi jégcsarnok a nyári hónapokban is Nyárköszöntőt még sohasem szerveztek a Dózsavárosban, ez most megváltozik, ráadásul egyből tematikát is kap a június 1-i közösségi esemény, amit a különböző sportágak megismerése és kipróbálása köré szerveznek a Jégpálya Veszprémben, ingyenesen, nullától százéves korig. 2025. május 23. 14:34 Gálaműsorral ünnepelt a 25 éves SÉF közélet Gálaműsorral ünnepelt a 25 éves SÉF Csütörtök délután az Agórában zajlott a jubileumi gálaműsor, hiszen a Veszprémi SZC "SÉF" Vendéglátás-Turizmus Technikum és Szakképző Iskola huszonötéves fennállását ünnepli. 2025. április 11. 17:31 Nemzetközi katonai segítség a jutaspusztaiaknak közélet Nemzetközi katonai segítség a jutaspusztaiaknak Magyar, amerikai, olasz, és horvát katonák is segítettek Jutaspusztán a városrészi művelődési ház előtti terület térkövezésében. A civil közösség és az itt állomásozó katonák között nem ez volt az első, de várhatóan nem is az utolsó olyan együttműködés, amivel a helyieknek segítettek. 2025. április 6. 15:37 Miért parkol egy félbevágott hibrid Toyota a Jendra műhelyében? oktatás Miért parkol egy félbevágott hibrid Toyota a Jendra műhelyében? Egy oktatási célra felkészített hibrid mérőautóval gazdagodott a Jendrassik-Venesz Technikum. 2025. április 3. 21:40 Régi-új vezetők a veszprémi szakképzés élén Veszprémi Szakképzési Centrum Régi-új vezetők a veszprémi szakképzés élén A kedvezőtlen demográfiai trendek ellenére a szakképzés folyamatosan bővülni tud. Hogy pontosan miért lehet ez, arról is beszélt a Veszprémi Szakképzési Centrum két vezetője egy háttérbeszélgetésen, Kavalecz Gábor, aki márciustól a főigazgatói székből ült át a kancelláriba, az ő helyét pedig Kövesdi Anett foglalta el az intézmény szakmai vezetésében. 2025. március 27. 14:19 Fákat ültettek az Ipari udvarán faültetés Fákat ültettek az Ipari udvarán Három fát – két japán cseresznyét és egy kislevelű hársot – ültettek el kedd délelőtt az Ipari Technikum első udvarán. 2025. március 12. 11:36
1 2 3
közélet
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. Földet értek Kapu Tibor űrpaprikái Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatott az intézmény.  Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. Hivatalosan is megnyitott az ifjúsági könyvtár a Zugban Az Eötvös Károly Könyvtár szolgáltatását már november óta használhatták az érdeklődők, a hivatalos átadásra viszont március közepéig kellett várni. Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zárult az állatvédő civil szervezetek támogatását célzó, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat. Az idei év januárjában meghirdetett felhívás eredményeként 472 állatvédő civil szervezet részesül állami támogatásban, ami újabb fontos lépés az állatvédelemben dolgozó civil közösségek megerősítésében – írta közleményében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson Nem járt sikerrel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elleni politikai akció, amivel tömegesen támadták meg jogi úton a jelöltjeik nyilvántartásba vételét, így mostanra véglegesnek tekinthető, hogy mely jelöltek és milyen sorrendben lesznek rajta a szavazólapokon az április 12-ei országgyűlési választáson.
sport
VEHIR-VESC: hétközi siker a Tatabánya ellen Egy hónap után lépett ismét pályára hazai közönség előtt a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A Tatabánya elleni bajnokit a vendégek kezdték jobban, ám hamar helyreállt a rend, és a veszprémi hölgykoszorú egyre magabiztosabb előnyt harcolt ki. Szerencsés-Miklai Zsanett és Török Petra jeleskedett pontszerzésben, a hazaiak pedig végül mindössze kilenc pontot engedélyeztek ellenfelüknek az első játszmában. Pontot szerzett a Ferencváros otthonában, közel a címvédéshez a Győr A címvédő és listavezető Győri Audi ETO KC 28-28-as döntetlent játszott a Ferencváros otthonában a női kézilabda NB I szerdai rangadóján. Hosszabbítás után bravúros győzelmet aratott az Insedo Veszprém KK Újabb hazai sikerének örülhetett az Insedo Veszprém KK, amely az NB I/B Piros csoport alapszakaszának 21. fordulójában hosszabbítás után 109-103-ra legyőzte a tabella harmadik helyén álló PVSK Veolia együttesét a Vetési Albert Gimnáziumban. Európa-liga: négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé. Női kézilabda junior-vb: három kontinensről kapott ellenfeleket a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott Lengyelországgal, Tajvannal és Tunéziával került azonos csoportba a Kínában sorra kerülő nyári korosztályos világbajnokság csoportkörének szerdai sorsolásán. RAJT! – csapatversenyre készülnek az iskolások Veszprémben Újabb látványos és élményalapú sporteseménnyel folytatódik a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 program: március 20-án, pénteken a Március 15. utcai sportcsarnok biztosít otthont a „RAJT!” elnevezésű akadály- és váltófutó versenynek, amelyen Veszprém és térségének iskolásai mérhetik össze tudásukat. Elhunyt Dávid Sándor Aranytollas sportújságíró Életének 90. évében elhunyt Dávid Sándor Aranytollas újságíró, sportriporter. Női kosárlabda vb-selejtező: Magyarország 28 év után ismét ott lesz a világbajnokságon! A magyar női kosárlabda-válogatott 89-74-re legyőzte a házigazda törököket az isztambuli selejtezőtorna keddi zárónapján, ezzel kijutott a szeptemberi, Berlinben sorra kerülő világbajnokságra, és 28 év szünet után vehet részt ismét vb-n. Fazekas Gergő: fontos, hogy kipróbáljunk új dolgokat az olaszok ellen Fazekas Gergő szerint a májusi világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak fontos, hogy összecsiszolódjon és új dolgokat is kipróbáljon az olaszok elleni szombati tatabányai felkészülési mérkőzésen. Imre Bence sok nézőre és győzelemre készül az olaszok ellen Imre Bence sok nézőre és győzelemre készül az olaszok ellen, akikkel szombat délután Tatabányán játszik felkészülési mérkőzést a magyar férfi kézilabda-válogatott.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.