Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

fesztivál

A tánc nem elitista műfaj, amit ne érthetne bárki A tánc nem elitista műfaj, amit ne érthetne bárki Május 15-21. között rendezik a TÁNC XXV. Nemzetközi Kortárs Fesztivált, a részletekről péntek délután tartottak sajtótájékoztatót a Pannon Várszínházban. 2023. április 29. 11:38 Hatodik alkalommal szól a lelkekhez a Veszprémi Petőfi Színház Veszprémi Petőfi Színház Hatodik alkalommal szól a lelkekhez a Veszprémi Petőfi Színház Csütörtök délután elkezdődött a Veszprémi Petőfi Színház Lélektől lélekig fesztiválja, ami idén már hatodik alkalommal szerepel a veszprémi kiemelt rendezvények sorában. A koncepció idén sem változott, miszerint a színház gyógyító erejével szeretnének reflektálni a világban zajló kihívásokra, viszont 2023-ban az eddigiekhez képest is jóval több kulturális eszközzel, már nemzetközi összművészeti fesztivállal jelentkezik a veszprémi kőszínház. A megnyitón egy videóklip is debütált, ami minden veszprémi szívét megdobogtathatja. 2023. április 21. 11:30 Az alvilágtól vörös szőnyegen és csatornarendszeren át a felhők fölé is eljuthatunk az idei VEN-en VEN Az alvilágtól vörös szőnyegen és csatornarendszeren át a felhők fölé is eljuthatunk az idei VEN-en Az ország legrégebbi egyetemi fesztiválja kezdődik el hétfőn Veszprémben, fennállása óta immáron harmincadik alkalommal. A VEN-en nincsenek titulusok, azaz a hallgatók és oktatók is egyszerűen csak egyetemi polgárok lesznek, akik között kötelező a tegeződés. Ez csak az egyik olyan hagyományos elem a VEN-en, ami túlélte már az egyetem névváltását, karok és képzések átalakulását, 1969 óta pedig változatlanul erősíti a városi rendezvények sorát. A jubileumi esemény beharangozó sajtótájékoztatóját csütörtök reggel tartották az egyetemen, ahol egy pilóta, egy pokoli teremtmény, egy hollywoodi színésznő és Super Mario is megjelent. 2023. április 20. 15:41 Exkluzív vetítés repített vissza a VeszprémFest legjobb pillanataiba Exkluzív vetítés repített vissza a VeszprémFest legjobb pillanataiba Szerda este a Hangvillában bemutatták a VeszprémFest 2022-es programjából készült több mint ötven perces kisfilmet, amely felidézte a premium zenei fesztivál tavalyi fellépőinek műsorait. 2023. április 20. 10:35 Teljes a line-up a 11. Paloznaki Jazzpikniken Paloznaki Jazzpiknik Teljes a line-up a 11. Paloznaki Jazzpikniken Augusztus 3-án Nik West és Rick Astley nyitja a háromnapos pikniket. Augusztus 4-én a Dirty Loops és a Thievery Corporation zenél a Jazzpiknik Nagyszínpadán, augusztus 5-én pedig az Incognito, majd a várva várt Level 42 lép fel a Balaton legnagyobb presztízsű butikfesztiválján. A kisebb színpadokon a jazz és társműfajainak jeles képviselői varázsolják el a fesztiválozókat. Az idei fesztivál missziója az eddigi támogatások viszonzása – a szervezők idén az extra látványműsor helyett minden eddiginél több alapítványi támogatást tesznek lehetővé a fesztivál bevételének egy részével. 2023. április 12. 15:44 Tavaszi bakancslista a szabadidő eltöltéséhez Tavaszi bakancslista a szabadidő eltöltéséhez 2023-ban csak az nem talál magának programot, aki nem akar, mindenesetre ha még akadnának kétségek, adunk néhány támpontot. 2023. április 10. 20:12 Világsztárok a színpadon kívül is a Veszprém Blues Fesztiválon Európa Kulturális Fővárosa Világsztárok a színpadon kívül is a Veszprém Blues Fesztiválon Jóval több mindenben ott van a blues, mint sokan gondolják, hiszen a könnyűzene nagy része ebből a műfajból gyökerezik. Április 13. és 16. között a Veszprém Blues Fesztiválon ezt bárki megtapasztalhatja, hiszen több mint 50 koncerten a nemzetközi blues élő legendái és feltörekvő csillagai, valamint a hazai blues-roots szcéna kiemelkedő zenészei lépnek színpadra. Közülük Roberto Luti gitáros, a világhírű Playing For Change sorozat alapító tagja, Kid Andersen, a Nyugati-part legfoglalkoztatottabb gitárosa, a Downbeat által többször az év orgonistájának választott Raphael Wressnig, valamint a világsztárok dobosa, D’MAR, aki többek között 17 évig volt Little Richard zenekarának a tagja, workshopon avatnak be műhelytitkaikba. Brian Kramer pedig nemcsak koncerted ad, hanem blues zenészeket bemutató illusztrációiból kiállítás is nyílik a fesztiválon, ahol beszélgetések, éjszakai örömzenélések és ingyenes koncertek is várják az érdeklődőket. 2023. március 22. 13:30 Majkával és Azahriah-val érkezik a harmincadik VEN VEN Majkával és Azahriah-val érkezik a harmincadik VEN Nyilvánossá vált az idei Veszprémi Egyetemi Napok utolsó fellépője is, így már teljes a lista, hogy kik érkeznek április végén a jubiláló fesztiválra. A koncertszervők mellett viszont pedig az egyetemisták is javában készülnek, akik a hagyományoknak megfelelően idén is négy csapatba szerveződtek, négy különböző tematika mentén. 2023. március 22. 11:23 GALÉRIA: Holtszezon – irodalmi fesztivál a holtszezonban GALÉRIA: Holtszezon – irodalmi fesztivál a holtszezonban Ezekben a percekben (és egész hétvégén!) is zajlik a Holtszezon irodalmi fesztivál a belvárosban. Kedvcsinálónak mutatunk néhány pillanatképet az első két napról. 2023. február 25. 14:32 Nyilvános az idei VEN dátuma VEN Nyilvános az idei VEN dátuma Hivatalossá vált, mettől meddig tartanak idén a Veszprémi Egyetemi Napok. 2023. február 1. 13:32 A Pannon Egyetem lesz a 2023-as EFOTT fesztivál házigazdája Pannon Egyetem A Pannon Egyetem lesz a 2023-as EFOTT fesztivál házigazdája A Pannon Egyetem lesz a 2023-as EFOTT házigazdája. Mivel az egyetem székhelye, Veszprém Európa Kulturális Fővárosa lesz jövőre, a fesztiválon is kiemelt szerepet kap a kultúra – olyan értékek mellett, mint a fenntarthatóság, a sport vagy a testi és lelki egészség. Az egyetemisták legnagyobb fesztiválja július 12. és 16. között a Velencei-tónál várja az érdeklődőket. 2022. december 4. 11:12 Jazzpiknik: Rick Astley újra eljön Paloznakra Jazzpiknik: Rick Astley újra eljön Paloznakra Nik West, Rick Astley, a Thievery Corporation, a Dirty Loops és az Incognito is fellép a jövő évi Paloznaki Jazzpikniken. A tizenegyedik alkalommal megszervezett fesztivál 2023. augusztus 3-től 5-ig tart a Balaton-felvidéken - közölték a szervezők kedden. 2022. november 29. 13:46 Veszprém Blues Fesztivált rendeznek jövő áprilisban Európa Kulturális Fővárosa Veszprém Blues Fesztivált rendeznek jövő áprilisban Négy Grammy-díjas blueselőadóval, mintegy negyven fellépő több mint ötven koncertjével, kiállításokkal, workshopokkal, beszélgetésekkel várja az érdeklődőket 2023. április 13. és 16. között a műfaj eddigi legnagyobb magyarországi eseménye, a Veszprém Blues Fesztivál, amelyet a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részeként rendeznek meg. 2022. november 22. 15:11 Nem lesz VOLT Nem lesz VOLT Elmarad 2023-ban a soproni VOLT Fesztivál. A szervezők az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményükben a döntést a bizonytalan gazdasági környezettel indokolták. 2022. november 11. 11:07
... 4 5 6 7 8 ...
közélet
Rendőrség: 133 ember életét mentették meg a Balatonon idén Idén 76 mentési kivonulás során 133 ember életét mentették meg a vízirendőrök a Balatonon - közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a vízbe fulladás megelőzésének világnapján az MTI-vel. Feszült várakozásból önfeledt ünneplés, ilyen volt a veszprémi Pont Ott Parti Izgalommal teli percek előzték meg a 2026-os felvételi ponthatárok kihirdetését a veszprémi Pont Ott Partin. A jelenlévők együtt várták az eredményeket, majd a sikeres felvételiket hangos öröm és felszabadult ünneplés követte. Orbán Viktor Tusványoson: „Felszámolják a demokráciát és a jogállamot Magyarországon” A Fidesz elnöke szerint a jelenlegi hatalom személyre szabott jogszabályokkal és alkotmánymódosításokkal szorítja ki politikai ellenfeleit. Orbán Viktor a tusnádfürdői beszédében úgy fogalmazott: ellenzéki politizálás helyett mostantól „ellenállási politika” következik. Rekordot döntött a Pannon Egyetem: 15 éve nem vettek fel ennyi hallgatót Minden eddiginél több elsőéves kezdheti meg tanulmányait szeptemberben a Pannon Egyetemen. Az intézmény vezetői pénteken ismertették az idei felvételi eljárás eredményeit, amelyek szerint országos összevetésben is kiemelkedő növekedést ért el az egyetem. Elloptak egy feszületet a nemesvámosi Fatima-templomból Kedden, a szokásos délutáni gyóntatás ideje alatt eltűnt a Fatima-templom oltáráról egy feszület. A plébánia szerint az eset feltételezett elkövetője ismert, azonban egészségi állapota miatt nem tud felvilágosítást adni arról, mi történt a kegytárggyal. Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási ponthatárokat Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este, ezzel eldőlt, hogy az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. A ponthatárok a felvi.hu oldalon érhetők el. Érdekes adatra lettünk figyelmesek az új belvárosi forgalmi rend kapcsán Aznap, amikor megfordult a forgalmi rend a Petőfi Színház körül és szerkesztőségünk videós riportban mutatta be a helyes közlekedési módot, alig indultunk el szakaszon, majdnem kamerára vettünk egy karambolt. Akkor szerencsére nem történt baj, az utolsó pillanatban az egyik sofőr félrerántotta a kormányt. Néhány héttel később kíváncsiak voltunk, hogy mégis hány koccanásos baleset történt itt, ezért megkerestük a rendőrséget, hogy választ kapjunk a kérdésünkre. Hagyományt teremtett a Laczkó Dezső Múzeum, minden évben megemlékeznek a névadóról Koszorúzással emlékeztek meg Laczkó Dezső születésének 166. évfordulójáról a múzeum előtt. Az intézmény célja, hogy a megemlékezésből hagyomány legyen, és minden évben tisztelegjenek a múzeumalapító munkássága előtt. Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg. A Temu 2000 forintos kompenzációt biztosít a vásárlóknak A Temu hamarosan értesíti azokat a magyar ügyfeleit, akik 2023 novembere és 2024 szeptembere között vásároltak a platformon vagy a mobilalkalmazásban.
sport
Szoboszlai gólt és gólpasszt jegyzett a Liverpool első amerikai mérkőzésén Szoboszlai Dominik gólt és gólpasszt jegyzett az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool amerikai túrájának első felkészülési mérkőzésén. Fehér Szalag: kettős Fifty-Fifty győzelem A Fifty-Fifty nyerte a Kékszalag előversenyét, a Fehér Szalag vitorlásversenyt szombaton a Balatonon. Győzelemmel rajtolt a VSC Veszprém A VSC Veszprém 3–1-re nyert a ZTE FC II. vendégeként a labdarúgó NB III északnyugati csoportjának nyitófordulójában, így sikerrel kezdte a 2026/2027-es bajnoki idényt. A bakonyiak a második félidőben ugyan elveszítették előnyüket, de újra megszerezték a vezetést, majd a hosszabbításban végleg eldöntötték a három pont sorsát. Vízilabda vk: döntős a magyar férfi válogatott A magyar férfi vízilabda-válogatott 13-12-re nyert a házigazda ausztrál csapat ellen a Sydneyben zajló világkupa szuperdöntő szombati elődöntőjében. Varga Zsolt együttese a vasárnapi fináléban a görögökkel találkozik. Sennáról, Hamiltonról és Schumacherről is neveztek el kanyart a Hungaroringen Nevet kaptak a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjnak is otthont adó Hungaroring kanyarjai, amelyeket a tavaly meghirdetett szurkolói aktivitáson összegyűjtött javaslatok nyomán, a mogyoródi létesítmény üzemeltetője által felkért szakértői stáb döntése alapján kereszteltek el. Nyíltvízi junior Eb: Sárkány Zétény aranyérmes 5 kilométeren Sárkány Zétény nagy fölénnyel győzött, Pannonhalmi Lázár pedig bronzérmes lett 5 kilométeren az U14-15-ös korosztályban a sukorói junior nyíltvízi úszó Európa-bajnokságon. Augusztusban a Real Madrid vendégeskedik a Groupama Arénában Augusztus 8-án 19 órától a 15-szörös Bajnokok Ligája/BEK-győztes Real Madrid labdarúgócsapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában. VEDAC-os sikerek az U18 Eb-n Horváth Botond az ötödik helyet szerezte meg, Mireider Gergő közel állt a döntőhöz, Molnár Petra értékes nemzetközi tapasztalatot szerzett Rietiben. Ismét a lehető legtöbb cím megnyerése a cél Győri Audi ETO-nál A Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatánál a következő szezonban is a lehető legtöbb cím elhódítása a cél - hangzott el az előző idényben a magyar bajnokságot és a Magyar Kupát megnyerő, Bajnokok Ligája-ezüstérmes együttes csütörtöki, a sajtó számára is nyilvános edzésén. Pécsi Ármin egy évre kölcsönbe az osztrák Hartberghez került Az osztrák élvonalban szereplő Hartberg labdarúgócsapata egy évre kölcsönvette az angol Liverpooltól a magyar válogatott kapust, Pécsi Ármint.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.