Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 8. Mária
Veszprém
-4°C
2023. december 8. Mária
Veszprém
-4°C

Világsztárok a színpadon kívül is a Veszprém Blues Fesztiválon

2023. március 22. 13:30
Jóval több mindenben ott van a blues, mint sokan gondolják, hiszen a könnyűzene nagy része ebből a műfajból gyökerezik. Április 13. és 16. között a Veszprém Blues Fesztiválon ezt bárki megtapasztalhatja, hiszen több mint 50 koncerten a nemzetközi blues élő legendái és feltörekvő csillagai, valamint a hazai blues-roots szcéna kiemelkedő zenészei lépnek színpadra. Közülük Roberto Luti gitáros, a világhírű Playing For Change sorozat alapító tagja, Kid Andersen, a Nyugati-part legfoglalkoztatottabb gitárosa, a Downbeat által többször az év orgonistájának választott Raphael Wressnig, valamint a világsztárok dobosa, D’MAR, aki többek között 17 évig volt Little Richard zenekarának a tagja, workshopon avatnak be műhelytitkaikba. Brian Kramer pedig nemcsak koncerted ad, hanem blues zenészeket bemutató illusztrációiból kiállítás is nyílik a fesztiválon, ahol beszélgetések, éjszakai örömzenélések és ingyenes koncertek is várják az érdeklődőket.

A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) programsorozat részeként megvalósuló fesztivál szervezőinek célja, hogy bemutassák a blues sokszínűségét, bízva abban, hogy ha hiteles előadókat láthatunk a színpadokon, ez a műfaj mindenkit rabul ejt, és senki sem fog tudni szabadulni tőle. Ráadásul a legtöbb nemzetközi fellépő két egymást követő napon is koncertezik, hogy biztosan mindenki megnézhesse a kedvencét. De többekkel a színpadon kívül, kötetlenebb formában is lehet majd találkozni. 

Minden délután Redbreast Wilson egy-egy fellépővel fog beszélgetni. A nyitónapon Brian Kramer Brooklynból indult blues gitárost és illusztrátort ismerhetjük meg, aki többek között Cory Harris és John Mayall zenésztársa is volt. Brian emellett illusztrátorként is dolgozik, ikonikus zenészekről készült rajzait a fesztiválon kiállítás mutatja be. Másnap Rick Estrin, a kortárs blues ikonja kerül fókuszba, aki 18 évesen már San Francisco legrangosabb klubjaiban szájharmonikázott. Zenekara, a Rick Estrin & The Nightcats világszerte a blues fesztiválok egyik legkedveltebb fellépője, amiben kiemelt szerepet játszik a frontember humorral átszőtt színpadi jelenléte is. Szombaton a testvérek által alapított The Cinelli Brothers titkaiba nyerhetünk betekintést, ők a blues kortárs ágát képviselik, friss anyagaikkal, melyek hangzásában a soul és az R&B jegyei is megjelennek, rendre a műfaj listáinak éléig jutnak. A zárónapon Early James mesél, aki az igazi költők különcségével szólaltatja meg a maga körül örvénylő abszurditást: elhagyott blues és elmélkedő népdalok, balladai hangulat és romantikus zongoramenetek keverednek a zenéjében. 

Raphael Wressnig (Fotó: Helmut Neuber)Raphael Wressnig (Fotó: Helmut Neuber)

Akik pedig zenei fortélyokat lesnének el a fellépőktől, őket minden nap workshopok várják. Nem másoktól tanulhatnak, mint Roberto Luti, aki nemcsak Olaszország legkiválóbb blues gitárosa, hanem a slide technika világon egyik legelismertebb alakja. Kid Andersen videósorozatában rendkívül szórakoztatóan mutatja be egy-egy dal esszenciális gitármotívumát, Rick Estrin zenekara mellett John Németh együttesének is oszlopos tagja volt. A hammond orgona kortárs mestere, Raphael Wressnig nemcsak hangszerének rejtelmeibe vezeti be az érdeklődőket, de azt is megmutatja egy dalon belül miként jelenhet meg a New Orleans-i stílusú funk, a soul és a rhythm and blues. D’MAR 17 évig volt Little Richard zenekarának a tagja, utána igazolt le a Nightcats-be. Elképesztő tudású muzsikus, producer és igazi showman is. Dobos workshopjai nem csak a hangszeresek számára jelentenek életre szóló élményt. 

Négy nap a blues jegyében. Koncertek, kiállítások, pódium-beszélgetések, open stage, esténként pedig all stars jam sessionök Magyarország történetének legnagyobb blues fesztiválján 2023. április 13. és 16. között Európa Kulturális Fővárosában, Veszprémben.
 

vehir.hu
további cikkek
Idén is eljön Veszprémbe az egyik legnépszerűbb amerikai gospelkórus gospel Idén is eljön Veszprémbe az egyik legnépszerűbb amerikai gospelkórus Tavaly kipróbálták, Veszprém pedig befogadta. Sőt, várakozásokon felüli teltházat csinált a Veszprém Arénában az első Gospel karácsony. Az USA-ból érkező színesbőrű énekesek akkor az év egyik legkülönlegesebb zenei élményét hozták el Veszprémbe, idén a szervezők megkísérlik megismételni a tavalyi előadást, néhány újítással. Ezekről is szó volt a hétfői sajtótájékoztatón, ahol bejelentették mindezt. 2023. november 13. 23:06 Hollywoodban az EKF nyitórendezvényének zenéje Európa Kulturális Fővárosa Hollywoodban az EKF nyitórendezvényének zenéje A legjobb ötbe került a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Főváros program nyitóceremóniájának zenéje a Hollywood Music In Media Awards jelöltjei között. A gálát november 16-án tartják majd a filmek fővárosában. 2023. november 6. 13:54 Mini koncertek a világot jelentő színpadok mini másában Veszprémben zene Mini koncertek a világot jelentő színpadok mini másában Veszprémben Veszprémben a Hotel mögött a Kossuth utca felől áll egy furcsa fából készült épület, benne néhány székkel és egy színpadnak látszó pódiummal. A Mini Carnegie Hallt a híres NewYork-i koncertterem ihlette, de Veszprémben egészen más funkciója van. Itt a zenében tehetséges és elhivatott gyermekeknek segít inspirálódni és kibontakoztatni a tehetségüket. 2023. október 24. 14:01 Veszprémben találkoznak Európa hegedűkészítői Veszprémben találkoznak Európa hegedűkészítői Európa országaiból sereglenek a hegedűkészítő mesterek október 17-19. között Veszprémbe, hogy megmérettessék legszebben szóló hangszereiket. A rendezvény programjában nemzetközi szaktekintélyek előadásai, koncertek, hangszerkiállítás és hegedűhangzási verseny is szerepel. 2023. október 17. 14:10

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.