Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A senki földjéből nőtt ki 2023 legnagyobb zenei attrakciója

2023. május 5. 22:51
Valójában sosem volt a városé a terület egészen mostanáig, így viszont egyből az EKF egyik legnagyobb attrakciója valósult meg az egykori belvárosi iparterület helyén. Péntek délután hivatalosan is megnyílt a Gyárkert KultúrPark, ami idén nyáron 60 nagykoncertnek ad helyszínt, de több másik városi rendezvényt is ide szerveznek majd. Ott voltunk a megnyitón, ahol az is kiderült, hogyan lett egy előadóból 60, mit jelképez 117 láda a tér közepén és mi lesz a sorsa 2023 után a területnek.

Sokáig az elfeledett senki földje volt a belvárosban az a 2 hektáros terület, ahol egykor még a bútorgyár működött, de mióta az évszázados tradícióval rendelkező vállalat kiköltözött az északi iparterületre, a régi helyén csak a gaz nőtt ki a földből. Amíg a város organikusan fejlődött körülötte, ezen a területen mintha megállt volna az idő. Mindezt viszont már csak azért sem lehet számonkérni a városvezetésen, mert a telek ez idáig magántulajdonban volt. Persze a városnak már régóta voltak koncepciói, hogy hogyan hasznosítaná az értékes belvárosi részt, viszont ennek a lehetőségét csak most kapta meg az EKF-címmel, pontosabban a magyar kormány anyagi támogatásával, hogy megvásárolhassák, majd felépíthessék azt, amit korábban megálmodtak.

Így jutott el Veszprém 2023 májusáig, amikor hivatalosan is megnyitott a Gyárkert KultúrPark névre keresztelt új létesítmény, aminek immáron semmi köze nincs az ipari termeléshez, sokkal inkább a kultúrához, kiváltképp, de nem kizárólagosan a zenéhez – erről később még lesz szó – vagy ahogy a területfejlesztési miniszter, Navracsics Tibor mondta a pénteki megnyitón, a közösségépítő és térségszervező funkcióhoz.

A Gyárkert ugyanis egy olyan pop-up rendezvénytér lett az EKF égisze alatt, ahol, mint ahogyan többen emlegették a már városban, a Budapest Park feelingje érződik, a koncertlista pedig a VOLT Fesztivál felhozatalát idézi.

Ezek a hasonlatok, ha csak a külcsínt nézzük, valóban megállják a helyüket, de a Gyárkert mégsem egy másik hasonló koncepció koppintása. Annál sokkal összetettebb és Veszprémre, a veszprémiekre szabottabb lett.

Nem véletlen fogalmazott Porga Gyula polgármester a pénteki délutáni hivatalos megnyitón úgy, hogy egy régi vágya teljesült az itt élőknek, hogy a területet megszerezték. A városvezető szándékosan nem azt mondta, hogy visszaszerezték, ugyanis, mint felidézte, ezt a terület sosem volt a városé. Az ipari tevékenység még a 19. század végén kezdődött itt, akkor még a város szélének számított ez a rész, az évtizedek alatt pedig körbezárták, elszigetelődött a köznapi ritmustól.

Ezt sikerült most ledönteni véglegesen, 2023-ban pedig létrejött a Gyárkert, ami elsősorban a zenére, a különböző zenei stílusokra és fellépőkre helyezi a hangsúlyt az idei évben.

És nem egy nagy előadóra, vagy egy zenei stílusra, hanem rögtön 60 különböző fellépőre. A hivatalos átadón Markovits Alíz, a VEB2023 EKF vezérigazgatója is ezt emelte ki, aki hozzátette, hogy szeretnék megvalósítani azt a céljukat, hogy idén nyáron mindenki kapjon egy olyan maradandó koncertélményt, amit csak az EKF tud megadni, ez viszont egy előadóval nem sikerülne, legyen az bármekkora világsztár is. 60 különböző neves zenész viszont már képes rá, ezért a következő négy hónap programjait a Gyárkertben erre fűzték fel. Így fog eljönni Veszprémbe Iggy Pop, Paul Kalkbrenner, Steve Aoki, a Morcheeba, vagy éppen a Halott Pénz, Majka, Ákos, hogy a magyarokat is megemlítsük a teljesség igénye nélkül.

Markovits Alíz a következő négy hónap eseményei között kiemelte a június 14-18 közötti koncertsorozatot, ami az EKF Felező fesztiválja lesz, azaz a programsorozat itt fordul rá a második félévére. Ekkor öt napon keresztül ingyenesen lesz látogatható Tom Odell, Morcheeba, Chat Faker, Lost Frequencies és a CityRocks koncertje.

A vezérigazgató ezenkívül megemlítette azt is, hogy komolyzenei koncertekkel is készülnek, valamint a zenén kívül több közösségi rendezvények, például a veszprémi civil napnak is otthont ad majd a Gyárkert, ami egyébként a koncertnapok kivételével bárki számára szabadon látogatható lesz.

Az, hogy nem zárják le a rendezvényteret a hétköznapokban azt a közösségépítő funkciót erősíti, ami a kezdetek óta vezérli az EKF-es projekteket. A Gyárkert mégis kitűnik ezek közül és ezt egy látványos installáció is hirdeti a terület közepén, amiről már Navracsics Tibor, területfejlesztési miniszter árult el többet a megnyitón.

Összesen 117 láda van egymásra pakolva, mindegyik oldalán egy település nevének feliratával, a ládákban pedig élő facsemeték zöldellenek. A 117 láda azoknak a bakonyi és balatoni városoknak és falvaknak a nevét viselik, amelyek tagjai az EKF projektnek. Jelképesen vannak itt idén a HelloWood által tervezett installáció részeként, de ahogy Navracsics Tibor elmondta, jövőre ezt lebontják, a fákat pedig hazaviszik a települések és immáron ott ültetik el őket végleges helyükre. Addig viszont az összetartozást és az életet hirdetik Veszprém közepén.

A sajtótájékoztató hivatalos részének a végén a színpadra szólították még a Gyárkert megvalósításában elévülhetetlen érdemeket szerzett szereplőket is, Lamos Péter, a Veszprém 2030 Kft. ügyvezetőjét, akik a tervezést és az építkezést menedzselték, Fülöp Zoltánt, a VOLT ügyvezetőjét, ő a koncertszervezésekért felel, valamint Huszár Andrást, a HelloWood ügyvezetőjét a már említett installáció megvalósítása kapcsán.

A protokolláris rész után a jelenlévőknek egy körbevezetést is tartottak a területen, ezt Porga Gyula és Lamos Péter vezette, ahol szóba került az is, hogy mi lesz a sorsa a Gyárkertnek 2023 után. Itt Lamos Péter elmondta, már a mérnöki tervezésnél is figyeltek arra, hogy egy hosszabb távú városrehabilitáció részeként alkossák meg a Gyárkertet. Olyan megoldásokkal és funkciókkal, amelyek 2024-től immáron nem ekkora koncerteknek adnak majd helyszínt, hanem közösségi térként, a környező épületek, intézmények által alkotott városszövetbe még inkább belepasszoljanak kis átalakítással.

Addig viszont a legnagyobb hazai és nemzetközi előadók koncertjei érkeznek ide, amelyek kapcsán Porga Gyula kiemelte, igyekeztek úgy megszervezni a koncerteket, hogy azok többsége este 22 óra után már ne okozzanak nagyobb zajhatást a környéken.

Péntek este már a Vad Fruttik koncertezett a Gyárkertben (fotó: Szekeres Dávid)Péntek este már a Vad Fruttik koncertezett a Gyárkertben (fotó: Szekeres Dávid)

A polgármester továbbá kiemelt még egy apró, ám fontos tényezőt a terület szolgáltatásaival kapcsolatban, miszerint az összes büfét és bárt, ami a Gyárkert területén található, helyi és környékbeli vendéglátósok üzemeltetnek, ezzel is támogatva a veszprémi vállalkozásokat.

A Gyárkert nyitónapján a Vad Fruttik adott ingyenes koncertet hatalmas tömeg előtt, szombaton pedig a Stereo MC’s koncertjével folytatódik a sorozat.

Ha kíváncsi, hogy a következő négy hónapban kik és mikor jönnek még a Gyárkertbe, ebben a cikkünkben megtalál minden információt.

Kapcsolódó cikk
Iggy Pop és Paul Kalkbrenner is jön Veszprémbe - mutatjuk a dátumokat
Olyan nemzetközi sztárok érkeznek Veszprémbe, akikkel eddig csak a legnagyobb fesztiválok nagyszínpadjain lehetett találkozni. Május 5-én nyílik az egykori bútorgyár területén a Gyárkert, ahol a rocktól az elektronikus zene krémjéig mindenki felvonul a következő hónapokban.
Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Rajzold meg a kedvenc EKF élményedet! Rajzold meg a kedvenc EKF élményedet! Rajzpályáztatot hirdet a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. 2024. április 10. 10:13 Európa szintű kiállítás nyílt a Várbörtön Múzeumban Európa szintű kiállítás nyílt a Várbörtön Múzeumban Nem csupán a régmúlt történeteit meséli el, komoly morális kérdéseket is felvet a Várbörtönben kialakított „Ember a rács mögött” című kiállítás, aminek hivatalos megnyitóját kedden délután tartották, most pedig már bárki szabadon látogathatja. Hogyan lehet büntetni úgy, hogy közben ne vegyük el a lehetőségét, hogy az ember visszailleszkedjen a társadalomba? Utópia mindez, vagy realitás? A választ a látogatókra bízzák miután megismerték Európa utolsó várbörtönéből kialakított múzeumot Veszprémben. 2024. április 3. 1:50 A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze A veszprémi épületeknek is vannak meséi, amit most egy könyvben foglaltak össze Valójában csak tégla és habarcs egyvelege mindaz, amit ma úgy ismerünk, hogy Veszprém város. Akkor mégis miért állja meg a helyét az a kijelentés, hogy Veszprémben az épületeknek lelke van? Az Európa Kulturális Főváros programnak köszönhetően a most napvilágot látott vaskos könyv erre ad választ. Összesen 380 oldalon keresztül mutatják be a város épített örökségét úgy, hogy a száraz évszámok helyett a házak saját történetét írják le, amik eddig aligha forogtak közszájon. 2024. március 29. 2:41 Jótékonysági akcióval zárta sikeres évét a Privát Veszprém programsorozat Privát Veszprém Jótékonysági akcióval zárta sikeres évét a Privát Veszprém programsorozat Adománygyűjtő és -átadó akcióval ért véget a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa keretében megvalósult Privát Veszprém (PV) programsorozat. A sokszínű és kreatív programsorozat a veszprémiek közösségében rejlő összetartó erőt mutatta meg, így nem véletlenül nevezte egy újság Európa Kulturális Fővárosa „legveszprémibb” projektjének. A város múltja családtörténeteken keresztül is láthatóvá vált: fotógyűjtemények, köztéri installációk, nagymúltú veszprémi emberek interaktív szobrai, privát fotóalbummá átlényegülő buszmegállók és híres üzletek kirakatainak újjáélesztése mellett gyönyörű fotóalbummal emlékezett meg Veszprém városa jeles eseményeiről és meghatározó történelmi személyiségeiről. 2024. március 13. 12:57

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.