Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

évértékelő

Porga Gyula: 2025 a back office munka éve volt, jövőre indulnak a beruházások Porga Gyula Porga Gyula: 2025 a back office munka éve volt, jövőre indulnak a beruházások Három meghatározó élménye is volt Porga Gyulának, Veszprém polgármesterének 2025-ben, amire évek múlva is kristálytisztán fog emlékezni. Pedig az idei év javarészt a back office munkáról szólt, de csak azért, hogy jövőre elindulhasson több, sokak számára várva várt beruházás a városban. Ezekről is beszélgettünk vele, de érintettük a huszonegyedik század egyik legnagyobb környezeti problémáját és az arra adható válaszokat is. Nem mentünk el a politikai közbeszéd minősége mellett sem, és persze az Európa Sportrégiója címmel járó felelősség is szóba került évértékelő interjúnkban. 2025. december 19. 9:58 Mindez 2024-ben történt! közélet Mindez 2024-ben történt! „Mintha csak tegnap lett volna!” „Olyan, mintha évek teltek volna el!” Általában ez a két reakció szokott feljönni, amikor valamilyen emléket felidézünk az elmúlt egy esztendőből. Az EKF már egy éve véget ért, mégis idén is voltak olyan újdonságok Veszprémben, amik a programnak köszönhetőek. De ki gondolta volna, hogy nincs még egy éve, hogy Magyar Péter borzolja a kedélyeket a politikában! Vagy, hogy pár hónapja még éles viták övezték a Szabadság tér küllemét! Cikkünkben összeszedtük, hogy 2024-ben mely nemzetközi, országos és persze veszprémi események biztosították a beszédtémákat. 2024. december 30. 22:16 Orbán Viktor: visszatérnek a békeévek, és megint lesznek nagy gazdasági sikereink közélet Orbán Viktor: visszatérnek a békeévek, és megint lesznek nagy gazdasági sikereink A háború három éve után Magyarország 2025-ben repülőrajttal fog indulni, a háborús politika helyett a békeévek politikája tér vissza, az országnak pedig ismét nagy gazdasági sikerei lesznek - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzetnek adott, a lap keddi számában megjelent évértékelő interjújában. 2024. december 24. 13:07 Akár elégedetten hátra is dőlhetnénk, de az elődök példája ösztökél bennünket, hogy nem szabad megállni! Porga Gyula Akár elégedetten hátra is dőlhetnénk, de az elődök példája ösztökél bennünket, hogy nem szabad megállni! A polgármester hagyományos karácsonyi ünnepségén a történelem korszakain keresztül is értékelte Veszprém mostani teljesítményét, valamint a jelen korban is összevetette a többi magyar várossal. Célul pedig azt tűzte ki, hogy hamarosan az európai városok élmezőnyében is megtehesse ezt. Ugyanezen a rendezvényen adta át Rasovszky Kristófnak és Szokolai Lászlónak Veszprém város díszpolgári címét. 2024. december 20. 11:24 Orbán Viktor: a '23-as extra nehéz évből sikerült ép bőrrel kikecmeregni Orbán Viktor: a '23-as extra nehéz évből sikerült ép bőrrel kikecmeregni Pedofil bűncselekményeknél nincs kegyelem, ezért a kegyelmi ügyben a lemondás helyes volt, és megerősít bennünket - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében. Kilátásba helyezte a magyar gyermekvédelmi rendszer megerősítését, beszélt Magyarország zöldátállásáról, és arról is, hogy a parlament a tavaszi ülésszak kezdetén ratifikálhatja Svédország NATO-csatlakozását. A '23-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni", az eredményekkel "nem lehetünk elégedetlenek" - jelentette ki Orbán. 2024. február 17. 17:44 Sikeres évet tudhat maga mögött a Laczkó Dezső Múzeum kultúra Sikeres évet tudhat maga mögött a Laczkó Dezső Múzeum Az Európa Kulturális Fővárosa cím rengeteg lehetőséget hozott magával a város és a régió kulturális intézményei számára, melynek legnagyobb nyertese és egyben kihasználója a Laczkó Dezső Múzeum volt. Péntek délelőtt sajtótájékoztató keretében értékelték a múzeum tavalyi eredményeit, de szó esett a jövőbeni tervekről is.   2024. február 9. 21:08 Porga Gyula: hét év alatt volt egy nagy ellenségünk, amivel mindig küzdeni kellett, a kishitűség Porga Gyula: hét év alatt volt egy nagy ellenségünk, amivel mindig küzdeni kellett, a kishitűség Gálaszerű évértékelőt tartott Porga Gyula, Veszprém polgármestere hétfő este az ActiCity-ben, ahol a városvezető a tőle már megszokott módon merő őszinteséggel beszélt az elmúlt időszakról, nem csak a 2023-mas évet terítékre véve. Az ünnepségen igazi díjeső is volt, több olyan személy kapott Gizella- és ProUrbe-díjat, aki munkájával nagyban hozzájárultak az EKF-cím elnyeréséhez és sikerességéhez. 2023. december 19. 2:22 Az EKF nem az egyetlen volt - újabb európai címek Veszprém célkeresztjében Porga Gyula Az EKF nem az egyetlen volt - újabb európai címek Veszprém célkeresztjében Évértékelő sajtóreggelit tartott Porga Gyula polgármester, ahol viszont az EKF „termelési jelentése” helyett sokkal több szó esett a 2023 utáni időszakról, közte új célokról és címekről, amik Veszprém célkeresztjében vannak. 2023. december 8. 11:34 Orbán Viktor: 2022 volt a legnehezebb, 2023 lesz a legveszélyesebb év a rendszerváltás óta Orbán Viktor: 2022 volt a legnehezebb, 2023 lesz a legveszélyesebb év a rendszerváltás óta Ha 2022 volt a legnehezebb, akkor 2023 lesz a legveszélyesebb év a rendszerváltás óta; a lassan már állandósult migráció mellett két új ellenség, veszély leselkedik ránk: a háború és az infláció - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban tartott évértékelő beszédében. 2023. február 19. 0:08 Porga Gyula: Tudjuk, hol a helyünk a nagyvilágban, de a beletörődés nem a mi jellemzőnk Porga Gyula Porga Gyula: Tudjuk, hol a helyünk a nagyvilágban, de a beletörődés nem a mi jellemzőnk „Ritkán adatik meg egy polgármesternek, hogy amikor boldog új évet kíván közösségének, akkor már előre tudja, hogy ezek a jókívánságok nagy valószínűséggel teljesülni fognak.” – Így kezdte Porga Gyula ünnepi beszédét szerdán kora este a Csermák Antal Zeneiskolában tartott városi ünnepségen, amit egyszerre lehetne évindító eseménynek is nevezni, de ugyanúgy az elmúlt évek értékelése szempontjából is számos gondolat elhangzott a polgármester szájából. 2023. január 11. 22:16 Porga Gyula: 2022 olyan volt, mint egy földrengés - VIDEÓ Porga Gyula: 2022 olyan volt, mint egy földrengés - VIDEÓ Porga Gyulával, Veszprém polgármesterével évértékelőt tartottunk, de nem a hagyományos módon, hanem 2022 legjeit vettük sorba. A visszatekintésen túl szóba került 2023-as kiemelt év is, valamint feltettük a kérdést, tervez-e elindulni a 2024-es önkormányzati választáson? 2022. december 30. 16:11 20 jó dolog 2020-ban 20 jó dolog 2020-ban Elég a kesergésből, miszerint ez az esztendő csak rosszat hozott. Tény, nem volt könnyű év, és nem akarunk hurráoptimisták lenni, de igenis voltak pozitív hozadékai 2020-nak. Mondunk rá húsz példát. 2020. december 30. 4:15 VKSZ: előre a fenntartható város felé VKSZ: előre a fenntartható város felé Megtartotta évértékelő partnertalálkozóját a veszprémi közüzemi szolgáltató is kedd délelőtt. Az eseményen rávilágítottak arra, hogy a VKSZ Zrt. sok esetben a háttérben végzi a munkáját, nélküle mégis egy egészen más városképpel találkozhatnánk a mindennapokban. 2019. december 17. 15:30 Porga Gyula: Már számolnak velünk Európában Porga Gyula: Már számolnak velünk Európában Megtartotta hagyományos évértékelő ünnepségét a polgármester, amely inkább szólt a jövő céljairól, mint a mögöttünk hagyott időszakról. Porga Gyula hétfő este a Hangvillában beszélt a kreatív gazdaság lehetőségeiről, valamint egy új megközelítésből pozicionálta Veszprémet az európai nagyvárosok sorában. 2019. december 16. 22:23
közélet
Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. A veszprémi futsalosok motiválták a hajmáskéri fiatalokat A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat keretében zajló tizenkét állomásos egészségügyi roadshow a héten Hajmáskérre is megérkezett. A szűrővizsgálatok mellett a lelki egészség és a motiváció is főszerepet kapott azzal, hogy a Vehir.hu Futsal Veszprém két kiválósága, Spandler Mátyás és a rutinos válogatott klasszis, Dróth Zoltán beszélgetett a helyi diákokkal sikerről, kitartásról és a mozgás öröméről. Újraindult a kompforgalom a Balatonon Pénteken újra járnak a balatoni kompok – tájékoztatott a Bahart. Fotókiállítást rendeznek az állatvédelemről Kovács Bálint fotóiból nyílik kiállítás pénteken Salföldön a Közös ügyünk az állatvédelem alapítvány programsorozatának nyitóeseményeként. Bálint fotói arra irányítják a figyelmet, hogy a mindennapi döntéseink miként hatnak az állatok sorsára, és hol vannak azok a helyzetek, ahol tudással és felelősséggel megelőzhető a szenvedés. Felkészülhet a Cholnokyváros is az útfelújításokra Az önkormányzat által elnyert TOP-os pályázat 2,5 milliárd forintos támogatásából a Cholnokyvárosban is több útszakasz megújul. Ezekről tartott lakossági fórumot a városrész önkormányzati képviselője, Sótonyi Mónika csütörtök délután. Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése Új mentőautóval gazdagodott a veszprémi mentőállomás. Az átadáson Ovádi Péter parlamenti képviselő bejelentette: megtalálták az új mentőállomás helyszínét. Zöld utat kapott a Haszkovó-forduló zöldítése A városi közgyűlés döntött a lakótelepi buszforduló fejlesztéséről, de napirend előtt szóba került a távhőszolgáltatás, a várfelújítás és az is, miért nincs még bankautomata Gyulafirátóton.
sport
Hosszabbított egyiptomi beállójával a One Veszprém A férfi kézilabda NB I-ben címvédő One Veszprém szerződést hosszabbított egyiptomi beállójával, Ahmed Adellel. Schmidt Ádám: a sportnak mint kiemelt stratégiai ágazatnak meg kell maradnia A sport 2010 óta kiemelt stratégiai ágazat Magyarországon, és fontos, hogy ez a jövőben is így maradjon - hangsúlyozta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár hétfőn a Nemzeti Sportrádióban. Milánó 2026: két hermelin, Tina és Milo a kabalafigura Két hermelin, Tina és Milo lesz a milánói-cortinai téli olimpia és paralimpia kabalafigurája. Nyolcat lőttek a veszprémi női futsalosok Könnyed győzelmet aratott a VESC női futsalcsapata a sereghajtó Csepel otthonában az NB II nyugati csoportjának 10. fordulójában. Varga Barnabás első görögországi gólja döntetlent ért az AEK Athénnak Varga Barnabás vasárnap, az Olimpiakosz elleni rangadón megszerezte első gólját az AEK Athén színeiben, mely végül 1-1-es döntetlennel zárta a görög labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának rangadóját. Férfi kézilabda Eb: Dánia legyőzte Németországot a döntőben A társházigazda Dánia 34-27-re legyőzte Németországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében, vasárnap Herningben. Férfi kézilabda NB I/B: az FTC otthonában nyert a Veszprém Az éllovas Veszprém Handball Academy U21 négy góllal nyert a Ferencváros U21-es legénysége ellen a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi találkozóján. A sereghajtó Veszprémi Kézilabda KFT szombaton hazai környezetben maradt alul a Mezőkövesd vendéglátójaként. Egypontos vereséget szenvedett a Veszprém KK Nagy csatában, egyetlen ponttal alulmaradt a DEAC U23-as csapatának otthonában az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában, vasárnap. Női vízilabda Eb: az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon. Australian Open: Alcaraz először bajnok és hétszeres Grand Slam-győztes A világelső Carlos Alcaraz először nyerte meg az ausztrál nyílt teniszbajnokságot, mivel a férfi egyes vasárnapi döntőjében négy szettben legyőzte a tízszeres bajnok Novak Djokovicot, aki így nem tudta begyűjteni 25. Grand Slam-trófeáját.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.