Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. július 25. Kristóf, Jakab
Veszprém
22°C
2024. július 25. Kristóf, Jakab
Veszprém
22°C

Porga Gyula: hét év alatt volt egy nagy ellenségünk, amivel mindig küzdeni kellett, a kishitűség

2023. december 19. 2:22
Gálaszerű évértékelőt tartott Porga Gyula, Veszprém polgármestere hétfő este az ActiCity-ben, ahol a városvezető a tőle már megszokott módon merő őszinteséggel beszélt az elmúlt időszakról, nem csak a 2023-mas évet terítékre véve. Az ünnepségen igazi díjeső is volt, több olyan személy kapott Gizella- és ProUrbe-díjat, aki munkájával nagyban hozzájárultak az EKF-cím elnyeréséhez és sikerességéhez.

„Minden győzelem titka a nem kézzelfogható dolgok megszervezésében rejlik. Ha nagy dolgokat akarunk véghezvinni, nem csak cselekednünk, hanem álmodoznunk is kell. Nem elég a terv, hinnünk is kell benne.” – Ezzel az Anatole Franc idézettel indított Porga Gyula az évértékelő ünnepségen, amit hétfő este tartottak az ActiCity-ben.

Az viszont a polgármester már az elején leszögezte, hogy az eseményt hiába hirdették meg évértékelőként, az sokkal inkább a köszönetről szól, pláne, hogy még van néhány nap a 2023-mas ünnepi évből.

Porga Gyula ezután végigment az elmúlt hét éven, azért ennyi évet felölelve, mert pont hét éve kezdtek el dolgozni az Európa kulturális főváros pályázaton. Kezdetben tíz szakértővel, akikkel sokat vitáztak, néha még veszekedtek is, volt olyan időszak, amikor még a polgármester is úgy gondolta, hogy nem lesz kész soha a pályázat, de akkor mindig jött valaki, aki megnyugtatta, hogy ezek a viták is a folyamat részei, amikre szükség van, ami velejárója a munkának.

A következő mérföldkő az volt, amikor összeállt a terv, a veszprémi pályázat és meg kellett győzni a nemzetközi zsűrit, hogy Debrecennel és Győrrel szemben az itteni pályázat a legjobb. Aminek egy nagyon fontos eleme volt, hogy a térség felemelkedésében gondolkodtak.

Amikor ezt is sikerrel vették és az EKF-cím már Veszprémé volt, a munka nem állt meg, meg kellett győzni a magyar kormányt, hogy álljon az itteni célok mellé, ami nem kizárólag Veszprémről szól, hanem az egész térség felemelkedéséről. Itt Porga Gyula külön kiemelte Navracsics Tibor segítségét, aki segített meggyőzni az ország döntéshozóit, hogy érdemes Veszprémbe befektetni.

Sőt, az egész térségbe, hiszen addigra már maguk mellett tudták a Bakony és Balaton térségének 116 települését, ezzel egyedülálló formációt alkotva az Európa kulturális fővárosainak sorában.

A polgármester külön kiemelte Ovádi Péter országgyűlési képviselőt, aki segített ebben, majd kitért Udvardy György érsekre is, aki felismerve az EKF-ben rejlő potenciált és azt, hogy nem szabad félmunkát végezni Veszprémben, belevágott a Vár teljes felújításába.

Porga Gyula felidézte egy korábbi kijelentését, amikor a pandémia és a gazdasági válság ellenére úgy fogalmazott, nehéz éve lesz a magyaroknak sok nehézséggel, de a veszprémieknek mindezek mellett sokkal több jó fog kijárni.

Végül arról beszélt, hogy mi volt a legnagyobb ellenségük a hét év alatt, mialatt ide, egy sikeres EKF-projekt lezárásához eljutottak. Ez nem más, mint a kishitűség, a „merjünk kicsik lenni” felfogás. Hiszen többen voltak, akik Győr és Debrecen mellett sok esélyt nem jósoltak Veszprémnek. Aztán amikor megnyerték, akkor kételkedtek abban, hogy meg tudják csinálni.

Őket már sikerült megcáfolni, most pedig az következik, hogy Veszprém tovább haladjon a célja felé, miszerint 2030-ra élhetőségben Európa élvonalába tartozzon, zárta gondolatait Porga Gyula.

Őt Markovis Alíz, a VEB2023 Zrt. vezérigazgatója követte a színpadon. Köszöntőjében főleg a térségi összefogást méltatta, hogy sikerült megnyerni a környező településeket, akik kivétel nélkül gazdagodhattak az EKF-nek köszönhetően. Sőt, olyan folyamatok indultak el, amelyek az EKF után sem érnek majd véget, húzta alá a vezérigazgató.

Végül Navracsics Tibor, területfejlesztési miniszter beszélt az összegyűltekhez. Ő azt mondta, ez a térség a történelme során még sosem részesült akkora európai figyelemben, mint most és ezzel a lehetőséggel jól gazdálkodtak. Ez pedig annak köszönhető, hogy az itt élő emberek tehetségesek és felismerték az összefogás erejét.

„Veszprém és ez a térség nem léphet vissza az ismeretlenségbe. Nem történhet meg az, hogy december 31-én vége van az Európa Kulturális Fővárosa évadnak, és úgy teszünk, mint ahogyan egy jó megemlékezés, vagy egy jó esemény végén tennénk, fogjuk a kabátunkat és hazamegyünk. 2023 annyira jól sikerült, hogy ez felelősséget és kötelezettséget jelent. Veszprémnek, mint térségszervező erőnek és a térség településeinek élni kell azzal a lehetőséggel, amelyet 2023 adott. És innentől kezdve csakis rajtunk múlik, hogy az Európa Kulturális Fővárosa programsorozattal elért pozíció a jövőt jelenti-e számunkra, vagy pedig megelégedve egy egyszeri sikerrel ismét ott folytatjuk az életünket, ahol 2019 előtt éltünk” – mondta Navracsics Tibor.

Az ünnepségen a beszédek után több városi díjat is átadtak azoknak, akik hozzájárultak az EKF-pályázat összeállításához, valamint sikeres prezentálásához a nemzetközi zsűri előtt.

Gizella-díjat vehetett át:

Can Togay János – filmrendező, színész, költő, Veszprém-Balaton 2023 Zrt. művészeti és kreatív főtanácsadója
dr. Héjja Róbert – a Káli Art Inn tulajdonosa, illetve a Káli-medence Turisztikai Egyesület elnöke
Jassek Balázs - az EUROSKATE Kft. ügyvezető
Kárpáti Orsolya – a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium és Kollégium német szakos tanára
Kepli József János – Hévíz alpolgármestere
Dr. Kővári Edit – a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Szervezési és Vezetési Tanszékének egyetemi docense
Laposa Zsófia – borász, a Wine&Sofi borászat tulajdonosa
dr. Mike Friderika - a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. programfejlesztési igazgatója
Dr. Raffay - Danyi Ágnes Nóra - Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kar Turizmus Intézeti Tanszékének egyetemi docense
Smiló Dávid – építész, a Paradigma Ariadné Kft. társalapítója
dr. Szántó Viktória – a Foton Audiovizuális Centrumot üzemeltető cég programigazgatója
Wahab Rita - a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatósági kabinetvezetője
Weyer Balázs – a Music Hungary Szövetség elnöke, a Hangvető programigazgatója

Veszprém Városért ProUrbe-díjat kapott:

Finta Sándor – építész, a Kortárs Építészeti Központ alapítója
Jokesz Antal – kortárs művész, fotóművész, weblap-szerkesztő
Dr. Józsa Tamás – Veszprémi Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának kabinetfőnöke, a Stratégiai iroda vezetője
Kováts Péter – hegedűművész, a Mendelssohn Kamarazenekar művészeti vezetője
Dr. Ladányi István – költő, író, műfordító, szerkesztő, irodalomtörténész, a Pannon Egyetem Magyar és Alkalmazott Nyelvtudományi Intézetének egyetemi docense
Mészáros Zoltán – koncert- és rendezvényszervező, a VeszprémFest ügyvezető igazgatója, az Oliva Étterem és Hotel tulajdonosa, a Snétberger Zenei Tehetségközpont társalapító manager igazgatója
Prof. Dr. Miszlivetz Ferenc – szociológus, történész, egyetemi tanár, a Kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének alapítója és főigazgatója
M. Tóth Géza – Oscar-díj jelölt magyar filmrendező, producer, egyetemi tanár. A KEDD Animációs Stúdió alapítója és vezetője, illetve a Nemzetközi Televíziós Művészeti és Tudományos Akadémia és az Amerikai Filmakadémia tagja
Muraközy Péter – a Veszprémi Utcazene Fesztivál főszervezője, a Volt és a Balaton Sound fesztivál programigazgatója
Ókovács Szilveszter – operaénekes, zenekritikus- publicista, rádiós és televíziós műsorvezető, a Magyar Állami Operaház főigazgatója
Winkler Nóra – rádiós és televíziós műsorvezető, művészeti újságíró

A gála után a pohárköszöntőt Ovádi Péter, országgyűlési képviselő mondta, aki csatlakozva a polgármester korábbi köszönetnyilvánításához, a sorba beemelte magát Porga Gyulát is, miszerint jó kapitány nélkül nem érték volna el céljukat, ez pedig egyedül neki köszönhető a város élén.

Hajas Bálint
Domján Attila
további cikkek
Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási ponthatárokat Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási ponthatárokat Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat szerda este, ezzel eldőlt, hogy az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. tegnap 20:15 Vétett a szabályoknak a Kékszalag nyertese, az óvás mégis elmaradt Kékszalag Vétett a szabályoknak a Kékszalag nyertese, az óvás mégis elmaradt Megóvhatta volna a Kékszalag végeredményét a második helyen befutó Prospex-Delta, végül a vitorláscsapat vezetője és kormányosa a csapat többi tagjának véleményével ellentétesen nem tette ezt meg, így a Fifty-Fifty megtarthatta győzelmét. Lichtenberger Attila a Prospex-Delta vezetője az Indexnek beszélt hosszan arról, hogy milyen szabálytalanságot követett el a győztes hajó és végül ők miért nem éltek az óvással. A Prospex-Delta kormányosa egyébként a veszprémi dr. Kaiser Kristóf, akivel korábban mi is készítettünk interjút. 2024. július 23. 17:12 Indul a Kőfeszt – a nyugalom fesztiválja, a Pannon Egyetem támogatásával Indul a Kőfeszt – a nyugalom fesztiválja, a Pannon Egyetem támogatásával Immár a hatodik alkalommal rendezik meg a Kőfesztivált, július 31-től augusztus 4-ig. Összesen 120 programmal várják az érdeklődőket, 6 településen, és 12 helyszínen. 2024. július 23. 14:59 Nem zár be végleg, csak felújítják a veszprémi állatorvosi rendelőt állatvédelem Nem zár be végleg, csak felújítják a veszprémi állatorvosi rendelőt Szó sincs arról, hogy végleg bezárna a Veszprémi Állatkórház, csupán más lesz az üzemeltetője, aki vállalta, hogy néhány hónap alatt felújítja az épületet, hogy aztán ismét kinyithasson rendelőként. Megkerestük az új üzemeltetőt, dr. Pásztor Istvánt, hogy többet megtudjunk a részletekről. 2024. július 23. 10:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.