Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Bélafi László

A tízéves Hangvilla-történet Hangvilla A tízéves Hangvilla-történet 2013. november 29-én volt egy színházi előadás Veszprémben. A Pannon Várszínház a „Sose halunk meg” című darabot mutatta be. Ez a kis emlékdarab tíz évvel ezelőttről önmagában még nem érne annyit, hogy felidézzük, de ha hozzátesszük azt, hogy a színpad, ahol előadták az egykori Séd filmszínház helyén épült komplexum deszkái voltak, már érdemes megállni egy pillanatra. Az épületet ma mindenki úgy ismeri, mint Hangvilla. Ezzel debütált a veszprémi kulturális életben a minden szempontból formabontó kulturális intézmény. 2023. december 3. 15:18 Ráismerni, de mégsem ugyanolyan lett a Hangvilla Hangvilla Ráismerni, de mégsem ugyanolyan lett a Hangvilla Sokkal inkább nevezhető ráncfelvarrásnak, mint átalakításnak, az ami, a Hangvillában történt az elmúlt másfél hónapban, mégis a végeredmény szemmel látható már akkor is, ha belépünk Veszprém és a régió első számú kulturális központjába. A nagyközönség számára a jövő héten induló Auer Hegedűfesztiválon debütál a megújult Hangvilla, portálunknak viszont lehetősége nyílt már most körbejárni az épületet, amit cikkünkben részletesen be is mutatunk. 2022. július 30. 16:00 Egyszerre elegáns, de mégsem riasztó – így újul meg a Hangvilla Egyszerre elegáns, de mégsem riasztó – így újul meg a Hangvilla Bő nyolc évvel a megnyitása után a Hangvillát ismét állványok veszik körbe, az épület belsejében pedig munkagépek sorakoznak és építőmunkások sürögnek. A héten kezdődött el Veszprém ikonikus kulturális intézményének a minőségi fejlesztése, hogy pontosan mit takar ez a kifejezés, arról Bélafi Lászlóval, az intézmény igazgatójával beszélgettünk. 2022. április 8. 12:20 Elkezdődött a régi gyermekkórház átépítése – 2023-ra megvalósul az ActiCity ActiCity Elkezdődött a régi gyermekkórház átépítése – 2023-ra megvalósul az ActiCity Felvonultak a munkagépek és elkezdődött a régi Heim Pál Gyermekkórház épületének átalakítása, hogy 2023 első felében immáron a mozgáskultúra és a helyi közösségek szolgálatába álljon. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program keretében megvalósuló fejlesztés az ActiCity nevet kapta, ami magyarra lefordítva aktív várost jelent. 2021. november 18. 16:25 Idén nyáron karácsonyozhatunk Idén nyáron karácsonyozhatunk Újabb projektet jelentett be szerdán a „Veszprém az Élhető Város” akciócsoport: A Zene Városa – a városlakók zenéje néven indít projektet Veszprém Város Vegyeskara, melynek első lépéseként június 24-én Napfényes Karácsony címmel tartanak oratóriumi estet, pótolva tavalyi hagyományos ünnepi koncertjüket. 2021. június 10. 10:46 A pandémia utáni első koncerten a közönség kapta a legnagyobb tapsot Hangvilla A pandémia utáni első koncerten a közönség kapta a legnagyobb tapsot Hosszú idő után ismét közönség előtt adtak koncertet a Hangvillában. A RespektEstre keresztelt exkluzív eseményen Csemer Boggie és Gájer Bálint léptek fel szombat este. Amellett, hogy a koncertek megszervezése egy hosszú és nehéz időszak végét jelentették, a közönség összetétele fogalmazta meg a RespektEst valódi üzenetet. 2021. május 30. 11:39 A Covid utáni első koncert az igazi hősöknek szól majd a Hangvillában A Covid utáni első koncert az igazi hősöknek szól majd a Hangvillában Új értelmezést nyert a „hős” jelző, a békeidőben tanúsított hőstetteket a Hangvilla most egy különleges ajándékkal hálálja meg. Május végén, a Covid-járvány után először tartanak zenei rendezvényt a kulturális központban, a vendégkör viszont speciális lesz. Erről, valamint a kulturális szféra járvány utáni új kihívásairól is beszélgettünk a Hangvilla igazgatójával. 2021. május 6. 21:20 Átadták a Hangvilla könnyűzenei díjat Átadták a Hangvilla könnyűzenei díjat A Hangvilla-díjat először tavaly adták át, méghozzá a Hangvilla ötödik születésnapja alkalmából. Akkor Csemer Boglárka vehette át, nézzük, idén hogy alakult… 2019. november 12. 17:21 Jótékonysági hangverseny a református templom gyülekezeti terméhez Jótékonysági hangverseny a református templom gyülekezeti terméhez Veszprém Város Vegyeskara a Kálvin János parki református templom új terme javára rendez jótékonysági hangversenyt október 30-án a Hangvillában. 2019. október 15. 12:50
közélet
Szakmai konferencia az egyetemen: elkezdődtek a Műszaki Kémiai Napok Kedden nyitották meg a Műszaki Kémiai Napokat, a Pannon Egyetem nagy hagyományokkal rendelkező szakmai konferenciáját. Kiválóan szerepeltek a Veszprém vármegyei fiatalok a szakmák versenyén Hét Veszprém vármegyei diák jutott be a Szakma Sztár Fesztivál országos verseny budapesti döntőjébe, ahol szép eredményeket értek el. Befejeződött az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23 – 21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt Bruttó 3,101 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatási összeget nyert el a Veszprémi Szakképzési Centrum a „21. századi szakképző intézményfejlesztési program” keretében. Az RRF-2.2.2-23-2023-00009 azonosítószámú, „RRF-2.2.2-23–21. századi szakképző intézményfejlesztési program – Veszprémi Szakképzési Centrum” elnevezésű kiemelt projekt a Magyarországi Helyreállítási terv és Ellenállóképességi Eszköz finanszírozási alapból, valamint hazai forrásból valósult meg.   Magyar Péter megnevezte kormánya hét miniszterét Megnevezte a leendő Tisza-kormány hét miniszterét Magyar Péter pártelnök, leendő miniszterelnök hétfőn, a Tisza Párt parlamenti frakciójának első ülése után tartott sajtótájékoztatóján. A Tématerületi Kiválósági Program 2021 keretében valósul meg a Pannon Egyetem környezetvédelmi projektje A Pannon Egyetemen 2022. 01. 01. és 2025.12.31. között valósul meg az a pályázati program, amely a környezetterhelés jelentős mértékű csökkentésére irányuló innovatív technológiák fejlesztését (és elterjesztését) megalapozó kutatásokkal foglalkozik. A projekt a Tématerületi Kiválósági Program 2021 (TKP2021-NKTA-21) Nemzeti Kutatások alprogram keretében a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól 100% támogatási intenzitással 1 140 000 000 Ft támogatást kapott. Egyensúlyban a munkában – Kiégésmegelőzés, reziliencia és vezetői készségek fejlesztése a Veszprém Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálatnál A Veszprém Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat szakmai napot szervezett, amely a kiégés megelőzésének, a kommunikáció fejlesztésének és a vezetői kompetenciák erősítésének témáját járta körül. A rendezvény a Veszprémi Tankerületi Központ „Esélyt a gyermekeknek!” elnevezésű, RRF- 1.2.4-25 2025-00008 azonosítószámú projektjének keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. Újabb fellépőket jelentett be a Gyárkert Veszprémbe jön többek között Azahriah is. Újabb fejlesztések a Deák iskolában és környezetében Az élet az országgyűlési választás után is megy tovább, mondta Gerstmár Ferenc, önkormányzati képviselő hétfő délelőtt azon a sajtótájékoztatóján, ahol beszámolt az idei évben a Haszkovó lakótelep északi részét is magába foglaló körzetében várható változásokról. Elsősorban a Deák Ferenc Általános Iskolában és annak környékén készülhetnek újításokra az érintett lakosok. Fókuszban a veszprémi jógyakorlatok Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata „PROXIMITIES” nemzetközi projektje Reggio Emilia önkormányzatának vezetésével a helyi és térségi önkormányzatokat támogatja zöldebb, egészségesebb, elérhetőbb és élhetőbb periférikus városi területek kialakításában. A kilenc országot képviselő partnerség 2026. április 14-16. között Veszprémben találkozott, hogy megismerje a város kapcsolódó jógyakorlatait. Ismét közlekedhetnek a vonatok a Szabadbattyán-Balatonfüred szakaszon Ismét közlekedhetnek a vonatok a Szabadbattyán-Balatonfüred szakaszon, miután elkészült a 29-es vasútvonal karbantartása - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója hétfőn a Facebook-oldalán.
sport
Dróth duplájával nyert Budaörsön a címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém Dróth duplájával 2-0-ra nyert a budaörsi ARAMIS otthonában a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti összecsapásán. Mindhárom éremből nyerne egyet Tóth Edmond, a Tatabánya vezetőedzője A Magyar Kupa-ezüstérem után az Európa Kupában arannyal, a bajnokságban pedig bronzzal zárná az idényt Tóth Edmond, a Tatabánya férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője. Vármegyei foci: bajnok a Balatonalmádi SE! Hétvégén lejátszották a VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó élvonal 21. fordulójának mérkőzéseit, melyek során eldőlt a bajnoki cím sorsa is. Xavi Pascual: ezzel a játékkal bárkinek nehéz dolga lenne ellenünk Xavier Pascual Fuertes, a One Veszprém HC vezetőedzője a férfi kézilabda Magyar Kupa megnyerése után úgy értékelt: csapata kiemelkedő teljesítményt nyújtott, különösen védekezésben, és ha ezen a szinten képes játszani, bárkinek komoly kihívást jelent a legyőzése. Úszó ob: Milák a világ idei legjobbjával nyert 100 méter pillangón, Sárkány 400 méter gyorson is győzni tudott Milák Kristóf a világ idei legjobbjával, Európa-bajnoki szintet érő idővel nyert 100 méter pillangón a Sopronban rendezett úszó országos bajnokság vasárnapi zárónapján. Hátrányból fordítva nyert Balatonfüreden a VSC Veszprém A VSC Veszprém 2-1-re nyert a vármegyei rivális a Balatonfüredi FC otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi rangadóján. Szoboszlaival a soraiban a Liverpool nyerte a városi rangadót Szoboszlai Dominik gólpasszának is köszönhetően a Liverpool 2-1-re nyert az Everton vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának vasárnapi városi rangadóján. Újra a csúcson: története 32. Magyar Kupa-sikerét aratta a One Veszprém HC A One Veszprém HC 34-22-re legyőzte a MOL Tatabánya együttesét a férfi kézilabda Magyar Kupa győri négyes döntőjének vasárnapi fináléjában, így története során 32. alkalommal hódította el a trófeát. A bronzérmet az OTP Bank-Pick Szeged szerezte meg, amely a szombati elődöntőben hétméteresekkel maradt alul a veszprémiekkel szemben. Női kézilabda BL: nyolcgólos előnyt szerzett Odensében a címvédő Győr A címvédő Győri Audi ETO KC 36-28-ra nyert a dán Odense HB otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének vasárnapi, első mérkőzésén. Szilágyi Benjámin: a világ egyik legjobb csapata is megbotlik Szilágyi Benjámin, a Szeged kézilabdázója szerint a Bajnokok Ligája-negyeddöntőben rájuk váró, címvédő német SC Magdeburg szombati veresége is azt bizonyítja, hogy a világ egyik legjobb csapata is megbotlik néha.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.