Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
6°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
6°C

Jótékonysági hangverseny a református templom gyülekezeti terméhez

2019. október 15. 12:50
Veszprém Város Vegyeskara a Kálvin János parki református templom új terme javára rendez jótékonysági hangversenyt október 30-án a Hangvillában.

Veszprém Város Vegyeskara sok évtizede ad halottak napja alkalmából műsort. Az idei annyiban más, hogy a „Holtakért” szóló John Rutter Requiem mellett felcsendül egy „Élőkért” komponált másik mű is – az éppen 70. születésnapját ünneplő Vajda János Istenes éneke.

A vegyeskar a Kálvin parki református gyülekezet és Závodi Zsuzsanna lelkész kérésére ezt a hangversenyt, ennek teljes bevételét felajánlja a templom új, még épülő gyülekezeti termének építésére, a közösség támogatására - mondta kedd délelőtt sajtótájékoztató keretében Erdélyi Ágnes, Veszprém Város Vegyeskarának karnagya.

A programokról Erdélyi Ágnes karnagy beszélt.A programokról Erdélyi Ágnes karnagy beszélt.

A református közösség nemrég egy 60 négyzetméteres, 40-50 ember befogadására alkalmas közösségi helyiséget kezdett el építeni pályázati forrásokból és közösségi felajánlásokból. A beruházás eddig 26 millió forintba került. A befejezéshez még 5-6 millió forint hiányzik, ezért gondoltak arra, hogy a nyilvánosságon keresztül szólítják meg a várost. A tervek szerint az új közösségi tér jövő tavaszra készülhet el - emelte ki Závodi Zsuzsanna, aki hangsúlyozta, hívőt és nem hívőt is szeretettel várnak a jelenlegi épületbe és a hangversenyre egyaránt.

Program

Vajda János Istenes ének című 7 tételes műve két éve, a reformáció 500. évfordulója tiszteletére született. A nagyszabású orgonakíséretes mű Tinódi Lantos Sebestyén, Balassi Bálint, Szenci Molnár Albert veretes szövegeit, és a református énekeskönyv ismert dallamait fűzi felemelő zenei egységbe. A veszprémi bemutatón Magyarország egyik legkiválóbb orgonaművésze, a Zeneakadémia tanára, Palúr János közreműködik.

A hangverseny második részében John Rutter angol zeneszerző 1985-ben komponált, méltán ismert gyászmiséje csendül fel. A veszprémi hangversenyen a kamaraegyüttessel kísért változat hangzik el.

A református közösséget, a jótékonysági estet Steinbach József püspök köszönti.

A Hangvillában október 30-án 19 órakor kezdődő jótékonysági hangversenyre 4000 forintért lehet hozzájutni a Hangvilla jegypénztárában.

A hangversenynek helyszínt adó Hangvilla igazgatója, Bélafi László kiemelte, teltház esetén a befejezéshez szükséges összeg negyede, de akár harmada is összejöhet.

Ge. Á.
Kovács Bálint
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. 2026. március 18. 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.