Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
6°C
2026. március 19. József
Veszprém
6°C

Abonyi János

Planet HOPE címmel szerveztek konferenciát tudomány Planet HOPE címmel szerveztek konferenciát A Pannon Egyetem Humántudományi Kar Társadalomtudományi Kutatócsoportja az MTA Veszprémi Területi Bizottságával együttműködésben, az „Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratórium pályázat” támogatásával, „A klímaváltozás társadalmi vonatkozásainak kutatása” alprojekt keretében konferenciát szervezett „Planet HOPE” címmel. 2024. december 2. 14:46 A nemzet emlékezete és memóriája kiállítás formájában köszön vissza A nemzet emlékezete és memóriája kiállítás formájában köszön vissza Kedd délután nyílt meg A Pannon Egyetem 75 és az Egyetemi Levéltár 25 éve – szemelvények az Egyetemi Levéltár dokumentumaiból című kiállítás, melyet Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora, valamint Káli Csaba, a Zala Vármegyei Levéltár igazgatója nyitottak meg. 2024. október 31. 15:46 Pannon Egyetem: az emlékezés mellett az értékek életben tartása is fontos 1956 Pannon Egyetem: az emlékezés mellett az értékek életben tartása is fontos A Pannon Egyetem kedd délelőtt tartotta október 23-i megemlékezését. A szokásokhoz hűen idén is emlékmenettel elevenítették fel az 1956-os forradalom és szabadságharc pontos részleteit, az egyetem rektora, Abonyi János pedig ünnepi beszédet mondott. 2024. október 22. 22:18 A mesterséges intelligencia elhozhat egy szép jövőt, de csak, ha kellő módon koordináljuk! mesterséges intelligencia A mesterséges intelligencia elhozhat egy szép jövőt, de csak, ha kellő módon koordináljuk! Co-evolúció, szingularitás, transzhumanizmus… csak néhány olyan fogalom, amik mostanra már kijutottak a tudományos értekezletek falain túlra is, és egyre többször megjelennek a közbeszédben, ha éppen a mesterséges intelligencia térhódítására terelődik a szó. Az Élő könyvtár előadás-sorozat keretében dr. Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora segített eltájékozódni ebben a világban, előadásának pedig az egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy félni nem kell, de a szemünket rajta kell tartani, hogy milyen irányba fejlődik a mesterséges intelligencia. 2024. október 15. 11:59 A forrásszerzésben és az egymásra találásban is segít Veszprém fejlesztésösztönző irodája A forrásszerzésben és az egymásra találásban is segít Veszprém fejlesztésösztönző irodája Egy lehetőséget kapott a régió, hogy az Európa Kulturális Főváros programsorozat után se torpanjon meg, sőt tovább lépjen és immáron ne csak tervezze, hanem meg is tudja valósítani a kreatív iparban az ötleteit, hangzott el csütörtök délután Veszprémben az Óváros tér 25. szám alatti Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) megnyitóján, ami első vidéki képviseletként nem kisebb célt tűzött ki, mint hogy segítsen a régió vállalkozásainak és civil szervezeteinek megcélozni az Európai Unió közvetlen forrásait, mellette pedig a közreműködésével épüljenek az üzleti kapcsolatok is, amiben jelenleg a legnagyobb lemaradásban vagyunk. 2024. szeptember 13. 14:19 Elkezdődött a tanév a 75 éves Pannon Egyetemen Pannon Egyetem Elkezdődött a tanév a 75 éves Pannon Egyetemen A Gazdaságtudományi Kar és Mérnöki Kar közös ünnepségével indította a tanévet az idén 75 éves Pannon Egyetem szerda délelőtt. 2024. szeptember 4. 13:52 Augusztus végén érkeztek meg a gólyák Veszprémbe Augusztus végén érkeztek meg a gólyák Veszprémbe Először léphették át a Pannon Egyetem küszöbét az intézmény elsőéves hallgatói a hosszú hétvégén. 2024. augusztus 21. 11:31 Azok a jó feladatok, amik egy kicsit meghaladják az embernek a képességét Pannon Egyetem Azok a jó feladatok, amik egy kicsit meghaladják az embernek a képességét Idén júliustól látszólag új korszak kezdődött a Pannon Egyetem életében, de valójában mégsem. Dr. Gelencsér András majdnem egy évtized után leköszönt a rektori megbízatásából, utódja pedig a korábbi helyettese, dr. Abonyi János lett, a váltás pedig olyan olajozottan ment végbe, mintha nem is egy nyílt pályázat lett volna a rektori pozíció. Többek közt erről is beszélgettünk az intézmény új vezetőjével, valamint arról, hogyan serkenti a sport a tudományos gondolatokat, illetve Abonyi János helyre tette azokat a téves hiedelmeket, hogy a mesterséges intelligencia elveszi majd az emberek megélhetését. Portréinterjúnk nem csak betekintést ad a Pannon Egyetem falai közé, hanem egy korképet is a 2024-es világtrendekről. 2024. augusztus 16. 10:45 Az átállás a megújuló energiára nonszensz tündérmese Pannon Egyetem Az átállás a megújuló energiára nonszensz tündérmese Második alkalommal rendezték meg a HOPE fenntarthatósági konferenciát a Pannon Egyetemen csütörtökön. 2024. július 18. 22:55 A legek időszakát éli a Pannon Egyetem – hamarosan új rektorral folytathatja továbbra is az élmezőnyben Pannon Egyetem A legek időszakát éli a Pannon Egyetem – hamarosan új rektorral folytathatja továbbra is az élmezőnyben 2023-ban mintha még a csillagok is szerencsésen együtt álltak volna a Pannon Egyetem fölött, a veszprémi felsőoktatási intézmény sorról sorra döntötte meg a saját rekordjait. 2024. február 2. 11:30 ÚJ MÉLYGARÁZS A LIGETNÉL – Megnyitották a felújított egyetemi kampuszt Pannon Egyetem ÚJ MÉLYGARÁZS A LIGETNÉL – Megnyitották a felújított egyetemi kampuszt Többek között sportpályákat, parkot és 2x100 férőhelyes mélygarázst is találunk a Pannon Egyetem megújult kampuszán, amit a városi lakosság előtt megnyitva már az Erzsébet liget felől is megközelíthetünk.    2023. október 5. 11:35 Rekordszámok – a Pannon Egyetem túlszárnyalta önmagát az idei felvételin Rekordszámok – a Pannon Egyetem túlszárnyalta önmagát az idei felvételin Az országos átlagokat is meghaladva biztosította be magát a Pannon Egyetem az élvonalban a vidéki egyetemek között.  A 2023/24-es évi felvételi eljárás során összesen 2175 jelentkező kapott pozitív elbírálást, a rekordszámú hallgatónak a 88,4%-a kezdheti meg tanulmányait állami ösztöndíjas képzésen.   2023. július 27. 17:58 A fiatalok elvándorlásának csökkentése volt a célja az EDUCEO projektnek közélet A fiatalok elvándorlásának csökkentése volt a célja az EDUCEO projektnek Csütörtök délelőtt a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar és az IDEUM Education GmbH között létrejött EDUCEO című projektet zárták. 2022. október 27. 18:12 Énekkar, keramikus és hálózatkutató a megye kiválóságai Énekkar, keramikus és hálózatkutató a megye kiválóságai Átadták a megyei Prima díjakat péntek este a Megyeházán. 2019. november 15. 18:16
közélet
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. Földet értek Kapu Tibor űrpaprikái Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatott az intézmény.  Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. Hivatalosan is megnyitott az ifjúsági könyvtár a Zugban Az Eötvös Károly Könyvtár szolgáltatását már november óta használhatták az érdeklődők, a hivatalos átadásra viszont március közepéig kellett várni. Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zárult az állatvédő civil szervezetek támogatását célzó, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat. Az idei év januárjában meghirdetett felhívás eredményeként 472 állatvédő civil szervezet részesül állami támogatásban, ami újabb fontos lépés az állatvédelemben dolgozó civil közösségek megerősítésében – írta közleményében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson Nem járt sikerrel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elleni politikai akció, amivel tömegesen támadták meg jogi úton a jelöltjeik nyilvántartásba vételét, így mostanra véglegesnek tekinthető, hogy mely jelöltek és milyen sorrendben lesznek rajta a szavazólapokon az április 12-ei országgyűlési választáson.
sport
VEHIR-VESC: hétközi siker a Tatabánya ellen Egy hónap után lépett ismét pályára hazai közönség előtt a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A Tatabánya elleni bajnokit a vendégek kezdték jobban, ám hamar helyreállt a rend, és a veszprémi hölgykoszorú egyre magabiztosabb előnyt harcolt ki. Szerencsés-Miklai Zsanett és Török Petra jeleskedett pontszerzésben, a hazaiak pedig végül mindössze kilenc pontot engedélyeztek ellenfelüknek az első játszmában. Pontot szerzett a Ferencváros otthonában, közel a címvédéshez a Győr A címvédő és listavezető Győri Audi ETO KC 28-28-as döntetlent játszott a Ferencváros otthonában a női kézilabda NB I szerdai rangadóján. Hosszabbítás után bravúros győzelmet aratott az Insedo Veszprém KK Újabb hazai sikerének örülhetett az Insedo Veszprém KK, amely az NB I/B Piros csoport alapszakaszának 21. fordulójában hosszabbítás után 109-103-ra legyőzte a tabella harmadik helyén álló PVSK Veolia együttesét a Vetési Albert Gimnáziumban. Európa-liga: négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé. Női kézilabda junior-vb: három kontinensről kapott ellenfeleket a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott Lengyelországgal, Tajvannal és Tunéziával került azonos csoportba a Kínában sorra kerülő nyári korosztályos világbajnokság csoportkörének szerdai sorsolásán. RAJT! – csapatversenyre készülnek az iskolások Veszprémben Újabb látványos és élményalapú sporteseménnyel folytatódik a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 program: március 20-án, pénteken a Március 15. utcai sportcsarnok biztosít otthont a „RAJT!” elnevezésű akadály- és váltófutó versenynek, amelyen Veszprém és térségének iskolásai mérhetik össze tudásukat. Elhunyt Dávid Sándor Aranytollas sportújságíró Életének 90. évében elhunyt Dávid Sándor Aranytollas újságíró, sportriporter. Női kosárlabda vb-selejtező: Magyarország 28 év után ismét ott lesz a világbajnokságon! A magyar női kosárlabda-válogatott 89-74-re legyőzte a házigazda törököket az isztambuli selejtezőtorna keddi zárónapján, ezzel kijutott a szeptemberi, Berlinben sorra kerülő világbajnokságra, és 28 év szünet után vehet részt ismét vb-n. Fazekas Gergő: fontos, hogy kipróbáljunk új dolgokat az olaszok ellen Fazekas Gergő szerint a májusi világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak fontos, hogy összecsiszolódjon és új dolgokat is kipróbáljon az olaszok elleni szombati tatabányai felkészülési mérkőzésen. Imre Bence sok nézőre és győzelemre készül az olaszok ellen Imre Bence sok nézőre és győzelemre készül az olaszok ellen, akikkel szombat délután Tatabányán játszik felkészülési mérkőzést a magyar férfi kézilabda-válogatott.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.