Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A forrásszerzésben és az egymásra találásban is segít Veszprém fejlesztésösztönző irodája

2024. szeptember 13. 14:19
Egy lehetőséget kapott a régió, hogy az Európa Kulturális Főváros programsorozat után se torpanjon meg, sőt tovább lépjen és immáron ne csak tervezze, hanem meg is tudja valósítani a kreatív iparban az ötleteit, hangzott el csütörtök délután Veszprémben az Óváros tér 25. szám alatti Magyar Fejlesztésösztönző Iroda (MFOI) megnyitóján, ami első vidéki képviseletként nem kisebb célt tűzött ki, mint hogy segítsen a régió vállalkozásainak és civil szervezeteinek megcélozni az Európai Unió közvetlen forrásait, mellette pedig a közreműködésével épüljenek az üzleti kapcsolatok is, amiben jelenleg a legnagyobb lemaradásban vagyunk.

Egy helyi és kormányzati összefogásnak az eredménye, hogy elsőként Veszprémben nyithatott meg a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda vidéki képviselete. Az iroda a hazai gazdasági életben hiánypótló szolgáltatással jelenik meg, hogy pontosan mik ezek, arról korábbi cikkünkben részletesen írtunk, ahol dr. Petri Bernadett, miniszteri biztos, az MFOI ügyvezetője beszélt részletesen az EU közvetlen forrásainak sajátosságairól is.

Kapcsolódó cikk
Veszprémből segítenek megcélozni az EU kiaknázatlan forrásait
Szeptember közepén megnyílik Veszprémben az Óváros téren a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda első vidéki képviselete, és a Pannon Egyetemmel közös szervezésben a ForrásTÉR közösségi helyiség, ami olyan főként ingyenes szolgáltatásokat kínál a helyi cégeknek, intézményeknek és civil szervezeteknek, amiért a piacon több millió forintot is elkérhetnének mások. dr. Petri Bernadettel, az MFOI ügyvezetőjével, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium miniszteri biztosával részletesen beszélgettünk ezekről, de kiderült az is, milyen új forrásokat tudnak megcélozni az Európai Unióban a magyarok az ő segítségükkel.

A csütörtöki nyitóünnepségen jelen volt a veszprémi gazdasági, politikai és tudományos elitjének számos képviselője, akiket elsőként Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter köszöntött. Ő az EU közvetlen forrásai kapcsán elmondta, hogy egy lehetőség, amit az Unió kínál, de ehhez hazai szinten is hozzá kell tenni a saját kreatív ötleteket és kellő nyitottsággal kell az együttműködések felé fordulni, így pedig elérhető az a vízió, hogy a Bakony-Balaton régió európai szinten kimagasló eredményeket érjen el a kreatív iparban.

Navracsics Tibor képletesen hozzátette, hogy az EKF-fel a térség elültetett egy palántát, aminek a táplálásában segít az iroda azzal, hogy szakmai támogatást ad a pályázóknak, hogy sikeresek lehessenek nemzetközi színtéren is, közben pedig közösségi irodaként a helyi üzleti kapcsolatok építésében is szerepet vállal.

Hogy ez létrejöhetett egy hármas összefogás eredményeként nyílhatott meg Veszprémben, amiből a minisztérium mellett az önkormányzat és a Pannon Egyetem is kivette a részét.

Előbbi, azaz az önkormányzat részéről Porga Gyula polgármester szólt a megjelentekhez. A városvezető szintén visszautalva az EKF-re úgy fogalmazott, a tovább lépéshez pénzre és hasznos tanácsokra is szükség van, márpedig Veszprém ragaszkodik azokhoz az értékekhez, amik 2023-ban megvalósultak. Az MFOI ebben lesz komoly partnere a városnak, sőt Porga Gyula elárulta, hogy már a küszöbén állnak annak, hogy beadjanak egy nagyobb pályázatot Brüsszelbe közvetlen támogatásra, ebben már az MFOI szakemberei segítettek az önkormányzatnak.

A nyitóünnepségen dr. Petri Bernadett, az irodahálózat vezetője a veszprémi kirendeltségük kapcsán úgy fogalmazott, hogy már a neve is szimbolikus, hiszen egyszerre segít a forrásszerzésben, közben pedig teret ad annak is, hogy a kreatív, vállalkozó kedvű gazdasági és civil szereplők megismerjék egymást. Ez azért lenne különösen fontos, mert a legnagyobb hiányosság nem az ötletekben van, hanem a partneri kapcsolatok számában és minőségében, mondta az iroda ügyvezetője. „Minden stratégia annyit ér, amennyit végrehajtanak belőle” – fogalmazott.

Az MFOI a Pannon Egyetemben már meg is találta egyik legfontosabb partnerét a régióban, a felsőoktatási intézmény nem csak a veszprémi iroda okostechnológiával történő felszerelésében volt partner, hanem tudományos tevékenységével a kreatív ipar fejlesztésében is szerepet vállalna, valamint az MFOI irodájában ForrásTÉR néven saját városon belüli képviseletét is megnyitotta. Ezekről beszélt dr. Abonyi János, rektor a megnyitón, aki elmondta, a régiónak egyértelműen a kreatív ipar felé kell nyitnia, ahogy az már az EKF-fel elkezdődött, hiszen adottsága és szellemisége is megvan hozzá, hogy sikeres legyen a gazdaság ezen színterén.

vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Felrobbant kézigránát okozta a balesetet a honvédség újdörögdi gyakorlóterén közélet Felrobbant kézigránát okozta a balesetet a honvédség újdörögdi gyakorlóterén Éles kézigránáttal végrehajtott dobógyakrolat során felrobbant a gránát a feladatot végrehajtó kormánytisztviselő kezében - közölte Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén történt balesetről tartott sajtótájékoztatóján szombaton. ma 11:40 Veszprémben rendezik meg a kézilabda diákolimpia egyik korosztályának döntőjét sport Veszprémben rendezik meg a kézilabda diákolimpia egyik korosztályának döntőjét Veszprémben méri össze tudását a diákolimpia döntőjébe jutott nyolc fiú és nyolc lány kézilabda csapat a hétvégén. ma 11:31 Jövő hétvégén óraátállítás, de úgy néz ki, hogy nem utoljára közélet Jövő hétvégén óraátállítás, de úgy néz ki, hogy nem utoljára Az Európai Bizottság több éves huzavona után döntés nélkül zárta le az óraátállítás kérdését és levette a napirendjéről annak ellenére, hogy ebben az ügyben ritka kivételek egyikeként az Európai Unió tagországai egyetértettek. Így megmarad az évente kétszeri óraátállítás, legközelebb jövő hétvégén. ma 11:02 Húsz evező, egy dob, egy cél – sárkányhajók szelték a medencét Balatonfüreden Húsz evező, egy dob, egy cél – sárkányhajók szelték a medencét Balatonfüreden Lendület, összhang és sportbarátság – ezek jellemezték a II. Veszprémi Rendvédelmi és Közigazgatási Medencés Sárkányhajó Versenyt, amelyet ezúttal a Balatonfüred Városi Sportuszodában rendeztek meg. ma 15:23

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.