Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Eltéríthetetlen a stabil fejlődés útjáról a Pannon Egyetem

2025. február 11. 22:01
Az elért eredményeknél csak a megvalósításra váró tervekből van több a Pannon Egyetemen, ahol annak ellenére, hogy országos szinten csökken az egyetemisták száma, az elmúlt három évben húsz százalékkal nőtt az aktív hallgatók aránya. A tavaly fennállásának hetvenötödik évfordulóját ünneplő felsőoktatási intézményben idén is lesz kerek születésnap, miközben folytatódnak az energetikai felújítások, amivel százmilliós nagyságrendben spórolnak a rezsiszámlán. Mindezek mellett pedig még nagyobb figyelmet szentelnek a tehetséggondozásnak, vagy ahogy az egyetem falain belül nevezik, tehetségmenedzsmentnek.

Dr. Abonyi János, a Pannon Egyetem tavaly nyáron kinevezett rektora először vett részt ebben a titulusában a hagyományos sajtóbeszélgetésen, amit időről időre azért hívnak össze, hogy bemutassák a felsőoktatási intézmény aktuális helyzetét, valamint felvázolják a közeljövő céljait, ezúttal kedden délelőtt a Barátfüle étteremben.

Két éve az alsó kampusznál szó szerint is lebontották a kerítést, ezzel párhuzamosan pedig az egyetem és a város is szorosabbra fűzte stratégiai céljaikat, így pedig immáron a legtöbb Pannon Egyetemhez kapcsolódó hír veszprémi közügynek is számít, ahogy a mostani sajtótájékoztatón is kiderült.

Fenntartható versenyképesség – ez az idei jelszava az egyetemnek, mondta Csillag Zsolt, az egyetem kancellárja, utalva arra, hogy az elmúlt három évben húsz százalékkal emelkedett az aktív hallgatói létszám, holott az országos statisztikák csökkenő tendenciát mutatnak. De fenntartható versenyképesség irányvonalai az üzemeltetésben is meglátszanak. Szintén a kancellár emelte ki, hogy az elmúlt években a veszprémi kampuszon végrehajtott energetikai beruházásoknak köszönhetően százmillió forintos nagyságrendben mérhető a megtakarítás, ezt az összeget így az intézmény további fejlesztéseire tudja fordítani.

Az egyik ilyen a nagykanizsai kampusz ugyancsak energetikai felújítása lesz, itt mintegy kétmilliárd forintból, részben pályázati támogatásból finanszírozzák a beruházást. Csillag Zsolt azt is hozzátette, szeretné tartani magát korábbi ígéretéhez, hogy a következő években a Pannon Egyetem összes kampuszán elvégzik az ilyen jellegű felújításokat.

Csillag ZsoltCsillag Zsolt

Az egyetemre jelenleg körülbelül 5700 aktív hallgató jár, közülük 400-an külföldről érkeztek Veszprémbe tanulmányaik miatt. A nemzetközi jelenlétet pedig tovább szeretnék erősíteni, hiszen, ahogy Abonyi János is fogalmazott, az egyetemek közt már globális verseny zajlik, nem csupán országhatárokon belül kell jól szerepelni, ezért mind az idegen nyelvű képzések területén, mind a külföldi hallgatók fogadásával szeretnék ezt a pozíciójukat is erősíteni.

Mindezt pedig úgy, hogy közben nem engednek abból a szakmai minőségből, ami a Pannon Egyetemen szerzett tudás nívóját adja. Az intézményen belül elindított tehetséggondozó programnak, vagyis ahogy a rektor hivatkozott rá, tehetségmenedzsmentnek köszönhetően a kritikus szakokon, amíg korábban ötven százalékos volt a lemorzsolódás, ma már csak húsz százalék. Abban hisznek, hogy minden hallgatónak adni kell egy olyan víziót a jövőjére vonatkozóan, ami a saját kompetenciáira, tehetségére épül. Ezt a programot pedig kiterjesztették már a középiskolás korosztályra is, akiket igyekeznek bevonni már az érettségi előtt különböző egyetemi kutatásokba.

Dr. Abonyi JánosDr. Abonyi János

Ezekből pedig számos tudományterületen zajlanak jelenleg is innovatív projektek, a Pannon Egyetemen pedig nem tétlenkednek és nem várnak arra, hogy maguktól megtalálják piacukat ezek a fejlesztések. Az idei első félév terve, hogy létrehoznak egy olyan egyetemi céget, aminek egyrészről az lesz a feladata, hogy piacra vezesse ezeket a fejlesztéseket, valamint egyfajta sales house-ként erősítse a cégek és az egyetem kapcsolatait. A „mihez ért a Pannon Egyetem” üzenetet szeretnék mindenhova eljuttatni, ahogy Csillag Zsolt megfogalmazta.

Ez különösen annak tükrében fontos, hogy az egyetemen Pannon-régióban gondolkodnak, amikor partnerkörük bővítésén dolgoznak. Így pedig a képzési portfóliójuk alakításakor a helyi gazdasági társaságok igényeit is igyekeznek kiszolgálni. Emiatt indítják el jövő tanévtől a tesztmérnöki képzést is, amire kifejezetten a térségben meghatározó autóipari vállalkozásoknak van szüksége, pontosabban az itt végzett szakemberekre.

A képzések szervezésénél az utóbbi időben jelentős újításokat vezettek be, Abonyi János elmondta, hogy a nappali tagozatos mesterképzések esetében úgy határozták meg a tanítási rendet, hogy az még inkább igazodjon ahhoz, ha valamelyik hallgató munka mellett végzi az egyetemet. Ezenkívül kibővítették az ösztöndíjprogramjukat is, amiben külön hangsúlyt kapott az élsportolók egyetemi támogatása is.

2025-ben egy születésnapot is ünnepel az egyetemen. Miután az intézmény tavaly alapításának hetvenötödik évfordulóját ünnepelte, idén a Humántudományi Kar fog jubilálni, hiszen jogelődjét, a Tanárképző Kart éppen harmincöt évvel ezelőtt, 1990-ben alapították.

A kar azóta több megújuláson esett át, immáron a humántudományok széles skáláján kínál szakokat, amik közül a pszichológia az egyik legnépszerűbb képzése jelenleg az egyetemnek. A jövőben pedig még több területen terveznek bekapcsolódni Veszprém és a térség kreatív iparának fejlesztésébe.

Mivel az idei év páratlan számú, ezért április végén ismét megszervezik az ország, de bizonyos felfogás szerint a világ legrégebbi fesztiválját, a Veszprémi Egyetemi Napokat. Ez lesz harmincegyedik a sorban, a legelsőt 1969-ben rendezték, ugyanakkor, mint a fesztiválok úttörőjének tartott Woodstock-ot, viszont az akkori VEN pár hónappal korábban tartották.

Hajas Bálint
Vámosi Patrik
további cikkek
Kik a balatoni emberek 2025-ben? Pannon Egyetem Kik a balatoni emberek 2025-ben? Vajon kik alkotják a Balaton társadalmát? Létezik még ez a közösség a közel tízmillió magyarországi ember között, vagy csupán a turisztikai desztináció statisztikai elemei az itt élő emberek? Tényleg olyan sikeres ez a régió, ahogy sokan tartják? Szántó Balázs, a Pannon Egyetem mesteroktatója ezekre a ritkán feltett, mégis aktuális kérdésekre kereste a válaszokat az egyetemen szervezett Balaton konferencián. 2025. március 25. 16:00 Nádasdy Ádám: A tudomány az tudomány, nem fér bele a szenvedély tudomány Nádasdy Ádám: A tudomány az tudomány, nem fér bele a szenvedély Március 19-én a Pannon Egyetem Humántudományi Kar Germanisztikai és Fordítástudományi Intézet konferenciájának plenáris előadója Nádasdy Ádám volt. A nyelvész, költő, műfordító „Nyers vagy modern, formális vagy dinamikus?” című előadására igen sokan voltak kíváncsiak, utána pedig mi is feltehettük kérdéseinket. Beszélgettünk vele fordításról, arról, lehet-e egy nyelvi változás jó vagy rossz, de szóba került például a mesterséges intelligencia is. Villáminterjú. 2025. március 24. 21:41 Március 15-i megemlékezés a Pannon Egyetemen nemzeti ünnep Március 15-i megemlékezés a Pannon Egyetemen A Pannon Egyetem ünnepélyes megemlékezést tartott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére, amelyen kiemelkedő szerepet kapott a reformkor öröksége és a márciusi ifjak szellemisége.  2025. március 14. 15:20 Rekordszámú jelentkező a Pannon Egyetem szakjaira oktatás Rekordszámú jelentkező a Pannon Egyetem szakjaira Szerda délelőtt több témában is sajtótájékoztatót tartott a Pannon Egyetem, a ForrásTÉR közösségi helyiségben. Az intézmény többek között együttműködési megállapodást írt alá a Veszprémi Érseki Főiskolával, valamint a Magyar Könyvvizsgálói Kamarával. 2025. március 13. 11:59

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.