Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
9°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
9°C

tudomány

Nobel-díjas kutató látogatott a Lovassyba Nobel-díjas kutató látogatott a Lovassyba Veszprémbe látogatott Randy Schekman Nobel-díjas kutató. A tudós felkereste a Lovassy László Gimnáziumot, majd a polgármesterrel is találkozott.    2023. december 13. 22:35 Lehetőségből cselekvés - ismét megrendezik az Innováció Konferenciát közélet Lehetőségből cselekvés - ismét megrendezik az Innováció Konferenciát ,,A Hidak és Utak” nemzetközi Innováció Konferenciát (ECIM) a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara a Budapesti Corvinus Egyetemmel közösen második alkalommal, idén november 23-24-én rendezi meg. 2023. november 23. 16:09 A valóság nem ellenség, nézzünk szembe vele! A valóság nem ellenség, nézzünk szembe vele! Csütörtök délelőtt a Magyar Tudományos Akadémia – Veszprémi Akadémiai Bizottsága adott otthont a Pannon Egyetem Humántudományi Kar, azon belül is a Társadalomtudományi Intézet szervezésében megvalósuló, A valóság nem ellenség konferencia megnyitójának, s magának a rendezvénynek, mely központi témája az éghajlatváltozás, s annak társadalmi aspektusai. 2023. november 23. 12:07 A sport, a tudomány és a művészet találkozott az év utolsó KultúrKlubján A sport, a tudomány és a művészet találkozott az év utolsó KultúrKlubján A Pannon KultúrKlub harmadik évadjának utolsó eseményét tartották hétfőn este a Papírkutyában,Veszprémből indultak címmel. Stílszerűen Navracsics Judit, a Humántudományi Kar dékánja vezette a beszélgetést, ahogy a legelsőt is. Vendégei Kiss Balázs, olimpiai bajnok kalapácsvető, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, valamint Gózon Ákos, az Élet és Tudomány főszerkesztője voltak. Szó volt múltról, sikerekről, nehézségekről, David Attenborough-nak címzett levélről, és arról, milyen a kilátás a dobogó legtetejéről... 2023. november 14. 10:34 Magyar kutatók vizsgálták, hogy mi történik az agy memóriaközpontjában ijesztő ingerek hatására Magyar kutatók vizsgálták, hogy mi történik az agy memóriaközpontjában ijesztő ingerek hatására A HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének (HUN-REN KOKI) munkatársai legújabb vizsgálatuk alapján leírták, hogy milyen mintázatok alakulnak ki az agy memóriaközpontjában ijesztő ingerek hatására, illetve vannak-e olyan neuronális válaszok, amelyek kifejezetten kellemetlen vagy félelemkeltő ingereket kódolnak - tájékoztatta a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) az MTI-t szerdán. 2023. november 8. 12:42 Claudia Goldin kapta a közgazdasági Nobel-díjat Nobel-díj Claudia Goldin kapta a közgazdasági Nobel-díjat A Svéd Tudományos Akadémia a nők munkaerőpiaci lehetőségeinek tanulmányozásáért díjazta Goldint.  2023. október 9. 12:05 Magyar származású kutató is kapott Ignobel-díjat Tamás Magyar származású kutató is kapott Ignobel-díjat Anális ujjlenyomat, orrszőr és szexelő szardellák: ezekért az őrült kutatásokért járt Ignobel-díj 2023-ban. 2023. október 8. 21:36 Madách gondolatiságát idézik meg napjaink nagy kérdéseivel Európa Kulturális Fővárosa Madách gondolatiságát idézik meg napjaink nagy kérdéseivel Gazdasági és társadalmi kérdések, pszichológia, filozófia, ökológia, űrkutatás: csak néhány tématerület, amiről beszélni lehet a 200 éve született Madách Imre Az ember tragédiája klasszikus műve kapcsán. 2023. október 7. 10:36 Kvantum-fényfestésért jár a kémiai Nobel Nobel-díj Kvantum-fényfestésért jár a kémiai Nobel A kvantumpöttyök felfedezéséért és előállításáért Moungi Bawendi, Louis Brus and Alekszej Jekimov kapja az idei kémiai Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint. 2023. október 4. 12:17 A fizikai Nobel-díjat is magyar kutató kapta Nobel-díj A fizikai Nobel-díjat is magyar kutató kapta Három kutatónak, köztük a magyar Krausz Ferencnek ítélték oda a legrangosabb tudományos elismerést. 2023. október 3. 12:01 Hazatért a kavicsfogó űrteknő űrkutatás Hazatért a kavicsfogó űrteknő A Utah állambeli Nyugati-sivatagban földet ért az az űrkapszula, ami egy földközeli aszteroidáról szállított kőzetmintákat.  2023. szeptember 25. 12:29 Véglegessé válik, hogy Magyarország évtizedek után ismét embert küld a világűrbe Véglegessé válik, hogy Magyarország évtizedek után ismét embert küld a világűrbe A nap folyamán aláírják a szerződést az Axiom Space nevű amerikai vállalattal, amelynek alapján immár véglegessé válik, hogy Magyarország hosszú évtizedek után ismét embert küld a világűrbe - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Austinban. 2023. szeptember 19. 18:01 Istent nem lehet megismerni az ember nélkül Istent nem lehet megismerni az ember nélkül Csütörtök délelőtt megtartotta ünnepi tanévnyitóját a Veszprémi Érseki Főiskola. Idén összesen 177 új hallgató kezdi meg tanulmányait. 2023. szeptember 7. 22:02 A hétfői elektromos vihar csak ízelítő volt a természet erejéből A hétfői elektromos vihar csak ízelítő volt a természet erejéből Mintha egy keményebb rave-party lett volna Veszprémben, olyan hatása volt a hétfő esti viharnak, ahogy egy órán keresztül megállás nélkül villódzott az égbolt a villámoktól. A jelenség viszont nem rendkívüli, sőt, van a Földnek olyan pontja, ahol szinte egész évben ezt látják az ott élők, ha kinéznek az ablakon. 2023. augusztus 29. 11:15
... 6 7 8 9 10 ...
közélet
Szintet lép a Controlsoft 2,5 milliárd forintos beruházással, 940 millió forint kormányzati támogatással valósítja meg új regionális automatikai szolgáltató központját a Controlsoft Automatika Szolgáltató Kft. Az új központot bejelentő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett. Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio Az AUMOVIO Hungary Kft. veszprémi gyára és a Pannon Egyetem 2026. március 19-én újabb szintre emelte szakmai együttműködését. A felek megállapodást kötöttek az oktatás, kutatás és innováció területén megvalósuló közös programok bővítéséről. Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. Orbán Viktor: jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt Jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök péntekre virradóra Brüsszelben, az EU-csúcsról távozva újságíróknak nyilatkozva. Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is.
sport
Fiatal tehetséggel erősített a VEHIR.HU Futsal Veszprém Hivatalossá vált, hogy Knizs Olivér a VEHIR.HU Futsal Veszprémben folytatja pályafutását. A 22 éves játékos a lengyel Wiara Lecha együttesétől érkezik, ahol 28 mérkőzésen 15 gólt szerzett, emellett 17 gólpasszt is jegyzett. MLSZ-közgyűlés: Szalai Ádámot utánpótlásért felelős alelnöknek választották A válogatott korábbi csapatkapitányát, Szalai Ádámot választották meg a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) harmadik, utánpótlásért felelős alelnökének a szervezet Telkiben tartott pénteki közgyűlésén. Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó Az idény végén visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott, U20-as világbajnoki bronzérmes labdarúgó. Az Egyesült Államok helyett Európában rendezik a tornát, amelyen a Szeged férfi- és a Győr női csapata is részt vesz Az Egyesült Államok helyett Európában rendezik idén nyáron a Pro Handball USA elnevezésű kézilabdatornát, amelyen a Szeged férfi- és a Győr női csapata is részt vesz. Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. Palasics és Sipos marad Melsungenben, Bartucz távozik Sipos Adrián és Palasics Kristóf a következő szezonban is a német élvonalbeli MT Melsungen csapatát erősíti, Bartucz László viszont távozik. Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. Vármegyei foci: hétvégén több kiélezett csata várható A VEHIR.HU Veszprém vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban hétvégén rendezik a 17. fordulót, amely több izgalmas mérkőzést is ígér a futball szerelmeseinek. Bajnokok Ligája: Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott. VEHIR-VESC: hétközi siker a Tatabánya ellen Egy hónap után lépett ismét pályára hazai közönség előtt a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A Tatabánya elleni bajnokit a vendégek kezdték jobban, ám hamar helyreállt a rend, és a veszprémi hölgykoszorú egyre magabiztosabb előnyt harcolt ki. Szerencsés-Miklai Zsanett és Török Petra jeleskedett pontszerzésben, a hazaiak pedig végül mindössze kilenc pontot engedélyeztek ellenfelüknek az első játszmában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.