Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
12°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
12°C

A négy magyar űrhajósjelölt beszélt felkészüléséről

2024. február 12. 14:27 // Forrás: mti
A Hungarian to Orbit (HUNOR) magyar űrhajósprogram négy magyar űrhajósjelöltjével - Cserényi Gyulával, Kapu Tiborral, Schlégl Ádámmal és Szakály Andrással - hangzott el beszélgetés felkészülésükről vasárnap délután a Kossuth rádió Irány az űr című műsorában.

 Az adásban elhangzott, hogy mind a négyen részt vehetnek a harmadik kiképzési fázisban is.

Az elsőben az űrkutatás történetével, az űrügynökségek tevékenységével, illetve a küldetéssel ismerkedtek, majd a másodikban az utazás során szükséges tudományágakba - kozmológia, földtan, rakétafizika, élettan - kaptak betekintést.

A kiképzés harmadik fázisában a jelöltek szakmaspecifikus ismereteket szereznek például a nemzetközi űrállomásról, és bekapcsolódnak a kutatás-fejlesztési munkába is.

Borítókép: Schlégl Ádám, Cserényi Gyula, Kapu Tibor és Szakály András űrhajósjelöltek (Fotó: MTI/KKM)Borítókép: Schlégl Ádám, Cserényi Gyula, Kapu Tibor és Szakály András űrhajósjelöltek (Fotó: MTI/KKM)

Már mind a négyen megszerezték a kisrepülőgépes szakszolgálati engedélyüket, novemberben műrepülő gyakorlatot is végeztek, fizikai felkészülésük során úszóedzéseken vesznek részt, és dietetikus követi nyomon táplálkozásukat.

Hamarosan az Egyesült Államokba utaznak, ahol további képzések várnak rájuk. Az egyik legfontosabb a centrifugaképzés lesz, amelynek során szimulálni fogják, hogy pontosan milyen erőhatások érik az embert a felbocsátás során. Ezen kívül az űrállomás moduljaival, eszközeivel ismerkednek meg egy életnagyságú modell segítségével, de a mikrogravitációs környezetben való elsősegélynyújtásra is kiképzik őket.

A műsorban beszéltek arról is, hogy a harminc napos tartózkodás idejére tervezett tudományos kísérleteket nemsokára elkezdik betanulni. Ezek egy részének a közelmúltban zárult le a pályázata, így még zajlik a kiválasztás és a döntés arról, hogy pontosan melyek kerülnek a programba - hangzott el a műsorban.

A tervek szerint a négy űrhajós közül az egyiknek az idei év vége felé lesz lehetősége kijutni a világűrbe.

vehir.hu
további cikkek
Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Kihívások Napja Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. ma 11:22 Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio közélet Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio Az AUMOVIO Hungary Kft. veszprémi gyára és a Pannon Egyetem 2026. március 19-én újabb szintre emelte szakmai együttműködését. A felek megállapodást kötöttek az oktatás, kutatás és innováció területén megvalósuló közös programok bővítéséről. ma 10:58 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? választás 2026 Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. ma 10:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.