Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Okos parkolási rendszer segíti Veszprémben az autósokat parkolás Okos parkolási rendszer segíti Veszprémben az autósokat Már bontogatja szárnyait az az új rendszer, ami hamarosan lényegesen megkönnyíti a belvárosi parkolást Veszprémben. Ráadásul nem csak a parkolóhelykeresés kálváriáját csökkenti majd, hanem a környezetszennyezés elleni törekvésekben is nagy előrelépés lesz. A parkolásirányítási rendszernek már az élespróbája zajlik, eközben néztük át a működését az üzemeltető VKSZ Zrt. szakembereivel. 2023. november 23. 21:10 Közeledik a fagy, az állatokra is veszélyt jelent Közeledik a fagy, az állatokra is veszélyt jelent Az alacsony hőmérséklet számos állatfajra jelentős hatással lehet, beleértve a háziállatokat, a haszonállatokat és a vadon élő állatokat is, ezért ebben az időszakban fokozott figyelmet igényelnek – nyilatkozta Ovádi Péter, állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos. 2023. november 23. 9:46 Új minisztérium létrehozásáról tárgyal a parlament Új minisztérium létrehozásáról tárgyal a parlament Január 1-jétől létrejöhet a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, az erről szóló törvényjavaslatot szerdán kezdi tárgyalni az Országgyűlés. 2023. november 22. 14:23 Betiltanánk a kutyák, macskák és madarak vadon befogott egyedeinek értékesítését az állatvásárokon Betiltanánk a kutyák, macskák és madarak vadon befogott egyedeinek értékesítését az állatvásárokon Társadalmi egyeztetésre bocsátották az a tervezet, amely szerint egyes kedvtelésből tartott állatokat tilos lesz állatvásárokon értékesíteni – ideértve a saját tenyésztésből származó egyedeket, a házi szaporulatokat is. A módosítás a kutyák, a házi macskák és a madarak vadon befogott egyedeit érinti. 2023. november 21. 16:19 Navracsics Tibor: az együttműködés kultúráját kell megteremteni a közigazgatásban Navracsics Tibor: az együttműködés kultúráját kell megteremteni a közigazgatásban Az elmúlt 13 év eredményeit, az ügyfél szolgálatát megtartva, tovább kell lépni, és meg kell teremteni az együttműködés kultúráját - hangoztatta a területfejlesztési miniszter a főispánok és járási hivatalvezetők országos találkozóján kedden Budapesten. 2023. november 21. 11:14 Tizenkilenc szakember emelte mesterszintre a tudását oktatás Tizenkilenc szakember emelte mesterszintre a tudását A Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara mesteravató rendezvényén ünnepélyes keretek között vehette át tizenegy fő mesterlevelét gázfogyasztó-berendezés- és csőhálózat-szerelő szakmában, illetve nyolcan kozmetikus szakmában november 10-én.   2023. november 21. 11:58 Magyarország nagyhatalmának kulcsa ott van a mezőkön méz Magyarország nagyhatalmának kulcsa ott van a mezőkön Magyarország nagyhatalom. Persze nem a szó politikai, vagy katonai vonatkozásában. Ellenben van egy olyan értéke az országnak, ami Európa élvonalába repíti a magyarokat. Az viszont már más lapra tartozik, hogy mennyire használjuk ki ezt az adottságunkat, vagy, hogy ki tudjuk-e egyáltalán. 2023. november 22. 14:58 Parlamenti csoport alakult az állatok védelme érdekében Parlamenti csoport alakult az állatok védelme érdekében A Parlamentben a mai napon az állatvédelem kiemelt fókuszban volt: Ovádi Péter, az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos bejelentette, hogy képviselőtársaival létrehozzák a Közös ügyünk az állatvédelem parlamenti csoportot. 2023. november 20. 12:34 Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének Újraválasztották Orbán Viktor miniszterelnököt a Fidesz elnökének szombaton, a kormánypárt 30., tisztújító kongresszusán, Budapesten. 2023. november 18. 16:16 Egészségesen cukorbetegként is diabétesz Egészségesen cukorbetegként is Ha a cukorbetegséggel élők közössége egy országot alkotna, akkor a harmadik legnépesebb állam lenne a világon India és Kína után. Ennek a népes a közösségnek pedig a veszprémi diabéteszesek is a tagjai, akik szombaton a világnap alkalmából találkoztak egy színes szakmai nap keretében. 2023. november 18. 14:32 Nyughatatlan nyugdíjasok a Cholnoky-n Cholnoky Nyugdíjas Klub Nyughatatlan nyugdíjasok a Cholnoky-n Akár egyszerű összejövetel is lehetett volna a Cholnoky Nyugdíjas Klub életében a péntek esti esemény, de a városrész nyugdíjasai ennyivel nem elégedtek meg és inkább megszervezték első alkalommal a Cholnoky-napot a klubjuk életében, ahol minden tag bemutatott valamilyen kulturális előadást, amiben szívesen és otthonosan mozog. A siker nem maradt el. 2023. november 18. 20:56 Támogatja és visszavárja a fiatalokat Veszprém fiatalok Támogatja és visszavárja a fiatalokat Veszprém Öt olyan fiatal részesült a város ösztöndíjában, akiket állandó lakhelyük Veszprémhez köti, de jelenleg egyetemi tanulmányaikat nem itt végzik. 2023. november 19. 15:05 Új logisztikai központot nyitott Veszprémben a Balluff Új logisztikai központot nyitott Veszprémben a Balluff A négy korábbi helyi raktár összevonásával létrejött ötezer négyzetméteres logisztikai központ teljes és félautomata raktártechnológiai rendszereivel sokkal hatékonyabbá válik a termékkiszolgálás a régióban. 2023. november 17. 14:21 Negyven éve megállás nélkül működik Veszprémben az ifjúságpszichiátriai gondozó Csolnoky Ferenc Kórház Negyven éve megállás nélkül működik Veszprémben az ifjúságpszichiátriai gondozó A Csolnoky Ferenc Kórházban péntek délelőtt tartottak jubileumi ünnepséget, ahol felidézték a Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Gondozó megalakulásának időszakát is, valamint számos aktuális kihívás is felmerült a pszichiátriai gondozással kapcsolatban. 2023. november 18. 11:42
... 190 191 192 193 194 ...
sport
Női kézilabda BL: A Buducnost legyőzésével negyeddöntős a Győr A címvédő Győr biztosan ott lesz a legjobb nyolc között a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a csoportkör 12. fordulójában, szombaton 34-22-re legyőzte a vendég montenegrói Buducnost Podgoricát. Női kézilabda BL: Szikoráék legyőzésével rájátszásba jutott a Debrecen A Debrecen kiharcolta a rájátszásba jutást azzal, hogy saját közönsége előtt 29-23-ra legyőzte a Szikora Melindát soraiban tudó Borussia Dortmundot a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában, szombaton. Dudaszós tripla döntött Jászberényben – szoros vereséget szenvedett az Insedo Veszprém Hiába vezetett többször is a hajrában az Insedo Veszprém, a végjátékban Kinney dudaszós triplája döntött, így a Jászberényi KSE 86–83-ra megnyerte az NB I/B Piros csoport 19. fordulójának rangadóját. Újpesten sem hibázott a VEHIR-VESC Az UTE U21-es csapata ellen aratta szezonbeli 16. győzelmét a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata.  Milánó 2026: Tomba és Compagnoni, valamint Goggia gyújtotta meg az olimpiai lángot Három alpesi síző, Alberto Tomba és Deborah Compagnoni Milánóban, illetve Sofia Goggia Cortina d'Ampezzóban gyújtotta meg az olaszországi téli ötkarikás játékok lángját. Az olasz kultúrát és történelmet bemutató műsorral megkezdődött a téli olimpia Megkezdődött a XXV. téli olimpia pénteken, a február 22-ig tartó játékokat hivatalosan Sergio Mattarella olasz elnök nyitotta meg a milánói San Siro Stadionban. Ónodi-Jánoskúti csapata elődöntős a Francia Kupában Ónodi-Jánoskúti Máté négy góllal járult hozzá az USAM Nimes Gard 24-23-as győzelméhez a Chambéry Savoie otthonában a férfi kézilabda Francia Kupa negyeddöntőjében. Máthé Dominik kézilabdázó bizonyítana a szövetségi kapitánynak Saját kérésére kihagyta a januári férfi kézilabda Európa-bajnokságot Máthé Dominik, a norvég Elverum légiósa, s ezért a jövőben bizonyítana Chema Rodríguez szövetségi kapitánynak, hogy újra kerettag legyen. Futsal Magyar Kupa: hosszabbítás után négyes döntőben a Veszprém! A tavalyi ezüstérmes VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrányból fordítva, kétszer öt perc hosszabbítás után 4-3-ra nyert a vendég ÁSF Nyíregyháza ellen a férfi futsal Magyar Kupa péntek esti negyeddöntőjében, így kiharcolta a négyes döntőben való szereplést. Milánó 2026: pénteken két helyen is fellobban a láng Pénteken este, a világ egyik leghíresebb futballstadionjában, a San Siróban sorra kerülő nyitóünnepséggel hivatalosan is megkezdődik a XXV. téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina d'Ampezzo ad otthont.
kézilabda
Női kézilabda BL: A Buducnost legyőzésével negyeddöntős a Győr A címvédő Győr biztosan ott lesz a legjobb nyolc között a női kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a csoportkör 12. fordulójában, szombaton 34-22-re legyőzte a vendég montenegrói Buducnost Podgoricát. Női kézilabda BL: Szikoráék legyőzésével rájátszásba jutott a Debrecen A Debrecen kiharcolta a rájátszásba jutást azzal, hogy saját közönsége előtt 29-23-ra legyőzte a Szikora Melindát soraiban tudó Borussia Dortmundot a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 12. fordulójában, szombaton. Dudaszós tripla döntött Jászberényben – szoros vereséget szenvedett az Insedo Veszprém Hiába vezetett többször is a hajrában az Insedo Veszprém, a végjátékban Kinney dudaszós triplája döntött, így a Jászberényi KSE 86–83-ra megnyerte az NB I/B Piros csoport 19. fordulójának rangadóját. Ónodi-Jánoskúti csapata elődöntős a Francia Kupában Ónodi-Jánoskúti Máté négy góllal járult hozzá az USAM Nimes Gard 24-23-as győzelméhez a Chambéry Savoie otthonában a férfi kézilabda Francia Kupa negyeddöntőjében. Máthé Dominik kézilabdázó bizonyítana a szövetségi kapitánynak Saját kérésére kihagyta a januári férfi kézilabda Európa-bajnokságot Máthé Dominik, a norvég Elverum légiósa, s ezért a jövőben bizonyítana Chema Rodríguez szövetségi kapitánynak, hogy újra kerettag legyen. Lukács Péter 11 gólt lőtt Lukács Péter 11 góllal járult hozzá a listavezető Elverum HB 34-28-as hazai győzelméhez a Naerbö IL ellen a norvég férfi kézilabda-bajnokság csütörtöki játéknapján. Magabiztos diadalt aratott a One Veszprém HC A címvédő One Veszprém HC 43-19-re nyert a vendég Budakalász ellen a naptári év első bajnoki mérkőzésén. Elhunyt Gyáfrás Dávid, korábbi veszprémi kézilabdázó Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy hosszan tartó betegség után, mindössze 42 éves korában elhunyt Gyáfrás Dávid, korábbi veszprémi kézilabdázó. Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be A válogatott Hanusz Egon két góllal vette ki részét a Cesson-Rennes 34-26-os hazai győzelméből a Toulouse ellen a francia férfi kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Nagy Benedek visszatér a spanyol élvonalba Nagy Benedek a szezon végén távozik a jelenleg német másodosztályú Balingen-Weilstetten férfi kézilabdacsapatától és újra a spanyol élvonalbeli Recoletas Atlético Valladolid játékosa lesz.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.