Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Elköszön, de nem tűnik el a Grand Canyon eddigi üzemeltetője Elköszön, de nem tűnik el a Grand Canyon eddigi üzemeltetője Tizenhat év után elköszön Veszprém ikonikus vendéglátóhelyétől az eddigi üzemeltető, a sörcsapok viszont ezután sem fognak porosodni a Grand Canyon Sörözőben. Farkas Péter „Pépi” pedig ezután sem engedi el teljesen a Canyont, csupán – ahogy ő fogalmazott – átadja az üzemeltetést a jövő generációjának. 2024. március 20. 13:01 A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor A tavalyit meghaladó forgalomra számít a húsfeldolgozók többsége húsvétkor Az idei húsvéti szezon előtt nem volt jelentős alapanyag-áremelkedés, ezért a húsfeldolgozók legalább a tavalyihoz hasonló forgalomra számítanak, többségük 5-15 százalékos növekedést is vár az idei ünnepi időszakban, a kisebb üzemeknél a húsvéti forgalom elérheti az éves mennyiség 30 százalékát is - írta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége szerdai közös közleményében, amelyben azt ajánlották a fogyasztóknak, hogy keressék a hazai termékeket, hiszen a magyar eredet a minőség garanciája. 2024. március 20. 12:07 Tervezési fázisban az egyetemvárosi park Tervezési fázisban az egyetemvárosi park Lakossági fórumon vázolta a parkfejlesztés ütemtervét Csik Richárd önkormányzati képviselő és Porga Gyula polgármester kedden, az Egyetemvárosban. 2024. március 20. 11:49 Nagyon valószínű, hogy megvan az új James Bond Nagyon valószínű, hogy megvan az új James Bond Brit bennfentes lapok már tudni vélik, hogy Daniel Craig után ki öltheti magára a legendás 007-es ügynök öltönyét. 2024. március 20. 10:16 Veszprém és Ajka között ingázik Európa egyik legszebb pulija, aki imádja az életét Veszprém és Ajka között ingázik Európa egyik legszebb pulija, aki imádja az életét „A puli nem kutya, az puli.” A puligazdák között szokott ez a mondás elhangozni nagy egyetértésben. De hogy pontosan mire alapozzák ezt, azt már Mecseki Barbara mondta el portálunknak. Barbara büszke gazdája Mátyásnak, annak a veszprémi és ajkai pulikutyának, aki megnyerte Európa legszebb fiatal pulija díjat is. 2024. március 19. 20:04 A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyar munkavállalók csaknem fele váltana munkahelyet A magyarországi munkaerőpiacon szinte minden második alkalmazott váltana munkahelyet, amelynek kiválasztásánál a fizetés mértéke és a munkahely elhelyezkedése számít elsősorban - közölte a Profession.hu negyedéves reprezentatív kutatása alapján kedden. 2024. március 19. 13:22 Saját rekordját döntötte meg a Pannon Egyetem Pannon Egyetem Saját rekordját döntötte meg a Pannon Egyetem Annak ellenére, hogy a tavalyihoz képest országosan csaknem 5500-zal kevesebben nyújtották be jelentkezésüket valamely hazai felsőoktatási intézménybe, a Pannon Egyetemen idén is nőtt a jelentkezések száma. A legkeresettebb „pannonos” szak 2024-ben a Humántudományi Kar pszichológia képzése, ezt követik a Gazdaságtudományi Kar gazdálkodás és menedzsment, valamint a Műszaki Informatikai Kar programtervező informatikus nappali tagozatos alapképzései. 2024. március 19. 14:38 Az előzetes eredmények szerint Putyin a szavazatok több mint 87 százalékát kapta Az előzetes eredmények szerint Putyin a szavazatok több mint 87 százalékát kapta A szavazatok 87,29 százalékát kapta meg az orosz elnökválasztáson Vlagyimir Putyin hivatalban lévő államfő a jegyzőkönyvek 99,75 százalékának feldolgozása után - jelentette be Ella Pamfilova, az orosz központi választási bizottság elnöke. 2024. március 18. 14:55 Kilőtt a Veszprém kártya népszerűsége márciusban, a jövőben tovább bővül a kedvezmények köre Veszprém kártya Kilőtt a Veszprém kártya népszerűsége márciusban, a jövőben tovább bővül a kedvezmények köre Idén március 1-től éledt újjá a Veszprém kártya, azóta pedig meredeken emelkedik a népszerűsége a veszprémiek körében. Porga Gyula polgármester azt ígérte, a jövőben tovább bővül a kedvezmények köre, amit a kártyatulajdonosoknak biztosít a város. 2024. március 18. 22:11 Idén is indulnak vonatok a horvát tengerpartra Budapestről Idén is indulnak vonatok a horvát tengerpartra Budapestről Az Adria InterCity június 18-tól szeptember 30-ig heti három alkalommal közlekedik a horvát tengerpartra, Splitbe Budapestről - közölte az MTI-vel a MÁV-START vasárnap. 2024. március 18. 10:52 A nemzetiségek is küzdöttek a magyar szabadságért 1848 A nemzetiségek is küzdöttek a magyar szabadságért Az 1848-as szabadságharc győzelméért bőven harcoltak olyanok is, akiknek vérében nem csak magyar vér csörgedezett. Közülük az örmények főleg kitűntek, nem véletlen, hogy az aradi vértanúk közül kettő tábornok is ilyen nemzetiségű volt. Az ő leszármazottjaik, a ma Veszprémben élő örmény nemzetiségűek kiegészülve a lengyel társaikkal szerveztek péntek délután ünnepi megemlékezést a Török Ignác utcai emlékműhöz. 2024. március 16. 10:56 Orbán Viktor: háború vagy béke? 1848 Orbán Viktor: háború vagy béke? Háború vagy béke, brüsszeli járszalag vagy a magyar szabadság között kell dönteni a június 9-i európai  választáson - jelentette ki a miniszterelnök pénteken, az 1848/49-as forradalom és szabadságharc 176. évfordulója alkalmából rendezett állami díszünnepségen a Múzeumkertben. A kormányfő ünnepi beszédében azt mondta: Petőfiék óta minden magyar nemzedék és minden magyar fiatal számára eljön az idő, amikor dönteni kell. 2024. március 15. 13:11 Porga Gyula: túlélésünk záloga, hogy szeressük önmagunkat! 1848 Porga Gyula: túlélésünk záloga, hogy szeressük önmagunkat! Megtartották a hagyományos március 15-ei ünnepséget Veszprémben is a Dózsa György téren, ahol Porga Gyula polgármester arról is beszélt, hogy elődeinknek a szabadság még vágyálom volt, amiért az életüket is képesek voltak feláldozni, nekünk viszont azt a kérdést kell feltenni, hogy jól élünk-e ezzel a magadatott szabadsággal? Személyesen és közösségben egyaránt. 2024. március 15. 16:15 Merjünk járatlan utakon elindulni és európai minőséget megcélozni! Merjünk járatlan utakon elindulni és európai minőséget megcélozni! Egy kis vármegyeszékhelyből és térségéből európai kulturális fővárost varázsoló céget igazgatnak, közösségteremtő helyeket építenek vagy éppen a helyi autósport szerelmeseit összehozó rally bajnokságot álmodnak meg: ők Markovits Alíz, Lamos Péter és Lakatos Lajos, akik mostantól Veszprém legújabb Pro Urbe díjasaiként is ismertek. 2024. március 14. 20:04
... 170 171 172 173 174 ...
sport
Újpesten sem hibázott a VEHIR-VESC Az UTE U21-es csapata ellen aratta szezonbeli 16. győzelmét a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata.  Milánó 2026: Tomba és Compagnoni, valamint Goggia gyújtotta meg az olimpiai lángot Három alpesi síző, Alberto Tomba és Deborah Compagnoni Milánóban, illetve Sofia Goggia Cortina d'Ampezzóban gyújtotta meg az olaszországi téli ötkarikás játékok lángját. Az olasz kultúrát és történelmet bemutató műsorral megkezdődött a téli olimpia Megkezdődött a XXV. téli olimpia pénteken, a február 22-ig tartó játékokat hivatalosan Sergio Mattarella olasz elnök nyitotta meg a milánói San Siro Stadionban. Ónodi-Jánoskúti csapata elődöntős a Francia Kupában Ónodi-Jánoskúti Máté négy góllal járult hozzá az USAM Nimes Gard 24-23-as győzelméhez a Chambéry Savoie otthonában a férfi kézilabda Francia Kupa negyeddöntőjében. Máthé Dominik kézilabdázó bizonyítana a szövetségi kapitánynak Saját kérésére kihagyta a januári férfi kézilabda Európa-bajnokságot Máthé Dominik, a norvég Elverum légiósa, s ezért a jövőben bizonyítana Chema Rodríguez szövetségi kapitánynak, hogy újra kerettag legyen. Futsal Magyar Kupa: hosszabbítás után négyes döntőben a Veszprém! A tavalyi ezüstérmes VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrányból fordítva, kétszer öt perc hosszabbítás után 4-3-ra nyert a vendég ÁSF Nyíregyháza ellen a férfi futsal Magyar Kupa péntek esti negyeddöntőjében, így kiharcolta a négyes döntőben való szereplést. Milánó 2026: pénteken két helyen is fellobban a láng Pénteken este, a világ egyik leghíresebb futballstadionjában, a San Siróban sorra kerülő nyitóünnepséggel hivatalosan is megkezdődik a XXV. téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina d'Ampezzo ad otthont. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell Cseh Sándor szövetségi kapitány szerint kis szerencsével akár meg is nyerhette volna a funchali női vízilabda Európa-bajnokságot a magyar válogatott, amely meglátása szerint az elmúlt másfél évben napról napra jobban játszott, de még tovább fejlődhet. Büntetőpárbaj után Eb-ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott Ezüstéremmel zárta a magyar női vízilabda-válogatott a funchali Európa-bajnokságot: Cseh Sándor szövetségi kapitány csapata a csütörtöki döntőben ötméteresekkel 15-13-ra kapott ki a holland együttestől. Lukács Péter 11 gólt lőtt Lukács Péter 11 góllal járult hozzá a listavezető Elverum HB 34-28-as hazai győzelméhez a Naerbö IL ellen a norvég férfi kézilabda-bajnokság csütörtöki játéknapján.
kézilabda
Ónodi-Jánoskúti csapata elődöntős a Francia Kupában Ónodi-Jánoskúti Máté négy góllal járult hozzá az USAM Nimes Gard 24-23-as győzelméhez a Chambéry Savoie otthonában a férfi kézilabda Francia Kupa negyeddöntőjében. Máthé Dominik kézilabdázó bizonyítana a szövetségi kapitánynak Saját kérésére kihagyta a januári férfi kézilabda Európa-bajnokságot Máthé Dominik, a norvég Elverum légiósa, s ezért a jövőben bizonyítana Chema Rodríguez szövetségi kapitánynak, hogy újra kerettag legyen. Lukács Péter 11 gólt lőtt Lukács Péter 11 góllal járult hozzá a listavezető Elverum HB 34-28-as hazai győzelméhez a Naerbö IL ellen a norvég férfi kézilabda-bajnokság csütörtöki játéknapján. Magabiztos diadalt aratott a One Veszprém HC A címvédő One Veszprém HC 43-19-re nyert a vendég Budakalász ellen a naptári év első bajnoki mérkőzésén. Elhunyt Gyáfrás Dávid, korábbi veszprémi kézilabdázó Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy hosszan tartó betegség után, mindössze 42 éves korában elhunyt Gyáfrás Dávid, korábbi veszprémi kézilabdázó. Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be A válogatott Hanusz Egon két góllal vette ki részét a Cesson-Rennes 34-26-os hazai győzelméből a Toulouse ellen a francia férfi kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Nagy Benedek visszatér a spanyol élvonalba Nagy Benedek a szezon végén távozik a jelenleg német másodosztályú Balingen-Weilstetten férfi kézilabdacsapatától és újra a spanyol élvonalbeli Recoletas Atlético Valladolid játékosa lesz. Nagy László: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez felé Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnökségi tagja kijelentette: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez, a férfiválogatott szövetségi kapitánya felé. Rodríguez: támadásban nem volt meg az állandóság Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott támadójátékában nem volt meg az állandóság és a szilárdság a vasárnap véget ért Európa-bajnokságon. Kézilabda Szuperkupa: augusztus 30-án, Székesfehérváron lesznek a meccsek Augusztus 30-án, a székesfehérvári MET Arénában rendezik a férfi és női kézilabda Szuperkupa-mérkőzéseket.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.