Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. július 24. Kinga, Kincső
Veszprém
25°C
2024. július 24. Kinga, Kincső
Veszprém
25°C

Félezren vettek részt a centenáriumi Jutasi Őrmester túrán

2024. május 30. 12:53
Több mint ötszáz veszprémi és környékbeli fiatal sorakozott fel csütörtök reggel az Óváros téren, hogy elinduljanak a centenáriumi Jutasi Őrmester túrán, felidézve a legendás altisztképző hagyományait és tisztelegve a katonai értékek előtt.

Idén a tizenötödik alkalommal szervezték a Jutasi Őrmester emléktúrát, aminek a különlegességét a jubileum mellett a centenáriumi évforduló is megadta, hiszen éppen száz éve, 1924-ben alapították meg a Jutasi Altisztképzőt a mai levéltár épületében.

A túrára közel húsz általános- és középiskolából több mint ötszáz fiatal érkezett, idén először nemcsak veszprémi intézményekből, hanem Ajkáról a Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium kadétjai is eljöttek, valamint a Pannon Egyetem hallgatói is a résztvevők közt voltak. Utóbbiaknak ez a túra egyben a vizsgafeladatuk is volt, hiszen hosszú évek óta a honvédelmi alapismeretek tantárgy az egyetemi képzések részét képezi, azok a hallgatók, akik ezt felvették, most a teljesítménytúra különböző pontjain gyakorlati és elméleti tudásukról is számot adtak.

Soós Gyula alezredes, a veszprémi Toborzó Iroda vezetője főszervezőként érdeklődésünkre elmondta, hogy az általános iskolásokra körülbelül 7-8 kilométer, az idősebbekre pedig 14-15 kilométer vár a túra során. Azért nem lehet pontosan meghatározni a táv hosszát, mert csak különböző pontokat jelöltek ki, amiket érinteni kell, de hogy azokat milyen úton érik el a túrázók, az csapatonként eltérhet egymástól.

Ezen pontok mindegyike valamely város- és katonatörténeti emlékhez kapcsolódik, legyen az egy épület vagy egy emlékmű, illetve az idősebb korosztály érinti majd Jutaspusztán Újmajort is.

Soós Gyula alezredes és Porga Gyula polgármesterSoós Gyula alezredes és Porga Gyula polgármester

A reggeli indulásnál ott volt Porga Gyula polgármester is, aki rövid köszöntőjében felidézte azokat az értékeket, amelyeket a Jutasi Altisztképzőben is vallottak és a katonai hivatás szerves részét képezik. Ilyen a fegyelem, rend, kitartás és a hit.

A városvezető kitért arra is, hogy a Jutasi őrmester túra tizenöt évvel ezelőtt helyi civil kezdeményezésre indult el, utána az önkormányzat és a Toborzó Központ intézményesítette, a népszerűsége pedig töretlen és jól kapcsolódik Veszprém régi katonai hagyományaihoz.

Földesi Ferenc helytörténész így ír Erős hit-erős akarat című könyvében az altisztképző intézetről: 

Veszprém külterületén, Jutason 1924 és 1944 között működött altisztképző intézet. A régebben altisztnek nevezett tiszthelyettesek (őrmesterek, törzsőrmesterek és főtörzsőrmesterek) mindenkor a katonai hierarchia fontos láncszemét képezték. A trianoni békekötés után újjászervezett magyar hadsereg kénytelen volt újjászervezni az altiszti oktatást is, amely a Veszprém mellett az első világháború idején épült katonai kórházban lelt új otthonra. Az 1924-ben megalakult intézmény hamar országos, sőt nemzetközi hírnévre tett szert, és ugyan csak húsz évig működhetett, a "jutasi őrmester" mégis fogalommá vált a magyar hadseregben.

vehir.hu
Vámosi Patrik
további cikkek
Mit jelent ma tartalékos katonának lenni? Magyar Honvédség Mit jelent ma tartalékos katonának lenni? A mai huszon- és harmincévesek már csak az apáik és nagyapáik anekdotáiból ismerhetik, hogy milyen volt egykor a sorkatonai szolgálat. Habár ez a kötelező szolgálatot 2004-ben felfüggesztették, a Magyar Honvédség állománya és technológiai felkészültsége folyamatosan növekszik és fejlődik, aminek egyik fontos pillérét a tartalékos honvédek alkotják. Az ő toborzásukról, kiképzésükről és feladataikról is beszélgettünk Soós Gyula alezredessel, a Veszprémi Toborzó Központ parancsnokával. 2024. július 1. 22:18 Egykor a Monarchia büszkesége volt, ma szellemkastély történelem Egykor a Monarchia büszkesége volt, ma szellemkastély Még sehol nem voltak az oroszok, de még a németek sem, amikor a Hajmáskér melletti lőtéren már dörögtek az ágyúk. Ugyan a mozsárágyúkat azóta felváltották a Leopard-tankok, a lőtéren pedig külföldi NATO-katonák és a Magyar Honvédség egységei gyakorlatoznak, Hajmáskéren a régi tüzérségi kaszárnya kastélyszerű épülete máig őrzi a Monarchia egyik legnagyobb katonai beruházásának emlékét. Bejutottunk az idő vasfoga által megtépázott épületbe, cikkünkben pedig képekkel is bemutatjuk, hogy milyen állapotban van az az épület, aminek átadóján egykor maga a Habsburg főherceg is részt vett. 2024. július 11. 9:20 Hazatért a Mi-24-es Hazatért a Mi-24-es Különleges helyszínen egy különleges emlékművel lett gazdagabb a környék, bár akik régóta élnek a régióban, azoknak nem kell bemutatni, hogy milyen, amikor megjelenik egy Mi-24D típusú harci helikopter a látómezőn. A 005-ös vasmadár immáron emlékműként él tovább egykori otthonának bejáratánál, mégis olyan, mintha harcra készen emelkedne éppen a levegőbe. 2024. május 29. 23:34 Kinyílt a katonai bázis a civilek előtt is Kinyílt a katonai bázis a civilek előtt is Olyan helyszín nyílt meg a látogatók előtt pénteken, ahová egyébként kevés lehetőség van civilként bejutni. A „0” ponti lőtéren tartott nyílt napon nemcsak a magyar haderő több harci járművét lehetett testközelből megtekinteni, hanem a Gyulafirátót határában épülő katonai bázist is bemutatták. Képgalériával bemutatjuk ezt is. 2024. május 25. 11:22

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.