Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

gyerek

Csodák léteznek, megvalósíthatatlan álom pedig nincs közélet Csodák léteznek, megvalósíthatatlan álom pedig nincs Ha egy kisgyereknek azt mondják, most teljesítjük egy kívánságodat, vajon tízből hányan kérnének Xboxot, tabletet vagy Disneyland-es nyaralást? És százból? Egy tizenegyéves kisfiú ezerből volt az az egy, aki valami teljesen másra vágyott. Bemutatjuk Benedek történetét, aki valóban megkapta ezt a kérdést, így jutott el egy Vas megyei ház udvarában felállított kápolnától, ahol kerekesszékében órákat imádkozott, egészen a Vatikán monumentális épületei közé. Idén húsvétkor szerkesztőségünk néhány tagja is részese volt a kisfiú életre szóló utazásának, most pedig pünkösd alkalmával, mintegy lelki ajándék, olvasóink elé tárjuk Benedek nem mindennapi történetét. 2025. június 9. 14:58 Június első vasárnapján kiderül, mi mindenre alkalmas a veszprémi jégcsarnok a nyári hónapokban is Dózsaváros Június első vasárnapján kiderül, mi mindenre alkalmas a veszprémi jégcsarnok a nyári hónapokban is Nyárköszöntőt még sohasem szerveztek a Dózsavárosban, ez most megváltozik, ráadásul egyből tematikát is kap a június 1-i közösségi esemény, amit a különböző sportágak megismerése és kipróbálása köré szerveznek a Jégpálya Veszprémben, ingyenesen, nullától százéves korig. 2025. május 23. 14:34 Egy-másfél évvel megelőzik kortársaikat azok a gyerekek, akiknek rendszeresen olvasnak mesét közélet Egy-másfél évvel megelőzik kortársaikat azok a gyerekek, akiknek rendszeresen olvasnak mesét Egy-másfél évvel megelőzik az életkoruknak megfelelő fejlődési elvárásokat azok az általános iskolások, akiknek rendszeresen olvastak mesét – többek között ilyen „kézzelfogható” előnye van annak, ha egy család beilleszti a meseolvasást a mindennapokba. 2024. november 4. 12:53 Uzsonnás dobozok a legkisebbeknek a fenntarthatóság jegyében Uzsonnás dobozok a legkisebbeknek a fenntarthatóság jegyében Idén közel ötszáz első osztályos kisdiák kapott műanyag uzsonnásdobozt a VHK Nonprofit Kft. jóvoltából, az akcióval a praktikum mellett a fenntarthatósági gondolkodást is szeretnék erősíteni a gyermekekben. 2024. szeptember 16. 13:51 Vasárnaptól hallgatható a közmédia online meserádiója, a Csukás Meserádió Vasárnaptól hallgatható a közmédia online meserádiója, a Csukás Meserádió Szeptember 1-jén Csukás Meserádió néven indította el újabb online rádióját a közmédia. A meserádió névadójához, Csukás Istvánhoz hűen gyermekeknek dedikált, szórakoztatóan fejlesztő és biztonságos tartalmakkal várja hallgatóit a nap 24 órájában - tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája az MTI-t. 2024. szeptember 1. 14:00 Folyamatosak a fejlesztések a Hóvirág Bölcsődében Folyamatosak a fejlesztések a Hóvirág Bölcsődében Közel 60 millió forintból újult meg az elmúlt két évben a Hóvirág Bölcsőde Veszprémben, a fejlesztések viszont itt nem állnak meg, mondta a bölcsődének otthont adó városrész önkormányzati képviselője, Kovács Áron a helyszínen tartott sajtótájékoztatón kedden délelőtt. 2024. augusztus 6. 22:26 Meghosszabbították a jelentkezési időt a kedvezményes árú önkormányzati nyári táborokra Meghosszabbították a jelentkezési időt a kedvezményes árú önkormányzati nyári táborokra Meghosszabbította a jelentkezési határidőt, a költségeket viszont továbbra is bőven a piaci árak alatt tartja az önkormányzat az idei nyári táboroknál. A veszprémi lakhelyű és veszprémi iskolába járó diákok június 5-ig jelentkezhetnek a szünidei táborokra, amelyekről Hegedűs Barbara alpolgármester árult el további részleteket sajtótájékoztatóján. 2024. május 28. 12:39 Boldog gyereknapot varázsolt a Cholnoky Kerekasztal Boldog gyereknapot varázsolt a Cholnoky Kerekasztal Játékokkal lepte meg a Cholnoky Kerekasztal Egyesület a lakótelep három köznevelési tagintézményét gyereknap alkalmából. 2024. május 21. 18:56 Idén is kinyílt a GyereKert, a veszprémi gyerekek Gyárkertje Idén is kinyílt a GyereKert, a veszprémi gyerekek Gyárkertje Hétvégén elkezdődött és egész májusban folytatódni fog a GyereKert Veszprémben, ami a gyereknapot nemcsak a hónap utolsó vasárnapjára korlátozza. 2024. május 13. 16:50 ’Vegyétek már észre, hogy itt vagyok, és ez megtörtént velem!’ ’Vegyétek már észre, hogy itt vagyok, és ez megtörtént velem!’ A perinatális veszteséget, azaz egy csecsemő, vagy magzat elvesztését feldolgozó színházi darab érkezik Veszprémbe április 6-án. A lélek legmélyebb szintjeire is ható előadásnak nem csak az a célja, hogy segítsen az érintett pároknak a tragédia feldolgozásában, a környezetüknek is szolgál tabudöntögető útmutatóval. Cikkünkben a rendező, a színészek és pszichológusok és szakemberek is beszélnek a témáról. 2024. március 21. 8:42 Így szólt a Kézfogás Veszprémből az egész Kárpát-medencébe Így szólt a Kézfogás Veszprémből az egész Kárpát-medencébe Megmutatjuk, milyen volt, amikor több száz veszprémi óvodás és kisiskolás énekelte a Kézfogás című dalt pénteken a Zöld városban. 2023. június 3. 22:33 Az égig felért a veszprémi gyerekek éneke Az égig felért a veszprémi gyerekek éneke Péntek délelőtt a Zöld városban több száz veszprémi óvodás és kisiskolás énekelte Szarka Tamással, a Ghymes együttes énekesével a Kézfogás című dalt, ami a magyarság összetartozásáról szól. Ez volt az országos és határon túli kezdeményezés központi eseménye idén. 2023. június 2. 13:57 Idén Veszprémben adja elő Szarka Tamás a Kézfogás című dalt több száz gyerekkel együtt Idén Veszprémben adja elő Szarka Tamás a Kézfogás című dalt több száz gyerekkel együtt Idén az Európa Kulturális Fővárosa címet viselő Veszprémben adja elő Szarka Tamás többszáz gyermekkel együtt a Kézfogás című dalt június 2-án a nemzeti összetartozás napja alkalmából. 2023. május 18. 9:31 Logókba zárt családi értékek Házasság hete Logókba zárt családi értékek Szerdán délután a Városházán kihirdették az eredményét annak a rajzpályázatnak, amit a Házasság hete alkalmából szerveztek meg helyi gyermekeknek. A feladat a szakmai zsűri szerint sem volt egyszerű, logót, vagy pecsétmintát kellett tervezni, aminek központi motívuma a család volt. 2023. február 23. 14:53
1 2 3
közélet
Kocsis Máté: sok hiba, bűn és árulás történt, de újra hadrendbe állunk Sok hiba, bűn és árulás történt, sok sunyi, pénzéhes potyautas utazott velünk - írta Kocsis Máté, a Fidesz leköszönő frakcióvezetője vasárnap a Facebookon a Tisza kétharmados győzelmét hozó választási eredmény okait elemző posztjában, hangsúlyozva, hogy a Fidesz-KDNP veresége nem végzetes, és újra "handrendbe állnak". Innováció: napfénnyel bontják le a műanyagot, ecet lesz belőle A műanyagszemét félig már ellepte a bolygót, nem csoda, hogy több kutatólaborban dolgoznak olyan módszereket, melyekkel mérsékelni/kezelni lehet a műanyaghulladékot. Született is egy meglepő újítás. Szombat estére összeszámolták az összes levélszavazatot is - így néz ki a parlamenti patkó Befejezték a múlt vasárnapi parlamenti választáson leadott összes szavazat megszámolását szombat estére. Minden egyéni választókerületben megszületett a nem jogerős végeredmény, a Tisza Pártnak kétharmados többsége lesz az új Országgyűlésben. A legnagyobb pontyfogó versenye érkezik Tihanyba Hétvégén nem a fürdőzők, hanem a világ legjobb horgászai uralják a magyar tengert. Tihanyban hivatalosan is elrajtolt a XII. Nemzetközi Balatoni Pontyfogó Kupa (IBCC), ahol 26 ország 303 csapata küzd a gigahalakkal és az elemekkel. Vajon megdől az eddigi 35 kilós rekord? A Mi Hazánk javaslatára a Szent Koronára tesznek esküt a képviselők A Tisza Párt és a Fidesz-KDNP is elfogadta a Mi Hazánk javaslatát, amely szerint a Szent Koronára tesz esküt az új Országgyűlés. Emellett azt a javaslatukat is mindenki támogatta, hogy Magyarország himnusza mellett a Székely himnuszt is énekeljük az ünnepélyes alakuló ülésen. Donald Trump: Irán megnyitja a Hormuzi-szorost Irán megnyitja a Hormuzi-szorost - közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken. Meghosszabbította a védett üzemanyagárat a kormány A kormány döntött a védett üzemanyagár fenntartásáról szerdai ülésén, az erről szóló rendeletet a miniszterelnök aláírta - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken. Az egyetemisták új kedvence lehet az Acticityben megnyílt önkiszolgáló étterem Hivatalosan is megnyílt az Allegro Café harmadik étterme az Acticity épületében, csütörtökön. Gulyás Gergely: olyan Fidesz-frakció kell, amely a párt megújulását képes szimbolizálni Olyan Fidesz-frakció kell, amely képes a párt megújulását szimbolizálni - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter újságírókkal, miután pénteken a Fidesz-KDNP képviseletében részt vett a Országgyűlés alakuló ülését előkészítő megbeszélésen az Országházban. Május 9-én lehet az Országgyűlés alakuló ülése
sport
Xavi Pascual: ezzel a játékkal bárkinek nehéz dolga lenne ellenünk Xavier Pascual Fuertes, a One Veszprém HC vezetőedzője a férfi kézilabda Magyar Kupa megnyerése után úgy értékelt: csapata kiemelkedő teljesítményt nyújtott, különösen védekezésben, és ha ezen a szinten képes játszani, bárkinek komoly kihívást jelent a legyőzése. Úszó ob: Milák a világ idei legjobbjával nyert 100 méter pillangón, Sárkány 400 méter gyorson is győzni tudott Milák Kristóf a világ idei legjobbjával, Európa-bajnoki szintet érő idővel nyert 100 méter pillangón a Sopronban rendezett úszó országos bajnokság vasárnapi zárónapján. Hátrányból fordítva nyert Balatonfüreden a VSC Veszprém A VSC Veszprém 2-1-re nyert a vármegyei rivális a Balatonfüredi FC otthonában a labdarúgó NB III vasárnapi rangadóján. Szoboszlaival a soraiban a Liverpool nyerte a városi rangadót Szoboszlai Dominik gólpasszának is köszönhetően a Liverpool 2-1-re nyert az Everton vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 33. fordulójának vasárnapi városi rangadóján. Újra a csúcson: története 32. Magyar Kupa-sikerét aratta a One Veszprém HC A One Veszprém HC 34-22-re legyőzte a MOL Tatabánya együttesét a férfi kézilabda Magyar Kupa győri négyes döntőjének vasárnapi fináléjában, így története során 32. alkalommal hódította el a trófeát. A bronzérmet az OTP Bank-Pick Szeged szerezte meg, amely a szombati elődöntőben hétméteresekkel maradt alul a veszprémiekkel szemben. Női kézilabda BL: nyolcgólos előnyt szerzett Odensében a címvédő Győr A címvédő Győri Audi ETO KC 36-28-ra nyert a dán Odense HB otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének vasárnapi, első mérkőzésén. Szilágyi Benjámin: a világ egyik legjobb csapata is megbotlik Szilágyi Benjámin, a Szeged kézilabdázója szerint a Bajnokok Ligája-negyeddöntőben rájuk váró, címvédő német SC Magdeburg szombati veresége is azt bizonyítja, hogy a világ egyik legjobb csapata is megbotlik néha. Női kézilabda BL: az FTC döntetlent ért el otthon a Metz ellen A Ferencváros 31-31-es döntetlent játszott vendégével, a két magyar játékossal felálló francia Metz HB együttesével a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, vasárnap. Magyar Kupa-bronzérmes az OTP Bank-Pick Szeged A Szeged nyerte a bronzérmet a férfi kézilabda Magyar Kupában, mivel 34-26-ra legyőzte a NEKA-t a győri négyes döntő vasárnapi helyosztóján. Férfi kézilabda NB I/B: súlyos vereséget szenvedett a VKKFT, döntetlent játszott az akadémia A Veszprémi Kézilabda KFT súlyos vereséget szenvedett a PLER-Budapest U21 otthonában, míg a Veszprém Handball Academy U21 hazai pályán döntetlent játszott az Eger ellen a férfi kézilabda NB I/B hétvégi, huszonötödik fordulójában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.