Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

Folyamatosak a fejlesztések a Hóvirág Bölcsődében

2024. augusztus 6. 22:26
Közel 60 millió forintból újult meg az elmúlt két évben a Hóvirág Bölcsőde Veszprémben, a fejlesztések viszont itt nem állnak meg, mondta a bölcsődének otthont adó városrész önkormányzati képviselője, Kovács Áron a helyszínen tartott sajtótájékoztatón kedden délelőtt.

A Hóvirág Bölcsőde a város legrégebbi ilyen intézménye, 1966-ban épült, ma pedig összesen négy épületben – az ötödik a gazdasági egység – 96 kisgyermeknek van férőhely, a bölcsődébe jelenleg 80-an járnak, ez összesen 8 csoportot jelent.

Az elmúlt két évben javarészt önkormányzati forrásból kicserélték a nyílászárókat, felújították a vizesblokkot és öltözőket, az egyik épületben teljeskörű renoválás történt, az udvarra pedig időjárásálló műfüvet raktak le, valamint napvitorlákat szereltek fel.

A fejlesztések együtt közel 60 millió forintba kerültek, amit az önkormányzat biztosított, ez egészült ki a városrész önkormányzati képviselőjének, Kovács Áronnak a képviselői keretéből felajánlott közel 800 ezer forintos támogatással, amiből a bölcsőde meg tudta vásárolni a játékok tárolására alkalmas bódét, valamint az egyik udvarra napvitorlát tudtak felszerelni.

Kovács Áron a helyszínen elmondta, a mostani egy fontos mérföldkő a bölcsőde életében, hiszen érezhetően komfortosabb lett az épület és az udvar is, a jövőben pedig azért fog dolgozni, hogy folytatódhassanak a fejlesztések, elsősorban az udvarokon.

A képen balról jobbra: Beke-Kis Kata a Hóvirág Bölcsőde vezetője, Kovács Áron, önkormányzati képviselő és Varga Anikó a Veszprémi Bölcsődei és Egészségügyi Alapellátási Integrált Intézmény igazgatójaA képen balról jobbra: Beke-Kis Kata a Hóvirág Bölcsőde vezetője, Kovács Áron, önkormányzati képviselő és Varga Anikó a Veszprémi Bölcsődei és Egészségügyi Alapellátási Integrált Intézmény igazgatója

A képviselő továbbá köszönetet mondott a kivitelezőknek, hogy sikerült a fejlesztések nagyobb részét úgy ütemezni, hogy azok a nyári időszakra essenek és be is fejeződjenek, így kevésbé zavarva a bölcsőde mindennapos működését, valamint megköszönte a dolgozók áldozatos munkáját is a veszprémi fiatalság nevelésében.

vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben közélet Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. ma 11:36 A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. ma 11:06 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" választás 2026 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. ma 11:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.