Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

civil

Tizenöt éves az Újtelep baráti köre Tizenöt éves az Újtelep baráti köre Megalakulásának tizenöt éves évfordulóját ünnepelte pénteken a Veszprémi Újtelepi Baráti Kör Egyesület, akik a közösségépítő munka mellett a városi közügyekre is fordítanak energiát. 2023. december 19. 17:10 Egyre színesebb a veszprémi politikai paletta – zászlót bontott Adamecz Zoltán politika Egyre színesebb a veszprémi politikai paletta – zászlót bontott Adamecz Zoltán A civil oldalról érkezik kihívója a mostani városvezetésnek, beleértve a fideszes és az ellenzéki képviselőket és a polgármestert is. Adamecz Zoltán, helyi vállalkozó a frissen alakult Együtt Veszprémért Egyesület színeiben indul a polgármesteri székért, mellette pedig a 12 választókörzetben is lesznek jelöltjeik. A hivatalos bejelentést hétfő délután tették meg, ahol elhangzott az is, hogy szerintük mi az egyik legnagyobb problémája Veszprémnek. 2023. december 11. 23:49 Közel tizenötezer nyugdíjast keresnek Veszprémben nyugdíjas Közel tizenötezer nyugdíjast keresnek Veszprémben Veszprém népességének 27%-a nyugdíjas, ez körülbelül 16 ezer idős embert jelent, akik közül 1400-an tagjai valamelyik nyugdíjas klubnak. De mi a helyzet a többiekkel? Az ő megszólításuk és felkarolásuk is szerepel a Veszprémi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének céljai közt a következő időszakban, akiket most már egy frissen megalapított tanácsadó testület is segít ebben a munkában. 2023. november 27. 15:11 Harminc éve a Dózsavárosért Harminc éve a Dózsavárosért Immáron harminc éve annak, hogy megalapították a Dózsavárosi Baráti Kört, azóta pedig a város egyik legaktívabb civil egyesületévé nőtte ki magát. 2023. június 18. 10:41 Több ezer gyerek a magasban közélet Több ezer gyerek a magasban Több mint ötven településen több ezer család vett részt szombaton a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom nagy országos gyerekemelő flashmobján, ahol mindenki egyszerre járt körtáncot és emelte magasba a gyerekeket. 2023. június 12. 9:58 A DNIPRO Országos Ukrán Kulturális Egyesület lett az év civil szervezete Veszprémben A DNIPRO Országos Ukrán Kulturális Egyesület lett az év civil szervezete Veszprémben A közgyűlés a kiemelkedő tevékenységet végző civil szervezet munkájának elismeréseként a DNIPRO Országos Ukrán Kulturális Egyesület részére Pro Civitate díjat adományozott. A díjat Brányi Mária alpolgármester adta át a városi civil napon szombaton. 2023. május 21. 9:46 Civil napot rendeznek szombaton Civil napot rendeznek szombaton Szombaton rendezik meg a városi civil napot a Gyárkertben. 2023. május 17. 11:05 Szakmai és családi programok az autizmus világnapján Szakmai és családi programok az autizmus világnapján Április 2. az autizmus világnapja, amiről évek óta Veszprémben is megemlékeznek. Idén többnapos programsorozatot szerveztek ebből az alkalomból. 2023. április 1. 15:45 Befőzőgéppel a közösségépítésért civil Befőzőgéppel a közösségépítésért 2016 óta közel 90 helyre látogatott már a Kárpát-medencében a Civil Összefogás Fórum-Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) a Magyar Asszonyok Érdekszövetségével együtt, hogy felkeressék a helyben aktív civil szervezeteket, vagy éppen nagycsaládosokat és speciális lekvárkészítő gépet adományozzanak nekik. 2023. március 9. 14:19 Tizenegyedik alkalommal szervez gálát a VVHHFE Tizenegyedik alkalommal szervez gálát a VVHHFE November 12-én rendezi meg éves jótékonysági bálját a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű Fiatalokért Egyesület az egyetem aulájában. 2022. november 4. 11:17 Amikor egy iskolában több kreatív civil egyesület összefog, létrejön a Támogató iskola Amikor egy iskolában több kreatív civil egyesület összefog, létrejön a Támogató iskola Kísérleti projektnek indul, de vesztenivalója így sincsen a VSZC Jendrassik-Venesz Technikumban életre hívott új kezdeményezésnek. A Támogató iskola nevű projektben több helyi civil szervezet hangolja össze a kreatív munkáját annak érdekében, hogy erősítsék a tanár-diák közösségeket, valamint még jobb körülményeket teremtsenek az iskolában. 2022. október 13. 11:32 Október közepéig várják a helyi kulturális és közösségi élet felpörgetéséhez a pályázatokat Október közepéig várják a helyi kulturális és közösségi élet felpörgetéséhez a pályázatokat Újabb közösségek csatlakozhatnak a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) programhoz: ezúttal egy teljesen új koncepciójú pályázati sorozat nyílik meg a csatlakozott települések legkisebb közösségei számára. Összesen 4 alkalommal - elsőként október 15-ig - lehet pályázatot benyújtani a kulturális és közösségi élet felélénkítéséhez. A minipályázat villámgyors és egyszerű: különlegessége, hogy a nyertes pályázatokat önkéntes, lakossági zsűri választja ki. 2022. szeptember 16. 11:42 Díjazták a civil munkát Díjazták a civil munkát A tizenötödik veszprémi civil napon adták át szombaton a ProCivitate-díjat. 2022. szeptember 3. 16:21 Veszprémi fiatalok a közjóért Veszprémi fiatalok a közjóért Szűk egy éve pár helyi fiatal közösségbe szerveződött, ami aztán nagyon hamar intézményes formát öltött azáltal, hogy létrehozták a ProBono Veszprémért Egyesületet. Bár a civil szervezet egy latin kifejezést választott nevének, ami mögötte van nem a rétegnek számító magas kultúrát képviseli, sokkal inkább egy fiatalos, aktív, a tágabb veszprémi közösségért való tenni akarást tükrözi, ami már első akciókban is megnyilvánult. Az egyesület elnökét, Redling Andrást kérdeztük ezekről. 2022. július 25. 12:00
1 2 3 4
közélet
2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. Az emberek lelke éberkómába esett A magyar közélet minőségét nem azzal tette tönkre leginkább a politika, hogy szomszédok már nem beszélnek egymással, vagy hogy családi ebédek torkolnak üvöltöző veszekedésbe. Sokkal nagyobb baj, hogy az emberek lelke éberkómába esett. Ennek pedig jó példája, hogy tízezrek tapsolnak egy minden jel szerint nárcisztikus, abuzáló embernek a színpadon. Véleménycikk arról, amikor az érzelmi intelligenciát takaréklángra csavarja a politikai erekció. A felelős állattartás az ünnepek idején is fontos A húsvéti időszakban számos család gondolja úgy, hogy élő nyúllal lepi meg a gyermekeket, ugyanakkor fontos mérlegelni, hogy állatot tartani hosszú távú elköteleződést jelent. Támogatási programot hirdet a kormány a civil állatvédő szervezeteknek A kormányzatnak kiemelten fontos terület az állatvédelem, ezért idén is meghirdeti támogatási programját a civil állatvédő szervezetek számára - mondta az állatvédelemért felelős kormánybiztos kedden Nyíregyházán. Ismét strucctojásfát díszítettek az állatkertben A tavalyi nagy sikeren felbuzdulva idén is strucctojással díszített fa várja az állatkert látogatóit a Gulya-dombi bejáratnál az ünnepi hosszú hétvégén. Patkányhelyzet a Haszkovón Hétfő délután „Rágcsálóveszély a lakótelepen” címmel sajtótájékoztatót tartott Benczik Gabriella (Párbeszéd-Zöldek) és Hartmann Ferenc (MSZP) önkormányzati képviselők a Haszkovó lakótelepen.   A közösséget is bevonná a költségvetés tervezésébe Gerstmár Ferenc Minél nagyobb összegről dönthetnének közvetlenül az emberek, annál nagyobb lenne az állampolgári érdeklődés is – véli a képviselő.
sport
Momir Ilics: fantasztikusan játszottunk Momir Ilics vezetőedző szerint fantasztikusan játszott a Veszprém csütörtökön, amikor 37-30-ra nyert a Szeged otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, a negyeddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén. Csak a különbség volt kérdéses A mondás szerint kétszer nem lehet belelépni ugyanabba a folyóba. A férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, a Szeged-Veszprém magyar derbin bebizonyosodott, hogy bizony lehet. Szoboszlai közönségtalálkozót szervez az Eb előtt Közönségtalálkozót szervez Szoboszlai Dominik, az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya. Eldőlt az első mérkőzésen? – a Veszprém hengerelt Szegeden! Corrales parádésan védett, Casado pazarul irányított – a Telekom Veszprém hét góllal nyert az OTP Bank-Pick Szeged vendégeként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának csütörtök esti, első mérkőzésén.  Palasics Kristóf a következő idényben is Spanyolországban véd Palasics Kristóf válogatott kézilabdakapus a következő idényben is a spanyol élvonalbeli CB Ciudad de Logrono játékosa lesz. Közel félszáz sakkozó versenyzett Veszprémben Ismét hatalmas volt az érdeklődés veszprémi 64 Mező SE nyílt sakkversenyére, amelyet az elmúlt hétvégén rendeztek az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban. Idegenben szerzett tetemes előnyt az 1. FC Veszprém A mesterhármast jegyző Tatai József vezetésével 5-1-re nyert a szintén NB I-es Pécs vendégeként a Veszprém a futsal Magyar Kupa negyeddöntőjének első, szerdai felvonásán. A szezon végén távozik a Balatonfüred edzőpárosa György László és Imre Vilmos a szezon végén távozik a Balatonfüredi KSE élvonalbeli férfi kézilabdacsapatától. Vármegyei foci: pénteken rendezik a teljes fordulót az élvonalban Tihany–Fűzfő és Úrkút–Sümeg rangadókkal folytatódik a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság. A húsvéti ünnep miatt a 21. forduló valamennyi mérkőzését pénteken játsszák. Egy év után ismét jön a Veszprém-Szeged párharc a BL-ben Egy év után ismét Veszprém-Szeged párharcot rendeznek a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a negyeddöntőbe jutásért - az első mérkőzést Szegeden játsszák csütörtökön (ma) 18.45-től.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.