Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 29. Taksony
Veszprém
1°C
2023. november 29. Taksony
Veszprém
1°C

Befőzőgéppel a közösségépítésért

2023. március 9. 14:19
2016 óta közel 90 helyre látogatott már a Kárpát-medencében a Civil Összefogás Fórum-Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) a Magyar Asszonyok Érdekszövetségével együtt, hogy felkeressék a helyben aktív civil szervezeteket, vagy éppen nagycsaládosokat és speciális lekvárkészítő gépet adományozzanak nekik.

Szerda délután Veszprémre is sor került, amikor megérkeztek a Veszprémi Civil Házba, ahol a helyi érdekképviseleti szervezet mellett két környékbeli egyesület képviselője is várta őket.

A nem hétköznapi adomány célját Heizler Norbert, a CÖF-CÖKA országos koordinátora azzal magyarázta, miszerint egy ilyen lekvárkészítő gép birtokában a civil szervezetek olyan közösségépítő programokat is tudnak szervezni maguknak, amelyekre eddig talán nem is gondoltak. Kezdve azzal, hogy közösen összegyűjtik az alapanyagnak számító különböző gyümölcsöket, majd közösen elkészítik lekvárnak, vagy befőttnek azokat. A civileken kívül pedig szintén a korábbi támogatottak köréhez tartozó nagycsaládosok, közétkeztetési konyhák és kisvállalkozók is új lehetőségekhez juthatnak a támogatásnak köszönhetően. Eddig egyébként 400 ilyen eszközt osztottak szét határon innen és túl, mondta el Heizler Norbert a veszprémi átadón.

A Magyar Asszonyok Érdekszövetségének részéről Szőnyi Kinga, a szervezet elnöke hozzátette, az eszköz mellé az Ízig varázs című receptkönyvet is adják a támogatott szervezetnek, hogy ezzel is segítsék és ötleteket adjanak a közös befőzésekhez.

De, hogy melyik két Veszprém vármegyei szervezet kapta és miért pont ők a befőzőgépeket, arra már Óhegyi Tamás, a Veszprémi Civil Ház képviselője adta meg a választ.

Mint elmondta, alig két hete kereste meg őket a CÖF-CÖKA, hogy segítsenek kiválasztani, melyik környékbeli egyesületeknek válna leginkább hasznára ez a felajánlás. Ők rövid gondolkodás után a Tótvázsonyi Janka Tanyát – ők autista fiatalokkal foglalkoznak – valamint a Pétfürdő-Várpalota Kertbarát Kör Egyesületet javasolták.

A két szervezet részéről Janneke Brinks, valamint Molnár Ferenc vették át a lekvárkészítő gépeket.

vehir.hu
Szalai Csaba
további cikkek
Közel tizenötezer nyugdíjast keresnek Veszprémben nyugdíjas Közel tizenötezer nyugdíjast keresnek Veszprémben Veszprém népességének 27%-a nyugdíjas, ez körülbelül 16 ezer idős embert jelent, akik közül 1400-an tagjai valamelyik nyugdíjas klubnak. De mi a helyzet a többiekkel? Az ő megszólításuk és felkarolásuk is szerepel a Veszprémi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesületének céljai közt a következő időszakban, akiket most már egy frissen megalapított tanácsadó testület is segít ebben a munkában. 2023. november 27. 15:11 Harminc éve a Dózsavárosért Harminc éve a Dózsavárosért Immáron harminc éve annak, hogy megalapították a Dózsavárosi Baráti Kört, azóta pedig a város egyik legaktívabb civil egyesületévé nőtte ki magát. 2023. június 18. 10:41 Több ezer gyerek a magasban közélet Több ezer gyerek a magasban Több mint ötven településen több ezer család vett részt szombaton a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom nagy országos gyerekemelő flashmobján, ahol mindenki egyszerre járt körtáncot és emelte magasba a gyerekeket. 2023. június 12. 9:58 A DNIPRO Országos Ukrán Kulturális Egyesület lett az év civil szervezete Veszprémben A DNIPRO Országos Ukrán Kulturális Egyesület lett az év civil szervezete Veszprémben A közgyűlés a kiemelkedő tevékenységet végző civil szervezet munkájának elismeréseként a DNIPRO Országos Ukrán Kulturális Egyesület részére Pro Civitate díjat adományozott. A díjat Brányi Mária alpolgármester adta át a városi civil napon szombaton. 2023. május 21. 9:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.