Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

államalapítás

Porga: Magyarország összes hibájával együtt a világ legélhetőbb országai közé tartozik, amihez mi is hozzájárultunk augusztus 20 Porga: Magyarország összes hibájával együtt a világ legélhetőbb országai közé tartozik, amihez mi is hozzájárultunk A veszprémi augusztus 20-ai ünnepségen Porga Gyula polgármester Szent István királyunk örökségét emelte ki beszédében úgy, hogy egyszerre idézte fel a múltat, értékelte a jelent és jelölte ki a város jövőbeni útját. 2025. augusztus 20. 21:16 A helyi közösségekben van a magyarság ereje közélet A helyi közösségekben van a magyarság ereje Kedden délután a Veszprém környéki kistelepüléseken elkezdődtek az augusztus 20-ai ünnepségek. Öskün és Sólyon egyaránt Ovádi Péter, országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédeket a polgármesterek meghívására, ezekben hangsúlyozta a települések egyediségeit, amik megkülönböztetik őket egymástól, mégis összetartják és megerősítik a magyar kultúrát. 2025. augusztus 20. 11:30 Miért éppen augusztus 20-án ünnepeljük az államalapítást? augusztus 20 Miért éppen augusztus 20-án ünnepeljük az államalapítást? Államalapító Szent István királyunkat a legenda szerint 1000 karácsonyán, más történészi elméletek szerint 1001 újévében koronázták meg. Halála napja pedig az általánosan elfogadott tézis szerint 1038. augusztus 15-én következett be. Akkor mégis miért 20-án ünnepeljük államalapításunkat? Cikkünkben erre keressük a választ. 2024. augusztus 19. 23:00 A Szűz Mária szobor visszatérésével ünnepelték az államalapítást Öskün Öskü A Szűz Mária szobor visszatérésével ünnepelték az államalapítást Öskün Egy több mint 270 éves szobor tökéletes mása került vissza a helyére. 2021. augusztus 19. 21:36 Ünnepi állománygyűlést tartottak közélet Ünnepi állománygyűlést tartottak A Magyar Honvédség Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ hosszú idő után először tudott rendezvényt tartani, most viszont augusztus huszadika alkalmából állománygyűléssel ünnepeltek. 2021. augusztus 19. 15:34
közélet
Új helyen, változatlan lelkesedéssel ünnepelt a Göllesz Viktor Intézmény Új helyszínen, az Agórában tartotta karácsonyi ünepi előadását a Göllesz Viktor Fogyatékos Személyek Nappali Intézménye. A fogyatékkal élő résztvevők egy, a szeretet témáját feldolgozó darabot mutattak be családtagjaik és ismerőseik előtt, amit a közönség részéről hosszan tartó taps kísért. Napirend előtt: Porga szerint gyalázat, ami történt Kemény hangú kritikát fogalmazott meg a polgármester az önkormányzat decemberi közgyűlésén azzal kapcsolatban, hogy nehéz katonai harckocsik vonultak végig Gyulafirátót utcáin két héttel ezelőtt. Kiderült az is, tényleg épül-e új húszemeletes a városban. Megjelentek a Sportrégió tervezett pályázati kiírásai A programsorozat honlapján elérhetőek a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 tervezett pályázati kiírásai, így már most megismerkedhetnek velük azok az önkormányzatok, civil szervezetek, egyesületek és közösségek, akik jövő januárban szeretnék benyújtani saját projektjüket. Navracsics Tibor: Brüsszelnek be kell látnia, hogy az a zsarolás, amit eddig alkalmaztak, nem jött be Brüsszelnek be kell látnia, hogy az a zsarolás, amit eddig alkalmaztak, nem jött be - mondta el a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a közmédia egyik podcastjében.  Veszprém legnagyobb értéke az, hogy mindenki a saját területén tesz hozzá a közösség sikeréhez Nem termelési jelentést adott, sokkal inkább személyes hangvételben köszönetet mondott Porga Gyula, Veszprém polgármestere azon az évzáró karácsonyi ünnepségen, aminek a CODE Digitális Élményközpont adott otthont szerdán kora este. A városvezető legfontosabb üzenete az volt, habár vannak kimagasló egyéni teljesítmények is, Veszprém sikere a helyi közösség sikere, amiből mindenki kiveszi a részét. Az EU végleg kivezeti az orosz fosszilis tüzelőanyagok használatát Európa új korszak felé közeledik, energiafüggetlenséghez Oroszországtól, ugyanis végleg, örökre ki fogja vezetni az orosz fosszilis tüzelőanyagok használatát - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán. Ünnepi hangulatban a Cholnokyváros Nem tartozik a legrégebbi veszprémi rendezvények közé, mégis, ha csak a Cholnokyvárost nézzük, akkor az egyik legtöbb embert megmozgató esemény a városrész hagyományos karácsonyi ünnepsége, amit kedden este tartottak az iskola előtti téren. Nemzetközi összefogással indult el a VoWoCo projekt – a női vállalkozások új korszaka A nők gazdasági önállóságát és vállalkozói fejlődését támogatja a 2025 októberében indult VoWoCo – Volcanoes’ Women Co-creation projekt, amely az Erasmus+ program keretében valósul meg magyar, portugál, olasz és török partnerek együttműködésével. Egy hajléktalan bántalmazásával gyanúsítja a rendőrség Tapolca ellenzéki polgármesterét A rendőrség garázdaság vétségének gyanújában nyomoz Tapolca polgármestere, Dobó Zoltán ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy bántalmazott egy hajléktalan embert. Sajtóértesülések szerint az sem kizárt, hogy alkohol befolyásoltsága alatt történt az eset. Barátjuk és sporttársuk emlékéért fociztak Veszprémben vasárnap debütált a GÖRÖGIMI Emléktorna, amelyet első ízben hívtak életre a város sportközösségének összefogásával. Az eseményen öt olyan csapat lépett pályára, akik szorosan kötődnek Görög Imréhez, legendás játékvezetőhöz és a tornával közösen hajtottak fejet a kiváló veszprémi sportember munkássága és emléke előtt.
sport
Idegenbeli vereséggel zárta az évet a Veszprém KK Az Insedo Veszprém KK tizennégy ponttal alulmaradt a Fót vendégeként a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjának idei utolsó fordulójában, szerdán. Az IFFHS-nél 2025 legjobb kapusa Gianluigi Donnarumma A Manchester Cityben védő olasz Gianluigi Donnarummát választotta az év legjobb kapusának a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS). Hét magyar jelölt az európai vizes szövetség év legjobbjainak listáján Hét magyar jelölt kapott helyet a vizes sportágak európai szövetségének (EA) a 2025-ös esztendő legjobbjait felvonultató listáján. Erdészeti tájfutó Európa-bajnokság Veszprémben A jövő nyári kontinenstorna különlegességét az erdészeti szakmai programok és az Európa sportrégiója programsorozat adja. Dárdai Pál lett az Újpest FC sportigazgatója A korábbi szövetségi kapitány Dárdai Pált nevezték ki csütörtökön az Újpest FC labdarúgócsapatának sportigazgatójává. Futsal Eb-felkészülés: vereség a szlovénoktól A januári-februári Európa-bajnokságra készülő magyar futsalválogatott háromgólos vereséget szenvedett szerdán a szlovén együttestől a poreci hatcsapatos torna első fordulójában. Jövőre ismét Veszprémbe érkezik a Harlem Globetrotters Jövőre Veszprémben, Szegeden és Budapesten is fellépnek centenáriumi turnéjuk keretében a Harlem Globetrotters amerikai kosárzsonglőrjei. Férfi kézilabda Eb: Máthé Dominik nem került be a végleges keretbe Kijelölte 20 fős keretét a januári Európa-bajnokságra Chema Rodríguez, a magyar férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A szűkítésnél kimaradt Máthé Dominik, az Elverum jobbátlövője. Futsal Magyar Kupa: kemény ellenfelet kapott a Veszprém a negyeddöntőben A VEHIR.HU Futsal Veszprém a Stúdió Futsal Nyíregyházával találkozik a Magyar Kupa februári negyeddöntőjében. Jubilál a rangidős sportklub Városunk legnagyobb múltú sportegyesülete, a Veszprémi Dózsa Sportkör 75 éve alakult, 1950 óta gazdagítja Veszprém sportéletét.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.