Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
11°C
2026. március 19. József
Veszprém
11°C

Veszprémi Érsekség

Újranyílik a történelem kapuja – a hétvégétől újra látogatható az érseki palota Veszprémi Érsekség Újranyílik a történelem kapuja – a hétvégétől újra látogatható az érseki palota A szokásos várnegyed-látványosságok mellett a hétvégén történelmi pillanat várja a látogatókat: hosszú évek után ismét megnyílnak az Érseki Palota kiemelt termei. Aki most érkezik, nemcsak a megújult tereket láthatja, hanem azt az óriási, csendben zajló munkát is, amelynek köszönhetően több száz műtárgy restaurálása hozza vissza a palota eredeti, méltóságteljes világát. 2025. november 5. 10:03 „A halál nem lezár, hanem hazavezet” közélet „A halál nem lezár, hanem hazavezet” November 2-án, vasárnap este, a Halottak napját ünnepelte a veszprémi hívő közösség a Szent Mihály Főszékesegyházban, ahol a szentmisét Dr. Takáts István általános érseki helynök, plébános mutatta be. 2025. november 4. 10:00 „Szomorú szenteket nem akar az Isten” közélet „Szomorú szenteket nem akar az Isten” November 1-jén este a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházban Dr. Takáts István érseki általános helynök, plébános mutatta be a Mindenszentek ünnepi szentmiséjét. 2025. november 2. 9:58 Új Szűzanya-szobor került a veszprémi várba kultúra Új Szűzanya-szobor került a veszprémi várba A Szent Mihály Főszékesegyház október 5-i újraszenteléséhez kapcsolódva Udvardy György érsek megáldotta a Nagyszeminárium kertjében felállított új, márványból készült Szűzanya-szobrot, amely Varga Ferenc szobrászművész alkotása. A „Trónoló Istenszülő” ábrázolás a művész Krisztus-központú életművének legújabb eredménye, amely a főegyházmegye lelki és művészeti megújulásának jelképeként hívja imádságra a szemlélőt. 2025. október 11. 8:58 A Szentatyával találkozott a veszprémi érsek közélet A Szentatyával találkozott a veszprémi érsek Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya, Magyarország főpatrónája ünnepén, október 8-án népes magyar zarándokcsoport vett részt XIV. Leó pápa szerdai általános kihallgatásán a Szent Péter téren. Erdő Péter bíboros, prímás pár szót is válthatott a Szentatyával 2025. október 12. 11:58 Rómában megemlékeztek Bódi Mária Magdolnáról és Mindszenty Józsefről Veszprémi Érsekség Rómában megemlékeztek Bódi Mária Magdolnáról és Mindszenty Józsefről A Római Magyar Akadémián (Collegium Hungaricum) október 7-én este rendezték meg A hit tanúi – a remény sugarai című konferenciát, amelyen a Magyar Katolikus Egyház 20. századi hőseire, Boldog Bódi Mária Magdolnára és Tiszteletreméltó Mindszenty József bíborosra emlékeztek. 2025. október 8. 14:56 Újraszentelték a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházat – Orbán Viktor: A kereszténység és Magyarország története összetartozik Veszprémi Érsekség Újraszentelték a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházat – Orbán Viktor: A kereszténység és Magyarország története összetartozik Ünnepélyes szentmise keretében újraszentelték vasárnap a felújított veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházat. Az eseményen Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett, aki beszédében kiemelte: Magyarország története és a kereszténység fénysugara nem két külön szál, hanem „egyazon szövet fonalai”. 2025. október 5. 19:35 Itt tart 2025 októberében a veszprémi vár felújítása kultúra Itt tart 2025 októberében a veszprémi vár felújítása A Veszprémi Főegyházmegye a székesegyházának október 5-ei újraszentelése alkalmából, mintegy világi kísérőprogramként egy háromnapos szakmai konferenciát szervezett a várrekonstrukcióról. Ennek keretében a résztvevők ismét bejuthattak az impozáns épületek olyan részeibe is, amiket idáig a munkák miatt kordonok zártak el. Mi is ott voltunk ezen a vársétán, galérinákban pedig megmutatjuk, hogyan óvták meg az ezeréves értékeket úgy, hogy közben figyeltek az időtállóságra is. 2025. október 3. 16:19 Minden nagy korszak a székesegyházak felújításával kezdődött közélet Minden nagy korszak a székesegyházak felújításával kezdődött Közel kétezer embernek őrzi keze munkáját már most a megújuló veszprémi várnegyed, de az a szám még tovább emelkedhet a következő időszakban. Mérnökök, restaurátorok, gazdasági és turisztikai szakemberek, egyházi emberek, és persze azok az munkások, akik már ötödik éve dolgoznak ezer év örökségén. Pár nappal a székesegyház újraszentelése előtt nagyszabású konferenciával adott számot a főegyházmegye az eddigi eredményekről. 2025. október 2. 22:04 Harangszó, ami emlékeztet, figyelmeztet és olykor személyesen is megszólít Life&Style Harangszó, ami emlékeztet, figyelmeztet és olykor személyesen is megszólít Van egy közös a Facebookban, a kaputelefonokban, az okoseszközök folyamatosan csiripelő értesítéseiben és az olyan ősi vallásokban, mint amilyen a kereszténység is: a harang mindenhol megjelenik, mint szimbóluma annak, hogy valami fontos történt, vagy történni fog. Figyelmeztet és emlékeztet. De a templomtornyok eredeti lakói, túl azon, hogy stilizált jelképei lettek a figyelemfelhívásnak, képesek egy embert is visszaterelni a teljesebb élet útjára. Ilyennek volt tanúja Kulcsár Dávid atya is, a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház káplánja, aki nem sértődik meg azon, ha úgy is hivatkoznak rá, mint a harangok rajongója. Nem véletlenül követte testközelből azt az egyszerre építészeti és szakrális folyamatot, amikor a közelmúltban a veszprémi székesegyház új harangokat kapott a tornyaiba, amelyek így már méltóságteljesen és egymással összhangban rezegtetik meg a Bakony levegőjét. Mert két harangszó között nagyobb a különbség, mint elsőre hinnénk, ahogy két ugyanolyan harang sem született még az öntödékben a történelem során. 2025. október 1. 12:47 Szent Gellért-díjjal tüntették ki a Szent Margit Óvoda két munkatársát Szent Margit Katolikus Óvoda Szent Gellért-díjjal tüntették ki a Szent Margit Óvoda két munkatársát Különleges elismerésben részesült két veszprémi óvodai dolgozó: a Szent Margit Római Katolikus Óvoda munkatársai, Marton Tímea óvodapedagógus és Vaticsné Szente Krisztina dajka a Szent Mihály-bazilikában rendezett ünnepségen vehették át a Szent Gellért-díj ezüst fokozatát. 2025. szeptember 29. 15:32 Átadták az idei Szent Gellért-díjakat Veszprémi Érsekség Átadták az idei Szent Gellért-díjakat Dr. Udvardy György érsek atya prédikációjában arra hívta fel a figyelmet, hogy életünkben szükség van az ünnepekre, mert ezek adják meg az ember méltóságát és segítenek megvallani Krisztust a világ előtt. A Szent Gellért-díjak átadását ezért nem pusztán elismerésnek nevezte, hanem hálaadásnak azokért, akik a pedagógus és katekéta hivatásban tanúságot tesznek Krisztusról. 2025. szeptember 29. 13:19 Újraszentelik Szent Mihály-főszékesegyházat Veszprémi Érsekség Újraszentelik Szent Mihály-főszékesegyházat Október 5-én újraszentelik az ezeréves múltra visszatekintő, megújult Szent Mihály-főszékesegyházat, az ősz folyamán pedig a veszprémi várnegyed több épülete is megnyílik a látogatók előtt. Vezetett sétákon csodálhatjuk meg a főszékesegyházat és annak altemplomát, az Érseki Palota különleges termeit, a 13. századi Gizella-kápolnát és a várnegyed egyik legősibb emlékét, a Szent György-kápolnát is. 2025. szeptember 30. 9:55 Három templomban helyezték el Boldog Bódi Mária Magdolna ereklyéjét kultúra Három templomban helyezték el Boldog Bódi Mária Magdolna ereklyéjét Három templomban – Balatonfűzfőn és Litéren – ünnepelte a főegyházmegye közössége Boldog Bódi Mária Magdolna ereklyéjének elhelyezését. Dr. Udvardy György veszprémi érsek szentmise keretében ajándékozta a plébániai közösségeknek a vértanú szűz ereklyéjét, valamint átadta az eredetiségéről szóló dokumentumokat Laposa Norbert plébánosnak. 2025. szeptember 17. 9:07
1 2 3 4 5 ...
közélet
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. Ovádi Péter: Új szakaszba lépett a veszprémi mentőállomás ügye Három év előkészítő munka után a megvalósítás irányába mozdult el Veszprém új mentőállomásának projektje – számolt be róla közösségi oldalán Ovádi Péter országgyűlési képviselő. Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. Földet értek Kapu Tibor űrpaprikái Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatott az intézmény.  Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára.
sport
Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. Vármegyei foci: hétvégén több kiélezett csata várható A VEHIR.HU Veszprém vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban hétvégén rendezik a 17. fordulót, amely több izgalmas mérkőzést is ígér a futball szerelmeseinek. Bajnokok Ligája: Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott. VEHIR-VESC: hétközi siker a Tatabánya ellen Egy hónap után lépett ismét pályára hazai közönség előtt a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A Tatabánya elleni bajnokit a vendégek kezdték jobban, ám hamar helyreállt a rend, és a veszprémi hölgykoszorú egyre magabiztosabb előnyt harcolt ki. Szerencsés-Miklai Zsanett és Török Petra jeleskedett pontszerzésben, a hazaiak pedig végül mindössze kilenc pontot engedélyeztek ellenfelüknek az első játszmában. Pontot szerzett a Ferencváros otthonában, közel a címvédéshez a Győr A címvédő és listavezető Győri Audi ETO KC 28-28-as döntetlent játszott a Ferencváros otthonában a női kézilabda NB I szerdai rangadóján. Hosszabbítás után bravúros győzelmet aratott az Insedo Veszprém KK Újabb hazai sikerének örülhetett az Insedo Veszprém KK, amely az NB I/B Piros csoport alapszakaszának 21. fordulójában hosszabbítás után 109-103-ra legyőzte a tabella harmadik helyén álló PVSK Veolia együttesét a Vetési Albert Gimnáziumban. Európa-liga: négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé. Női kézilabda junior-vb: három kontinensről kapott ellenfeleket a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott Lengyelországgal, Tajvannal és Tunéziával került azonos csoportba a Kínában sorra kerülő nyári korosztályos világbajnokság csoportkörének szerdai sorsolásán. RAJT! – csapatversenyre készülnek az iskolások Veszprémben Újabb látványos és élményalapú sporteseménnyel folytatódik a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 program: március 20-án, pénteken a Március 15. utcai sportcsarnok biztosít otthont a „RAJT!” elnevezésű akadály- és váltófutó versenynek, amelyen Veszprém és térségének iskolásai mérhetik össze tudásukat. Elhunyt Dávid Sándor Aranytollas sportújságíró Életének 90. évében elhunyt Dávid Sándor Aranytollas újságíró, sportriporter.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.