Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
13°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
13°C

Udvardy György

Udvardy György pünkösdkor: szeretnénk érteni, hogy mi történik Udvardy György pünkösdkor: szeretnénk érteni, hogy mi történik Pünkösd napját ünneplik vasárnap a keresztény egyházak. A húsvéti időszakot lezáró ünnepen a keresztények a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Dr. Udvardy György, veszprémi érsek a Szent Mihály székesegyházban tart misét, de videóüzenetében minden embernek üzent. 2023. május 28. 10:46 Egyszerre egyházi és világi - félidőben kinyitott a felújítás alatt álló várnegyed Work in progress Egyszerre egyházi és világi - félidőben kinyitott a felújítás alatt álló várnegyed Normál esetben, Veszprémben 2-3 hónap alatt történik annyi átadó- és megnyitóünnepség, mint május 12-én, pénteken, egy napon. Miután délelőtt megnyílt az Acticity mozgásművészeti központ, kora este már a várban gyülekezett a tömeg, ahol a történelmi városrész felújításának félidejében, épp az EKF évében ünnepélyesen meghívták a veszprémieket az eddigi eredmények bemutatására. 2023. május 12. 21:11 Udvardy: Elköteleződés Jézus Krisztusban, az Isten Fiában, a Megváltóban, aki él Udvardy: Elköteleződés Jézus Krisztusban, az Isten Fiában, a Megváltóban, aki él Húsvét ünnepén, vasárnap délelőtt dr. Udvardy György érsek celebrálta az ünnepi szentmisét a megújult veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházban. 2023. április 10. 12:27 Megtartották a veszprémi székesegyházban a nagypénteki szertartást húsvét Megtartották a veszprémi székesegyházban a nagypénteki szertartást Nagypénteken este Krisztus kereszthalálára emlékeztünk. Veszprémben a Szent Mihály Főszékesegyházban az ehhez kapcsolódó szertartást Udvardy György érsek vezette, amely három részből áll: az igeliturgiából olvasmányokkal és egyetemes könyörgésekkel, a kereszt előtti hódolatból, valamint a szentáldozásból. Az igeliturgia során a Passiót a Szent Mihály Kamarakórus énekelte Kulcsár Dávid káplán atyával. 2023. április 8. 12:18 Udvardy György: Építkezni szeretnék és ehhez hívom az embereket Udvardy György Udvardy György: Építkezni szeretnék és ehhez hívom az embereket Egyházi vezetőként számos világi feladatot is el kell látnia, miközben egy közösség pásztoraként küzd a nemtelen támadások ellen. Udvardy György, veszprémi érsekkel beszélgettünk a várnegyed felújításáról, a kívülről érkező támadásokról, valamint arról, mit üzen a XXI. század emberének Krisztus kereszthalála és feltámadása. 2023. április 7. 12:03 Fényben úszik a székesegyház várfelújítás Fényben úszik a székesegyház Nagycsütörtökön először nyitotta meg a kapuit a hívők előtt a Szent Mihály Főszékesegyház, mióta két éve elkezdődtek a felújítási munkálatok. A délelőtti szentmisén, amelyet Udvardy György érsek mutatott be a főegyházmegye papsága is részt vett, akik megújították fogadalmukat a győztes Szent Mihály arkangyalt ábrázoló üvegablak fényében. Cikkünkben képgalérián is bemutatjuk a székesegyházat. 2023. április 6. 13:53 Lezárták az időkapszulát, ezek a tárgyak fognak akár 100 évet is pihenni a székesegyház falában Lezárták az időkapszulát, ezek a tárgyak fognak akár 100 évet is pihenni a székesegyház falában Már liturgia végzésére is alkalmas a Szent Mihály-főszékesegyház, nagycsütörtöktől a hívők is látogathatják, a húsvéti szertartásokat is tartják. Ebből az alkalomból időkapszulákat helyezett el Udvardy György érsek, Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, Ovádi Péter országgyűlési képviselő, Takács Szabolcs főispán és Porga Gyula polgármester. 2023. április 3. 12:21 80 év néhány pillanattal szemben megemlékezés 80 év néhány pillanattal szemben Szentmisével és koszorúzással emlékeztek Olaszfaluban a II. világháború végén meggyilkolt ártatlan civil férfiakra. 2023. március 26. 16:02 Udvardy György: Az angyalok hangja hív bennünket Udvardy György: Az angyalok hangja hív bennünket Szenteste karácsonyi éjféli szentmisét mutatott be dr. Udvardy György érsek a veszprémi Árpád-házi Szent Margit templomban. 2022. december 25. 20:41 A húsvéti szentmisével nyitja meg kapuit a székesegyház A húsvéti szentmisével nyitja meg kapuit a székesegyház Bár a várban található egyházi épületek felújítása csak 2025-ben készül el, az Európa Kulturális Fővárosa évben szinte minden munkálatot szüneteltetnek majd. 2022. december 2. 4:00 Ismét nyitva a kápolna ajtaja a hívek előtt Ismét nyitva a kápolna ajtaja a hívek előtt Péntek reggel a kívül és belül is megújult Szent Anna-kápolnában találkoztak a hívek, amikor Udvardy György veszprémi érsek megáldotta a felújított egyházi épületet. 2022. szeptember 30. 13:16 Átvehették diplomájukat az Érseki Főiskola végzősei oktatás Átvehették diplomájukat az Érseki Főiskola végzősei Ünnepélyes keretek között vehették át oklevelüket szombat délelőtt a Veszprémi Érseki Főiskola frissen diplomázott hallgatói. 2022. július 2. 16:25 Nincsenek titkok a vár felújításával kapcsolatban Nincsenek titkok a vár felújításával kapcsolatban Országos sajtóérdeklődés mellett tartotta meg csütörtök délelőtt a Veszprémi Főegyházmegye azt az újságírói háttérbeszélgetést, amelyen részletesen bemutatták a veszprémi várnegyed felújításának minden részletét. Az egyházi és városvezető mellett a gigaprojekten dolgozó szakemberek is megszólaltak, akik választ adtak több vitatott kérdésre is, többek közt arra, mi indokolja, hogy fehérre meszeljék a székesegyház falait. 2022. június 24. 2:09 Ha szerelmes férfiak őriznék a várost, sosem veszne el kultúra Ha szerelmes férfiak őriznék a várost, sosem veszne el A szeretet és a szerelem filozófiája köré épült a Pannon Kultúrklub legutóbbi beszélgető-estje a Papírkutyában. 2022. május 22. 16:17
... 3 4 5 6 7 ...
közélet
Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. Orbán Viktor: jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt Jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök péntekre virradóra Brüsszelben, az EU-csúcsról távozva újságíróknak nyilatkozva. Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. Ovádi Péter: Új szakaszba lépett a veszprémi mentőállomás ügye Három év előkészítő munka után a megvalósítás irányába mozdult el Veszprém új mentőállomásának projektje – számolt be róla közösségi oldalán Ovádi Péter országgyűlési képviselő. Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak.
sport
Palasics és Sipos marad Melsungenben, Bartucz távozik Sipos Adrián és Palasics Kristóf a következő szezonban is a német élvonalbeli MT Melsungen csapatát erősíti, Bartucz László viszont távozik. Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. Vármegyei foci: hétvégén több kiélezett csata várható A VEHIR.HU Veszprém vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban hétvégén rendezik a 17. fordulót, amely több izgalmas mérkőzést is ígér a futball szerelmeseinek. Bajnokok Ligája: Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott. VEHIR-VESC: hétközi siker a Tatabánya ellen Egy hónap után lépett ismét pályára hazai közönség előtt a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A Tatabánya elleni bajnokit a vendégek kezdték jobban, ám hamar helyreállt a rend, és a veszprémi hölgykoszorú egyre magabiztosabb előnyt harcolt ki. Szerencsés-Miklai Zsanett és Török Petra jeleskedett pontszerzésben, a hazaiak pedig végül mindössze kilenc pontot engedélyeztek ellenfelüknek az első játszmában. Pontot szerzett a Ferencváros otthonában, közel a címvédéshez a Győr A címvédő és listavezető Győri Audi ETO KC 28-28-as döntetlent játszott a Ferencváros otthonában a női kézilabda NB I szerdai rangadóján. Hosszabbítás után bravúros győzelmet aratott az Insedo Veszprém KK Újabb hazai sikerének örülhetett az Insedo Veszprém KK, amely az NB I/B Piros csoport alapszakaszának 21. fordulójában hosszabbítás után 109-103-ra legyőzte a tabella harmadik helyén álló PVSK Veolia együttesét a Vetési Albert Gimnáziumban. Európa-liga: négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé. Női kézilabda junior-vb: három kontinensről kapott ellenfeleket a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott Lengyelországgal, Tajvannal és Tunéziával került azonos csoportba a Kínában sorra kerülő nyári korosztályos világbajnokság csoportkörének szerdai sorsolásán. RAJT! – csapatversenyre készülnek az iskolások Veszprémben Újabb látványos és élményalapú sporteseménnyel folytatódik a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 program: március 20-án, pénteken a Március 15. utcai sportcsarnok biztosít otthont a „RAJT!” elnevezésű akadály- és váltófutó versenynek, amelyen Veszprém és térségének iskolásai mérhetik össze tudásukat.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.