Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fényben úszik a székesegyház

2023. április 6. 13:53
Nagycsütörtökön először nyitotta meg a kapuit a hívők előtt a Szent Mihály Főszékesegyház, mióta két éve elkezdődtek a felújítási munkálatok. A délelőtti szentmisén, amelyet Udvardy György érsek mutatott be a főegyházmegye papsága is részt vett, akik megújították fogadalmukat a győztes Szent Mihály arkangyalt ábrázoló üvegablak fényében. Cikkünkben képgalérián is bemutatjuk a székesegyházat.

Csütörtök délelőtt teljesen megtöltötték a hívők, valamint a főegyházmegye papjai a Szent Mihály Főszékesegyházat Veszprémben, ahol a nagycsütörtökhöz kapcsolódó papi fogadalomtétel megerősítése is megtörtént, valamint az egyházi szokásoknak megfelelően az érsek az olajszentelést is elvégezte.

Az ünnepi alakalom két szempontból is fontos esemény volt Veszprém életében. Egyrészről a városban ezeréves hagyományokkal rendelkező kereszténységnek a húsvéti szertartását immáron ismét a legméltóbb helyen tudták elvégezni, de az elmúlt időben számos alkalommal a figyelem középpontjába kerülő építési projekt eredményével is most először szembesülhetett a város lakossága.

A hétköznap délelőtti időpont ellenére számos hívő érkezett a Várba, rajtuk kívül pedig a főegyházmegye papjai is jelen voltak, közösen teljesen megtöltve a székesegyházat.

A szentmise kezdetén Takáts István, érseki helynök köszöntötte a megjelenteket, külön kiemelve Soltész Miklós egyházügyi államtitkárt. Ezután az atya elmondta, milyen újítások történtek az egyházi épületben. Rövid beszédében kiemelte, hogy a falakban még mindig azok a kövek vannak, amit Szent István korában tettek le elődeink, így pedig a múlt és jelen találkozik a székesegyházban.

Abban az épületben, aminek a felújítása számos vitának is az alapjául szolgált a mögöttünk hagyott időszakban, kezdve a falak fehérre festésétől az üvegablakok lecseréléséig.

Utóbbiakon, azaz az üvegablakokon az oltár fölött a győztes Szent Mihály alakja látható, tehát a kezdeti hírekkel szemben mégsem hófehérek lettek. A székesegyház védőszentje a korábbiakhoz hasonlóan ugyanúgy képi ábrázolással is jelen van az épületben, de előző harcos ábrázolása után most már győztesként jelenik meg.

Az új színes ablakokat sikerült úgy megépíteni, hogy az azokon beszűrődő napfény már-már mennyei fénnyel árassza el az oltárt, a templom letisztult falai pedig optikailag tovább erősítik ezt az érzést.

Habár a korábbi falfestés valóban eltűnt a székesegyházból és egy letisztultabb külsőt kapott, mindez kiemeli azokat a formákat és építészeti megoldásokat, amelyek eddig beleolvadtak a környezetükbe. Ilyen például a kazettás mennyezet, a díszes üvegablakok, vagy az oszlopok faragványai, amelyek megadják az épület karakterisztikáját.

A szentmisén megszólalt az új, 2300 sípból álló orgona is, a liturgiát pedig a szintén újonnan beépített közvetítőrendszer és kivetítők segítségével a templom bármelyik sarkából követhették a hívők, de ugyanez a technika az online, vagy televíziós közvetítésekhez is alkalmas.

Udvardy György, érsek szentbeszédében úgy fogalmazott, egy gyönyörű lehetőséget kaptak a veszprémi hívek Istentől azzal, hogy megújulhatott a főegyházmegye központja. A székesegyházban minden azért van, hogy Istent dicsőítse, ezen a helyen megjelenik a tanítás valódi ereje, ami vígaszt és erőt nyújt minden keresztény számára, fogalmazott az érsek.

A szertartás során a főegyházmegye papjai megújították papi fogadalmukat is. Udvardy György paptársaihoz intézett szavaiban úgy fogalmazott, Isten azzal, hogy új gondolatokat ad a papoknak, segít nekik, hogy ebben a viharos időszakban is jól tudják hirdetni az igét. A fogadalom megerősítése után az érsek megáldotta az oltárt, valamint a szent olajat is.

A Szent Mihály Főszékesegyházban ezentúl már minden vasárnap tartanak miséket, májustól pedig már nem csak misenapokon lesz látogatható.

Galéria
Fényben úszik a megújult Szent Mihály Főszékesegyház
Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Öreg Mihály és társai visszatérnek a tornyokba Veszprémi Érsekség Öreg Mihály és társai visszatérnek a tornyokba Öreg Mihály és öt fiatal társa nemsokára beköltöznek a veszprémi székesegyház két tornyába. Előtte viszont még sokan találkozhattak velük, sőt, több tucat ember számos izgalmas dolgot megtudhatott történetükről, a hozzájuk kapcsolódó hagyományokról. A harangozás szokása túlnyúlik a kereszténységen, de Európában mégis a szerzetesházakból terjedtek el. Ha pedig valaki azt gondolja, hogy a harangszó csakis a vallásos embereknek szól, az nagyot téved. Kulcsár Dávid atya rendhagyó előadásában mutatta be a Szent Mihály székesegyház hat harangját, köztük az idén kereken háromszáz éves „Öreg Mihályt” is, akiket hamarosan beemelnek végső helyükre. 2025. március 2. 21:10 Testközelből is megcsodálhatjuk a főszékesegyház harangjait a következő napokban kultúra Testközelből is megcsodálhatjuk a főszékesegyház harangjait a következő napokban Megérkezett a veszprémi várnegyedbe a Szent Mihály Főszékesegyház 300 éves, monumentális Szentháromság-harangja, amelyet Európa legrégebbi harangöntödéjében restauráltak az elmúlt hónapokban. Az „Öreg Mihályként” emlegetett nagyharangot, valamint a főszékesegyház öt új harangját március 2-án szenteli fel dr. Udvardy György veszprémi érsek, majd speciális technikával helyezik vissza a harangokat a tornyokba, ám előtte bárki megcsodálhatja azokat a főtemplomnál. 2025. február 21. 13:17 Egyedülálló vasalószobát találtak a megújuló veszprémi várnegyed egyik épületében közélet Egyedülálló vasalószobát találtak a megújuló veszprémi várnegyed egyik épületében Különleges díszítőfestést fedeztek fel a veszprémi várnegyed megújításán dolgozó szakemberek. A 18. század második felében épült Szent József-ház soha nem szolgált reprezentatív célokat, azonban több helyiségét gazdagon díszítették. Funkciója évszázadok óta változatlan, a helyén állt korábbi épületet a veszprémiek „a királyné konyhájaként” is emlegették. 2025. január 30. 11:45 Különleges alkotásokat rejt a veszprémi Érseki Palota apró kápolnája várfelújítás Különleges alkotásokat rejt a veszprémi Érseki Palota apró kápolnája 2025-től kiemelt alkalmakon a látogatók is megcsodálhatják a veszprémi Érseki Palota 250 éves kápolnáját, ahová a most zajló restaurálásig csak kevesen nyertek bebocsátást. Az apró kápolna lenyűgöző alkotásokat rejt: Közép-Európa egyik kiemelkedő barokk festője, Johann Ignaz Cimbal mennyezetképén, a ragyogó fényben felfedezhetjük az Atya gondolataként megjelenő kisded Jézust is. 2024. december 10. 16:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.