Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
9°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
9°C

turizmus

Ahol a csend lakik Ahol a csend lakik Időnként test, lélek és szellem is kiszakadni vágyik a gyorsan pergő hétköznapok forgatagából. Az erdők ölelésében, tavak szomszédságában fekvő majki remeteség éppen ezt kínálja: falai közé betérve a némasági fogadalmat tett kamalduli szerzetesek 250 évvel ezelőtti életének békéje burkolja be a látogatót. 2017. március 11. 13:07 Rekordévet zárt a magyar turizmus Rekordévet zárt a magyar turizmus Rekordévet zárt tavaly a magyar turizmus, az idegenforgalom minden idők legjobb évét könyvelhette el 2016-ban, és idén is hasonló eredményekre számítanak - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója szombaton Budapesten. 2017. február 11. 14:09 Filmen Magyarország legszebb fekvésű falvai Filmen Magyarország legszebb fekvésű falvai 23 perces film készült hazánk három legszebb fekvésű falváról, mely már az interneten is elérhető. 2017. január 11. 16:21 Megnyílhat az eplényi sípálya december második hetében Megnyílhat az eplényi sípálya december második hetében Birtokba vehetik a sízők az eplényi sípályát december második hetében, ha az időjárás engedi. Új étteremmel és sportbolttal, megújult kölcsönzővel várják a téli sport szerelmeseit a síarénában. 2016. december 1. 15:50 Jó gyakorlatok Norvégiában Jó gyakorlatok Norvégiában Norvégiában jártak az Egészséges Tapolca, Egészséges Gazdaság projekt magyar partnerei. 2016. november 26. 9:41 A helyi kultúra őrzése mutatja a nemzet erejét A helyi kultúra őrzése mutatja a nemzet erejét „Úton a helyiért” címmel rendezett szakmai konferenciát a Balatoni Turisztikai Kutatóintézet pénteken a Pannon Egyetemen, felhívva a figyelmet a helyi értékek ápolásának fontosságára. 2016. november 4. 11:23 Emlékkövet állítottak Cholnoky Jenőnek Emlékkövet állítottak Cholnoky Jenőnek A csatárhegyi kilátó mellett pénteken leplezték le a földrajztudósra emlékeztető sziklát. 2016. október 14. 12:19 Nyaralás 2016: Veszprém megye a dobogón Nyaralás 2016: Veszprém megye a dobogón Rövidült, miközben gyakoribbá vált a belföldi nyaralás: az elmúlt 3 hónapban minden második belföldi szállásfoglalás csupán 1 vagy 2 éjszakára szólt. Veszprém a második legnépszerűbb megye. 2016. október 13. 9:38 Rangos díjat kapott Mészáros Zoltán Rangos díjat kapott Mészáros Zoltán A VeszprémFest igazgatója is átvehette a turizmus legmagasabb szintű kormányzati elismerését, a Pro Turismo díjat, amelyet dr. Bienerth Gusztáv kormánybiztos adott át 2016. október 3-án a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban. 2016. október 4. 20:08 Az ősz új mottója: móka és kaland Az ősz új mottója: móka és kaland Kegyes volt hozzánk eddig az ősz, és a vénasszonyok mintájára bátran ücsöröghettünk, sétálhattunk a napsugarak alatt ejtőzve. Sigmond Eszter, a Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője kalauzolt bennünket a megye turisztikai kínálata között, ha ennél nagyobb kalandokra is vágynánk. 2016. szeptember 29. 21:12 A Balatont és a Közép-Dunántúlt mutatják be a bécsi turizmusnapon A balatoni és a közép-dunántúli régió látványosságait mutatják be a bécsi turizmusnapon, amelyet csütörtökön tartanak a magyar nagykövetségen, az osztrák és a magyar turisztikai ágazat szakmai találkozóját hatodik alkalommal rendezik meg. 2016. szeptember 29. 14:06 Teljen az ősz a kultúra, a zene és a szórakozás jegyében! Teljen az ősz a kultúra, a zene és a szórakozás jegyében! Bár sokan siratják a nyarat, nem kell, hogy az ősz a rossz időről és az influenzáról szóljon. Veszprém ősszel is páratlanul színes programokat kínál, több nagy rendezvény ismét, immár hagyományosan is megrendezésre kerül. Nézzük, miből választhatunk! 2016. szeptember 23. 20:56 A tó köré épült város A tó köré épült város Madártávlatból lenyűgöző, emberi léptékben haladva, a vár tövében, a méltóságteljesen elnyúló Öreg-tó partján pedig igazán romantikus látványt nyújt a vizek városaként is emlegetett Tata. Tarka-barka, a lábunk alatt roppanó leveleken sétálva még különlegesebb élmény felfedezni. 2016. szeptember 17. 22:59 Több a piros pont, mint a fekete Több a piros pont, mint a fekete Koppenhága szürke, és néha unalmas, de ha valahova még egyszer szívesen visszamennék, nagy valószínűséggel a dán főváros lenne az. 2016. augusztus 19. 19:29
... 13 14 15 16 17
közélet
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. Földet értek Kapu Tibor űrpaprikái Az első magyar űrnövénykísérlet, a VITAPRIC-program mintái, amelyek csaknem 203 napot töltöttek az űrben, és több mint 3200-szor kerülték meg a Földet, visszatértek a nemzetközi űrállomásról a Debreceni Egyetemre (DE) - tájékoztatott az intézmény.  Rekorddal zárta a felvételi jelentkezési időszakot a Pannon Egyetem Minden eddigi eredményét megdöntve, kiemelkedő sikerrel zárta a 2026-os általános felvételi eljárás jelentkezési időszakát a Pannon Egyetem – közölte az intézmény. A magyarok maradtak az utolsó poroszok Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a Németországot feszítő mély társadalmi, politikai és gazdasági ellentmondásokról, megvilágítva azt a folyamatot is, amelynek során hazánk egyfajta nyugodt menedékké vált a hagyományos értékeket kereső nyugati állampolgárok számára. Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. Hivatalosan is megnyitott az ifjúsági könyvtár a Zugban Az Eötvös Károly Könyvtár szolgáltatását már november óta használhatták az érdeklődők, a hivatalos átadásra viszont március közepéig kellett várni. Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zárult az állatvédő civil szervezetek támogatását célzó, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat. Az idei év januárjában meghirdetett felhívás eredményeként 472 állatvédő civil szervezet részesül állami támogatásban, ami újabb fontos lépés az állatvédelemben dolgozó civil közösségek megerősítésében – írta közleményében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson Nem járt sikerrel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elleni politikai akció, amivel tömegesen támadták meg jogi úton a jelöltjeik nyilvántartásba vételét, így mostanra véglegesnek tekinthető, hogy mely jelöltek és milyen sorrendben lesznek rajta a szavazólapokon az április 12-ei országgyűlési választáson.
sport
VEHIR-VESC: hétközi siker a Tatabánya ellen Egy hónap után lépett ismét pályára hazai közönség előtt a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A Tatabánya elleni bajnokit a vendégek kezdték jobban, ám hamar helyreállt a rend, és a veszprémi hölgykoszorú egyre magabiztosabb előnyt harcolt ki. Szerencsés-Miklai Zsanett és Török Petra jeleskedett pontszerzésben, a hazaiak pedig végül mindössze kilenc pontot engedélyeztek ellenfelüknek az első játszmában. Pontot szerzett a Ferencváros otthonában, közel a címvédéshez a Győr A címvédő és listavezető Győri Audi ETO KC 28-28-as döntetlent játszott a Ferencváros otthonában a női kézilabda NB I szerdai rangadóján. Hosszabbítás után bravúros győzelmet aratott az Insedo Veszprém KK Újabb hazai sikerének örülhetett az Insedo Veszprém KK, amely az NB I/B Piros csoport alapszakaszának 21. fordulójában hosszabbítás után 109-103-ra legyőzte a tabella harmadik helyén álló PVSK Veolia együttesét a Vetési Albert Gimnáziumban. Európa-liga: négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé. Női kézilabda junior-vb: három kontinensről kapott ellenfeleket a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott Lengyelországgal, Tajvannal és Tunéziával került azonos csoportba a Kínában sorra kerülő nyári korosztályos világbajnokság csoportkörének szerdai sorsolásán. RAJT! – csapatversenyre készülnek az iskolások Veszprémben Újabb látványos és élményalapú sporteseménnyel folytatódik a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója 2026 program: március 20-án, pénteken a Március 15. utcai sportcsarnok biztosít otthont a „RAJT!” elnevezésű akadály- és váltófutó versenynek, amelyen Veszprém és térségének iskolásai mérhetik össze tudásukat. Elhunyt Dávid Sándor Aranytollas sportújságíró Életének 90. évében elhunyt Dávid Sándor Aranytollas újságíró, sportriporter. Női kosárlabda vb-selejtező: Magyarország 28 év után ismét ott lesz a világbajnokságon! A magyar női kosárlabda-válogatott 89-74-re legyőzte a házigazda törököket az isztambuli selejtezőtorna keddi zárónapján, ezzel kijutott a szeptemberi, Berlinben sorra kerülő világbajnokságra, és 28 év szünet után vehet részt ismét vb-n. Fazekas Gergő: fontos, hogy kipróbáljunk új dolgokat az olaszok ellen Fazekas Gergő szerint a májusi világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatottnak fontos, hogy összecsiszolódjon és új dolgokat is kipróbáljon az olaszok elleni szombati tatabányai felkészülési mérkőzésen. Imre Bence sok nézőre és győzelemre készül az olaszok ellen Imre Bence sok nézőre és győzelemre készül az olaszok ellen, akikkel szombat délután Tatabányán játszik felkészülési mérkőzést a magyar férfi kézilabda-válogatott.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.