Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 6. Ivett
Veszprém
22°C
2024. május 6. Ivett
Veszprém
22°C

Rekordévet zárt a magyar turizmus

2017. február 11. 14:09 // Forrás: mti / Fotók: itthon.hu
Rekordévet zárt tavaly a magyar turizmus, az idegenforgalom minden idők legjobb évét könyvelhette el 2016-ban, és idén is hasonló eredményekre számítanak - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója szombaton Budapesten.

Guller Zoltán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adatait értékelve rámutatott: 2016-ban a szálláshelyek bevételnövekedése felülmúlta még a vendégéjszakák számának növekedését is. Tavaly 7,0 százalékkal 27,7 millióra emelkedett a vendégéjszakák száma, míg az ágazat összes bevétele 9,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, a szállásdíjak bevételei pedig 11,1 százalékkal nőttek - ismertette.

A vezérigazgató kiemelte: annak érdekében, hogy Magyarország Európa öt legjobb úti célja közé kerüljön két év alatt, a külföldi turisták költését pedig megduplázzák, számos fejlesztés indul.

A balatoni strandoké már elkezdődött, a főszezonra mintegy 1,86 milliárd forintból 48 tóparti strand újulhat meg.

A strandfejlesztés mellett a balatoni hajók károsanyag-kibocsátásának csökkentése is kiemelt feladat, és szeretnék, hogy rövidesen kizárólag elektromos hajók használhassák és elektromos vasúti pályán lehessen körbeutazni a tavat. A Balatonon ebben az évben több mint 570 fejlesztési projekt indul el, támogatást kapnak egyebek között a borászatok, a háztáji gazdaságok.

Idén jelentős sportesemények miatt 31 budapesti és 3 balatonfüredi hotelben már 5500 szobát foglaltak le.

A belföldi turizmus további erősítésén dolgoznak, és azon, hogy a külföldi turisták Budapest mellett az ország más részeit is megismerjék, a magyar gasztronómiát is kiemelten kezelve. A szálláshelyfejlesztési pályázat hamarosan megjelenik, az állam a vállalkozásokat a minőségi szolgáltatások nyújtásában támogatja - jelezte. Napirenden van az új kongresszusi központ megépítése is, ez a magyar turizmus elemi érdeke - mondta Guller Zoltán.

vehir.hu
további cikkek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.