Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

színház

Csillagbusz: Az AutiSpektrum Egyesület által kiadott könyvből készült bábelőadás kultúra Csillagbusz: Az AutiSpektrum Egyesület által kiadott könyvből készült bábelőadás Április másodikán, az autizmus világnapján mutatja be a Kabóca Bábszínház a Csillagbusz című bábszínházi darabot, mely a barátságról, egymás kölcsönös elfogadásáról és az empátia elmélyítéséről szól. 2025. március 31. 23:00 Theodórosz Terzopulosz fogalmazta meg 2025-ben a színházi világnap üzenetét kultúra Theodórosz Terzopulosz fogalmazta meg 2025-ben a színházi világnap üzenetét Március 27-én ünnepeljük a színházak világnapját. Ebből az alkalomból a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) minden évben felkér egy-egy alkotót, hogy fogalmazza meg aktuális üzenetét a színházi világnak, amit aztán a mai napon világszerte felolvasnak az esti előadások előtt. Az idén Theodórosz Terzopulosz görög színházigazgató, tanár, író, az Attis Színházi Társulat alapítója és művészeti vezetője, a Színházi Olimpia ihletője és a Nemzetközi Színházi Olimpiai Bizottság elnöke írt előszót az előadásokhoz – szövegét teljes terjedelmében közöljük.  2025. március 27. 9:41 Bejelentette következő évadát a Pannon Várszínház kultúra Bejelentette következő évadát a Pannon Várszínház Péntek délelőtt a Hangvillában ismertették a 2025/26-os évad előadásait. A 25. jubileumi évadban két ősbemutató is lesz, A filmsztár, valamint a Szegény gazdagok. 2025. március 21. 14:24 Kultúrával tovább erősített lengyel–magyar barátság kultúra Kultúrával tovább erősített lengyel–magyar barátság A Veszprémi Petőfi Színház művészei és vezetői alkotta küldöttség Magyarország krakkói főkonzulátusának meghívására és szervezésében Lengyelországban töltötte a március 15-ei nemzeti ünnepet és az azt megelőző napokat. 2025. március 20. 12:47 „Sokat dob egy nő önbizalmán, ha megtapasztalhatja, hogy egy szuperhős” Life&Style „Sokat dob egy nő önbizalmán, ha megtapasztalhatja, hogy egy szuperhős” Trokán Anna színésznő jelenleg a Magyar Színház tagja, de pályája elején évekig játszott a Veszprémi Petőfi Színházban is, mely időszakra a mai napig úgy hivatkozik: a legszebb évek. Jelenlegi színházában beszélgettünk vele, amelynek falai rendkívül meghatározóak a színésznő számára, hiszen gyerekként ott várta édesanyját, Papadimitriu Athinát, mert akkoriban ő is a Magyar Színházban játszott.  2025. március 18. 11:35 Frakk, a macskák réme most a színpadon küzd a nyugalomért kultúra Frakk, a macskák réme most a színpadon küzd a nyugalomért Vasárnap mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház a Bálint Ágnes meseregényéből íródott mesejátékot, melyet Oberfrank Pál, a Színház igazgatója rendezett. 2025. március 8. 18:42 Jubileumi évaddal jelentkezik a Pannon Várszínház - több sikerdarab újra színpadon Pannon Várszínház Jubileumi évaddal jelentkezik a Pannon Várszínház - több sikerdarab újra színpadon Huszonöt éves a Pannon Várszínház független társulata. A 2025/26-os évadban három korábbi, emlékezetes előadásukat emelik bérletsorozatukba, Best of Pannon alcímmel. Így csaknem 50 %-os kedvezménnyel tekinthetik meg a tizennyolc esztendeje műsoron levő A padlás, a tizenkét éve bemutatott Sose halunk meg és a nyolc esztendeje töretlen sikerű A Pál utcai fiúk című produkcióikat. 2025. március 1. 14:07 Kárpáti Barbara: A Jászai Mari feltámasztása című darab rólunk szól kultúra Kárpáti Barbara: A Jászai Mari feltámasztása című darab rólunk szól A Pannon Várszínház február tizennegyedikén mutatja be a Márton László által írt Jászai Mari feltámasztása című darabot, melyet Szelle Dávid rendezett, s a főszerepben Kárpáti Barbara látható, akit többek között arról kérdeztünk, milyen azonosságokat vél felfedezni személye és Jászai Mari személye között, milyen jellegű kihívás számára a szerep, és milyen próbafolyamat áll mögöttük. 2025. február 10. 13:55 Megkezdődött a Felnőttbábfesztivál Kabóca Bábszínház Megkezdődött a Felnőttbábfesztivál Péntek este megkezdődött a Kabóca Bábszínház első Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztiválja.  2025. február 7. 22:01 Nem volt közömbös a csend kultúra Nem volt közömbös a csend Február harmadikán a veszprémi Hangvillában Cseh Tamás emlékesttel ünnepelték a Magyar Kultúra Napját. A Csönded vagyok című teltházas este végén álló tapssal fejezte ki háláját a közönség. Véleménycikk és köszönetnyilvánítás a tizenkettedik sorból. 2025. február 7. 11:04 A Veszprémi Petőfi Színház Őze Áron rendezésében mutatja be a Lila ákácot kultúra A Veszprémi Petőfi Színház Őze Áron rendezésében mutatja be a Lila ákácot Szép Ernő történetét február hetedikén láthatja először a közönség a Veszprémi Petőfi Színházban. A premier előtti napokban Őze Áron rendezővel beszélgettünk, aki elmondta, mindenkinek ajánlja az előadást, aki volt már valaha szerelmes. Annak is, aki még nem volt, de szeretne az lenni. És persze annak is, aki épp most szerelmes… 2025. február 6. 22:03 Az utolsó pillanatig jó élni kultúra Az utolsó pillanatig jó élni A halál pillanatáig kitartó életigenlés motívuma köti össze a Veszprémi Petőfi Színház következő bemutatóit – derült ki az intézmény pénteki sajtótájékoztatóján. 2025. január 31. 22:40 Februárban jön a Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál, a Kabóca szervezésében kultúra Februárban jön a Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál, a Kabóca szervezésében Hétfő este a Kabóca Bábszínházban tartottak sajtótájékoztatót, ahol részletesen is beszámoltak a február 7-9. között megvalósuló nemzetközi fesztiválról, melynek alcíme: tradíciós és innováció. 2025. január 21. 16:39 Akár száz nemet is kaphat az ember, és mintha mi sem történt volna, úgy kell várni az igent Markó-Valentyik Anna Akár száz nemet is kaphat az ember, és mintha mi sem történt volna, úgy kell várni az igent Markó-Valentyik Anna Junior Prima-díjas bábművész, színésznő, rendező, a nagyközönség a nemrég megjelent Hogyan tudnék élni nélküled? című filmben láthatta, méghozzá Rita szerepében. A Kabóca Bábszínház művészével beszélgettünk szakmai alázatról, sokműfajúságról, Sztárban sztárról, nyitottságról, és arról, miként viszonyul ahhoz, hogy sokan a hasonlóság miatt „a magyar Sandra Bullock”-ként emlegetik… 2025. január 22. 20:38
... 2 3 4 5 6 ...
közélet
A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. A veszprémi futsalosok motiválták a hajmáskéri fiatalokat A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat keretében zajló tizenkét állomásos egészségügyi roadshow a héten Hajmáskérre is megérkezett. A szűrővizsgálatok mellett a lelki egészség és a motiváció is főszerepet kapott azzal, hogy a Vehir.hu Futsal Veszprém két kiválósága, Spandler Mátyás és a rutinos válogatott klasszis, Dróth Zoltán beszélgetett a helyi diákokkal sikerről, kitartásról és a mozgás öröméről. Újraindult a kompforgalom a Balatonon Pénteken újra járnak a balatoni kompok – tájékoztatott a Bahart. Fotókiállítást rendeznek az állatvédelemről Kovács Bálint fotóiból nyílik kiállítás pénteken Salföldön a Közös ügyünk az állatvédelem alapítvány programsorozatának nyitóeseményeként. Bálint fotói arra irányítják a figyelmet, hogy a mindennapi döntéseink miként hatnak az állatok sorsára, és hol vannak azok a helyzetek, ahol tudással és felelősséggel megelőzhető a szenvedés. Felkészülhet a Cholnokyváros is az útfelújításokra Az önkormányzat által elnyert TOP-os pályázat 2,5 milliárd forintos támogatásából a Cholnokyvárosban is több útszakasz megújul. Ezekről tartott lakossági fórumot a városrész önkormányzati képviselője, Sótonyi Mónika csütörtök délután. Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése Új mentőautóval gazdagodott a veszprémi mentőállomás. Az átadáson Ovádi Péter parlamenti képviselő bejelentette: megtalálták az új mentőállomás helyszínét. Zöld utat kapott a Haszkovó-forduló zöldítése A városi közgyűlés döntött a lakótelepi buszforduló fejlesztéséről, de napirend előtt szóba került a távhőszolgáltatás, a várfelújítás és az is, miért nincs még bankautomata Gyulafirátóton. A kormány 30 százalékos kedvezményt ad a januári gáz- és áramszámlákból A kormány arról döntött, hogy 30 százalékos kedvezményt ad a januári gáz- és áramszámlákból - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön.
sport
Férfi kézilabda Eb: Dánia legyőzte Németországot a döntőben A társházigazda Dánia 34-27-re legyőzte Németországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében, vasárnap Herningben. Férfi kézilabda NB I/B: az FTC otthonában nyert a Veszprém Az éllovas Veszprém Handball Academy U21 négy góllal nyert a Ferencváros U21-es legénysége ellen a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi találkozóján. A sereghajtó Veszprémi Kézilabda KFT szombaton hazai környezetben maradt alul a Mezőkövesd vendéglátójaként. Egypontos vereséget szenvedett a Veszprém KK Nagy csatában, egyetlen ponttal alulmaradt a DEAC U23-as csapatának otthonában az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában, vasárnap. Női vízilabda Eb: az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon. Australian Open: Alcaraz először bajnok és hétszeres Grand Slam-győztes A világelső Carlos Alcaraz először nyerte meg az ausztrál nyílt teniszbajnokságot, mivel a férfi egyes vasárnapi döntőjében négy szettben legyőzte a tízszeres bajnok Novak Djokovicot, aki így nem tudta begyűjteni 25. Grand Slam-trófeáját. Férfi kézilabda Eb: a Szeged jobbszélsője bekerült az álomcsapatba A horvát Mario Sostaric, a Szeged jobbszélsője bekerült a férfi kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába. A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. Milánó 2026: a NOB elnöke a szervezőket dicséri Kirsty Coventry, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke dicsérte a pénteken kezdődő milánói-cortinai téli játékok szervezőit, szerinte a helyszínek "nagyszerűen néznek ki". Kerkez Milos gólpasszt adott, a Liverpool legyőzte a Newcastle-t A Liverpool hátrányból fordítva 4-1-re győzött a vendég Newcastle United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának szombat esti mérkőzésén. Két sima és egy szoros szett után nyert a VEHIR-VESC A Tatabánya ellen aratta szezonbeli 15. győzelmét a VEHIR-VESC együttese a női NB I Liga szombati mérkőzésén.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.