Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Színes programmal érkezik a Tánc Fesztiválja

2025. április 30. 11:27
Május 26-31. között rendezik meg a Tánc XXVII. Nemzetközi Kortárs Fesztivált, mely idén is összművészeti jellegű lesz.

Sok helyszín, professzionális előadások, életre kelő szobrok, és még számos csemege várja a tánc szerelmeseit május végén. A fesztivált beharangozó sajtótájékoztatót kedd délelőtt tartották a Hangvillában, ahol Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója ismertette a programot. Horváth Csaba, a rendezvény művészeti vezetője színházi munkái miatt nem tudott jelen lenni, de természetesen a fesztivál teljes ideje alatt a városban lesz.

A Forte Társulat Piros esőt kortyolt a föld című előadásával indít a fesztivál, a versenyprogram pedig a második napon kezdődik. Érkezik a Szegedi Kortárs Balett, a Góbi Rita Társulat, a Gangaray Dance Company, és még sokan mások.

A tánc és a mozgás művészetén keresztül életre kelnek szobrok, így többek között a Három grácia tere is színpaddá válik, de a Korsós lány szobra is mozgásba lendül.

Muraközy Péter, Veszprém alpolgármestere, mint a fesztivál egyik főtámogatója megköszönte Vándorfi Lászlónak a munkát, és kifejezte örömét, amiért az EKF év új helyszíneit is megtöltik kultúrával, így például a Fotont.

Az előadások mellett kerekasztal-beszélgetésekre, valamint ingyenes filmvetítésekre is sor kerül, így például Steven Spielberg West Side Story című alkotása is látható lesz.

Az idei fesztiválon is komoly, szakmai zsűri értékel majd, az elnök Pongor Ildikó, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész, Kiváló és Érdemes Művész, az Operaház örökös tagja. A zsűri további tagjai Hegyeshalmi László festőművész, grafikus, valamint Fuchs Lívia tánctörténész, egyetemi docens.

A részletes programról itt olvashat.

Szabó Eszter
Szalai Csaba
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. tegnap 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.