Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

sport

A Március 15. utcai csarnok? Ott lettem halláskárosult! sportújságírás A Március 15. utcai csarnok? Ott lettem halláskárosult! Azt remélem, hogy úgy játszik a Veszprém a BL négyes döntőben, ahogyan az elmúlt időszakban tette, s akkor megvan az esélye a végső győzelemre – fogalmazott a vehirsport.hu érdeklődésére Matuz Krisztián sportkommentátor. 2019. június 1. 13:19 Őrült roham a 2020-as jegyekért Őrült roham a 2020-as jegyekért Több százan rohanták meg a kölni Lanxess Aréna jegypénztárát szombat délelőtt, hogy megváltsák jegyüket a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2020-as négyes döntőjének mérkőzéseire. 2019. június 1. 12:19 A bronzért küzdenek, de ez a győzelem aranyat ért! A bronzért küzdenek, de ez a győzelem aranyat ért! Németh Gábor vezetésével 5-2-re diadalmaskodott az 1. Futsal Club Veszprém pénteken este a Dunaferr alakulata ellen a futsal élvonal két győzelemig tartó bronzütközetének első, hazai felvonásán. 2019. május 31. 21:54 A veszprémi drukkerek ellopták a show-t a kölni nyitóbulin A veszprémi drukkerek ellopták a show-t a kölni nyitóbulin A résztvevő csapatok bemutatásával hivatalosan is megkezdődött a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe – a hangerő tekintetében elképesztő fölényben voltak a Telekom Veszprém szurkolói péntek este a kölni Lanxess Aréna előtti téren. 2019. május 31. 20:22 Nagy László búcsúja is motiválja a veszprémieket Nagy László búcsúja is motiválja a veszprémieket David Davis, a Telekom Veszprém vezetőedzője elmondta, azért is rendkívül fontos számukra a férfi kézilabda Bajnokok Ligája megnyerése, hogy méltóképpen búcsúztassák az idény végén visszavonuló Nagy Lászlót. 2019. május 31. 20:01 Nagy László szeretne maradandót alkotni Kölnben Nagy László szeretne maradandót alkotni Kölnben Az idény végén visszavonuló Nagy László szeretne maradandót alkotni a Telekom Veszprém színeiben a férfi kézilabda Bajnokok Ligája hétvégi, kölni négyes döntőjében. 2019. május 31. 15:22 Két veszprémi az álomcsapatban! Két veszprémi az álomcsapatban! A Telekom Veszprém játékosai közül a francia irányító Kentin Mahé és a szlovén Blaz Blagotinsek is bekerült a férfi kézilabda Bajnokok Ligája álomcsapatába. 2019. május 31. 12:59 A legtöbben Veszprém-Barcelona döntőt várnak A legtöbben Veszprém-Barcelona döntőt várnak A szakértők, az újságírók és a szurkolók többsége Veszprém-Barcelona finálét vár a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, amelynek a négyes döntőjét a hétvégén rendezik Kölnben. 2019. május 31. 10:27 Ezt teszi Sterbik, ha a Veszprém BL-t nyer Ezt teszi Sterbik, ha a Veszprém BL-t nyer Dr. Csík Zoltán, Nagy László, Porobic Haris, Mikler Roland és Sterbik Árpád beszélt várakozásairól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntője előtt, ahol a Telekom Veszprém szombaton (15.15) a lengyel bajnok Kielcével csap össze a fináléba kerülésért. 2019. május 30. 20:35 Visszatérne Spanyolországba Ligetvári Patrik Visszatérne Spanyolországba Ligetvári Patrik Kölcsönszerződése lejárt ugyan Spanyolországban, de könnyen előfordulhat, hogy visszatér oda Ligetvári Patrik válogatott kézilabdázó. 2019. május 30. 20:16 Idén is pirosra festik a veszprémi szurkolók a Dóm-teret Idén is pirosra festik a veszprémi szurkolók a Dóm-teret A Telekom Veszprém drukkerei június 2-án (vasárnap) 12.30-tól gyülekezőt tartanak a kölni Dóm-téren, ahonnan együtt vonulnak a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének helyosztóira. 2019. május 30. 17:53 Lélektani előnyben saját magunkkal szemben Lélektani előnyben saját magunkkal szemben Tisztelem az ellenfelünket. Viszont a játékosaimat nemcsak tisztelem, hanem szeretem is. Jól ismernek, ahogy én is őket: pontosan tudják, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy hozzásegítsem őket az első veszprémi színekben elért bajnoki érmükhöz! – fogalmazott Németh Gábor, az 1. FC Veszprém megbízott vezetőedzője a Dunaferr elleni pénteki (18.30) bronzütközet első felvonása előtt. 2019. május 30. 8:30 Szabó Tünde: 2024-ben csapatsportokban is sikeresek lesznek a magyarok az olimpián Szabó Tünde: 2024-ben csapatsportokban is sikeresek lesznek a magyarok az olimpián Szabó Tünde szerint a 2024-es, párizsi olimpia nagyon sikeres lesz magyar szempontból a csapatsportok tekintetében is. 2019. május 29. 21:36 A legnagyobb öröm: a söröm! A legnagyobb öröm: a söröm! A Skorpió Irish Pub immáron negyedik alkalommal ajánlott fel 500 doboz sört a kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjére utazó veszprémi szurkolóknak: a hálóőr Sterbik Árpád révén pedig segítségük is akadt a szerda esti kiosztásban. 2019. május 29. 21:20
... 870 871 872 873 874 ...
közélet
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. Fájdalmas emlékezés Veszprém elhurcolt zsidó polgáraira „Soha többé nem akarunk olyan országban élni, amelyben a kirekesztés megtörténhet” – hangzott el a hétvégén Veszprémben, ahol az 1944-ben elhurcolt és meggyilkolt zsidó honfitársakra emlékeztek. Kiderült, kik lépnek fel az idei Pont Ott Partin Idén is közös ponthatárvárásra hívja leendő hallgatóit a Pannon Egyetem. A Pont Ott Party ezúttal is Veszprém egyik legnépszerűbb szabadtéri bulihelyszínén, a Gyárkertben várja az érdeklődőket július 23-án, ahol a felsőoktatási ponthatárok kihirdetését fergeteges hangulat, koncertek, játékok és pannonos élmények kísérik. Három napra megtelt élettel Veszprém: több mint száz programmal zajlott a REND Három napon át koncertekkel, előadásokkal, családi programokkal, istentiszteletekkel és beszélgetésekkel várta az érdeklődőket Veszprémben a Református Egyházi Napok Dunántúl (REND). A fesztivál pénteken ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a Liget nagyszínpadán. Új főispán a vármegye élén Hét főispáni kinevezésről döntött a miniszterelnök - derül ki a Magyar Közlönyben pénteken megjelent határozatból. Kevesen tudják, mi rejtőzik a veszprémi vasútállomásnál egy fém ajtó mögött Sokan elsétáltak már mellette és valószínűleg bele sem gondoltak, mi rejlik a fém ajó mögött. A Múzeumok Éjszakáján viszont megnyílt a veszprémi vasútállomás melletti bunker, ahol korabeli tárgyak és szakértői bemutató segítségével elevenedett meg a hidegháború időszaka. Messi vagy Ronaldo? Többet elárul rólunk, mint gondolnánk Az, hogy a futballszurkolók Lionel Messit vagy Cristiano Ronaldót részesítik-e előnyben, összefüggésben állhat politikai meggyőződésükkel – derül ki egy új, nemzetközi tanulmányból, amely több tucat országban vizsgálta a két világhírű szupersztár iránti attitűdöket. Súlyosan megsérült egy magyar gyerek a bledi várnál Súlyosan megsérült egy magyar gyerek, miután szerdán lezuhant a szlovéniai bledi vár melletti kilátónál - közölte a helyi rendőrség.
kézilabda
Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata A svájci Nikola Portner személyében Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Győrbe igazoltak a Győri fivérek Győri Kristóf és fivére, a 26-szoros válogatott Győri Mátyás távozott a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Ferencvárostól, és a győri ETO University HT csapatához igazolt. Női kézilabda junior-vb: a magyar válogatott legyőzte Japánt A magyar női junior kézilabda-válogatott 32-25-re legyőzte Japánt a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokság középdöntőjének első fordulójában, hétfőn. Sipos Adrián: örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek Sipos Adrián szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai örökké hálásak lesznek Chema Rodrígueznek, akit a magyar szövetség (MKSZ) múlt kedden menesztett a szövetségi kapitányi posztról. Női kézilabda junior-vb: pont nélkül jutott a középdöntőbe a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott pont nélkül jutott középdöntőbe a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokságon, miután 27-25-re kikapott Lengyelországtól a csoportkör utolsó fordulójában, szombaton. Német, portugál és szerb ellenfél vár a Veszprémre a BL-csoportban A bajnok és Magyar Kupa-győztes Veszprém a német Füchse Berlinnel is azonos csoportba került a férfi kézilabda Bajnokok Ligája következő idényének pénteki sorsolásán. Női kézilabda BL: újra összekerült a Győr és a Metz a csoportkörben A bajnok és Magyar Kupa-győztes Győri Audi ETO KC újra összekerült a címvédő francia Metz HB csapatával a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének pénteki sorsolásán. Férfi kézilabda BL: az első kalapba került a Veszprém Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) nyilvánosságra hozta a 2026–2027-es férfi Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolási kalapjait. A magyar bajnok One Veszprém az első kalapból várja a pénteki (11.00) sorsolást. Nincs magyar férfi kézilabdázó az EHF álomcsapatában Magyar férfi kézilabdázó nem került be az elmúlt szezon álomcsapatába az európai szövetségnél (EHF). Női kézilabda junior-vb: kiütéses győzelemmel kezdett a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott 46-10-re verte Tajvant a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokság csoportkörének első fordulójában, szerdán.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.