Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

sport

Egyetlen lépésre a régóta várt sikertől Egyetlen lépésre a régóta várt sikertől Fennállása első érmét nyerheti az élvonalban a veszprémi futsalcsapat, ha csütörtökön (18.30) legyőzi a Dunaferrt a Március 15. utcai csarnokban. 2019. június 5. 19:41 Két veszprémi a négyes döntő álomcsapatában Két veszprémi a négyes döntő álomcsapatában Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) közzétette a férfi Bajnokok Ligája hétvégi kölni négyes döntőjének álomcsapatát, melybe négy szkopjei, két veszprémi és egy barcelonai játékos került be. 2019. június 5. 13:28 Veszprémben randevúznak az utcai kosárlabda szerelmesei Veszprémben randevúznak az utcai kosárlabda szerelmesei Június 29-én a veszprémi Jutasi úti sportcentrumban rendezik meg a Gyulafirátóti Streetball Bajnokságot, amelyre hatvannégy csapat kétszázharminc nevezőjét várják a szervezők. 2019. június 5. 8:17 Szoboszlai: hat ponttal lennék elégedett Szoboszlai: hat ponttal lennék elégedett Szoboszlai Dominik, az azeriek és a walesiek elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott középpályása azt mondta, a soron következő két mérkőzésen hat ponttal lenne elégedett. 2019. június 4. 20:07 Megmérettetés és felkészülés egyben Megmérettetés és felkészülés egyben A Veszprémi Honvéd Sportegyesület kiválóságai egyénben harminckét, csapatban pedig kilenc érmet szereztek a Vas, Veszprém és Zala megye tájékozódási futó megyei bajnokságsorozatának újdörgdi állomásán. 2019. június 4. 17:52 Nyolc alkalommal a dobogón Nyolc alkalommal a dobogón A Veszprémi Úszó Klub (VÚK) reménységei három arany-, két ezüst- és három bronzérmet gyűjtöttek a fővárosban rendezett BVSC-kupán. 2019. június 4. 17:40 A tisztább levegőért gurultak Veszprémben A tisztább levegőért gurultak Veszprémben Az UP! frontembere, Újvári Péter vezette azt a hatvan főből álló lelkes keménymagot, amely a hétvégén felvonult Veszprémben, hogy felhívja a figyelmet a környezetkímélő, alternatív közlekedésre és a biztonságra. 2019. június 4. 16:52 Négy aranyat hozott a VEDAC-os sebességváltó Négy aranyat hozott a VEDAC-os sebességváltó Kiemelkedő teljesítményt nyújtott a VEDAC futó szakága a váltóbajnokságon, a négy bajnoki címnél csak az ARAK tudott többet szerezni. 2019. június 4. 16:51 Egymásra találva Egymásra találva Az új idényre a tavasszal látottnál is erősebb keretű, illetve hosszabb kispadú gárdát tervez összerakni a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém – hangzott el múlt héten a kosárlabdaklub hagyományteremtő szándékkal életre hívott családi évzáróján, egyúttal szurkolói találkozóján. 2019. június 4. 16:40 Öttonnás kézilabda-installációval tisztelegnek Győrben a női csapat előtt Öttonnás kézilabda-installációval tisztelegnek Győrben a női csapat előtt Egyedülálló, kézilabdát formáló installációt építettek a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapat tiszteletére Győrben, a város egyik legnagyobb és legforgalmasabb körforgalmának közepén. 2019. június 4. 16:25 Szabó Péter: nagy kő esett le a szívünkről! Szabó Péter: nagy kő esett le a szívünkről! Köszönettel tartozom Pető Tamásnak, a csapatnak és természetesen a szakmai stáb minden tagjának. Nem megfeledkezve a várostól kapott támogatásról sem: ezt a sikert kétségkívül közösen értük el! – fogalmazott Szabó Péter sportigazgató azután, hogy a VLS Veszprém a keddi sorsoláson kiemelt csapatként, osztályozó mérkőzés nélkül kvalifikálta magát a nemzeti bajnokság harmadosztályába. 2019. június 4. 15:37 Két játékos csatlakozott a magyar válogatotthoz Két játékos csatlakozott a magyar válogatotthoz Kiss Nikoletta és Pásztor Noémi csatlakozott az osztrákok elleni világbajnoki selejtező visszavágójára készülő magyar női kézilabda-válogatott keretéhez. 2019. június 4. 13:01 NB III-as a VLS Veszprém! NB III-as a VLS Veszprém! A megyei bajnok veszprémi labdarúgócsapat a szerencsés keddi sorolásnak köszönhetően osztályozó nélkül válthat osztályt, így a 2019/2020-as idényben újra a nemzeti bajnokságban szerepelhet. 2019. június 4. 11:18 Még nem lelt otthonra a bronzérem Még nem lelt otthonra a bronzérem A futsal élvonal bronzütközetének második, hétfő esti felvonásán 3-0-s diadalt aratott a vendéglátó Dunaferr együttese az első – múlt pénteki – mérkőzést 5-2-re megnyerő 1. FCV alakulata felett. A harmadik, mindent eldöntő ütközetre így csütörtök este 18.30 perckor kerül majd sor, méghozzá a Március 15. utcai sportcsarnokban. 2019. június 3. 23:59
... 868 869 870 871 872 ...
közélet
Harminc év hűség a veszprémi nehézipar szolgálatában Amikor a kilencvenes évek közepén, a tervgazdaság összeomlása után megérkeztek az első nyugati multinacionális vállalatok Veszprémbe, a helyi munkavállalók egy teljesen ismeretlen világba csöppentek bele. A Jost Hungária Kft. harminc évvel ezelőtt egy szerény felvonulási konténerrel és egy maroknyi lelkes csapattal kezdte meg működését a városban, hogy mára a haszongépjármű-alkatrészek egyik globális szereplőjévé nője ki magát. Meglátogattuk a Veszprém határában lévő céget, hogy ott a nehéz fémmegmunkáló berendezések mellől érkező kollégákkal beszélgessünk a kezdetekről, a német tulajdonosi kultúráról, a gazdasági válságok túléléséről és arról a ritka kötelékről, amely harminc éve ugyanahhoz a csarnokhoz láncolja a gyár alapító munkatársait. Rozsdás szögesdrót okozott problémát a strandon Rendkívül eseménydús hétvégén vannak túl a balatoni vízimentők, akik a sportesemények biztosítása mellett több mentési feladatot és egészségügyi riasztást is sikeresen kezeltek. A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. Fájdalmas emlékezés Veszprém elhurcolt zsidó polgáraira „Soha többé nem akarunk olyan országban élni, amelyben a kirekesztés megtörténhet” – hangzott el a hétvégén Veszprémben, ahol az 1944-ben elhurcolt és meggyilkolt zsidó honfitársakra emlékeztek. Kiderült, kik lépnek fel az idei Pont Ott Partin Idén is közös ponthatárvárásra hívja leendő hallgatóit a Pannon Egyetem. A Pont Ott Party ezúttal is Veszprém egyik legnépszerűbb szabadtéri bulihelyszínén, a Gyárkertben várja az érdeklődőket július 23-án, ahol a felsőoktatási ponthatárok kihirdetését fergeteges hangulat, koncertek, játékok és pannonos élmények kísérik. Három napra megtelt élettel Veszprém: több mint száz programmal zajlott a REND Három napon át koncertekkel, előadásokkal, családi programokkal, istentiszteletekkel és beszélgetésekkel várta az érdeklődőket Veszprémben a Református Egyházi Napok Dunántúl (REND). A fesztivál pénteken ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a Liget nagyszínpadán. Új főispán a vármegye élén Hét főispáni kinevezésről döntött a miniszterelnök - derül ki a Magyar Közlönyben pénteken megjelent határozatból. Kevesen tudják, mi rejtőzik a veszprémi vasútállomásnál egy fém ajtó mögött Sokan elsétáltak már mellette és valószínűleg bele sem gondoltak, mi rejlik a fém ajó mögött. A Múzeumok Éjszakáján viszont megnyílt a veszprémi vasútállomás melletti bunker, ahol korabeli tárgyak és szakértői bemutató segítségével elevenedett meg a hidegháború időszaka. Messi vagy Ronaldo? Többet elárul rólunk, mint gondolnánk Az, hogy a futballszurkolók Lionel Messit vagy Cristiano Ronaldót részesítik-e előnyben, összefüggésben állhat politikai meggyőződésükkel – derül ki egy új, nemzetközi tanulmányból, amely több tucat országban vizsgálta a két világhírű szupersztár iránti attitűdöket. Súlyosan megsérült egy magyar gyerek a bledi várnál Súlyosan megsérült egy magyar gyerek, miután szerdán lezuhant a szlovéniai bledi vár melletti kilátónál - közölte a helyi rendőrség.
kézilabda
Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata A svájci Nikola Portner személyében Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Győrbe igazoltak a Győri fivérek Győri Kristóf és fivére, a 26-szoros válogatott Győri Mátyás távozott a férfi kézilabda NB I-ben szereplő Ferencvárostól, és a győri ETO University HT csapatához igazolt. Női kézilabda junior-vb: a magyar válogatott legyőzte Japánt A magyar női junior kézilabda-válogatott 32-25-re legyőzte Japánt a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokság középdöntőjének első fordulójában, hétfőn. Sipos Adrián: örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek Sipos Adrián szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai örökké hálásak lesznek Chema Rodrígueznek, akit a magyar szövetség (MKSZ) múlt kedden menesztett a szövetségi kapitányi posztról. Női kézilabda junior-vb: pont nélkül jutott a középdöntőbe a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott pont nélkül jutott középdöntőbe a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokságon, miután 27-25-re kikapott Lengyelországtól a csoportkör utolsó fordulójában, szombaton. Német, portugál és szerb ellenfél vár a Veszprémre a BL-csoportban A bajnok és Magyar Kupa-győztes Veszprém a német Füchse Berlinnel is azonos csoportba került a férfi kézilabda Bajnokok Ligája következő idényének pénteki sorsolásán. Női kézilabda BL: újra összekerült a Győr és a Metz a csoportkörben A bajnok és Magyar Kupa-győztes Győri Audi ETO KC újra összekerült a címvédő francia Metz HB csapatával a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének pénteki sorsolásán. Férfi kézilabda BL: az első kalapba került a Veszprém Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) nyilvánosságra hozta a 2026–2027-es férfi Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolási kalapjait. A magyar bajnok One Veszprém az első kalapból várja a pénteki (11.00) sorsolást. Nincs magyar férfi kézilabdázó az EHF álomcsapatában Magyar férfi kézilabdázó nem került be az elmúlt szezon álomcsapatába az európai szövetségnél (EHF). Női kézilabda junior-vb: kiütéses győzelemmel kezdett a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott 46-10-re verte Tajvant a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokság csoportkörének első fordulójában, szerdán.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.