Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 22. Beáta
Veszprém
8°C
2026. március 22. Beáta
Veszprém
8°C

oktatás

Ösztöndíjat kapnak a hiányszakmát tanulók Ösztöndíjat kapnak a hiányszakmát tanulók Schindler Lászlónéval, a Veszprémi Szakképzési Centrum főigazgatójával beszélgettünk a szakképző intézményeket érintő változásokról és az induló képzésekről. 2015. augusztus 25. 13:34 A tanárság a legélvezetesebb a munkámban A tanárság a legélvezetesebb a munkámban Schultz Zoltán 2007 óta a veszprémi Lovassy László Gimnázium intézményvezetője. Kíváncsiak voltunk, hogyan jutott erre a posztra, illetve miként éli meg ezt a szerepét, mit gondol tanárságról, intézményvezetésről, oktatásról, nevelésről. 2015. augusztus 23. 10:13 Határontúli együttműködés Együttműködési megállapodást írt alá szombaton Kolozsváron Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Süveges Antal, az Új Nemzedék Központ Közhasznú Kft. ügyvezetője és Talpas Botond, a kolozsvári magyar ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Központ Egyesület elnöke. 2015. augusztus 15. 18:05 Flashmob a fiatalok világnapján Flashmob a fiatalok világnapján Szerdán, a fiatalok világnapja alkalmából tartott flashmob-ot A Család, Esélyteremtési és Önkéntes Házak hálózata Veszprémben, a Kossuth utcán. VIDEÓ! 2015. augusztus 12. 15:47 Hétfőig lehet jelentkezni pótfelvételire Hétfőig és kizárólag elektronikus úton nyújthatnak be pótfelvételi kérelmet azok a diákok, akiket az általános felvételi eljárásban nem vettek fel, vagy akik az idén nem jelentkeztek felsőoktatási intézménybe. A pótfelvételi eljárásban egyetlen intézmény egyetlen képzését lehet megjelölni. 2015. augusztus 8. 10:35 Hétfőtől szállítják az iskolákba a tankönyveket Hétfőn megkezdődik az iskolákba az igényelt tankönyvek kiszállítása a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (Kello) raktáraiból, a kiadványok átadásának idejét az iskolák és fenntartóik közösen határozzák meg. A könyvekért az idén szeptember 15-ig kell majd fizetniük a szülőknek. 2015. augusztus 2. 9:48 1749 hallgató készülhet a PE gólyatáborra 1749 hallgató készülhet a PE gólyatáborra A kedvezőtlen körülmények ellenére is megőrizte régiós pozícióját a Pannon Egyetem - hangzott el az intézmény felvételi eredményeit ismertető sajtótájékoztatón péntek délelőtt. 2015. július 24. 12:17 Nyilvánosak a felsőoktatási ponthatárok Nyilvánosak a felsőoktatási ponthatárok Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este. 2015. július 23. 20:49 Valamennyi tankönyv határidőre elkészül A nyomdák határidőre, július 31-ig leszállítják az összes, több mint 12 millió tankönyvet a könyvtárellátó raktáraiba - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára. 2015. július 22. 11:52 Megújult a régió pedagógusképzése Megújult a régió pedagógusképzése Az Európai Unió és az állam mintegy 560 millió forintot fordított a felsőoktatásban résztvevő pedagógusok képzésének fejlesztésére a Közép-dunántúli régióban. 2015. július 20. 15:36 Navracsics Tibor uniós oktatási projektekről tárgyalt Belgrádban Szerbia európai uniós csatlakozása az egész Nyugat-Balkán, a teljes térség, de maga az EU számára is fontos - jelentette ki Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa hétfőn a Belgrádi Egyetemen. 2015. július 13. 19:58 Egyre több hátrányos helyzetű fiatal tanul tovább Egyre több hátrányos helyzetű fiatal tanul tovább - erről Langerné Viktor Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára beszélt. 2015. július 4. 10:58 Átadták a diplomákat a Gazdaságtudományi Karon is Átadták a diplomákat a Gazdaságtudományi Karon is A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának Diplomaátadó ünnepségét június 26-án rendezték meg Veszprémben, az egyetem aulájában. 2015. június 27. 8:53 Július 9-ig kell feltölteni a felvételi dokumentumokat Július 9-ig lehet a hiányzó dokumentumokat pótolni, illetve az adatokat módosítani az idei felsőoktatási felvételi eljárásban. A ponthatárokat július 23-án hozzák nyilvánosságra. 2015. június 24. 8:22
... 69 70 71 72 73 ...
közélet
Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Több mint 5000 embert mozgatott meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatának kiemelt eseménye, a március 21-i Kihívások Napja. Bár a megkísérelt 4 GUINNESS WORLD RECORDS™ rekordkísérlet végül nem sikerült, a rendezvény így is hatalmas sikerrel zárult, hiszen több ezer ember mozdult meg egyszerre, a napot pedig végig a közösségi élmények határozták meg, ahol az összekötő kapocs a mozgásélmény volt. Több ezer ember már megmozdult Veszprémben Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban. CPAC Hungary - Orbán Viktor: Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. Mozog az egész város Reggel nyolc órakor elkezdődött a 12 órás váltófutás, délelőtt pedig lezajlott a magas térdemeléssel futás rekordkísérlete is. Közben a térség diákjai egymással versenyeznek a Március 15. utcai csarnokban, de az egyetemi sportközpont is megtelt sportoló fiatalokkal. A programok java része viszont csak délután indul. Elstartolt a Kihívások Napja Reggel nyolc órakor Ovádi Péter indította el a Kihívások Napját azzal, hogy megtette az első 100 métert a 12 órás váltófutáson. Ő Porga Gyula polgármesternek adta át a stafétát a Megyeház téren. A programok egészen este nyolc óráig tartanak, majd kezdetét veszi az Óváros téren a NECC PARTY Boldogság sugárzik a gyermekrajzokból A boldogság témakörében készült rajzokból nyílt kiállítás a Veszprémi Petőfi Színházban pénteken. 68 emberrel 27 órányi izgalmas beszélgetés egy kötetbe sűrítve A képernyőről a lapokra költözött a veszprémi StúDió podcast. Dióssy László és Wéber László népszerű beszélgetőműsorából a páros kiválasztott 68 „megkerülhetetlen” embert, akiknek az interjúit kötetbe foglalták. A péntek délután a Betekints Hotelben tartott bemutatón több érdekes és olykor megmosolyogtató kulisszatitkot is felfedtek a szerzők a könyvről. Szintet lép a Controlsoft 2,5 milliárd forintos beruházással, 940 millió forint kormányzati támogatással valósítja meg új regionális automatikai szolgáltató központját a Controlsoft Automatika Szolgáltató Kft. Az új központot bejelentő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett. Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio Az AUMOVIO Hungary Kft. veszprémi gyára és a Pannon Egyetem 2026. március 19-én újabb szintre emelte szakmai együttműködését. A felek megállapodást kötöttek az oktatás, kutatás és innováció területén megvalósuló közös programok bővítéséről.
sport
Magabiztos diadalt aratott az Insedo Veszprém KK Az Insedo Veszprém KK magabiztos, 102-73-as győzelmet aratott a Peka Bau-MEAFC Wolves ellen a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoport alapszakaszának 24. fordulójában, szombaton a Vetési Albert Gimnáziumban. Női kézilabda BL: Ötgólos hátrányban az Odense ellen a Debrecen A Debrecen 37-32-re kikapott hazai pályán az előző idényben döntős dán Odensétől a női kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőbe jutásért zajló párharcának első mérkőzésén, szombaton. Veszprém és a Bakony-Balaton térség kitolta a határait a Kihívások Napján Több mint 5000 embert mozgatott meg a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozatának kiemelt eseménye, a március 21-i Kihívások Napja. Bár a megkísérelt 4 GUINNESS WORLD RECORDS™ rekordkísérlet végül nem sikerült, a rendezvény így is hatalmas sikerrel zárult, hiszen több ezer ember mozdult meg egyszerre, a napot pedig végig a közösségi élmények határozták meg, ahol az összekötő kapocs a mozgásélmény volt. Fedettpályás atlétikai vb: Molnár Attila hatodik 400 méteren Molnár Attila a hatodik helyen végzett 400 méteres síkfutásban szombaton a toruni fedettpályás atlétikai világbajnokságon. Premier League: Kerkez Milos gólja kevés volt a Brighton ellen Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a címvédő Liverpool 2-1-re kikapott a Brighton vendégeként szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában, a címvédő gólját Kerkez Milos szerezte. A magyar férfi kézilabda-válogatott 11 góllal legyőzte Olaszországot A világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott 30-19-re legyőzte Olaszország csapatát a szombat délután Tatabányán rendezett edzőmérkőzésen. Több ezer ember már megmozdult Veszprémben Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban. Mozog az egész város Reggel nyolc órakor elkezdődött a 12 órás váltófutás, délelőtt pedig lezajlott a magas térdemeléssel futás rekordkísérlete is. Közben a térség diákjai egymással versenyeznek a Március 15. utcai csarnokban, de az egyetemi sportközpont is megtelt sportoló fiatalokkal. A programok java része viszont csak délután indul. Elstartolt a Kihívások Napja Reggel nyolc órakor Ovádi Péter indította el a Kihívások Napját azzal, hogy megtette az első 100 métert a 12 órás váltófutáson. Ő Porga Gyula polgármesternek adta át a stafétát a Megyeház téren. A programok egészen este nyolc óráig tartanak, majd kezdetét veszi az Óváros téren a NECC PARTY Fedett pályás atlétikai vb: Molnár Attila döntőbe jutott 400 méteren Molnár Attila megnyerte elődöntőjét, ezzel bejutott a férfi 400 méter szombati fináléjába a toruni fedett pályás atlétikai világbajnokságon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.