Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kocsma-körkép – avagy hol mulatnak az egyetemisták?

2015. szeptember 15. 12:23
Egy diplomáért keményen meg kell dolgozni és az is kétségtelen, hogy minden egyetemista mögött áll már néhány áttanult éjszaka, viszont cikkünkben most a szórakozásé lesz a főszerep. Jobban mondva azoké a vendéglátó ipari egységeké, ahol ez lehetővé válik.

Sport Pub

Isteni ételekkel, hatalmas választékkal és remek hangulattal csalogatja a vendégeket, éjjel-nappal nyitva tart, a kiszolgálás pedig kifogástalan. Lefogadom, hogy tízből kilenc embernek azonnal a velős pirítós jut eszébe a Sportról. Ez a ház specialitása, és méltán előzi meg a híre: finom és laktató. A „Tudomány a kocsmában” névre keresztelt programsorozatot (kötetlen beszélgetések a világ dolgairól a tudomány és a mérnökség szemszögéből) is rendszerint itt rendezik meg.

DC Club

A klasszikus keddi DC bulik szerves vegyületét képezik az egyetemi életnek, hiszen a szórakozóhely a felső kampuszon található. Neves DJ-k és állandó italakciók gondoskodnak a hangulatról, alkalomadtán pedig olyan vendégek is fellépnek itt, mint a True Sounds Music lemezlovasai, vagy épp a Paddy And The Rats.

Gesztenyés Sörkert

A finom italok, kedves kiszolgálás és a jó hangulat mindig garantált. Ideális választás, függetlenül attól, hogy egy csendes, beszélgetős, iszogatós estére vágysz-e, vagy kicsit jobban eleresztenéd a gyeplőt. Billiárd és csocsó asztalt is találunk, sőt még sörpong bajnokságokat is szoktak itt rendezni.

Grand Canyon Söröző

A Canyon az a hely, ahonnan biztosan úgy térsz haza, hogy lesz mit mesélned másnap. A zenék stílusát tekintve nem egy szokványos helyről beszélünk: az alternatívtól kezdve a punk-rockon át a retro zenékig mindent hallhatunk, ami igazi felüdülést jelent a mai egyforma és tartalmatlan popzenék mellett.

Ha a hangulat már a tetőfokára hágott, néha még a pult is lángba borul. Hogy miért? Mert miért ne? Az egység rendszeresen biztosít helyet gitár-esteknek. Ja és ha a Canyonban vagy, feltétlenül kóstold meg a hamburgert, elképesztően finom!

Szabó Virág

vehir.hu
további cikkek
Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! oktatás Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket. ma 11:41 Óvodások ismerkedtek a környezetvédelemmel közélet Óvodások ismerkedtek a környezetvédelemmel Tizenkettedik alkalommal rendezte meg óvodásoknak szóló természtvédelmi vetélkedőjét és rajzpályázatát a Szilágyi Keresztény Iskola. Kedden hirdettek eredményt. 2026. január 27. 21:51 Ismét az élmezőnyben van a Lovassy egy országos rangsorban, de egy másik veszprémi iskola is kiemelkedő eredményt ér el. közélet Ismét az élmezőnyben van a Lovassy egy országos rangsorban, de egy másik veszprémi iskola is kiemelkedő eredményt ér el. Rég nem látott létszámokkal dübörögnek a pedagógusképző felsőoktatási intézmények, lesz tehát tanár, lesz tehát jövő - hangsúlyozta a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára az országos gimnáziumi rangsor díjátadó gálán csütörtökön a budapesti Várkert Bazárban, ahol az is kiderült, hogy a Lovassy László Gimnázium ezen a listán is az élmezőnyben van, de egy másik veszprémi iskola is megjelent a díjazottak közt. 2026. január 16. 13:15

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.