Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

küzdősportok

Rivalizálás helyett inkább tanulnak egymástól Rivalizálás helyett inkább tanulnak egymástól A Veszprémi Kempo SE vezetőedzőjének hitvallása, hogy ahol csak lehet, ott segítsenek egymáson az emberek. Békési Gergely ezzel a célzattal szervezte meg szombaton az I. Veszprémi K1 és kick-box szemináriumot is, amelyre nemcsak a megyéből, hanem az ország távolabbi pontjairól is érkeztek érdeklődők. 2020. június 7. 4:30 A tudomány szerint alkalmatlan a küzdősportokra, világbajnok lett A tudomány szerint alkalmatlan a küzdősportokra, világbajnok lett A lehetetlen nem létezik – Muhammad Ali közismert ars poeticáját évről évre bizonyítja Veszprém világ- és Európa-bajnok klasszisa, Bécsi Nikolett, aki ellenfelei elképesztő fizikai fölényét két küzdősportban – tékvandóban és kick-boxban – is rendre leküzdi. 2020. április 16. 17:18 Dzsúdóhétvége Nemesvámoson Dzsúdóhétvége Nemesvámoson Eredményesen szerepelt a Veszprémi Judo SE a hazai rendezésű regionális rangsorversenyén. 2020. március 11. 17:52 Eb-kvótával és huszonhat éremmel tért haza a veszprémi szumócsapat Eb-kvótával és huszonhat éremmel tért haza a veszprémi szumócsapat Tíz arany-, tíz ezüst- és hat bronzéremmel tért haza a Dunaharasztiban rendezett szumóversenyről a veszprémi Centrum SE. 2020. március 9. 21:51 Bécsi Nikolett négy éremmel tért haza Pozsonyból Bécsi Nikolett négy éremmel tért haza Pozsonyból A veszprémi klasszis egy ezüst- és három bronzérmet gyűjtött a szlovák fővárosban rendezett nemzetközi kick-box seregszemlén. 2020. március 3. 19:46 Két fontos érem a birkózóknál Két fontos érem a birkózóknál Nem telt unalmasan az elmúlt időszak a Centrum SE birkózóinál, akiknek versenyről versenyre bizonyítaniuk kellett rátermettségüket. 2020. február 26. 19:05 Még csak tizenkét éves, de már nemzetközi bajnok! Még csak tizenkét éves, de már nemzetközi bajnok! A Weapon Group SC harcoshölgye, Dobos Gergely tanítványa, a tizenkét éves Sipos Regina a február 22-én Zalaegerszegen rendezett X Fight Code nemzetközi bajnokságon K1 light szabályrendszerben nem talált legyőzőre. 2020. február 26. 11:01 Bécsi Nikolett háromszor is dobogóra állhatott az Európa-kupán Bécsi Nikolett háromszor is dobogóra állhatott az Európa-kupán A veszprémi klasszis egy ezüst- és két bronzéremmel tért haza a Horvátországban rendezett kick-box Európa-kupáról. 2020. február 18. 21:42 Nemzetközi szumó válogató és kvalifikációs verseny Nemzetközi szumó válogató és kvalifikációs verseny Kilenc ország 250 versenyzője 352 kategóriában mérte össze tudását az érdi viadalon, melyet az utánpótlás korosztályok számára az Európa-bajnokság válogatóversenyeként, a felnőtteknek pedig a Világjátékok kvalifikációs versenyeként rendeztek meg. 2020. január 16. 17:50 Pénz hiányában mennyit ér a tehetség? Pénz hiányában mennyit ér a tehetség? A veszprémi Weapon Group SC harcosa, Főczény Károly decemberben megszerezte első felnőtt világbajnoki címét a Szigetszentmiklóson rendezett II. kempo-világkupán. Nagy szerencse, hogy a megmérettetést hazánkban tartották, ugyanis Faragó Attila nehézsúlyú tanítványa – támogatók hiányában – már többször kényszerült lemondani a nemzetközi szereplésről. 2020. január 9. 15:15 Sikeres szezonzárás a Centrum SE birkózóinál Sikeres szezonzárás a Centrum SE birkózóinál Versenydömpinggel zárult a birkózók 2019-es éve, három korosztály öt versenyen bizonyíthatta rátermettségét. 2019. december 17. 18:12 A tehetség „aranyat” ért – díjazták megyénk legeredményesebb sportolóit A tehetség „aranyat” ért – díjazták megyénk legeredményesebb sportolóit A Veszprém megyei sport díjátadó gálán kiosztották az idei év Tüskés Endre-díjait, illetve legjobb sportolóinkat is díjazták a megyeháza Szent István termében péntek délután. 2019. december 14. 11:25 Nemzetközi mezőnyben sem talált legyőzőre Kun Marcell Nemzetközi mezőnyben sem talált legyőzőre Kun Marcell A Weapon Group harcosa, a veszprémi Kun Marcell novemberben előbb egy holland-marokkói bunyós ellen profi K1 szabályrendszerben, utóbb pedig muay thaiban is egyhangú pontozással diadalmaskodott nemzetközi megmérettetésén. 2019. december 3. 13:39 Bécsi Nikolett a legeredményesebb női versenyző díját is elhozta Ausztriából Bécsi Nikolett a legeredményesebb női versenyző díját is elhozta Ausztriából A Padányi TKD klub versenyzője az évadzáró megmérettetésén egyéni formagyakorlatban és egyéni erőtörés is aranyérmes lett, egyéni küzdelemben pedig a dobogó harmadik fokára állhatott. 2019. november 27. 21:06
... 12 13 14 15 16 ...
közélet
Létezik még underground rap Magyarországon? A Brigád veszprémi koncertje után azt mondom, igen „A Brigád a múltból köpi az új kottát” – hangzik el a Killakikitt és az NKS közös, 1328 című albumának egyik számában. Péntek este pedig Veszprémben is megmutatták, hogy tíz év után sem felejtettek el rappelni. A Brigád jubileumi turnéjának első állomása az Expresszó volt, ahol egy majdnem telt házas, elképesztően jó koncertet kaptunk. De vajon létezik még underground rap Magyarországon, amikor az előadók ennyi embert képesek megmozgatni? Benyújtották a 2027-es költségvetést Benyújtotta a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot a parlamentnek péntek - a dokumentum az Országgyűlés honlapján olvasható. Két országból kivonul a Tesco, de mi lesz a veszprémi áruházakkal? Eladja csehországi és szlovákiai üzlethálózatát a Tesco, a több száz áruházat egy holland központú kiskereskedelmi óriás veszi át. A pénteken bejelentett megállapodás a magyarországi üzleteket egyelőre nem érinti, a vállalat azonban nem zárta ki, hogy később a hazai érdekeltségeitől is megváljon. Veszprémben jelenleg két Tesco működik, így a brit áruházlánc jövőjével kapcsolatos döntéseknek helyi jelentőségük is lehet. Miért kerülik el az esőfelhők hazánkat? Tóth Tamás meteorológus a Vmeteo kamerája előtt ezt is érthetően magyarázta el A Kárpát-medencében egyre durvább arcát mutatja az időjárás: a heteken át tartó kánikulákat aszályok, majd hirtelen lezúduló, de a talaj vízhiányát nem pótló csapadékok kísérik. Vajon miért oszlanak fel rendre az esőfelhők, mielőtt elérnék hazánkat? Többek között erre is választ ad a Vmeteo, veszprémi időjárási portál legújabb videós interjúja, melynek vendége Tóth Tamás, az ország egyik legismertebb meteorológusa volt. A hangulatkeltés és a tények csaptak össze a közgyűlésen Kemény politikai csörtékkel indult az októberi közgyűlés Veszprémben, ahol az ellenzék ingatlanügyekben és a hivatal működésével kapcsolatban is interpellálta a polgármestert és jegyzőt, Porga Gyula és Dancs Judit viszont határozottan utasították vissza a vádakat, miközben a városvezető kiemelte, a hangulatkeltés és a ferdítések helyett a tényekre és a városfejlesztésre kellene koncentrálni. A testület elé került még a Takácskert II. több évtizedes problémájának rendezése, és sürgősséggel engedélyezték a Vetési Iskola beázó tornacsarnokának tetőfelújítását is, amivel hónapok óta sikertelenül keresik az illetékes minisztériumot. Társadalmi egyeztetésre bocsátották december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítását Társadalmi egyeztetés indult december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról, a véleményezés november 5-ig tart. Amennyiben a vonatkozó törvényjavaslatot elfogadják, már idén munkaszüneti nap lehet december 24. - olvasható a kormany.hu oldalon elérhető Dokumentumtár felületén. Lemondott az Európai Központi Bank elnöke Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke bejelentette lemondását, és 2027. február 7-én távozik posztjáról. Ezzel csaknem kilenc hónappal mandátuma lejárta előtt hagyja el a tisztséget, elegendő időt hagyva az Európai Unió vezetőinek az utódja kiválasztására. Nyílt levelet írtak a jogászok a rendszerváltás jogállami örökségéről Tíz pontban fogalmazták meg a büntető igazságszolgáltatással szembeni alapvető elvárásaikat az ország neves jogászai. Többek között az ártatlanság vélelmének tiszteletben tartását, a letartóztatás szigorú feltételekhez kötését és a büntetőeljárások politikai látványossággá alakításának elkerülését hangsúlyozzák levelükben. A nyilatkozatot Schiffer András Facebook oldalán tették közzé.  Mostantól nem nevezhetnek akármit sümegi bornak, uniós védelmet kapott a helyi bor Újabb magyar bor kapott uniós eredetvédelmet, ráadásul ezúttal Veszprém megyéből. Az Európai Bizottság jóváhagyta a Sümeg és Sümegi elnevezés bejegyzését az oltalom alatt álló eredetmegjelölések közé. A döntés nemcsak a sümegi borászok számára jelentős, hanem a vásárlóknak is garanciát adhat arra, hogy a palackban valóban a megjelölt térségből származó, szigorú előírások szerint készített bor található. Jogosítvány kellhet az elektromos rollerekhez, Veszprémben is változhatnak a szabályok Jövőre már jogosítványhoz köthetik a gyorsabb elektromos rollerek használatát, a kisebb teljesítményű eszközökre pedig korhatárt és új biztonsági előírásokat vezetnének be. A kormány október 28-án tette közzé a KRESZ módosításáról szóló tervezetet, amely a bérelhető rollereket is érinti. A változás Veszprémben is sokakat érinthet, ahol évek óta népszerűek a közösségi rollerek.
sport
Megszerezte első bajnoki pontját a VESC az Extraligában Ötszettes mérkőzésen szenvedett vereséget a VESC női röplabdacsapata a Fatum Nyíregyháza ellen a női röplabda extraliga vasárnapi fordulójában. Mészáros Péter együttese ugyan 2:3-ra alulmaradt, de megszerezte első bajnoki pontját az élvonalban. Kiütéssel nyert Budapesten a VSC Veszprém Fölényes, 6–0-s győzelmet aratott a VSC Veszprém az 1908 SZAC Budapest vendégeként a férfi labdarúgó NB III Északnyugati csoportjában. Gunther Zsolt együttese már az első félidőben háromgólos előnybe került, a második játékrészben pedig tovább növelte a különbséget. Molnár Balázs mesterhármast szerzett. Jelmezes futásra várják a veszprémieket szerdán November 4-én ismét jelmezes futásra várják az érdeklődőket a Pannon Egyetemen. A résztvevőkre egy könnyen teljesíthető, 1,5 kilométeres táv, valamint számos kísérőprogram is vár. Ötpontos vereséget szenvedett Salgótarjánban a Veszprém KK A múlt heti idegenbeli győzelem után ezúttal nem tudott pontot szerezni az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjában. A bakonyiak hiába kezdtek tizennégy pontos előnnyel, a Salgótarján fokozatosan ledolgozta hátrányát, és végül 79–74-re nyert. Női kézilabda NB I: döntetlen a Ferencváros és a vendég Győr rangadóján A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján. Csaknem nyolcvangólos meccsen nyert a Veszprém A címvédő One Veszprém gólzáporos mérkőzésen 46–32-re győzött a vendég Gyöngyös ellen a férfi kézilabda NB I szombati összecsapásán. Nyírbátorban maradtak a pontok: másodszor kapott ki a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém 5-3-as vereséget szenvedett a Nyírbátor otthonában a férfi futsal NB I tizedik fordulójában. A bakonyiak az első félidőben kétszer is egyenlítettek, amelynek hajrájában a csapatkapitány Spandler Mátyást kiállították. A fordulást követően azonban a házigazda két gyors góllal ellépett, és végül otthon tartotta a három pontot. Nemzetek Ligája: Tóth Alexre több hónapos kihagyás vár Várhatóan több hónapot kell kihagynia Tóth Alexnek, a Bournemouth magyar válogatott futballistájának, aki így biztosan lemarad a Nemzetek Ligája novemberi utolsó két fordulójáról. Férfi kézilabda-vb: két magyar bírópáros lesz a tornán A Bíró Ádám, Kiss Olivér és az Altmár Kristóf, Horváth Márton páros is szerepel a januári, németországi olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokság játékvezetői keretében. Ronaldo 15 gólra van az ezres határtól Cristiano Ronaldo háromszor is betalált szaúdi együttese, az al-Nasszr csütörtök esti bajnokiján, így 985 gólnál tart karrierjében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.