Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

Muszáj menni előre - évadot hirdetett a Petőfi Színház Muszáj menni előre - évadot hirdetett a Petőfi Színház Bár a közönség előtt még zárva tart a Petőfi Színház kapuja, a falakon belül már javában zajlik a művészeti munka, mostanra pedig véglegessé vált a következő évad repertoárja. Operett, komédia, musical, valamint gyermek és ifjúsági darabok is terítékre kerülnek, ráadásul egy különös szerepben egy jól ismert arcot is köszönthetünk majd Veszprémben. 2020. május 21. 4:00 Megkezdődtek a Pannon Várszínház élő próbái Megkezdődtek a Pannon Várszínház élő próbái A hosszú kényszerszünet után végre személyesen is találkozhattak a Pannon Várszínház színészei szerdán, az új gyermekdarab énekpróbáján. 2020. május 15. 12:39 A Vatikánban is levetíthetik a veszprémi Magdolna című játékfilmet A Vatikánban is levetíthetik a veszprémi Magdolna című játékfilmet Széles összefogás eredményeképpen készült el a SzeretFilm Stúdió Magdolna című játékfilmje, amely a vértanúhalált halt Bódi Magdolnának állít emléket. A készítők ősszel a vatikáni filmfesztiválra is neveznék az alkotást, de előtte még megméretik a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválon, ahová 67 játékfilm közül válogatták be a legjobb 8-ba. 2020. május 20. 4:00 Cél-e boldoggá tenni a facebookozókat? Cél-e boldoggá tenni a facebookozókat? A közösségi média oldalak folyamatos változásban vannak, de lehet, hogy hiába? 2020. május 18. 5:01 Vissza a jövőbe: ismét felélednek az autós mozik? Vissza a jövőbe: ismét felélednek az autós mozik? Néhány éve még a nosztalgialáz élesztette fel újra az autós mozi műfajt, most talán a praktikum fogja. 2020. május 14. 17:00 670 éves beszámoló a járványról 670 éves beszámoló a járványról Magyarországot szerencsére megkímélte a koronavírus, Olaszországban azonban történelmi pusztítást végzett. Néhány hete még döbbenten figyeltük a híradásokat, pedig a covid-19 még így is szelídebb volt, mint a 14. század nagy pestisjárványa Itáliában. Ha viszont elolvassuk egy korabeli szemtanú beszámolóját, sok párhuzamot felfedezhetünk. 2020. június 22. 4:00 Legújabb albumát ajánlotta fel a Gizella Nőikar az idősek otthona lakóinak és dolgozóinak Legújabb albumát ajánlotta fel a Gizella Nőikar az idősek otthona lakóinak és dolgozóinak Cédét adományozott a Völgyikút Idősek Otthonának a Gizella Nőikar 2020. május 10. 4:00 2023-ig még van idő, a hosszú távú célokért dolgoznak 2023-ig még van idő, a hosszú távú célokért dolgoznak Rijekában és Galway-ben hibernálták a 2020-as év Európa Kulturális Fővárosa programjait. Az ok természetesen a koronavírus okozta helyzet, mely szinte az egész világot térdre kényszerítette. Ugyan a veszprémi EKF programra való felkészülést is érintik a korlátozások, de 2023-ig még elegendő idő áll rendelkezésre, hogy megvalósíthassák elképzeléseiket. 2020. május 13. 4:00 Nem marad el a Paloznaki Jazzpiknik Nem marad el a Paloznaki Jazzpiknik Nem marad el, de új időpontban jelentkezik a Paloznaki Jazzpiknik idén – tájékoztattak a szervezők. 2020. május 8. 6:27 A veszprémi da Vinci története A veszprémi da Vinci története A Veszprémi Várban található egy olyan bronztábla, ami merőben más, mint a többi szobor és emlékplakett. Egy ejtőernyőző embert mutat be, aki egykor várkapitányként töltötte az idejét Veszprémben. Verancsics Faustus a humanista, a polihisztor, a feltaláló, a történetíró, a császári titkár, a püspök... de kis is volt ő valójában? 2020. május 20. 4:00 Ez is orvoslás, csak nem fehér köpenyben Ez is orvoslás, csak nem fehér köpenyben Folly Gyula pécsi orvos talán nem is gondolta, hogy hobbiból indult szép kertje, amelybe különleges mediterrán növényeket is ültetett, 115 év alatt egy olyan, 10 hektáros arborétummá növi ki magát, amelynek az egész ország csodájára jár. Mégis így lett. Négy generációval később a helyet ma dédunokája, Folly Réka vezeti, aki korábban arra készült, hogy hagyományos orvoslással fog gyógyítani. 2020. május 8. 6:27 Folytatódnak a meglepetés koncertek Veszprémben Folytatódnak a meglepetés koncertek Veszprémben 2020. május 4. 9:36 Bábszínház a születésnaposoknak Bábszínház a születésnaposoknak Ezekben a programhiányos napokban a Kabóca Bábszínház szeretne a maga módján és eszközeivel segíteni nézőinek, meghálálni azt a rengeteg szeretetet, amit a gyerkőcöktől kaptak. 2020. május 4. 9:36 Őszi hétvégéken hívogat a Völgy Őszi hétvégéken hívogat a Völgy Idén is lesz Völgy, csak nem akkor és nem úgy, ahogy tervezték. 2020. május 5. 4:00
... 168 169 170 171 172 ...
közélet
Meghirdette programját Magyar Péter Április 12-én egyszer és mindenkorra véget vetünk az elszalasztott lehetőségek korszakának, az Orbán-Gyurcsány-korszaknak, a hanyatlásnak, az önkénynek és a közjavak szétlopásának - mondta a Tisza Párt elnöke a Működő és emberséges Magyarország című programjának online tartott ismertetőjében szombaton. Orbán Viktor: arról, hogy megyünk-e háborúba vagy kimaradunk, a 2026-ban megválasztott kormány fog dönteni Arról, hogy megyünk-e háborúba vagy kimaradunk, a 2026-ban megválasztott kormány fog dönteni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Digitális Polgári Körök szombati háborúellenes gyűlésén Szombathelyen. Megtörtént a veszprémi képviselőjelöltek vitája Veszprém az első és az lehet, hogy egyetlen város az országban, ahol sikerült egy asztalhoz ültetni a 2026-os országgyűlési választáson induló öt jelöltből négyet, hogy egy klasszikus politikai vita keretében kiderüljön, ki, hogyan gondolkodik a város jövőjéről. Hrabovszki László (DK), Dr. László Péter (Mi Hazánk), Ovádi Péter (Fidesz-KDNP), Szücs Zoltán (Kétfarkú Kutya Párt) közel két órán át vitatkoztak, végig megőrizve azt a kulturált hangulatot, amit többen is kiemeltek, mint veszprémi sajátosság. A vitára hivatalos volt a Tisza Párt jelöltje is, aki viszont egyedüliként nem fogadta el a felkérést. Navracsics Tibor: az ajkai a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza Az elmúlt öt évben több beruházás is megvalósult az ajkai kórházban, amelyek a dolgozók komfortját, illetve a betegek biztonságérzetét, magasabb szintű gyógyítását szolgálják, így az intézmény ma a Dunántúl egyik legversenyképesebb kórháza - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Ajkán, egy csaknem félmilliárd forint értékű CT-berendezés átadóján. A Pannon Egyetem a diplomaszerzés után is közösséget jelent hallgatóinak Abonyi János rektor a Pannon Egyetem Humántudományi és Mérnöki karainak diplomaosztó ünnepségén elmondott beszédében rámutatott: nem üres és patetikus frázis az, hogy a gondolataink szabják meg a saját és gyermekeink, unokáink jövőjét. Életveszélyessé vált, elbontják a Halom-hegyi kilátót A Halom-hegyi kilátó és a hozzá tartozó Vulkán-tanösvény faszerkezetű műtárgyai élet- és balesetveszélyessé váltak – közölte Mencshely község önkormányzata. Merre tart a vármegye gazdasága? – Szakmai fórumra várják a veszprémi vállalkozókat A helyi gazdaság legfrissebb trendjei, generációváltás és kapcsolatépítés – ezek állnak a február 11-i Veszprémi Üzleti Fórum középpontjában, amely kiváló terepet biztosít a veszprémi cégvezetőknek a tájékozódásra az üzleti világban. Több mint húszezer segítségnyújtás és lelki megújulás a Karitásznál A Veszprém-Főegyházmegyei Karitász évértékelő sajtótájékoztatóján Ghiczy László igazgató és Szíjártó László lelki igazgató számolt be a 2025-ös esztendő eredményeiről. Az elhangzottak alapján a szervezet nemcsak anyagi és természetbeni juttatásokkal, hanem az önkéntesek lelki gondozásával is válaszolt az év kihívásaira. Orbán Viktor: szamárság a 13. és 14. havi nyugdíj elvételére irányuló felvetés Nyilvánvaló szamárságnak minősítette Orbán Viktor miniszterelnök a 13. és 14. havi nyugdíj elvonására irányuló felvetéseket pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Megújult a traumatológiai osztály a Csolnoky Ferenc Kórházban Három hónap alatt, több mint 200 millió forintos fejlesztéssel megújult a Csolnoky Ferenc Kórház traumatológiai osztálya. A fejlesztés elsősorban azokat a kórtermeket és kiszolgáló helyiségeket érintette, amelyeket közvetlenül a betegek használnak, így a felújítás célja nem csupán esztétikai, hanem kifejezetten gyógyulást támogató környezet kialakítása volt. 
sport
Újpesten sem hibázott a VEHIR-VESC Az UTE U21-es csapata ellen aratta szezonbeli 16. győzelmét a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata.  Milánó 2026: Tomba és Compagnoni, valamint Goggia gyújtotta meg az olimpiai lángot Három alpesi síző, Alberto Tomba és Deborah Compagnoni Milánóban, illetve Sofia Goggia Cortina d'Ampezzóban gyújtotta meg az olaszországi téli ötkarikás játékok lángját. Az olasz kultúrát és történelmet bemutató műsorral megkezdődött a téli olimpia Megkezdődött a XXV. téli olimpia pénteken, a február 22-ig tartó játékokat hivatalosan Sergio Mattarella olasz elnök nyitotta meg a milánói San Siro Stadionban. Ónodi-Jánoskúti csapata elődöntős a Francia Kupában Ónodi-Jánoskúti Máté négy góllal járult hozzá az USAM Nimes Gard 24-23-as győzelméhez a Chambéry Savoie otthonában a férfi kézilabda Francia Kupa negyeddöntőjében. Máthé Dominik kézilabdázó bizonyítana a szövetségi kapitánynak Saját kérésére kihagyta a januári férfi kézilabda Európa-bajnokságot Máthé Dominik, a norvég Elverum légiósa, s ezért a jövőben bizonyítana Chema Rodríguez szövetségi kapitánynak, hogy újra kerettag legyen. Futsal Magyar Kupa: hosszabbítás után négyes döntőben a Veszprém! A tavalyi ezüstérmes VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrányból fordítva, kétszer öt perc hosszabbítás után 4-3-ra nyert a vendég ÁSF Nyíregyháza ellen a férfi futsal Magyar Kupa péntek esti negyeddöntőjében, így kiharcolta a négyes döntőben való szereplést. Milánó 2026: pénteken két helyen is fellobban a láng Pénteken este, a világ egyik leghíresebb futballstadionjában, a San Siróban sorra kerülő nyitóünnepséggel hivatalosan is megkezdődik a XXV. téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina d'Ampezzo ad otthont. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell Cseh Sándor szövetségi kapitány szerint kis szerencsével akár meg is nyerhette volna a funchali női vízilabda Európa-bajnokságot a magyar válogatott, amely meglátása szerint az elmúlt másfél évben napról napra jobban játszott, de még tovább fejlődhet. Büntetőpárbaj után Eb-ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott Ezüstéremmel zárta a magyar női vízilabda-válogatott a funchali Európa-bajnokságot: Cseh Sándor szövetségi kapitány csapata a csütörtöki döntőben ötméteresekkel 15-13-ra kapott ki a holland együttestől. Lukács Péter 11 gólt lőtt Lukács Péter 11 góllal járult hozzá a listavezető Elverum HB 34-28-as hazai győzelméhez a Naerbö IL ellen a norvég férfi kézilabda-bajnokság csütörtöki játéknapján.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.