Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
10°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
10°C

kultúra

Jászai Mari-díjat kapott Kőrösi Csaba a Veszprémi Petőfi Színház színművésze Jászai Mari-díjat kapott Kőrösi Csaba a Veszprémi Petőfi Színház színművésze A hírről a színház is beszámolt, amiben az egész társulat gratulál Kőrösi Csabának. 2024. március 14. 22:25 Nyáron ismét kinyit a Gyárkert Gyárkert Nyáron ismét kinyit a Gyárkert Porga Gyula polgármester a közösségi médiában erősítette meg, hogy idén nyáron sem maradnak koncertek és rendezvények nélkül a veszprémiek a Gyárkertben. 2024. március 14. 19:37 Még nem áldozott le végleg az olvasásnak, de így is milliók vannak, akik egy könyvet sem fognak a kezükbe Még nem áldozott le végleg az olvasásnak, de így is milliók vannak, akik egy könyvet sem fognak a kezükbe Száz magyar emberből tizenöt még mindig napi szinten fog könyvet a kezébe, a lakosság hetvenhárom százaléka pedig legalább évente egyszer olvas olyan tartalmat is, ami nem csak az okostelefon használati utasítása. Látszólag a könyvek alkonya még nem érkezett el, az viszont már egy vészjósló tendencia, hogy az könyvolvasás aránya a rendszerváltáshoz képest harmadára esett vissza. 2024. március 20. 13:58 Kell-e egészségünk védelme érdekében a génmódosított növényektől félnünk? Kell-e egészségünk védelme érdekében a génmódosított növényektől félnünk? Az MTA Veszprémi Területi Bizottsága „Kérem a következőt!” címmel tudományos ismeretterjesztő előadássorozatot indít az egészség és életmód témakörében szakterületük legkiválóbb tudós képviselőinek hiteles és közérthető tolmácsolásában. Az első előadás vendége Balázs Ervin akadémikus lesz március 20-án, aki a génmódosított növények egészségre gyakorolt hatását járja körbe. 2024. március 14. 9:27 A ,,piros iskola” 45 éve A ,,piros iskola” 45 éve A veszprémi „piros iskola” – vagyis a Veszprémi Báthory István Sportiskolai Általános Iskola – 45 évének történetét foglalta össze az iskola egykori diákja és jelenlegi tanára, Rybár Olivér egy kötetben, amelyet szerda délelőtt mutattak be az iskola falai között.   2024. március 13. 21:37 Tarolt az Oppenheimer, magyar díszlettervező is díjat kapott az Oscaron Tarolt az Oppenheimer, magyar díszlettervező is díjat kapott az Oscaron Az Oppenheimer kapta a legjobb film díját a helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben megrendezett 96. Oscar-gálán, amelyen Mihalek Zsuzsa, a Szegény párák díszletberendezője is elnyerte az amerikai filmakadémia díját a legjobb produkciós tervezés kategóriában Shona Heath és James Price brit látványtervezővel együtt. 2024. március 11. 8:45 Ilyen volt a kulturális évad a képzőművészek szerint Ilyen volt a kulturális évad a képzőművészek szerint Szombat délután megnyílt a Tavaszi Tárlat a Művészetek Házában, mely rendhagyó módon a kreatív régió közel száz kortárs képzőművészének az Európa Kulturális Fővárosa évhez kötődő alkotásait mutatja be. 2024. március 10. 16:12 ''...és kívánok még nagyon sok boldog nőnapot!'' ''...és kívánok még nagyon sok boldog nőnapot!'' Zenés műsorral kedveskedett a Veszprémi Petőfi Színház a hölgyekből álló közönségének. 2024. március 9. 18:17 Légy megint bolond egy kicsikét! Légy megint bolond egy kicsikét! Kicsit lükék, kicsit kispolgáriak, de azért nagyon szeretjük őket: a Veszprémi Petőfi Színház színpadára másodszor is visszatér a Mézga család, hogy elmeséljék nekünk újabb kalandjaikat. 2024. március 9. 23:19 Egy kiállításba préselt év Egy kiállításba préselt év A 2023-as kiállításaiból állított össze best of tárlatot a Művészetek háza. Az Európa Kulturális Fővárosa évre visszatekintő gyűjtemény a Dubniczay-palotában látogatható. 2024. március 8. 21:15 Három muskéta visszakerült a Laczkó Dezső Múzeumhoz Laczkó Dezső Múzeum Három muskéta visszakerült a Laczkó Dezső Múzeumhoz Két évvel ezelőtt három 1895 mintájú Mannlicher karabély darabjai és hozzájuk tartozó lőszerek kerültek elő a Veszprémi Érsekség területén zajló ásatáson. A nyolc milliméteres lőszereket az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred szakemberei a vonatkozó kormányrendelet szerint megsemmisítették, a fegyvermaradványokat viszont a szakértői tanúsítvány megszületését követően március 7-én visszaadták a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumnak. 2024. március 8. 15:17 Mit találtak a megye régészei 2022-ben? Mit találtak a megye régészei 2022-ben? Régészeti konferenciát rendeztek pénteken a Laczkó Dezső Múzeumban, ahol a Veszprém vármegye területén 2022-ben végzett kutatások eredményeiről számoltak be a szakemberek. 2024. március 9. 14:58 Petőfi veszprémi látogatására emlékeztek Petőfi veszprémi látogatására emlékeztek 1848-ban, néhány nappal a forradalom kitörése előtt szállt meg Veszprémben Petőfi Sándor és felesége. A látogatás emlékére koszorúzást szerveztek szerdán.  2024. március 7. 14:24 Vasárnap rendezik meg a 96. Oscar-díjátadó gálát Vasárnap rendezik meg a 96. Oscar-díjátadó gálát Vasárnap este (magyar idő szerint hétfőre virradóra) rendezik meg a Los Angeles-i Dolby Színházban a 96. Oscar-díjátadó gálát. Idén ismét lehet magyar díjazott: Mihalek Zsuzsa, aki a Szegény párák című film berendezőjeként kaphatja meg a szobrot. 2024. március 6. 13:42
... 57 58 59 60 61 ...
közélet
Szintet lép a Controlsoft 2,5 milliárd forintos beruházással, 940 millió forint kormányzati támogatással valósítja meg új regionális automatikai szolgáltató központját a Controlsoft Automatika Szolgáltató Kft. Az új központot bejelentő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett. Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio Az AUMOVIO Hungary Kft. veszprémi gyára és a Pannon Egyetem 2026. március 19-én újabb szintre emelte szakmai együttműködését. A felek megállapodást kötöttek az oktatás, kutatás és innováció területén megvalósuló közös programok bővítéséről. Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. Orbán Viktor: jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt Jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök péntekre virradóra Brüsszelben, az EU-csúcsról távozva újságíróknak nyilatkozva. Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait. Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is.
sport
Fiatal tehetséggel erősített a VEHIR.HU Futsal Veszprém Hivatalossá vált, hogy Knizs Olivér a VEHIR.HU Futsal Veszprémben folytatja pályafutását. A 22 éves játékos a lengyel Wiara Lecha együttesétől érkezik, ahol 28 mérkőzésen 15 gólt szerzett, emellett 17 gólpasszt is jegyzett. MLSZ-közgyűlés: Szalai Ádámot utánpótlásért felelős alelnöknek választották A válogatott korábbi csapatkapitányát, Szalai Ádámot választották meg a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) harmadik, utánpótlásért felelős alelnökének a szervezet Telkiben tartott pénteki közgyűlésén. Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó Az idény végén visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott, U20-as világbajnoki bronzérmes labdarúgó. Az Egyesült Államok helyett Európában rendezik a tornát, amelyen a Szeged férfi- és a Győr női csapata is részt vesz Az Egyesült Államok helyett Európában rendezik idén nyáron a Pro Handball USA elnevezésű kézilabdatornát, amelyen a Szeged férfi- és a Győr női csapata is részt vesz. Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. Palasics és Sipos marad Melsungenben, Bartucz távozik Sipos Adrián és Palasics Kristóf a következő szezonban is a német élvonalbeli MT Melsungen csapatát erősíti, Bartucz László viszont távozik. Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. Vármegyei foci: hétvégén több kiélezett csata várható A VEHIR.HU Veszprém vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban hétvégén rendezik a 17. fordulót, amely több izgalmas mérkőzést is ígér a futball szerelmeseinek. Bajnokok Ligája: Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott. VEHIR-VESC: hétközi siker a Tatabánya ellen Egy hónap után lépett ismét pályára hazai közönség előtt a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A Tatabánya elleni bajnokit a vendégek kezdték jobban, ám hamar helyreállt a rend, és a veszprémi hölgykoszorú egyre magabiztosabb előnyt harcolt ki. Szerencsés-Miklai Zsanett és Török Petra jeleskedett pontszerzésben, a hazaiak pedig végül mindössze kilenc pontot engedélyeztek ellenfelüknek az első játszmában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.