Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. április 23. Béla
2025. április 23. Béla

Az ünnep képes jövőt teremteni

2024. május 12. 10:51
A Veszprémi Főegyházmegye társvédőszentjének, Boldog Gizellának tiszteletére Dr. Udvardy György érsek tartott szabadtéri szentmisét Veszprémben a Szentháromság téren, szombat délelőtt. A misét követően Fekete Gyöngyi, a Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Irodájának egykori vezetője vehette át a Gizella-díjat, példamutató munkájáért.

Udvardy György köszöntötte az egybegyűlteket, mint megfogalmazta, nagy öröm számára, hogy Boldog Gizella ünnepén üdvözölheti a megjelenteket. Több olyan esemény is ünnep jelenleg, amit kiemelt az érsek: nagy reménységgel tekintenek Bódi Mária Magdolna boldoggá avatására. További öröm, a Mindszenty bíboros 80 köré szerveződő programsorozat, amelynek jegyében a szóban forgó szentmise is zajlott.

Udvardy kiemelte, az ünnep ajándék, hisz identitásunkat formálja. Képes jövőt teremteni: Krisztus a jövő. Őt keressük, és találjuk – fogalmazott az érsek. A tiszta ünnephez tiszta lelkiismeret is szükségeltetik, hívta fel a figyelmet Udvardy.

A szentmisét követően Fekete Gyöngyi, a Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Irodájának egykori vezetője, volt munkatársa vehette a Gizella-díjat, amelyet Dr. Udvardy György veszprémi érsek adott át.

Fekete Gyöngyi több mint huszonöt éven át szolgálta a Veszprémi Főegyházmegyét. Már az 1996-os egyházmegyei zsinaton a családpasztoráció megalakulását kezdeményezte. 1997-ben Márfi Gyula érsek úr hivatalosan is kinevezte a családpasztorációs munkacsoportot.  Ettől kezdve Gyöngyi, a mindennapi civil munkája mellett, mint meghatározó egyéniség tevékenykedett tovább a közösség élén.

Férjével, Istvánnal, az indulástól kezdve, ők képviselték országosan is egyházmegyénket, mint a Veszprémi Főegyázmegye családpasztorációjának egyik referens házaspárja. 2001-ben megalakult egyházmegyénk Családpasztorációs Irodája, melynek vezetésére Gyöngyit kérték fel. Ő pedig mély hittel, rendíthetetlenül szervezte és fogta össze a lelki napokat, a zarándoklatokat, a majálisokat, a jegyeskurzusokat, a családtáborokat, a képzéseket, a szülői estéket, a baba-mama klubok, és a vigaszcsoport alkalmait.

Fekete Gyöngyi kezdetektől nagy szeretettel fordult a családok felé. Fáradhatatlan munkavégzésével, a családok és önkéntes munkatársai felé forduló, feltétel nélküli szeretetével, elfogadásával, a feladatok lényegének jó megragadásával példaértékű munkát végzett. Nemcsak egyházmegyénkben, hanem országosan is elismertté tette a családpasztorációs irodánkat.

Mindezt a munkát nagyon szerényen, szinte a háttérből végezve, de a tevékenységek szálait ő egészítette, ő egyenesítette ki, ő simította össze, minden az ő kezében vált egésszé. Ő nevével fémjelezhető a Lavina, de ma már Családunk nevet viselő folyóirat is, mely országosan egyedülálló, egyházmegyei családpasztorációs újságként vált ismertté.

Gyöngyi jelentős feladatot vállalt a Veszprémi Főegyházmegye Lelki Egészségszolgálatának létrejöttéért és a lelki problémákkal küzdő felnőtteknek és gyerekeknek, válságba jutott családoknak a megsegítéséért is.

Példakép minden feleség, anya, nagymama, anyós és özvegy számára, a hit és az egységre törekvő szeretet mindennapi megélésében. Egy közeli barát ezt írta: „Felsorolni is nehéz lenne azt a sok pillanatot, eseményt, közös élményt, amit Neked köszönhetünk – gondoskodó szárnyaid vezetése és a közös szolgálatunk alatt. Köszönöm, hogy tanulhattam Tőled alázatot, kitartást, emberek iránti empátiát, melyek tovább kísérnek a mindennapjaimban. Te vagy, akinek senki nem tud nemet mondani, viszont Te tanítottál meg nemet mondani is.”

A zenei szolgálatot a főegyházmegyéből érkező kórusok mellett a Mendelssohn Kamarazenekar látta el, közreműködött a Magyar Honvédség Légierő Zenekarának fúvósai. Vezényelt Dankos Attila zeneigazgató, orgonaművész.

Fotók: Vámosi Patrik

vehir.hu
további cikkek
Szavak nélkül tanító állatmese kultúra Szavak nélkül tanító állatmese Az Áradás az a film, amit legszívesebben minden kisgyereknek megmutatnék. 2025. április 21. 13:39 Udvardy: Az örök élet reménye ad bátorságot és örömet húsvét Udvardy: Az örök élet reménye ad bátorságot és örömet A Veszprémi Érsekség honlapján tette közzé húsvéti üzenetét Udvardy György érsek.  2025. április 20. 9:45 A húsvét eredete és szimbolikája, avagy honnan jön a nyuszi? húsvét A húsvét eredete és szimbolikája, avagy honnan jön a nyuszi? Húsvét környékén valami megmozdul a levegőben. A fák rügyeznek, a nappalok hosszabbodnak, és az emberben is újra feléled egyfajta ősi emlékezet: a megújulás, a remény, az újjászületés érzése.  2025. április 20. 21:07 A római hócsoda helyszínén az egyház átalakulásáról és Bódi Mária Magdolnáról kereszténység A római hócsoda helyszínén az egyház átalakulásáról és Bódi Mária Magdolnáról Egy valódi csoda történt Rómában – augusztus közepén az Esquilinus-domb fölött nekiállt esni a hó. A legenda szerint az ötödik században Libériusz pápa ebbe rajzolta be annak a bazilikának az alaprajzát, amit ma is tömegek keresnek fel minden évben. De nem csak a turisták jönnek ide, Ferenc pápa is gyakran jár ide imádkozni, ráadásul sokszor előre nem is jelzi látogatását. Itt, a Santa Maria Maggiore-bazilikában találkoztunk és beszélgettünk a templom főapátjával, Ferenc pápa egyik bizalmasával, Rolandas Makrickas-al és Törő Andrással, a Pápai Magyar Egyházi Intézet rektorával a kereszténység átalakulásáról és persze Bódi Mária Magdolnáról. 2025. április 19. 17:27

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.