Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A múltba enged betekintést Öskün a helytörténeti kiállítás

2024. május 12. 10:54
Szombat délelőtt ünnepélyes keretek között megnyílt a helytörténeti kiállítás, a Mecset utca 11. szám alatt. Sokak munkája a ház, hatalmas összefogás eredménye, de akit mindenképpen ki kell emelni a gyűjtemény összehozása kapcsán, az Magyar Józsefné Ilus.

Ángyán Tamás, Öskü polgármestere elmondta, a múltunk örök és megmásíthatatlan. Emlékét megőrizni mindünk feladata, hisz ebből tudjuk táplálni jelenünket és jövőnket. Gyökereink ápolása nélkül nem nyílnak virágok, nem fakadnak lombok. Nemes feladat ez, és Öskü ismét megmutatta, mire képes, ha összefog. A szóban forgó gyűjtemény helye pár hónapja még üres volt.

Magyar Józsefné koordinálásának köszönhetően szinte az egész falu megmozdult, szorgos munkával, adományokkal járultak hozzá ahhoz, hogy az üres udvarból egy színvonalas emlékhelyet hozzanak létre. A ház a jövőnek készült, és mostantól minden egyes nap beköltözik a házba – fogalmazott a polgármester.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő is gratulált az eseményen, úgy fogalmazott, igazi örömünnep ez a településnek, ami ismét megmutatta, hogy az összefogás milyen messze tudja repíteni a helyet. Ovádi még személyesen is kötődik a szóban forgó kiállításhoz, hiszen a gyűjteménybe anyósa is hozott emléket, hiszen Ösküről származik. Ovádi szerint a hely igazi iránytűje tud lenni a térségnek.

Az épület előtt Boros József fafaragó, valamint Siki József kovácsmester által készített impozáns bejárat található. Az ünnepélyes megnyitó után a házat megáldották, s átadták a látogatóknak.

Galéria
Öskü helytörténeti kiállítása
Szabó Eszter
Kovács Bálint
további cikkek
Egy csipetnyi Szingapúr kultúra Egy csipetnyi Szingapúr Április 8-án a Gasztroemlékek sorozat következő állomásaként Szingapúrba kalauzolta az érdeklődőket Kóródy László, a Tegularium téglatörténeti gyűjtemény vezetője. A Városok + Receptek sorozatban a résztvevők a hely történetébe és kultúrájába is betekintést nyerhettek, Szingapúr sokszínű gasztronómiája mellett. Az előadás végén Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója ismertette, mely ételekből kaphatnak kóstolót a megjelentek, s a receptek, a hozzávalók minden részletére rávilágított. ma 11:31 Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást kultúra Klem Viktor: Ez a darab egy fájdalmasan pontos tükör arról, mennyire nem látjuk egymást Pénteken mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Florian Zeller világhírű darabját, A fiút, amely egy család furcsa működését és egy kamasz fiú lelki válságát állítja a középpontba. Az előadást Józan László rendezi, Pierre szerepében Klem Viktort láthatjuk. A kortárs családi dráma érzékenyen és megrendítő pontossággal beszél generációs különbségekről, szülői felelősségről és arról, mennyire könnyű elmenni egymás mellett – még a legszorosabb emberi kapcsolatokban is. Klem Viktort kérdeztük… tegnap 22:42 Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon programajánló Világsztárok és a hazai élvonal az idei FEZEN Fesztiválon Veszprémből mindössze egy kényelmes autózásnyira vár mindenkit az ország egyik legnépszerűbb nyári zenei eseménye, a FEZEN Fesztivál. Idén június 19. és 21. között ismét megnyitja kapuit a székesfehérvári buliközpont, amely a szervezők ígérete szerint szebb és komfortosabb helyszínnel, valamint új programokkal várja a fesztiválozókat. A háromnapos zenei kavalkád az igazi rockereket és a modern popzene rajongóit egyaránt megszólítja többek közt olyan fellépőkkel, mint Azahriah, Halott Pénz, Valmar, Ossian vagy éppen a Destruction. 2026. április 8. 15:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.