Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

közélet

Több száz online programmal várják az érdeklődőket pénteken a Kutatók éjszakáján Több száz online programmal várják az érdeklődőket pénteken a Kutatók éjszakáján A Kutatók éjszakája idén az online térbe költözik. A szervező intézmények több száz, többek között agrártudományi, bölcsészettudományi, hittudományi, társadalomtudományi, orvoslással vagy kultúrával kapcsolatos előadással, kísérletekkel, beszélgetéssel várnak minden korosztályt november 27-28-án. 2020. november 29. 4:30 Csütörtöktől a postákon a nyitásnál elsőbbséget biztosítanak a 65 év felettieknek Csütörtöktől a postákon a nyitásnál elsőbbséget biztosítanak a 65 év felettieknek Csütörtöktől az ország összes postáján a nyitást követő egy órában elsőbbséget biztosítanak a kiszolgálásban a 65 év felettieknek, ezért az idősek számára javasolják, hogy közvetlenül nyitás után érkezzenek, többi ügyfelüktől pedig türelmet kérnek - közölte a Magyar Posta szerdán. 2020. december 1. 12:00 Kevesebben haltak meg idén Magyarországon, mint tavaly Kevesebben haltak meg idén Magyarországon, mint tavaly Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első tíz hónapjában, miután 4,7 százalékkal több gyerek született és 1,5 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán. 2020. december 1. 12:00 Megérkezett a Parlamenthez az ország karácsonyfája advent Megérkezett a Parlamenthez az ország karácsonyfája Nagy előkészületek után hétfő délelőtt kivágták Székesfehérváron azt az ezüstfenyőt, amely idén az Ország Karácsonyfája lesz. A fenyőt kedden állították fel a Parlament előtt. 2020. november 26. 4:00 Félidőhöz érkezett a veszprémi zöldhulladékgyűjtés Félidőhöz érkezett a veszprémi zöldhulladékgyűjtés A eddigi tapasztalatokról adott ki közleményt Czaun János, a VHK Nonprofit Kft. ügyvezetője. 2020. november 27. 4:00 Börtönbe juttatná az állatkínzókat Ovádi Péter Börtönbe juttatná az állatkínzókat Ovádi Péter A miniszteri biztos a Magyar Nemzetnek adott interjújában a szigorú ítéletek mellett foglalt állást. 2020. november 27. 4:00 Megyénkben is romlik a levegőminőség Megyénkben is romlik a levegőminőség Az ország nagy részén romlott a levegőminőség a magas szállópor-tartalom miatt. 2020. november 24. 12:00 A veszprémi parkolóházak éjszakai használata is ingyenessé vált A veszprémi parkolóházak éjszakai használata is ingyenessé vált A Kormány 512/2020. (XI.21.) Korm. rendelete alapján, a Bagolyvári parkolóház és a Szeglethy utcai mélygarázs parkolóhelyei este 19:00 órától – reggel 7:00 óráig parkolási díj megfizetése nélkül vehetők igénybe. 2020. november 27. 4:00 Megkezdődött az oktatási és köznevelési intézményekben is az országos tesztelés Megkezdődött az oktatási és köznevelési intézményekben is az országos tesztelés Interjú Takács Szabolcs kormánymegbízottal. 2020. november 24. 4:00 Összefogással segítenek a hazai rádiók jótékonyság Összefogással segítenek a hazai rádiók Példátlan összefogásra készülnek a helyi rádiók. Céljuk, hogy könnyebbé tegyék a kórházban ápolt gyermekek számára a szeretteikkel való kapcsolattartást a járványhelyzet karácsonyi időszakában. A Helyi Rádiók Országos Egyesületének összes tagja csatlakozott a kampányhoz, az akció így az egész országon átível majd. Veszprémből két rádió is részese a jótékonysági kampánynak. 2020. december 1. 4:00 Veszprémben is kifogásolt a levegő minősége Veszprémben is kifogásolt a levegő minősége Több településen ismét megnőtt a légszennyezettség a magas szállópor-tartalom miatt. 2020. november 23. 13:54 Biztonsági idősávot vezetnek be az időseknek az üzletekben Biztonsági idősávot vezetnek be az időseknek az üzletekben Hétköznap 9-11, hétvégén 8-10 óra között csak a 65 év fölötti vásárlók tartózkodhatnak az üzletekben –nyilatkozta Orbán Viktor. 2020. november 27. 4:00 Megkezdődött a madáretetési szezon Megkezdődött a madáretetési szezon Az első fagyok beköszöntével megkezdődött a 131. országos énekesmadár-etetési szezon, amely 1890 óta vonja be Magyarország lakosságát a madáretetésbe. 2020. november 23. 12:01 A kormány ingyenessé tette a parkolóházak éjszakai használatát koronavírus A kormány ingyenessé tette a parkolóházak éjszakai használatát A koronavírus-veszélyhelyzetre tekintettel újabb kormányrendeletet írt alá szombat este Orbán Viktor miniszterelnök a parkolást könnyítő intézkedésekről - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. 2020. november 22. 4:01
... 419 420 421 422 423 ...
sport
Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Tehetségkutató táborban bizonyíthattak a VESC fiatal birkózói A Veszprémi Egyetemi Sport Club (VESC) két fiatal versenyzője, Magyarósi Zsombor és Sipos János is megmutatta tehetségét a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia által szervezett táborban. Az első a második ellen – csúcsrangadó a vármegyei fociélvonalban Az éllovas Balatonalmádi a második helyezett Sümeghez látogat a Vehir.hu vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombati rangadóján. Bajnokok Ligája: kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán az Atlético Madridtól kapott ki 2-0-ra a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai, első mérkőzésén. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. MotoGP/Superbike-vb - Schmidt Ádám: több szempontból is fontos mindkét verseny Több szempontból is fontos, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyar futamait az idén is megrendezik a balatonfőkajári Balaton Park Circuiten a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel (NRÜ) és a Hungaroring Sport Zrt.-vel együttműködésben - mondta szerdán Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Bajnokok Ligája: Madridban nyert a Bayern, Lisszabonban az Arsenal A Bayern München 2-1-re nyert a Real Madrid otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi, első mérkőzésén, az Arsenal pedig 1-0-ra győzött a Sporting CP vendégeként.
kézilabda
Női kézilabda Eurokupa: Kovács helyett Grosch került a keretbe Kovács Anett helyett Grosch Vivien került a magyar női kézilabda-válogatott keretébe, amely az Eurokupa utolsó fordulójára készül. Férfi kézilabda BL: a Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában. Női kézilabda Eurokupa: könnyed magyar siker Törökországban Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 42-23-ra nyerte meg szerdai Eurokupa-mérkőzését Törökország vendégeként. Női kézilabda MK: Győr-Ferencváros rangadóval kezdődik a négyes döntő A címvédő Ferencváros és a bajnok Győri Audi ETO KC játssza majd az első elődöntőt a női kézilabda Magyar Kupa tatabányai négyes döntőjében. Xavier Pascual: Párizsban is a győzelem a célunk! Nem a hazai pályán kiharcolt nyolcgólos előny megtartásáért, hanem a győzelemért lép pályára csütörtökön (kezdés: 20.45) Párizsban a One Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája rájátszásában. Férfi kézilabda EL: az Elverum kiesett, a Melsungen továbbjutott A két magyar válogatott játékossal felálló norvég Elverum HB a rájátszás első fordulójában búcsúzott a férfi kézilabda Európa Ligában, a három magyart foglalkoztató német MT Melsungen viszont a negyeddöntőbe jutott. Szerződést hosszabbított szlovén átlövőjével az OTP Bank-Pick Szeged Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy meghosszabbította Borut Mackovsek szerződését. Női kézilabda EL: a házigazdával játszik az Esztergom az elődöntőben A négyes döntő házigazdájával, a francia Dijonnal találkozik a MOL Esztergom a női kézilabda Európa Liga elődöntőjében. Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi is remekelt Spanyolországban Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is csapata legeredményesebb játékosa volt a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Férfi kézilabda EK: a bosnyák RK Izvidac vár a Tatabányára az elődöntőben A bosnyák RK Izvidac lesz a MOL Tatabánya KC ellenfele a férfi kézilabda Európa Kupa elődöntőjében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.