Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Börtönbe juttatná az állatkínzókat Ovádi Péter

2020. november 27. 4:00 // Forrás: Magyar Nemzet
A miniszteri biztos a Magyar Nemzetnek adott interjújában a szigorú ítéletek mellett foglalt állást.

"Azon leszek, hogy az állatkínzók valóban letöltendő börtönbüntetést kapjanak" – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a nemzeti állatvédelmi program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos.

(Fotó: Kovács Bálint / vehir, archív)(Fotó: Kovács Bálint / vehir, archív)

Ovádi hozzátette:

az állatkínzás "az első lépcsőfok lehet ahhoz, hogy a bántalmazók később ember ellen is elkövessenek erőszakos bűncselekményt. Minden esetben élőlényekről beszélünk, ezért is kell a bírói gyakorlatnak megváltoznia, kellenek olyan precedensértékű döntések, amelyek elrettentik az állatkínzókat az erőszakos cselekményektől."

Az állatok ellen elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban a civilek és a hatóságok együttműködésének fontosságát hangsúlyozta. "Veszprém jó példa erre, ezt szeretném országos szintre kiterjeszteni. Egy asztalhoz ültettük a kormánymegbízottat, a rendőrkapitányt, a jegyzőket és az állatvédőket, hogy közösen gondolkodjanak a problémák megoldásáról. Két év alatt szép eredményeket értünk el, például az állatvédő egyesület folyamatos kapcsolatban áll a rendőrséggel. Ha felmerül a gyanú egy bűncselekmény elkövetésére, most már őket hívják ki szakértőként. Országosan is ezt a gyakorlatot kívánjuk bevezetni, hogy az állatokkal kapcsolatos ügyekhez a civilek a rendőrséggel karöltve menjenek ki egy-egy esethez. Azt szeretném elérni, hogy a rendőrség minden megyében kössön szerződést az ott tevékenykedő civil egyesülettel."

vehir.hu
további cikkek
Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt VKSZ Zrt Több európai országból is érdeklődtek a veszprémi zöldmegoldások iránt A klímaváltozásra, a biodiverzitásra és az esztétikára is figyelni kell, amikor a városi zöldfelületekhez hozzányúlnak a VKSZ Zrt. kertészei, de mindezek mellett a kísérletezésről sem tettek le azon a 200 hektáron, amiért Veszprémben felel a közüzemi szolgáltató. Ezekre a megoldásokra pedig külföldről is kíváncsiak, csütörtökön összesen hat európai országból érkeztek szakemberek, hogy megismerjék a veszprémi megoldásokat. tegnap 11:49 1% az esély a világháborúra 1% az esély a világháborúra Dr. Resperger István biztonságpolitikai szakértő Háború és béke címmel tartott előadást a Pannon Egyetemen kedden, ahol Tolsztoj művének elemzése helyett sokkal inkább a világ konfliktusos régiói kerültek terítékre. Ukrajnára, az arab térségre és Tajvanra egyaránt kitért az országosan is elismert szakember, miközben a globális atomháború valós fenyegetésének esélyét is számba vette. tegnap 22:43 Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Navracsics: az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita Az uniós magyar elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón. 2024. április 18. 12:20 A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A holokauszt veszprémi áldozataira emlékeztek A megemlékezést minden év április 16-án tartják meg, amely az 1944-ben, immár 80 éve történt borzalmak, a holokauszt magyarországi áldozatainkat emléknapja.   2024. április 16. 16:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.