Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Több száz online programmal várják az érdeklődőket pénteken a Kutatók éjszakáján

2020. november 29. 4:30 // Forrás: mti
A Kutatók éjszakája idén az online térbe költözik. A szervező intézmények több száz, többek között agrártudományi, bölcsészettudományi, hittudományi, társadalomtudományi, orvoslással vagy kultúrával kapcsolatos előadással, kísérletekkel, beszélgetéssel várnak minden korosztályt november 27-28-án.

"Különleges lesz idén a Kutatók éjszakája, ugyanis a tudomány ezúttal házhoz megy"

– mondta Kardon Béla, a Regionális Tudásközpont tudományos igazgatója, a Kutatók éjszakája projektvezetője az esemény online sajtótájékoztatóján szerdán. 

A Kutatók éjszakája Európa-szerte ingyenes rendezvénysorozat, amelynek célja a tudományok és a kutatói pálya népszerűsítése. Magyarországon 2005-ben, az első Kutatók éjszakáján még csak néhány intézmény nyitotta meg kapuit és szervezett programokat, tavaly viszont már csaknem 50 magyarországi település 200-nál több helyszínén 2000 program várta a sok tízezer érdeklődőt. 2019-ben Európa-szerte mintegy félezer városban több mint egymillióan vettek részt a tudomány és innováció ünnepén.

A Kutatók éjszakája programjai az esemény honlapjáról (kutatokejszakaja.hu) érhetőek el.

A Pannon Egyetem is online várja az érdeklődőket

A program keretében november 27-én délutántól a legkülönbözőbb korosztályok számára is elérhető lesz az egyetem 35 előadása illetve bemutatója.

A Pannon Egyetem kínálatában olyan előadások szerepelnek, mint a nano- és mikrovilág varázslatos világa, az ökológiai lábnyom, a drogfogyasztás nyomonkövetése és vizsgálata, vagy a keleti bölcs gyűrűjének varázslatos története, de arra is lehetőség nyílik, hogy nézőink szimulációs program segítségével landoljanak egy Airbus 320-as keskenytörzsű utasszállítóval, vagy hogy kijussanak egy online könyvtári szabaduló szobából.

Az akadémiai területek kulisszái mögé nem csupán egyszeri alkalommal pillanthatnak be a program iránt érdeklődők, hanem az itt elhangzott előadások, kísérletek bármikor visszanézhetők lesznek.

címlapfotó: Alex Kondratiev on Unsplash

vehir.hu
további cikkek
Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes közélet Együtt kampányol a heremutogató rapper és a Tisza Párt balatonfüredi jelöltje, Forsthoffer Ágnes Egy közelmúltban készült fotó bizonyítja, hogy a Hősök zenekar tagja, Eckü nemcsak a tiszás budapesti rendszerbontó nagykoncerten vállalt szerepet az ellenzék kampányában többek közt azzal, hogy nemi szervét elővéve üzent Gulyás Gergely miniszternek, hanem Forsthoffer Ágnessel, a Tisza Párt balatonfüredi jelöltjével is szoros kapcsolatot ápol. 2026. április 11. 15:27 Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk közélet Porga: A hip-hop zenész nem a nevünkben cselekedett, mégis mi, veszprémiek kell szégyenkeznünk Hamar országos botránnyá fajult a pénteki Rendszerbontó Nagykoncerten a veszprémi Hősök zenekar tagjának, Eckünek a heremutogatása. Azóta több közéleti szereplő, többek közt Porga Gyula, Veszprém polgármestere is megszólalt az eset kapcsán. 2026. április 11. 14:14 Autizmus világnapja: együtt vonult a város közélet Autizmus világnapja: együtt vonult a város Felvonulással és egész napos programokkal csatlakoztak szombaton az április 2-i autizmus világnapjához. Az Autispektrum Egyesület szervezésében megvalósuló rendezvény célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az autizmussal élők helyzetére, valamint erősítse a társadalmi elfogadást. 2026. április 11. 17:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.