Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

katasztrófa

Bármelyik pillanatban elérheti Japánt a pusztító cunami – kétmillió embert evakuáltak földrengés Bármelyik pillanatban elérheti Japánt a pusztító cunami – kétmillió embert evakuáltak Egy 8,8-es erősségű földrengés rázta meg szerda hajnalban Oroszország Kamcsatka félszigetét, amely után pusztító cunamihullámok indultak el a Csendes-óceán térsége felé. A szökőár első hullámai már elérték Japán északi partvidékét, miközben országszerte több mint kétmillió embert evakuáltak. A japán hatóságok és meteorológiai szolgálatok rendkívüli óvatossággal kezelik a helyzetet: Hokkaidó keleti partján, Nemuro városában már regisztrálták az első, mintegy 30 centiméteres hullámot, de a szakértők szerint a legnagyobb veszély még csak ezután jöhet. 2025. július 30. 12:27 Villámlik? Így maradj biztonságban zápor idején életmód Villámlik? Így maradj biztonságban zápor idején Nyáron nemcsak a fagyi olvad gyorsan, hanem a levegő is pillanatok alatt felforrósodik – szó szerint. A fülledt délutánokat gyakran szakítják meg látványos zivatarok, és vele együtt a villámlás sem marad el. De vajon tudjuk, mi történik ilyenkor pontosan az égen? Tényleg mindig a legmagasabb tárgyba csap a villám? És mit tegyünk, ha a természet úgy dönt, eljátszik egy kis elektromos szimfóniát a fejünk felett? 2025. július 11. 12:42 Lezuhant egy repülőgép Indiában közélet Lezuhant egy repülőgép Indiában Lezuhant egy Londonba tartó repülőgép az indiai Ahmedabad repülőtere közelében – számolt be a BBC. 2025. június 12. 11:53 Lehet, hogy meg vannak számlálva a parajdi sóbánya órái közélet Lehet, hogy meg vannak számlálva a parajdi sóbánya órái Továbbra is ömlik a megduzzadt Korond-patak vize a parajdi sóbányába, és szerdán várhatóan a létesítmény turisták által látogatható részét is eléri. A Hargita megyei önkormányzat válságstábot hozott létre a turizmus megmentésére. 2025. május 28. 15:37 Tûzvész fenyegeti a 2028-as olimpiai helyszíneket külföld Tûzvész fenyegeti a 2028-as olimpiai helyszíneket Dél-Kaliforniát pusztító, megállíthatatlan tûzvész komoly veszélyt jelent a 2028-as Los Angeles-i olimpiai helyszínekre. A jelenlegi adatok szerint a lángok már több mint 36 ezer hektárt perzseltek fel, és a halálos áldozatok száma 16-ra emelkedett, miközben tizenegy személyt továbbra is keresnek. Az olimpiai létesítmények mellett sztársportolók otthonai is a tûz martalékává váltak. 2025. január 12. 11:07 Tízezer fölött a halálos áldozatok száma, fogy a mentők ideje Tízezer fölött a halálos áldozatok száma, fogy a mentők ideje A mentők versenyt futnak az idővel, hogy túlélőket találjanak a romok alatt a törökországi és szíriai földrengés helyszínén. 2023. február 8. 13:25 Rendkívüli állapotot hirdettek Törökországban – Magyar segélycsapatok indulnak – Már több mint hétezren meghaltak földrengés Rendkívüli állapotot hirdettek Törökországban – Magyar segélycsapatok indulnak – Már több mint hétezren meghaltak Recep Tayyip Erdogan török elnök keddi televíziós beszédében három hónapos rendkívüli állapotot hirdetett a hétfői földrengések sújtotta tíz dél- és délkelet-törökországi tartományban. 2023. február 7. 21:54 A szíriai földrengés helyszínein segít a Magyar Máltai Szeretetszolgálat A szíriai földrengés helyszínein segít a Magyar Máltai Szeretetszolgálat A hétfői földrengések által sújtott szíriai településeken, Aleppóban és az ország északi területein súlyos károkat szenvedett városokban két mozgó orvosi rendelőt állít szolgálatba a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a magyar kormány 50 millió forintos támogatásával. A humanitárius program elindítására Szíriába utazik Solymári Dániel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi programjainak vezetője. 2023. február 7. 10:41 Erős utórengések követhetik a mostani földmozgást Törökországban Erős utórengések követhetik a mostani földmozgást Törökországban Akár két-három évig is tarthatnak az utórengések a hétfői, Törökországot és Szíriát sújtó földmozgás után, és nem zárható ki, hogy ezek meghaladják a 6-os erősséget - mondta Tóth László szeizmológus a köztévében. 2023. február 7. 8:52 Tűz volt egy veszprémi társasházi lakásban Tűz volt egy veszprémi társasházi lakásban 2021. szeptember 23. 7:37 A mai napig megdöbbennünk, ha kimondják: vörösiszap vörösiszap A mai napig megdöbbennünk, ha kimondják: vörösiszap Napra pontosan 10 éve történt a kolontári-iszapkatasztrófa. Cikkünkben felidézzük óráról órára, napról napra a tragédia és az azt követő emberfeletti helytállás minden lényegesebb mozzanatát. 2020. október 7. 15:00 A nagy veszprémi árvíz története A nagy veszprémi árvíz története Ezen a héten volt a több mint két évszázados évfordulója Veszprém egyik legkomolyabb természeti katasztrófájának. A Séd csobogó vize ma már tökéletes csendélet képét mutatja, de 1803-ban volt egy eset, amikor 11 ember életét követelte a megáradt patak. 2020. május 16. 4:00 Amikor Veszprémben is bejelzett a doziméter Amikor Veszprémben is bejelzett a doziméter 1986. április 26-án felrobbant a csernobili atomerőmű 4-es reaktora. A radioaktív felhő Veszprémet sem kerülte el, de hogy mi történt a városban és a környéken, miért nem figyeltek fel az emberek jobban a katasztrófa súlyosságára, arról egy olyan embert kérdeztünk, aki akkoriban azon kevesek közt volt, akik tényleg ismerték a valós számokat. 2020. május 6. 4:00 Szájmaszk és markoló Zágrábban Szájmaszk és markoló Zágrábban A Richter-skála szerinti 5,6-os erősségű földrengés rázta meg a horvát fővárost vasárnap reggel. Fotósunk még a földrengés előtt készített galériát a helyszínen, amiket most összehasonlítunk a pusztítás utáni állapotokkal. 2020. március 23. 13:03
1 2 3
közélet
Szakmai nap a sérült gyermeket nevelő családok támogatásáról A Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és EGYMI szakmai napot szervezett a sérült gyermeket nevelő családok helyzetének, kihívásainak és támogatási lehetőségeinek bemutatására. A rendezvény a Veszprémi Tankerületi Központ „Esélyt a gyermekeknek!” elnevezésű, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projektjének keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg.   Az NVI készen áll a választás lebonyolítására A Nemzeti Választási Iroda készen áll a 2026-os országgyűlési választások lebonyolítására - közölte az NVI a honlapján kedden. Jó síterepek várják a síelőket Magyarországon A jelentős havazásnak és a tartós hidegnek köszönhetően jó síterepek várják a síelőket Magyarországon, öt felvonóval rendelkező síterep is kinyitott. Ahol a hétköznapokat felváltja az adrenalin - márciusban érkezik a Fighters’ Run Veszprémbe Van abban valami megmagyarázhatatlanul ősi és felszabadító, amikor az ember térdig gázol a sárban, lihegve kapaszkodik fel egy kötélen mentén, vagy éppen a saját határait feszegetve küzdi le az elé tornyosuló akadályokat. Ez nemcsak a fizikai teljesítményről szól, sokkal inkább azokról a pillanatokról, amikor a hétköznapok szürkesége és a monotonitás hirtelen eltűnik, és átadja a helyét a nyers, őszinte adrenalinfröccsnek. Veszprémben hamarosan ilyen különleges átváltozások fognak megtörténni, hiszen márciusban érkezik a Fighters’ Run, az az akadályfutó verseny, amely már régen túl nőtt a puszta sportesemény fogalmán, és egyfajta közösségi katarzissá nemesedett. Mentés közben beszakadt a jég a rendőr alatt, de ő folytatta a munkáját Egy fiatal nő kutatása közben az egyik rendőr alatt beszakadt a jég, de ő folytatta a keresést, aminek a végén sikerült megmenti a nő életét. Órákra lezárták Ferihegyet, a jegesedés kiiktatta a régió reptereit Kedd délelőtt lezárták a kifutópályákat, nem indít és fogad járatokat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. Bécs és Pozsony is elesett. Mintha a Nazca-vonalak jelentek volna meg a Balatonon Régóta nem látott arcát mutatja a Balaton, hiszen a tó felszínét ismét jégréteg borítja. Megnéztük a partről és madártávlatból ezt a csodálatos természeti jelenséget, amit galériánkban most olvasóinknak is megmutatunk. Másfajta várospolitikát folytatnak az Együtt Veszprémért képviselői A veszprémi ember gondolatai, problémái és ötletei állnak az Együtt Veszprémért önkormányzati képviselőcsoport politikájának középpontjában, mondta el Adamecz Zoltán és Gerstmár Ferenc, önkormányzati képviselők a hétfőn tartott sajtótájékoztatójukon, ahol szóba került a Veszprémi Kézilabdázás Napjának megünneplése és egy decemberi társasházi vis major helyzet is. A képviselőknél portálunk rákérdezett a közelgő országgyűlési választásra is, terveznek-e indulni, ha nem, akkor pedig kit támogatnak? Az operatív törzs azt kéri: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt Jelenleg nincs érvényben meteorológiai riasztás, azonban ha lesz ilyen - akár citromsárga, akár narancs, akár piros meteorológiai riasztás - az ónos eső miatt, az érintett területen senki ne induljon útnak - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az operatív törzs hétfő délelőtti sajtótájékoztatóján Budapesten. A Csolnoky Ferenc Kórházban megújultak az egynapos sebészeti ellátás feltételei Lendületet kapott az egynapos sebészet Veszprémben: a Csolnoky Ferenc Kórházban megújultak az egynapos sebészeti ellátás feltételei, korszerű eszközökkel és szervezett betegutakkal - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn a Facebook-oldalán.
sport
Tóth Balázs: jó volt újra játszani Tóth Balázs, a Blackburn labdarúgócsapatának kapusa örül, hogy közel két hónappal ezelőtti térdműtéte után panaszmentesen, kapott gól nélkül tudott visszatérni együttese hétvégi FA Kupa-mérkőzésén. Sérülés miatt lemarad az Eb-ről Nedim Remili – a One Veszprém HC klasszisa nem tart a francia válogatottal Nem lehet ott a csütörtökön (január 15-én) rajtoló férfi kézilabda Európa-bajnokságon Nedim Remili. A One Veszprém HC átlövőként és irányítóként is bevethető játékosa a francia válogatottal készült, ám a bal combját ért sérülés rehabilitációja közben a vádlijában is fájdalmat érzett, ezért sürgősségi vizsgálatokra volt szükség. Jó síterepek várják a síelőket Magyarországon A jelentős havazásnak és a tartós hidegnek köszönhetően jó síterepek várják a síelőket Magyarországon, öt felvonóval rendelkező síterep is kinyitott. Ahol a hétköznapokat felváltja az adrenalin - márciusban érkezik a Fighters’ Run Veszprémbe Van abban valami megmagyarázhatatlanul ősi és felszabadító, amikor az ember térdig gázol a sárban, lihegve kapaszkodik fel egy kötélen mentén, vagy éppen a saját határait feszegetve küzdi le az elé tornyosuló akadályokat. Ez nemcsak a fizikai teljesítményről szól, sokkal inkább azokról a pillanatokról, amikor a hétköznapok szürkesége és a monotonitás hirtelen eltűnik, és átadja a helyét a nyers, őszinte adrenalinfröccsnek. Veszprémben hamarosan ilyen különleges átváltozások fognak megtörténni, hiszen márciusban érkezik a Fighters’ Run, az az akadályfutó verseny, amely már régen túl nőtt a puszta sportesemény fogalmán, és egyfajta közösségi katarzissá nemesedett. Ki(k) a legjobb(ak)? Az év eleje a számvetések és a tervezés időszaka. Ilyenkor hagyományosan visszatekintünk a mögöttünk hagyott esztendőre, értékeljük a történteket, majd új(abb) célokat tűzünk magunk elé. Így van ez az élet minden területén, különösen a sportban, hiszen az itt elért eredmények objektíven mérhetők. Vagy mégsem? FA Kupa: a bombagólt szerző Szoboszlai lett a Bransley elleni meccs embere – VIDEÓ Szoboszlai Dominikot választották a Liverpool labdarúgócsapatának szurkolói a Barnsley elleni FA Kupa-találkozó legjobbjává. Kós Hubert és Márton Luana kapta az Év Sportolója-díjat a 68. Nemzeti Sport Gálán A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) a 2025-ös év legjobbjának a férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta; a díjakat hétfő este, a Magyar Állami Operaházban adták át. Férfi vízilabda Eb: Montenegró legyőzésével csoportelső a magyar csapat A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában. VSC Veszprém: hét edzőmérkőzés a téli felkészülés során, Baldauf Konrád távozott Rövid téli pihenőt követően január 7-én újra munkába álltak VSC Veszprém játékosai. A téli szünet alatt a csapat kerete is változott: fél évtized után távozott Baldauf Konrád, aki hosszú éveken át meghatározó tagja volt a veszprémi együttesnek. Szerződést hosszabbított világbajnok norvég szélsőjével a Győri Audi ETO KC Szerződést hosszabbított norvég szélsőjével, Emilie Hovdennel a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.